efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ha belekóstolsz; veszélyes! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 27] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Nem lett egy hosszú fejezet, bocsánat. Tudom, írtam már jobbat is, de remélem azért tetszik majd.


Unottan sétáltam végig a kihalt folyosón egy citromsárga pólóban és egy szürke farmernadrágban, amit pár perce vettem át a hálókörletünkben, miközben a húgomon gondolkoztam, aki a Black-fiú kezét szorongatta pár órával ezelõtt. Minden bizonnyal nem merõ véletlenbõl, hanem járás céljából. Kissé idegesen haraptam be alsó ajkamat a gondolatra. Mi lesz, ha tönkre teszi? Ha megbántja? Azt sosem bocsájtanám meg neki. Hallottam már néhány ex-Black-barátnõrõl, akik sírva kuporogtak a mosdóban napokon keresztül. Nem akartam, hogy a húgom is így végezze. De, ha szereti…;?
Nagyot sóhajtva értem le az SVK terem elé és kettõt kopogtam az ajtón, mire az nyikorogva kinyílt.
- Késtél! – hallottam meg egy hangot, mire magyarázkodásra nyitottam a számat, ám mikor megpillantottam a velem szemben, karba tett karral álló férfit, becsuktam azt.
- Merre van a professzor úr? – néztem körbe, mivel sehol sem láttam.
- Egy kis beszéde van az igazgató úrral – vont vállat Black és nekidõlt egy asztalnak. – Ezeket kell megtisztítanunk – mutatott pálcájával két doboz kacat felé, mire felsóhajtottam. – Pálca nélkül…;
- Rendben – forgattam meg a szemem, majd a fal mellett árválkodó felmosó vödörbõl elõszedtem egy kisebb szivacsot és varázslattal teletöltöttem a tálat meleg vízzel, aztán az egyik dobozhoz léptem és kiszedtem belõle egy piszkos rozsdaszínû serleget.
Oldalra lestem, de Sirius Black még mindig karba tett kézzel dõlt neki az asztalnak és az ablakon kifele kémlelt. Lemondó sóhajjal elkezdtem tisztogatni a tárgyat, melyrõl eltûnt a piszok, viszont azt a rozsdaszerû valamit nem sikerült leszednem. Szótlanul törölgettem a különféle serlegeket tovább, mit sem törõdve a felettem álldogáló Blackkel, de mikor már csak három kupa maradt a dobozban, ráemeltem a tekintetem.
- Csak egy dobozt csinálok meg – mondtam neki, de nem nézett rám, csak pislogott egyet. – Ami pedig a húgomat illeti…; - kezdtem bele, kezembe véve az utolsó serleget. – Ha bántani mered, vagy kihasználod, olyat teszek, amit késõbb magam is megbánok.
Lassan rám emelte a tekintetét, miközben én az utolsó kupát is eltisztítottam és visszapakoltam a dobozba, majd felálltam.
- Nem akarom kihasználni – mondta és egy pálcaintéssel rendbe rakta a piszkos serlegeket a másik dobozban.
- Ezt örömmel hallom – biccentettem és elindultam a kijárat felé, de megragadta a karomat.
- Regulus? – kérdezte a szemembe nézve, mire kettõt pislogtam és lenéztem a kezemre. Úgy engedett el, mintha elektromos áramot vezetnék. Ez valami mugli dolog, ami nagyon hasznos. Egy bevásárló központban volt ilyen. Tudott világosságot csinálni és egy csomó kütyü attól mûködött.
- Rendben van – mondtam neki és hátráltam egy lépést.
- Nem csinált semmi õrültséget? – kérdezte felemelt szemöldökkel, mire megráztam a fejemet.
- Rendesen eszik, egyre többet van velünk és a kedve is sokkal jobb…; - soroltam, mire felsóhajtott.
- Akkor nem kapta meg…; - motyogta, mire értetlenül rámeredtem, de õ kikerült és elindult az ajtó felé. Immár én ragadtam meg a karját és rántottam vissza. Sajnos nem mozdult meg, de megállt háttal nekem, zsebre tett kezekkel. Gyorsan eleresztettem.
- Mit nem kapott meg? – suttogtam, mire ismét egy apró sóhaj szakadt ki az ajkai közül, majd a zsebébe nyúlva kiszedett néhány papírlapot és felém fordulva átnyújtotta azokat. – Mi…; ez? – kérdeztem, miközben szétnyitottam a papírokat.
- A bagoly bolond – magyarázta, mikor elolvastam a címzett nevét. – Mindig összekever minket.
- Ez…; - suttogtam, ahogyan végigolvastam.
Egy megbízás volt, hogy keressen embereket.
Embereket, akik utálják a mugli származásúakat.
Akik szeretik a hatalmat.
Akik szeretnek uralkodni.
Akik hû hívei lennének egy felfelé törekvõ hatalomnak.
Voldemort Nagyúrnak.
Elsápadva futottam végig a tekintetemmel a sorokat.
- Ne…; - nyögtem magam elé meredve, a lapokat szorongatva. Az idõsebbik Black lemondóan felsóhajtott, majd lefejtette az ujjaimat a papírról és zsebre dugta azokat.
- Ha elmered mondani akárkinek…; - sziszegte lejjebb hajolva kissé a szintemre –, olyat teszek, ami magam is megbánok. És nem fog érdekelni, hogy lány vagy.
Hirtelen elhúzódott és a kilincs után nyúlt.
- Mikor érkezett a levél? – kérdeztem, de nem fordult hátra, csak egy pillanatra megállt.
- Két napja – suttogta és kilépett a terembõl.
Az egyik asztalnak dõltem, majd lehunytam a szemem és felsóhajtottam, aztán fáradtan fordítottam tekintetem a dobozok irányába. Lassan elrugaszkodtam a padtól és összeszedtem a szivacsot és a piszkos vízbe dobtam.
- Már végeztek is? – lépett be a szobába az SVK tanár és végignézett rajtam.
- Igyekeztünk – morogtam és leguggoltam a dobozokhoz, mikor megpillantottam, hogy az enyéimen még ott csillognak a rozsdaszínû akármik. Lehajtottam a fejemet és úgy dõltem, hogy a hajam eltakarja az arcom, a combom és a doboz egy részét, majd az ölembe húztam a pálcám a zsebembõl és elmotyogtam egy varázsigét, minek következtében vakítóan csillogtak a serlegek.
Hirtelen egy árny magasodott fölém, én pedig a zsebembe süllyesztettem a pálcám, majd felálltam és halványan a tanárra mosolyogtam.
- Azt hiszem, készen vagyunk! – jelentettem ki, mire furcsa arckifejezéssel bámult rám, majd a piszkos vízre, de nem szólt semmit, ezért az ajtó felé siettem. – Jó éjszakát!
- Önnek is, Miss Rees! – ám mikor kiléptem az ajtón még hallani véltem, ahogyan ezt dünnyögi: - Ezt pedig azt hittem lehetetlen varázslat nélkül lepucolni…;
Halványan elmosolyodtam, de az arcomra fagyott a vigyor, mikor eszembe jutott a levél, amit Black mutatott. Gyászos arckifejezéssel sétáltam lefelé a klubhelyiségbe, mikor az elõcsarnok folyosójára érve szembe találtam magam a sápadt, karikás szemû Remus Lupinnal és a javasasszonnyal.
- Szia! Jó estét! – köszöntöttem õket, mire a gyógyító kedvesen visszaköszönt. Halványan a férfire mosolyogtam, mire az elfintorodott.
Arcomról ismét lefagyott a kedves mosoly és egy pillanatig fájdalmas tekintettel meredtem Lupinra. Mi a baja velem? Elkedvetlenedve intettem búcsúzásképp rá sem nézve, miközben úgy éreztem, mázsás súly nehezedik a mellkasomra. Hogy is gondolhattam, hogy barátok lehetünk? Hiszen én mardekáros vagyok…;
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.