efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ha belekóstolsz; veszélyes! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 27] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


Álmosan sétáltam végig az első emeleti folyosón, mikor egy ismerős kacajra lettem figyelmes. Egy másodperc alatt elűztem a szememből az bágyadtságot és a hang irányába emeltem az arcomat. Egy szőke hajkorona közeledett felém Sirius Blackkel a nyomában.
Megmerevedve álltam meg és meredtem a párosra. Nem tudtam, miben reménykedtem. Hogy végre köszönni fog?
Ők meg sem álltak. Csak a Black fiú vetett felém egy pillantást, én pedig egy apró biccentéssel üdvözöltem. Ám Ő nem állt meg. Még csak rám sem nézett.
Szomorúan figyeltem a távolodó alakját, majd lassan ökölbe szorítottam a kezemet és lemondóan sóhajtva, elindultam a nagyterem felé, hogy megkóstolhassak néhány fogást a híres-nevezetes ebédből.
Fogalmam sem volt, hogy hol rontottam el. Én még mindig nyitottnak éreztem magamat és reménykedtem benne, hogy hat év után is sikerül végre békét teremtenem a húgommal, de minden egyes találkozás rácáfolt az efféle gondolataimra, sőt, még inkább meggyőzött a felől, hogy semmi értelme az egésznek.
Elkedvetlenedve baktattam a nagyterem felé, mikor valami nehéz landolt a fejemen. Lassan felpillantottam. Keith magasodott fölém az elmaradhatatlan könyvvel a kezében, miközben mosolyogva engem fürkészett.
- Azt hiszem, le kell vonnom tőled öt pontot…; - kezdte köszönés helyett, mire értetlenül rá meredtem, de ő csak felemelte mutatóujját és a mellkasomra mutatott. – Hol a nyakkendőd?
Nagyokat pislogtam rá, majd eltátottam a számat és összeráncoltam a homlokomat. Tényleg. Hol is hagytam?
- Sziasztok! – lépett mellénk Nina Appleton vigyorogva, mi pedig érdeklődve felé fordultunk.
- Szia! – köszöntünk kórusban, ő pedig közelebb szökdécselt felénk. Fényes aranybarna haja selyemként lebegett utána minden egyes szökkenésénél. Zavartan pillantottam rá, majd a mellettem álló Keithre, aztán hirtelen bólintottam egyet.
- Bocsánat, de fent hagytam a jegyzeteimet, amiket még be akartam fejezni. Menjetek előre nyugodtan – mosolyogtam a hugrabugos lányra, aki kedvesen viszonozta a gesztust, majd tekintetét a mellette álló férfira szegezte.
Ahogy letértem a folyosóról ismét a nagyterem felé vettem az irányt csak egy másik úton, mivel nem akartam zavarni Keithszéket. Ő és Nina még tavaly barátkoztak össze egy közös projektmunka alkalmával és szemmel láthatóan egyre jobban megkedvelték egymást, mint férfi és nő.
Már majdnem a nagyterem bejáratához érkeztem, mikor valami erős csapódott az oldalamnak, én pedig hanyatt vágódtam a folyosó közepén. Megnyikkanni is elfelejtettem meglepettségemben. A folyosón hangos hahota támadt. Gyorsan felkaptam fejemet, hogy meglessem ki zavarta meg az egyensúlyomat, de senkit sem láttam magam mellett. Oldalra pillantottam, de még mindig a földön maradtam. Egy lány futott végig a folyosón hüppögve, miközben fekete, térdfölé érő, iskolai egyenruhája himbálózott mögötte.
Felsóhajtottam és megpróbáltam összeszedni magamat, mikor egy kezet pillantottam meg magam előtt. Lassan felpillantottam a tenyér tulajdonosára és a somolygó Remus Lupinnal találtam szembe magamat.
- Segíthetek? – kérdezte, mire hálásan rámosolyogtam és elfogadtam a segítő jobbot, miközben hagytam, hogy felhúzzon a földről. – Jól vagy?
Egy aprót bólintottam és leporoltam a karomat.
- Hihetetlen, hogy senki sem jött ide hozzád megkérdezni, hogy jól vagy-e…; - morogta, miközben a fényben megcsillant prefektusi jelvénye, én pedig vállat vontam.
- Maredekáros vagyok – közöltem a tényt, mire értetlenül meredt rám. – Amúgy is…; annak a lánynak nagyobb szüksége lenne segítségre.
- Oh! – füttyentette el magát a fiatal férfi, miközben besétált velem szép lassan a nagyterembe. – Ő Michelle, Sirius bar…; illetve, gondolom most már ex barátnője – magyarázta, én pedig mindentudóan bólintottam. – Ne aggódj miatta! Tudta mire vállalkozik! – legyintett Lupin.
Válaszra nyitottam a számat, mikor valaki a férfi hátára csapott, az pedig kissé előre dőlt az ütés következtében.
- Na, mi van Holdsáp? – kérdezte vigyorogva James Potter, de mikor megpillantott lefagyott az arcáról a jó kedv és ellenségesen fürkészni kezdett. – Miért beszélgetsz vele?
- Azt hittem, azzal beszélgetek, akivel szeretnék – felelt kedvesen Lupin, így ismét sikerült meglepnie hihetetlen kedvességével és hidegvérével.
- Azt hiszem, én megyek. Még meg szeretném írni a bájitaltan házit is – intettem a griffendéleseknek, majd a házam asztalához sétáltam és lehuppantam az egyik székre.
- Miért beszélgettél azokkal a vérárulókkal? – kérdezte gőgösen a hatodikos William McKington, mire halk sóhajjal ráemeltem a tekintetemet.
- Mert úgy tartotta kedvem – feleltem és szedtem magamnak egy kis natúr húst burgonyapürével. Még elcsíptem egy „A ház szégyene!” mondatot a fiútól, de nem igazán törődtem vele.
Lassan ettem az ebédemet, miközben a gondolataim a húgom és annak viselkedése körül cikáztak, mikor egy árnyék vetült fölém. Abbahagytam az étkezést és megfordultam, hiszen úgy éreztem, mintha néznének. Egy fekete nadrágot pillantottam meg, majd egy kissé gyűrött inget és egy fekete hajat, melyhez sötétszürke szemek társultak.
Halk suttogás szaladt át a termen, de a felettem álló férfit nem érdekelte. Végignézett rajtam, majd a kezembe nyomta a nyakkendőmet, melyet egész reggel kerestem.
- Ezt ott hagytad – magyarázta, majd se szó, se beszéd, hátat fordítva visszament az asztalához a barátai mellé. Minden bizonnyal a gyengélkedőre célzott.
Meg szerettem volna köszönni, de mire magamhoz tértem, addigra ott ült a társai mellett és elmélyülten beszélgettek valamiről.
Nagyot sóhajtva emelkedtem fel, majd léptem el az asztaltól, mikor úgy éreztem, mintha valami a lábam útjába került volna, én pedig elvágódtam a terem közepén. Körülnéztem, hogy miben okozhattam kárt, de semmit sem láttam, így vállat vonva feltápászkodtam és folytattam utamat klubhelyiség felé, hogy összeszedhessem a délutáni órákra a felszerelésemet.
Az ebéd utáni első óránk összevont átváltoztatástan volt a griffendélesekkel. Elmerengve baktattam a folyosón és a Reggel való kapcsolatomon morfondíroztam, mikor kicsúszott a lábam alól a talaj, én pedig hanyatt vágódtam. Fájdalmasan felnyögtem és felültem, miközben a gerincemet fogdostam. Néhányan, akik arra jártak nyíltan az arcomba röhögtek, míg mások elfordítva fejüket vigyorogtak rajtam. Elfintorodva szedtem össze a felszerelésemet és tápászkodtam fel, miközben megállapítottam magamban, hogy ez a nap nem az enyém, hiszen már harmadjára produkáltam esést a figyelmetlenségemnek köszönhetően.
Hátamat fájlalva bandukoltam tovább a tanterem felé, mely előtt már egy kisebb csoportosulás verődött össze, többségében griffendélesekből. A mardekárosok nagy része ki nem állhatta tantárgyat, vagy legalább is az azt tanító tanárt. Pedig én kifejezetten szerettem McGalagony professzor óráit. Mindig igazságosan osztályozott és viselkedett mindenkivel, nem úgy, mint a mi házvezető tanárunk, aki megpróbálta az összes csínyevésünket eltusolni.
Hirtelen kinyílt az ajtó és a tömeg betódult, az utolsó másodpercben pedig becsúszott mellém Keith.
- Merre jártál? – kérdeztem fojtott hangon, miközben közép tájt helyet foglaltunk egymás mellett.
- Ninával beszélgettem – válaszolt készségesen Keith, e közben pedig előhalászta táskájából a tananyaghoz szükséges felszerelését. Egy aprót bólintottam, majd a tanárnőre pillantottam, aki ismertette az óra anyagát és megtanította a pálca helyes használatát. Miután mindenki elpróbálta elméletben elvégezni a feladatot, kiosztott néhány egeret, melyeket kispohárra kellett változtatni, úgy, hogy legyen benne szívószál is.
Miután megkaptam a kis szőrös állatott óvatosan a kezembe vettem és megsimogattam a fejét, mire félve arrébb húzódott, de miután megérezte, hogy nem akarom bántani, kissé bizonytalanul, de közelebb mászott hozzám és végigszaglászta az ujjamat, majd ismét hátrált pár lépést.
Hirtelen hatalmas hahota támadt és egy hangos pukkanással fekete füst szállt fel a hátunk mögül valamelyik sorból. Keithszel egyszerre kaptuk fejünket a mögöttünk lévő emberekre. A leghátsó sorban Black és Potter szórakozott, minek következtében a feladatuk – vagyis az egér – egy szőrös, ugráló bögrévé változott, melynek szívószál-részes helyén egy kicsit kis farkinca csapkodott ide-oda, miközben halk visítás tőrt elő a tárgyból.
A tanárnő gyorsan leteremtette a két fiút, majd felszólította Keitht, hogy cseréljen helyet Potterrel, ha már a prefektus Lupin nem képes fékezni virgonc barátait. James Potter gúnyos vigyorral ment el barátom mellett, majd huppant le mellém, minek következtében egy kicsit oldalra húzódtam, nagyobb távolságot tartva magunk között.
Ám a griffendéles férfi nem akart semmilyen megvető szóval vagy egyéb mással illetni, hanem elmélyülten rajzolgatott valamit a pergamenjére. Kissé megkönnyebbülve fordítottam újból minden figyelmemet a kisegérre, melynek megcirógattam még utoljára a feje búbját, majd ráemeltem a pálcámat és megpróbálkoztam a feladattal.
Természetesen az órai munka nem sikerült tökéletesen, mert mikor megpróbáltam meleg forró csokit önteni a pohárba, az reszketni kezdett, de mivel kicsengettek nem volt időm kijavítani ezt a hibát.
Az ezt követő tananyag a gyógynövényekben merült ki, így az üvegház felé vettük az irányt Keithszel, ahova menet, út közben még Reggel is sikerült összefutnunk, aki vigyorogva intett nekünk, majd gyorsan tovább állt.
Hirtelen ismét megbotlottam a levegőben, és ha Keith nincs, hogy elkapjon, hatalmasat estem volna a sáros földre. Néhányan ismét jót nevettek a szerencsétlenkedésemen.
- Sajnálom, nem tudom, mi van ma velem – szabadkoztam, miután elengedett és mosolyogva figyelt. – Ma mindenhol elbotlok vagy elesek.
- Hagyd csak! – vont vállat, majd tovább indult az üvegház felé, ahol valami undorítóan nyálkás növényt kellett a legnagyobb szeretetünkkel biztatni, hogy másszon át az egyik cserépből a másokba, miközben valami ragacsos sárga kotyvalékot köpködött ki a szárán keresztül.
Megkönnyebbülten hagytam el a termet az óra végét jelző csengő után. Keith gyorsan elszaladt, valami kifogással, így egyedül baktattam fel a klubhelyiségbe, ahol néhány emberen kívül nem volt senki sem.
Gyorsan felsiettem a lányok hálókörletébe, hogy lecserélhessem a taláromat, ugyanis azt a gyógynövénytan óra anyaga leköpködte azzal a ragacsos valamivel. Miután rendbe szedtem magamat lesiettem bájitaltanra, melyen ismételten az oroszlán címerét viselő ház tagjaival voltunk összevonva. Immáron a maredekárosok voltak túlnyomó többségben az ajtó előtt.
Hirtelen valaki megragadta a vállamat és a falnak taszított.
- Mi volt ez az ebédnél azzal a véráruló Blackkel? – ragadta meg egy fekete hajú nő a felsőmet és húzott közelebb magához, miközben két megtermett barátnője elállta az utat és takart a többiektől.
- Semmi – mondtam Carolinenak, mire mérgesen rám meredt, majd a fülembe suttogott:
- Ne merészelj szégyent hozni a Mardekárra vagy nagyon megjárod!
Aztán elengedett és haját hátracsapva besétált a terembe, melynek ajtaja éppen akkor nyílt ki.
- Hát te meg mit állsz itt? – hajolt le nevetve Keith a szintemre, mire elkerekedett szemekkel rá meredtem, ő pedig elkomorodott. – Valami baj van?
Kettőt pislogtam rá, majd megráztam a fejemet, a magam kijózanítása végett is.
- Hova tűnsz minden szünetben? – vigyorogtam rá, majd besétáltam előtte a terembe és csalódottan állapítottam meg, hogy szinte már elfoglalták az összes jó helyet elől, így kénytelenek voltunk hátra ülni az utolsó előtti padba.
- Nina nagyon kedves lány – magyarázta barátom és ezzel választ is adott a kérdésemre. – Együtt megyünk Roxmortsba.
- Elnézést tanár úr a késésért! – lépett be a terembe Potter és Black, mire a professzor lemondóan megcsóválta a fejét, a két férfi pedig az utolsó padhoz sietett és fojtott hangú beszélgetésbe mélyedtek.
- Jártok? – kérdeztem suttogva, miközben Lumpsluck felírta a táblára a feladatot, és hogy azt hol találjuk meg a könyvben.
- Nem. Még nem – mondta Keith és előszedte a felszerelését, majd fellapozta az órai anyagot és szeletelni kezdte a hozzávalókat, mire én sem tétlenkedtem.
Zavartalanul teltek a dupla bájitaltan percei, miközben mindenki szorgalmasan adagolta a hozzávalókat a főzetébe. Egész szépen haladtam, az előírt okkersárgától csak egy árnyalattal tért el az enyém, amit hatalmas sikernek könyveltem el, hiszen nagyon úgy tűnt, az évben ez lesz a legtökéletesebb munkám.
- Azt hiszem, készen van – tette a derekára a kezét Keith és egy nagyot nyújtózott, majd kimert egy fiolányi főzetet az üstjéből és intett, hogy odaviszi a tanárnak.
Halk sóhajjal kevergettem a saját remekművemet, mikor meghallottam egy sistergő hangot magam mögött. Rögtön a zaj irányába fordultam és szembe találtam magamat Potter üstjével és az abban kavargó sötétkék főzettel.
- Ööö…; - nyögtem bizonytalanul, ahogyan a férfi munkáját megpillantottam, mire Potter felém tekintett, majd az üstjére és cifrán elkáromkodta magát.
- Nahát, Ágas! – hajolt közelebb Black is kivirult arccal, hogy megszemlélje barátja művét. – Azt hiszem, ennek nem így kell kinéznie…; - mondta tűnődő arccal, majd felkapott egy szárított gyökeret és a főzet fölé tartotta. – Javítsunk rajta egy kicsit!
- Ne! – kaptam a keze után, de ő gyorsabb volt…;
Egy szempillantás alatt történt az egész.
A főzet habzani kezdett, majd bugyborékolni és szikrákat eregetett, majd fülsüketítő robajjal szétfröcskölt mindenfelé. Ijedten kaptam a szemem elé a kezemet, melyre néhány csepp főzet került.
Egy pillanatra minden nyugodtnak tűnt.
A két férfira meredtem, akik megsemmisülten néztek maguk elé és az üstre. Hirtelen furcsa bizsergés áradt szét a jobb kezemben, majd lassan fájdalom is kezdett társulni mellé.
- Itt meg mi folyik?! – sietett felénk a professzor, hogy jól leteremtse Potteréket, de mikor meglátott megtorpant és elfehéredve meredt rám. – Miss Rees!
- Igen? – kérdeztem megszeppenve, majd az üstöm felé fordultam. – Itt van, már majdnem végeztem!
- Jézusom! Hiszen maga vérzik! Menjen fel a gyengélkedőre! – kiáltotta falfehér arccal, mire értetlenül rámeredtem és a mögötte összeverődött embereken. – Még ma!
Fejcsóválva elindultam a gyógyító asszonyhoz, de még fél füllel hallottam a professzor ordítását a két griffendélessel, majd, hogy őket is felküldi a javasasszonyhoz.
Halk sóhajjal folytattam utamat és felemeltem a kezemet, hogy kisimítsam a szemembe lógó hajszálakat, mikor valami vöröset pillantottam meg azon. Megdermedtem és a kézfejemre fókuszáltam, melyből dőlt a vér és úgy nézett ki, mintha savba nyúltam volna pár másodperc erejéig. Elborzadva meredtem a bőröm helyére, majd mélyeket lélegezve, könnyes szemmel siettem a gyengélkedőre.
Mikor beértem a javasasszony egy másodéves körüli kisfiú körül serénykedett, ám mikor megpillantott abbahagyta a munkáját és egy ágyhoz vezetett, leültetett arra és elsietett. Egy perc sem telt bele és visszatért ujjai között egy pohárral és egy csomag gézzel.
- Magával meg mi történt? – kérdezte és lenyomta a torkomon az undorító ízű lét, mikor betoppant a kórterembe Potter és Black hatalmas hahota közben.
- Bájitaltan – magyaráztam, mire mindent megértett, majd rosszallóan a két hangoskodó felé fordult csípőre tett kézzel.
- És, maguk mit keresnek itt?
- Bájitaltan – mondták egyszerre, mire a javasasszony megcsóválta a fejét és sopánkodva elindult két másik pohár bájitalért.
Miután a két férfi kezébe nyomta a gyógyító főzetet, felém sietett, majd kezébe fogva a jobb kezemet tett rá egy jó vastag kötést, majd ugyanezt megismételte a bal csuklómon és zárásképp az arcom jobb élére is helyezett egy gézlapot.
- Készen is vagyunk! – állt fel mellőlem, majd a két griffendéles felé fordult, akik vigyorogva emelték fel a kezüket, hogy semmi bajuk nincsen. Hogy van az, hogy ők rontották el a főzetet, mégis az én nyakamba pottyant minden?
Irigykedve somfordáltam ki a gyengélkedőről, mikor egy szőke hajzuhatagot pillantottam, mely lebegett a felém rohanó tulajdonosa mögött. Egy pillanatra hatalmasat dobbant a szívem és gyomrom görcsbe rándult, de ahogy elfutott mellettem a szőke ciklon, úgy facsarodott össze egyre jobban a szívem. Nyílt titok volt, hogy a húgom élt halt Sirius Blackért. Biztos most is hozzá rohant.
Lemondóan sóhajtottam fel, majd sétáltam a klubhelyiség felé, mikor szembe velem megpillantottam Regulust.
- Keith mondta, hogy a gyengélkedőn vagy – magyarázta, majd furcsa ábrázattal meredt rám. – Kinyírom a bátyámat! – sziszegte és feltűrte inge ujját a könyökéig és elindult a gyengélkedő felé, mire megragadtam a karját.
- Hova mész?
- Megyek és agyonverem az idióta bátyámat! – morogta sötéten, de hirtelen elmosolyodott, minden bizonnyal azért, mert nagyon furcsán nézhettem rá.
- Hagyd. Baleset volt – mondtam neki, majd folytattam utamat a klubhelyiség felé.
- Keith is jött volna utánam, csak gyorsan le akarta tenni a cuccokat. Mi történt? Mert csak valami kiloccsanó főzetről, meg Siriusról zagyvált.
Felsóhajtottam és belekezdtem a történetbe, ami kevésbé volt olyan érdekfeszítő és eseménydús, mint amilyennek Keith előadta, Reg mégis érdeklődve hallgatta, miközben fújtatva szidta a bátyját és annak felmenőit.
- Ne, de Reg! – szóltam rá, mikor már harmadjára hordta le a saját édesanyját és annak erkölcsösségét kérdőjelezte meg.
- Elegem van belőle, hogy mindig valami bajt okoznak a legjobb barátomnak és az az ő hibájukból minden egyes alkalommal a gyengélkedőn köt ki!
- Ugyan Reg. Nem ezekbe fogok belehalni – céloztam vakmerő vállalkozására, melyben halálfalóként készülődött parádézni. Bent rekedt a levegő a tüdejében és megtorpant, mire aggódva pillantottam rá. – Sajnálom…; - néztem félte. - Neked sem lehet könnyű.
- Felejtsd el! – préselte össze az ajakait indulatosan, majd indult el ökölbe szorított kezekkel, mire elkeseredetten követtem.
- Megbeszélhetnének? – futottam utána és megpróbáltam vele tartani a lépést, de jóval hosszabb volt a lába az enyémnél.
- Mondtam, hogy felejtsd el! – morogta és még mindig nem lassított.
- Reg! – fogtam meg az inge ujját, mire erősen ellökte a kezével az enyémet, hátraborítva engem. Halk puffanással estem a földre, de észre sem vette csak mérgelődve továbbsietett a folyosón.
Mély levegőt véve bámultam utána és fájdalmasat sóhajtva kifújtam a levegőt.
- Nahát! – hallottam meg egy hangot a hátam mögött. – Hogy egyesek egész nap a földön fetrengenek! – a húgom sétált el mellettem Sirius Blackkel összefont ujjakkal. Meglepetten bámultam a párosra, de azok csak kikerültek és folytatták útjukat tovább.
Lehunytam a szememet egy másodpercre és felálltam, majd magányosan róva a folyosókat elindultam felderíteni a kastélyt.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.