efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ha belekóstolsz; veszélyes! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 27] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Na, bepótoltam az el?z? fejezetet, ami olyan rövid lett. Végre vége az angol vizsgámnak, ennek örömére írtam ezt a fejezetet, kissé kómásan. Azért remélem tetszeni fog.^^


Mikor visszaértem a klubhelyiségbe, már csak Piton volt ott, egy könyv fölé mélyedve. Halk sóhajjal intettem neki, mire biccentett egyet, de nem foglalkozott velem többet. Fáradtan és kedvtelenül ültem le a vele szemközti fotelbe, melyet fekete bõr borított.
- Forró csokit?
- Inkább kávét – intett, én pedig elõvarázsoltam két bögrét és az egyiket átnyújtottam neki.
- Mi ez? – kérdeztem, de nem erõltettem meg magam, hogy közelebb is húzódjak és elolvassam.
- Bájitaltan – dörmögte, mire bólintottam, õ pedig elõhúzott egy pergament és elkezdett rá írni. Sokáig körmölt, miközben én csendben figyeltem és hallgattam a penna sercegését és a tûz ropogását. Éreztem, hogy a pilláim elnehezülnek, de nem mozdultam. Jó volt úgy összegömbölyödve, felhúzott lábakkal és térdre hajtott fejjel.

- Sss – egy meleg valami siklott végig az arcomon, mire elhúztam az orromat. – Cherry…; - egy újabb simítás az arcomon. Összeráncolt szemöldökkel nyitottam ki a szememet és szembetaláltam magamat a fülig érõ vigyorú Keithszel. Nagyokat pislogtam rá.
- Mi van? – nyögtem rekedten és a fejemet fogva feltornáztam magam ülõ helyzetbe, majd egy hatalmasat ásítottam.
Lusta pillantással végigpásztáztam a helyiséget, miben alig volt pár ember, majd az egyik legjobb barátomról a lábamra emeltem a tekintetem, mikor megakadt a szemem egy fekete anyagon, ami arra volt terítve. Óvatosan felemeltem és kikászálódtam alóla, aztán a kezembe fogtam és zavartan néztem Keithre.
- Köszönöm. Tessék – nyújtottam felé, mire furcsa tekintettel méregetett.
- Mit csináljak vele?
- Hát vidd el. Mosd ki…; Nem tudom, mit szoktál csinálni a szennyessel – magyaráztam, de értetlenül meredt rám.
- Nem az enyém…; - bökte ki végül, mire abbahagytam a beszédet s fürkészõen néztem a szemébe.
- Nem? – kérdeztem mozdulatlanul, mire féloldalasan elmosolyodott.
- Nem.
- Aha. Akkor…; mennyi az idõ? – vontam össze a szemöldökömet, mire gonosz vigyor terült el az arcán.
- Fél tíz – mondta vállat vonva és elvezettel figyelte a reakciómat, miközben egyik vállán az elmaradhatatlan kis könyvecskéjét egyensúlyozta.
Hirtelen elkerekedtek a szemeim, egy percig csak meredten néztem rá, majd a fekete anyagot -, ami utólag kiderült egy talár volt – kiejtve a kezembõl, lerohantam a lépcsõn és a hálótársaim meglepett kiáltásával mit sem törõdve bevetettem magam a zuhany alá. Gyorsan felfrissítettem magam, miközben azon gondolkoztam, mit mondok majd a tanároknak, hogy miért nem voltam órán. Vagy valljam be az igazat? Hogy elaludtam?
Egy szempillantás alatt magamra kaptam egy latexhatású legginget, egy bézs, vádliig érõ, magasított sarkú csizmát és egy hasonló színû garbót, ami a testem vonalát követve egészen a fenekemig ért. Gyorsan magamra rántottam egy fekete övet és kisietve a fürdõbõl, a hajammal nem törõdve, elkezdtem kutatni egy talár után.
Sehol sem találtam, a lányok pedig már rég elmentek, amit meg is tudtam érteni, hiszen már régen becsengettek.
Felsiettem a klubhelyiségbe, miközben a hajamat egy bézs színû gumival egy lófarokba kötöttem, hogy megkeressem azt a gyanúsan fekete anyagot, ami rám volt terítve, miközben én aludtam.
Ám mikor kis híján beestem a helyiségbe meglepetten láttam, hogy Keith még mindig ott tartózkodott és a fotelben ült. Hálásan pillantottam rá, de mikor megláttam a mosolyát lehervadt az arcomról minden boldog és reménykedõ érzelem.
- Hat perc, huszonhat másodperc – mondta, az órájára nézve. – Szép idõ! – dicsért meg vigyorogva.
- Hétvége van, igaz? – suttogtam letörten, mire felnevetett.
- Meddig kerested a talárodat? – kérdezte kárörvendve, mire vállat rántottam és kiléptem a folyosóra.
Minden hét szombatján elviszik az összes talárt a házimanók, hogy kimossák õket. Megszámlálhatatlan bosszúságot okoztak már nekünk, mikor elfelejtettünk ránézni a naptárra és keresgélni kezdtük szombat reggelente az egyenruhánkat, hogy órákra menjünk.
Most is ez történt és Keith még rá is tett egy lapáttal.
Halvány mosollyal az arcomon sétáltam végig a folyosón, hogy a Nagyterembe menjek és megtömhessem korgó gyomromat egy kis reggelivel. Miközben végigsétáltam a fél iskolán kibontottam a hajamat és elkezdtem fonni, majd átvezetve a vállam felett azt, elõre húztam. Néhány tincsem, amelyek csak a fülemig értek rakoncátlanul hullottak ki a fonatból.
Gyorsan begumiztam a hajamat, mely így a derekamig ért, majd beléptem az étkezõbe és leültem a maredekáros asztalhoz, aztán enni kezdtem.
Elõször kentem magamnak egy vajas kenyeret, amit a mellém telepedõ Regulus ki is kapott a kezembõl. Felháborodottan hördültem fel, de mégsem szóltam semmit. Helyette elõvettem egy újabb szelet kenyeret és ismét megkentem vajjal. Élvezettel néztem a reggelimet és lehunytam a szemem, hogy beleharapjak, ám mikor az ízlelõbimbóimnak a finom étel ízét kellett volna érezniük, én csak a levegõt haraptam.
Meglepetten kinyitottam a szemem, miközben halk nyámmogást hallottam magam mellõl. Oldalra pillantottam és szembe találtam magam Keith boldog arcával és a vajas kenyeres kezével. Szúrós szemekkel meredtem a férfire, majd felsóhajtottam és elvettem egy pudingot az asztalról pont abban a pillanatban, mikor az összes étel eltûnt onnan.
Kezemben egy kiskanállal és a csoki pudinggal kisétáltam a terembõl és a hálókörlet felé vettem az irányt.
- Hééé! – hallottam egy hangot, de nem figyeltem rá. Annyi embernek szólhatott. – Cherry!
Megtorpantam és a hang irányába fordultam. Egy magas, barna hajú fiú állt elõttem, fekete szemekkel. Alarm McGreednek hívták, a ház- és évfolyamtársam volt. Pislogtam rá kettõt, de nem szóltam semmit, mire félénken rám mosolygott és zsebre vágta a kezeit, majd belekezdett.
- Hócsatázni megyünk, ki – mutatott a kijárat felé, ahonnan a nyitott ajtón át dõlt be a hideg. – Ezennel meg vagy hívva! – vigyorgott rám és meglóbálta a kezeit, majd elsétált. Meglepetten, a kiskanállal a számban pislogtam utána, félre döntött fejjel, miközben megfogadtam magamban, hogy nincs az az isten, hogy én kimenjek.
Nem volt semmi bajom a hóval, sõt(!), imádtam, csak sajnos elég hideg volt ahhoz, hogy inkább a jó meleg fedett helyiségben legyek, mint odakint a mínuszokban.
Egy meleg tenyeret éreztem meg a hátamon, mire oldalra fordultam. Keith és Reg álltak mellettem és nagyon jó kedvük volt.
- Te is jössz ki? – kérdezte Reg és a kijárat felé bökött a kezével. Elhúztam a szám és tartózkodóan megráztam a fejemet, mire felhúzta a szemöldökét. – Nem? – kérdezte vészjósló hangon, mire kissé összébb húzva magamat ismét megráztam a fejemet. Utáltam, mikor így nézett. Felsóhajtott, majd elfordult. – Hát rendben! – egyezett bele, amin magam is meglepõdtem. Komoly szemekkel fürkészte az arcomat, de mikor látta, hogy nem nevetem el magam, megrázta a fejét, lemondóan legyintett, majd Keithre kacsintott, mire gombóc csúszott a torkomba.
Egy pillanat alatt eltûnt a lábam alól a talaj és már csak arra eszméltem, hogy a két férfi visz a kijárat felé, miközben egyik a lábaimat, másik a kezeimet fogja, én pedig vadul kalimpálok szabadulást remélve.
- Jó-jó! Megyek! – visítottam, mire megálltak. – Csak had öltözzek fel! – kértem õket, mire óvatosan elengedtek és talpra állítottak.
Gyorsan lesiettem a klubhelyiségbe, miközben a két férfi a nyomomban loholt, majd utamat a hálókörlet felé vettem. Ott magamra kaptam egy térdig érõ, elegáns szabású, fehér kabátot, egy ugyanilyen színû, egyszerû sapkát, és egy fekete, hosszú, vastag sálat. Gyorsan levettem a legginget és magamra kaptam egy fekete vastag harisnyát és szintén sötét színû farmernadrágot, aztán felsétáltam a lépcsõn.
A két barátom a falat támasztva várakozott rám, miközben valahogyan magukra varázsoltak egy-egy kabátot és kesztyût.
Rájuk fintorogtam, majd kiléptem a portréajtón és lassan lesétáltam az udvarra, ahol csak úgy repkedtek a hógolyók. Éppen le tudtam guggolni az egyik elõl, de szegény Keith már nem volt ilyen gyors, ezért a kis jéglabda teljes erõbõl az arcának csapódott. Egy pillanatig meglepett képet vágott, majd lehajolt, összegyúrt egy hatalmas nagy hógolyót és arra dobta, amerrõl jött.
A tömegben sikerült felfedeznem Jaredet és néhány másik háztársamat is, akik egy kupacba vergõdve dobálták a hógolyókat egy másik, sokkal nagyobb csapat felé, kikben a másik három ház diákjait ismertem fel.
Gyorsan elõkaptam a fekete kesztyûmet, amit még anyukám vásárolt, az elegancia mintaszobra, és magamra húztam, majd a csatatérre siettem, miközben meggyúrtam egy hógolyót és az ellenséges tábor térfele felé céloztam vele.
- Szia! – köszönt rám egy hang, mire odafordultam és szembe találtam magamat Alarmmal. – Azt hittem, nem fogsz jönni…; - mosolygott rám, majd egy méretes hókupacot küldött a másik csoport felé.
- Keith és Reg tettek róla – dörmögtem sötétem és összehúztam magam, mikor egy kemény hógolyó a nyakamnak csapódott. Összehúzott tekintettel kerestem a tettest és meg is találtam. A húgom állt ott elégedetten mosolyogva, fekete kabátban, mely hasonló volt az enyémhez.
Felsóhajtottam, majd lehajoltam és összegyûrtem egy golyót, de a csoport másik felét céloztam meg vele, ügyelve rá, hogy a hólabda még véletlenül se repüljön a húgom közelébe.
Végül, mikor már láttuk, hogy a harc reménytelen, hiszen túlerõben vannak és elfáradtunk, néhányan csatakiáltással elkezdtek rohanni az ellenséges tábor felé, kezükben egy-egy hatalmas hógolyóval. Megszeppenve figyeltem a jelenetet, és eldöntöttem magamban, hogy nekem ebbõl, itt, most elég is lesz, mikor valami nagy és súlyos csapódott nekem és döntött le a lábamról.
Meglepetten sikkantottam fel, de hangomat elnyelte az üvöltés, ami immár mindkét tábortól származott.
Megpróbáltam felállni, de egy nehéz valami nekem nyomódott és erõsen belemarkolt a hajamban, ezért nem mozdultam, feküdtem tovább a jéghideg földön. A támadómra meredtem és egy meglepett sóhaj szakadt ki az ajkaim közül. A húgom térdelt felettem.
- Most visszakapod! – kiáltotta és teljes erõbõl felém repítette az öklét. Felkiáltani sem volt idõm, máris éreztem a fájdalmat, és hogy az arcomban szétárad a forróság és a zsibbadás.
Könnyezve szorítottam az orromra a kezemet, miközben megpróbáltam lelökni magamról, ami egy hatalmas nagy, erõteljes rúgással sikerült is. Dühösen meredtem rá, de õ máris a térdére pattant és a hasát szorongatva újból felém vetette magát, mire fogtam magam kitértem elõle, majd még jól hátba is rúgtam, hogy megadjam a módját.
Hirtelen egy erõs rántást éreztem meg a vállamon, minek következtében hátra vágódtam, majd egy fekete foltot pillantottam meg a húgom felett, aki a karjaiba vette õt.
- Ha még egyszer bántani mered, nem tudom, mit teszek veled! – állt meg elõttem Sirius Black dühösen és a húgommal a karjai között felsietett a kastélyba.
Az orromra szorított kezekkel feltápászkodtam, mikor egy kéz szorította meg a vállamat, én pedig felszisszentem.
- Nagyon szép rúgás volt! – dicsért meg mosolyogva Alarm, de mikor megpillantotta az arcomat elkomorodott és összeszorította a száját. – Gyere! – ragadta meg a kezemet és elkezdett húzni. – Megyünk a gyengélkedõre!
- Deb! – álltam meg, de õ még erõsebben szorította meg a csuklómat és mindenféle erõfeszítés nélkül húzott maga után tovább. – Alarm! – szóltam rá, de nem állt meg, én pedig alig tudtam lépést tartani vele. – Alarm, kérlek, állj beg!
Hirtelen megtorpant, én pedig belerohantam a széles hátába.
- Na, bégre! – nyögtem pihegve. – Deb akarok a gyengélkedõre benni!
- Én viszont szeretném, ha odamennél! – mondta ingerülten. – Nem játék, ha valakinek ennyire vérzik az orra – mondta megenyhülve, miközben végigsimított az arcomon, mire zavartan félrepillantottam.
- Tudob, de ezt én is el tudob látni a klubhelyiségben, deb kell ehhez Madam Pomfrey – próbáltam rámosolyogni, mire felsóhajtott és intett, hogy menjünk oda.
Perceken belül a maredekár hivatalos szálláshelyén voltunk egy-egy bögre teával a kezünk között. Alarm összeforrasztotta az orromat, én pedig a sebes részt, ami egy hosszabb csíkban futott végig az orrom közepén letapasztottam egy mugli sebtapasszal. Nagyon szerettem ezeket, mert mindenféle alakban és színben, mintában lehetett kapni a boltokban. Minden év elején bevásároltam ezekbõl rendesen, hogy legyen mit ragasztgatni év közben.
Alarm nagyon kedves fiú volt, igaz, ezelõtt nem sokat beszélgettünk. Nagyon figyelmes volt, de mindenekelõtt vicces. Nem mesélt világmegváltó ötletekrõl, de nem is untatott a nyári kalandjaival. Érdeklõdve figyelt, mikor én beszéltem, és elcsodálkozott, mikor közöltem, hogy én is ott voltam Mrs. Black bálján a szünetben.

Másnap reggel elég fáradtan és megviselten ébredtem és még a vállam is sajgott, de nem nagyon foglalkoztam vele, úgy gondoltam, ezt a napot a tanulásnak szentelem, mivel még nem voltam teljesen tökéletes áltváltoztatástanból. Egyszerûen képtelen voltam a hajam színét megváltoztatni. Csak néhány tincs halványodott el vagy jobb esetben öltött extrém színt.
Miután megfürödtem és észrevettem a vállamon egy nagy, kék zúzódást, felvettem magamra egy vastag sötét harisnyát, egy fekete melegítõnadrágot és egy ugyanilyen színû pólót és hosszú ujjút, aztán visszamásztam az ágyba, a tankönyveimmel a kezeim között és elkezdtem magolni, miközben a fenékig érõ, fekete hajamat egy lófarokba kötöttem.
Lassan a lányok is ébredezni kezdtek, és mikor megpillantották, hogy szabad a fürdõ, egymást félrelökve versengtek a megszerzéséért. Végül Laura gyõzött egy rézvörös hajú, fekete szemû lány, aki általában órákat töltött a helyiségben, hogy tökéletes sminket készítsem magának. Szerintem viszont a festék nélkül is tökéletes volt, mind belsõre és mind külsõre. Egyetlen hibája a családja volt, mint itt mindenkinek. Õ megszállottan utálta az aranyvérûzést, és bevallása szerint, ha lett volna benne elég bátorság az elején, már régen a griffendélben vagy a hollóhátban röhögne rajtunk.
A mellettem lévõ ágyon egy rövid, barna hajú lány feküdt, akit Jacquelinenak hívtak. Elég csendes teremtés volt, de a titokzatos bája, ami a lényébõl fakadt egyszerûen vonzotta az embereket. Õ viszont imádta az arisztokráciát és felszínességet. Kihívásnak tekintette, hiszen itt nem tehette azt, amit akar, hanem egy álarcot kellett magára húznia és abban parádézni órákat vagy napokat. Mesélte, hogy egyszer látott az egyik utcán egy mugli boltban egy színes dobozt, amiben emberek járkáltak és bizonyos jeleneteket játszottak el. Azt mondta, nagyon tetszett neki, hogy egy másik ember bõrében léptek abba a dobozba, és hogy õ is ki szeretné próbálni. Ezt kipróbálta. Sajnos abba a dobozba még mindig nem tudta magát belevarázsolni…; Furcsa népek ezek a muglik…;
És természetesen ott volt még Saki. Õ félvér volt. A szülei nem támogatták a mugliellenes mozgalmakat, ezért sokan nem kedvelték a családot az arisztokratikus körökbõl, ám Saki hihetetlen stílusának senki sem tudott ellenállni. Egyszerre volt lázadó és maga a nyugalom. A dús haja és a szeme égkéken pompázott. Mindezt valami különleges fõzetnek köszönhette, amit az édesanyja készített neki. Minden hónapban küldött neki egy újabb adagot bagollyal. Saki nagyon összetett személyiség volt és nagy álma volt a gyógyítói szakma. Imádta az embereket és szeretett segíteni. Sokan félreismerték a külseje miatt és tartottak tõle, de õt ez nem zavarta, ahogyan az sem, hogy a háta mögött miket suttogtak. Nagyon kedveltem õt, hiszen ritka kincs volt.
- Hát te meg mit csinálsz? – kérdezte Jacquelinet bebújva a takaró alá, miközben az a varázspálcáját elõvéve eregette szekrénye tartalmát, miközben szemrevételezte a ruhákat.
- Zack randira hívott – magyarázta álmatagon, mire elvigyorodtam, Saki pedig kiugrott az ágyából és a szekrényéhez rohant. Egy ideig kutatott benne, majd elõhúzott egy gyönyörû, világoskék garbót és Jacqueline kezébe dobta.
- Tessék. Ezt vedd fel! Illik a szemedhez – mondta és visszamászott az ágyába, hogy elrejtse rövidnadrágba bújtatott lábait a hideg elõl.
- Köszönöm – hálálkodott a barna hajú lány és egy csokit dobott Saki és az én ágyamra, majd Lauráéra és elhelyezett egyet, mikor az kilépett a fürdõbõl egy világos farmernadrágban és egy fehér hosszú ujjúban.
- Menj csak Jacky – kacsintott a lányra Saki és fürdõ felé intett a fejével. – Nekem ma nincs programom – ezzel a kijelentéssel az ágyamra ugrott és mellém fészkelte magát a takaró alá. – Mit tanulsz Charry?
- Átváltoztatástan…; - nyöszörögtem, mikor már hatodszorra olvastam át a pálca helyes használatának az útmutatását.
- Jaj, azt én sem tudom! – morogta, én pedig bekaptam egy szelet csokit. - És nem is tudom gyakorolni, mert ha a hajamat más színûre festem, a lötty hatása elmúlik, és újra szõke leszek. Nem akarok szõke lenni!
- Ha szeretnél, az enyémen gyakorolhatsz – ajánlottam teli szájjal, mire megragadta a fejemet és végigcsókolta azt.
- Köszönöm, Char!
Még egyszer végigolvastam a pálcahasználatról szóló részt, majd becsuktam a könyvet és megpróbáltam átvarázsolni a hajam színét, de ismét csak pár szálat sikerült. Ez után Saki próbálkozott, aki szõke tincseket készített nekem, de õ is csak néhányat tudott teljesen átváltoztatni.
Úgy döntöttünk, hogy inkább kihagyjuk a reggelit és gyorsan megtanuljuk a bûbájt, hogy ne menjen rá az egész napunk. Megittunk két liter forró csokit, mire sikerült látható változást elérni. Már csak néhány tincsem vége volt fekete, a többi mind szõkén göndörödött. Elégedetten csaptuk össze a tenyerünket, de mikor elmondtam a varázst, mely visszaváltoztatta volna a hajamat az eredeti színére nem történt semmi. Ez után órákat próbálkoztunk, hogy sikerüljön a varázs, de valamiért csak nem akart visszaváltozni a hajam feketére.
Ebédidõig küszködtünk, de mikor láttuk, hogy nem fog sikerülni és a szemünk is kopogott az éhségtõl feladtuk és megtörten, híján a sikerélménynek, lebaktattunk a nagyterembe. Mikor Keith és Regulus megpillantott az evést is abbahagyták. Laura is meglepetten pislogott ránk, majd megvonta a vállát ás mosolyogva beszélgetett tovább a barátnõivel. A többiekre már rá sem mertem nézni, ezért gyorsan letelepedtük Sakival Reggel és Keithszel szembe, de a fiúk máris folytatták az evést és mellékesen megkérdezték, hogy mi történt a hajammal. Õk remekül mulatva hallgatták végig a történetet, de mikor megkértem Keitht, hogy tegye rendben a kócot a fejemen, nemet intett a fejével, amit azzal magyarázott, hogy egyszer muszáj megtanulnom a varázst és így legalább lesz, mi motiváljon.
Saki hamarabb végzett az ebéddel, ezért elnézést rebegve elsietett a könyvtárba, a két barátom pedig kviddics edzésre és prefektusi teendõkre hivatkozva elmentek. Unottan eszegettem a desszertemet, ami egy hatalmas tál pudingból állt, majd gondoltam egyet és felálltam, hogy visszamenjek a klubhelyiségbe.
Lassan sétáltam végig a kihalt folyosón, melynek csendjét csak a cipõm koppanásai zavarták meg. Elmerengve lépkedtem a félhomályban a helyes pálcahasználatot memorizálva, mikor hirtelen valaki megragadta a karomat és a számra tapasztva a kezét, behúzott egy üres terembe és bezárta az ajtót. Meglepetten felnyögtem és megpróbáltam megfordulni, de az illetõ nem engedte, ezért a számról próbáltam lefejteni a kezét.
- Mondd csak édesem, szabad egy ilyen kislánynak egy ilyen sötét helyen sétálnia? – suttogta a fülembe, mire megdermedtem. A meleg leheletét éreztem a nyakamon, miközben szabad kezével a hasamat cirógatta.
Lassan végigsimította a ruhámon, majd feljebb túrva azt, benyúlt az alá és végigsimította a csupasz bõrömet. Meleg kezei elidõztek a bordáimnál és a melltartóm merevítõjénél, miközben én ledermedve meredtem magam elé. Mi folyik itt?
Hirtelen megfordított, a mellkasához rántott és ajkait az enyémre szorította. Puha nyelve utat tört magának a fogaim között, miközben én nyitott szemekkel meredtem az arcra és az azt szegélyezõ fekete hajtömegre. Még így, a sötétben is felismertem…; Mit akar tõlem?
Egy szempillantás alatt magamhoz tértem és megpróbáltam ellökni magamtól, de erõsen tartott, ezért püfölni kezdtem a mellkasát, de egy egyszerû mozdulattal leszorította a kezeimet, én pedig remegve próbáltam elhúzódni, de nem engedett. Egy határozott mozdulattal beleharaptam a nyelvébe, mire hátrakapta a fejét és ellökött magától.
A lendülettõl a padnak estem és jól bevertem a hátamat, majd a földre zuhantam. Könnyes szemekkel meredtem magam elé, majd gyorsan felpattantam és kikaptam a zsebembõl a pálcámat.
- Jézusom, Élet! Ezzel akarsz távol tartani? – nevetett, majd egy gyors mozdulattal megragadta a pálcát tartó kezem, kicsavarta belõle fegyveremet és magához rántott. – Akarlak! – suttogta rekedten és fenekemet megmarkolva közelebb húzott magához. Meglepetten felsikkantottam, mikor megéreztem a meredezõ vágyát az ölemnél.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.