efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ha belekóstolsz; veszélyes! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 27] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


Halk huhogásra ébredtem és éreztem, hogy egy apró kis valami erõsen belecsípett az arcomba. Magamba szitkozódva megpróbáltam lelökni magamról azt az akármit, de az nem tágított, helyette a sebhelyes karomat vette célba.
- Mi a…;? – ültem fel kócosan, mikor megpillantottam a mellkasomról leboruló aranybarna baglyot. – Oh…; szia, Narancs! – simogattam meg a fejét, mire okos barna szemeit rám emelete és hálásan huhogott párat. Egyik combomon állva felemelte a lábát és várta, hogy leszedjem róla a terhét. – Köszönöm! – suttogtam neki, miközben végigsimítottam a tollain, minek következtében a fejemre szállt. Nem foglalkoztam vele mindig ezt csinálta, így a két levélre függesztettem a tekintetem.
Az egyik egy egyszerû boríték volt a szüleim nevével, a másik pedig egy csicsás meghívó. Unottan félredobtam az utóbbit és minden figyelmemet az otthoni lapnak szenteltem. Szüleim nem unatkoztak. Nyolc oldalon keresztül tárgyalták a nagy semmit, mindenféle ostobasággal fûszerezve. Meséltek a szomszéd macskájáról, a mugli postásról, aki eltévedt odafele, a nénire, aki becsöngetett, hogy vásároljanak tõle paplant, az új szomszéd fiúról – aki édesanyám állítása szerint rendkívül jóképû-, a tavaszi bálokról, és hogy mennyire hiányzunk nekik a húgommal. A legjobban az a történet tetszett, amikor nevelõapám kitalálta, hogy õ pedig elmegy egy hotelbe és rendez egy nászutat kedves feleségével. Mint édesanyám tudatta velem – minden bizonnyal hatalmas hahota közben -, hogy a kedves nevelõapám a portán panaszkodott a csöpögõ zuhanyfejre, mégpedig ezt úgy találta a legegyszerûbben közlendõnek, ha azt mondta, hogy nem tud úgy beállni a zuhany alá, hogy ne lenne vizes.
Mosolyogva olvastam az zagyvaságaikat és teljesen megnyugodtam, hogy minden rendben van velük. Sóhajtva letettem a levelet és a madaramra pislogtam, aki a hajamban ülve huhogott, néha meg-megcsipkedve a fülemet.
- Látom, anyám megint partikat szervez – szólalt meg hirtelen egy férfiasan rekedt hang, mire összerezzentem és a szemben lévõ ágyra pillantottam, ahol Black ült a falnak vetett háttal és hosszú, izmos lábait végignyújtóztatta a matracon.
- Az anyád? – kérdeztem bátortalanul és kezembe véve a meghívót, melyen a Black család címere virított. – Remek – nyögtem elfúló hangon és egy hanyag mozdulattal kinyitottam a borítékot.

Drága Cherry!

Szeretettel meghívunk a húsvéti ünnepekben megrendezett estélyünkre – melynek pontos idõpontjáról a szüleidet értesítjük. Reméljük, kellemesen telnek a roxforti napjaid és megtisztelsz minket elbûvölõ jelenléteddel a kis mulatságunkon.

Szeretettel ölel: Orion és Walburga Black


- Kis mulatság?! – hördültem fel fintorogva és beletuszkoltam a borítékba a meghívót, miközben láttam, hogy Black pimaszul vigyorog a túloldalt. – Mi olyan mulatságos? – kérdeztem mérgesen, mire még szélesebbre húzta a száját.
Lemondóan legyintettem és újra Narancsra néztem, aki még mindig a fejemen egyensúlyozott.
- Amúgy…; te még mit csinálsz itt? – kérdeztem a férfitõl, de annak nem olvad le a vigyor az arcáról.
- Súlyosan megsérültem egy párbaj során – magyarázta és az ágya melletti szekrényre mutatott, melyen rengeteg édesség hevert. – Madam Pomfrey engedélyezett egy nap pihenõt.
Nem mondtam semmit, csak felhördültem. Nincs semmi baja, csak nem akar tanulni.
- Ja, az SVK tanár üzeni, hogy holnap lesz a büntetõmunkánk este fél nyolctól – szólalt meg hirtelen, mire elhúztam a számat és hátra dõltem. Narancs lerepült a fejemrõl és Blackhez szállt. A férfi meglepetten figyelte a lelkes kis baglyot, amely kényelmesen elhelyezkedett a gyomra tájékán, majd lassan simogatni kezdte annak szárnyait, én pedig irigykedve néztem õket. Duzzogva fordultam az oldalamra. Én akartam simogatni Narancsot.
Hirtelen kicsapódott az ajtó és a húgom rohant be hatalmas hévvel. Elõször meglepõdtem, hogy miattam aggódik, de mikor megláttam, hogy Blackhez jött, lefelé konyuló ajkakkal visszafeküdtem.
Emlékszem, milyen aranyos volt régen, mikor még gondtalanul nevetgéltünk és játszottunk. Felhõtlen volt a kapcsolatunk, mindig együtt voltunk. Imádtuk egymást. Mindig összeöltöztünk, anyám hatalmas örömére, aki mindig ugyanolyan ruhákat vásárolt nekünk, csak más árnyalatokban. Én kaptam mindig a világosabb darabokat, õ pedig a sötéteket, figyelembe véve a hajunk színét.
Aztán, mikor felvételt nyertem a Roxfortba nagyon elszontyolodott, hiszen neki még egy évet otthon kellett maradnia, de sok szeretettel várt mindig haza és érdeklõdve hallgatta a kastélyról az elbeszéléseimet. Sokat meséltem neki a házakról, a tanárokról, a tanultakról, a diákokról és a rengeteg furcsaságról. Nagyon tetszett neki.
Nyáron õ is megkapta a levelet a boszorkányképzõbe és együtt vártuk hatalmas lelkesedéssel a beosztást. Nagyon reménykedett benne, hogy õ is a Mardekárba kerül, mint az apánk, a nevelõapánk és én. Rettenetesen félt, hogy nem egy házba kerülünk és akkor mi lesz. Mindig nyugtatgattam, hogy én attól még ugyanúgy fogom szeretni, mint régen. Példának hoztam fel, hogy anyánk a Hugrabugba járt, mire kissé megnyugodott.
Végül a Griffendélbe osztották be, és én együtt tapsoltam a vörösbe öltözött diákokkal, háztársaim hatalmas megrökönyödésére. Aztán nem tudom mit történt, de elszakadt a cérna. Mikor szembe jött velem a folyosón és én érdeklõdni akartam, hogy tetszik neki az iskola, egyenesen keresztül nézett rajta. Sokszor rohantam utána és kérdezgettem, mi baja, de csak felhúzta az orrát és nem nézett rám.
Így feladtam. Nem próbálkoztam tovább, õ pedig hat éve nem szólt hozzám. Mint ahogy most sem.

A semmibõl, a szemem elõtt egy fekete nadrágba bújtatott férfi láb jelent meg, mire felemeltem a fejemet és megpillantottam Keith halványan mosolygó arcát. Gyorsan felültem és helyet szorítottam neki az ágyon, õ pedig leült.
Kezében ott volt az elmaradhatatlan könyv. Nem is õ lett volna, ha nem lett volna nála. Nagyon vastag volt és elsõ óta mindig magánál hordozta. Mindig is érdekelt, hogy mi lehet benne, amiért mindenhova magával cipeli, de sosem tudtam meg, pedig lett volna rá lehetõségem. Meg is kérdezhettem volna, de nem akartam és beleolvasni se szerettem volna, mikor néha az asztalon felejtette. Végül megszoktam és nem firtattam a dolgot. Mindenkinek van valami bogara.
- Hogy vagy? – kérdezte csendesen. – Reg mondta, hogy itt vagy.
- Remekül – feleltem. – Beszéltél vele? – kérdeztem, miközben hallottam, hogy Black lepisszegi a húgomat és fülelni kezd.
- Nem mond semmit.
Felsóhajtottam és a meghívóra pillantottam. Keith követte a tekintetemet, majd elkomorodott.
- Én is kaptam – mondta kedvtelenül. – Utálom – vallotta be, majd tekintete a szembe jévõ ágyra tévedt. – Bocs, Sirius!
- Hagyd, én is utáltam – legyintett a férfi és a figyelmét újból a húgomra fordította, aki haj csavargatva kotyogott. Összehúztam a szemöldökömet. Miért ideges? Csak akkor szokta csavargatni a haját…;
- Nem szeretnék elmenni – néztem újra a barátomra, mire az leszedte a válláról a könyvet és az egyik combján ellensúlyozta.
- A szüleid nem fognak örülni – vágta rá, mire ellenségesen összeszûkítettem a szemeimet.
- Utálom az egészet. A sok nagyképû, kétszínû embert…; az ostoba elveiket és a…; - hirtelen elhallgattam és magam elé bámultam. – Reg is ott lesz – suttogtam halkan, mire Keith egy aprót bólintott, de nem figyeltem rá. Agyam eszeveszettül zakatolt.
Hirtelen fogtam magam megfordultam és kikaptam egy lapot az éjjeliszekrény egyik fiókjából, majd kikotortam egy pennát és tintát Keith táskájából, melynek tulajdonosa érdeklõdve figyelte ügyködésem.
Gyorsan felfirkantottam a lapra, hogy köszönöm a meghívást és ott leszek, aztán hozzátettem, hogy remek dolgom van a Roxfortban, majd magamhoz édesgettem Narancsot, aki vonakodva bár, de kiszakadt Black ujjai közül és készségesen felemelte a lábát.
- Kérlek, vidd el ezt a Black házaspárnak – simogattam meg, mire okosan rám huhogott, majd kirepült az ablakon.
- Azt mondtad nem mész el – kotyogott közbe barátom, mire vállat vontam.

Este már a klubhelyiségben üldögéltem egy forró kakaóval a kezemben az egyik fekete fotelen, lábaimat felhúzva. Az, az elõtt álló asztalkánál Keith körmölte a házi dolgozatát, amit még év elején adott fel McGalagony professzor. Elmerengve figyeltem gyors mozdulatait, miközben elegáns betûivel teleírta a pergament. Sötétbarna haja össze-visszaállt, ahogy minden alkalommal beletúrt, hogy az elõl lógó tincseit kisöpörje az éj kék szemébõl.
A klubhelyiségben rajtunk kívül egy másodikos fiú és egy ötödikes volt, aki elmerülten olvasgatott valami vastag könyvet. Az óra hangos kongással a tizenegyes mutatóra ütött, mire nagyot kortyoltam a kezemben lévõ vörös bögrébõl. Keith szórt rá egy varázst, minek következtében az ital sosem hûlt ki, amíg a pohárban volt.
A klubhelyiség ajtaja hirtelen kinyílt és Regulus mászott be rajta, porosan. Érdeklõdve feljebbtornáztam magamat.
- Mi történt veled? – szegeztem neki a kérdést és végignéztem piszkos kezein, az arcán és a kissé szakadt ruháin.
- Semmi – felelte és elindult a hálókörlet felé, de Keith fel sem nézve a dolgozatából elé helyezte az egyik karját, sorompóként funkcionálva. Reg fáradtan felsóhajtott és megállt. – Mit akartok?
- Válaszokat – feleltem a szemébe nézve és újabbat kortyoltam a kakaómból. A másodikos fiú itt unta meg a házi írást és hatalmas ásítások közepette felbaktatott a hálókörletébe az ötödikessel a nyomában.
- Akkor remélem türelmes vagy – szegezte oda, de nem rohant el, hanem megtörten odabaktatott és leült mellém. Pillanatok alatt varázsoltam a kezébe egy forró csokit, mire felhorkant, de belekortyolt. Egyik kezével a vörös bögrét tartotta, míg a másik karját a fotel háttámlájának vetette, minek következtében a felettem lévõ ujjaival a hajamban turkált.
Gyengéden kezdte csavargatni a hosszú tincseket, én pedig hagytam, miközben éreztem, hogy egyre nehezebbek lesznek a pilláim. Ez volt a gyengém és ezt Reg is tudta. Minden bizonnyal ezért folyamadott ehhez a módszerhez, hogy csöndben maradjak. Álmosan figyeltem Keith kezét, ahogyan egyre csak körmöl a pergamenen.
Fejemet hátra hajtottam, minek következtében a tarkóm az õ karjának esett, de nem hagyta abba a kényeztetést. Jólesõen hunytam le a szememet, miközben felhúztam a lábaimat és mindkét kezemmel a kakaót szorongattam. Hallgattam a pattogó tûz nyugtató hangját, a penna sercegésének halk zaját, a két fiú csendes szuszogását. Érzetem a pergamen jellegzetes szagát, a Regulusból áradó férfiasan kellemes illatot, mely mindig a biztonságra emlékeztetett és az égõ fa kellemes melegét. Régóta nem éreztem már ilyen nyugodtnak és békésnek magamat.
Hirtelen eszembe jutott Reg és az a levél, amit Mr. és Mrs. Black küldött neki, hogy gratuláljanak az elsõ bevetéséhez. Miért nem értik meg, hogy a vesztébe sodorják a fiukat? Vagy ennyire fontosabb nekik az, az eszme, amit képviselnek, mint a saját gyerekük élete? Regulusra néztem és közelebb bújtam hozzá, majd jólesõen fúrtam mellkasába a fejemet és öleltem át a derekát. A férfi értetlenül pislogott rám, majd sután viszonozta az érintést. Vajon Reg mikor áll már végre a talpára és mondja meg, hogy elege van ebbõl az egészbõl? Mikor követi végre a bátyja nyomát és szegül ellen annak, amit teljes szívébõl megvet?
Sosem álltam közeli kapcsolatban a bátyjával és jó formán, csak az undokoskodásait ismertem, a többi oldalát nem, mégis tiszteltem. Tisztelem, hiszen ki mer állni magáért, az elveiért és a barátaiért. Az ilyen ember tudtam, hogy már most is ritka kincs és meg kell becsülni, hiszen értékes. Regulus is az volt. Az egyetlen hibája az volt, hogy ebben nem követte a bátyját. De biztos voltam benne, hogy egyszer besokall és abbahagyja ezt a marhaságot, hogy halálfalósdit játsszon mindössze 16 évesen. És akkor végre kibékül a testvérével is.
Furcsa volt a kapcsolatuk. Kívülálló szemmel úgy tûnt, utálják egymást, de aki látta az apró mozdulatokat, a tetteket és az alig észrevehetõ egymás iránti figyelmességet, az tudta, hogy mind a ketten vágynak a másik társaságára, csak nem mernek lépni. Hiszen egy ház, egy család, egy kényszerített életszemlélet, egy börtön, a halál árnyéka állt közöttük. Ezt ennyire fiatalon, ennyire kiszolgáltatottan nehéz volt figyelmen kívül hagyni. Siriust kitagadták, csak mert szorult belé némi emberi érzés, amit ki mert mutatni. Regulus ezt nem merte megtenni, ezért szenved most ennyire. Õ, Sirius, Keith és én.
Néha irigykedve figyeltem a két Black kapcsolatát, miközben a húgomra gondoltam, de el kellett ismernem, hogy nem élném túl, ha õ halálfalónak állna. Sajnos ez a veszély, engem hamarabb fenyegetett, mint õt, hiszen én voltam a Mardekáros. Igaz, anyáék irtóztak még a mugliellenes elvek gondolatától is, így inkább akkor lett volna nemulass, ha beálltam volna közéjük. Ilyenkor hálát adtam az égnek, hogy ilyen családba születtem, ahol szeretnek, figyelnek rám és épeszû emberek a szüleim.
Magam elé meredésembõl Reg keze térített ki, ami a bögrét próbálta kiráncigálni az ujjaim közül, nehogy ráborítsam. Minden bizonnyal úgy hitte alszom, hiszen már percek óta nem mozdultam meg.
Keithre tévedt a tekintetem, aki immár hátradõlve elégedetten figyelte az asztalon pihenõ remekmûvét, miközben ujjait a tarkójánál összekulcsolta.
- Te Reg…; - kezdett bele a sötétbarna hajú férfi, mire érdeklõdve figyelni kezdtem, miközben éreztem, hogy a megszólított egyik karja a hátam ívét követve a derekamon pihen, míg a másik a hajammal játszik. – El kellene menned a gyengélkedõre, nagyon rosszul nézel ki.
Éreztem, ahogyan megmerevedett, de egy pillanat alatt ellazította az izmait és folytatta hajam csavargatását.
- Nem csak én és Cherry aggódunk miattad, hanem sokan mások is, többek között a bátyád – tette hozzá. Nem láttam Regulust, mégis tudtam, hogy érdeklõdve felcsillantak a szemei.
- Sajnálom Keith, de ezt végig kell csinálnom – mondta komolyan, én pedig aggódva összeráncoltam a szemöldökömet.
- Legalább pihenj egy kicsit – szólaltam meg, mire abbamaradt a mozdulata. – Kérlek – simítottam végig a derekamon pihenõ kezén.
- Ti ezt nem értitek…;
- Értenénk, ha hagynád! – vágtuk rá egyszerre Keithszel, ha az alkalom engedte volna el is mosolyodtunk volna, de tudtuk, hogy most annak nincs itt a helye.
- Menj, beszélj Siriusszal – mondtam és éreztem, nyitotta a száját, hogy ellenkezzen velem. – Õ biztosan segítene. Tudod, hogy rá számíthatsz. Szeret téged.
- Ugyan Cherry, csodát úgyse tud tenni. Innen nincs visszaút. Már beszálltam – mondta keserûen. – Számon tartanak.
- Reg…; - suttogtam és tudtam, hogy igaza van.
Rengeteg baljós dolog történt az elmúlt idõben. A hírlapok napi rendszerességgel írtak eltûnt személyekrõl és titokzatos halálesetekrõl az ország bármely pontjában. A mugliknak is feltûnt a dolog. A legtöbb áldozatban azonban volt egy közös pont: mind mugli származású vagy mugli volt. Egy halálfalóknak nevezett csapat tette ezeket, melyek az aranyvérûség elveit tartották és lenézték a többi embert. Azt rebesgetik, hogy a vezetõjük egy nagy hatalmú Nagyúr, aki Voldemortnak nevezi magát és önkényesen mindenféle gaztettel próbálja „megtisztítani” a varázstársadalmat.
Rengeteg aranyvérû család egyetértett az elveivel, melyeket vallott és sokan be is álltak a hívei közé, így a nagy múltú Black család se tétlenkedhetett. Valakit keríteni kellett, aki elég befolyásolható egy ilyen õrült vállalkozásra. Regulus tökéletes célpont volt. Fiatal volt, erõs és manipulálható.
Elszorult torokkal szorítottam még erõsebben magamhoz a testét, miközben azon gondolkoztam, mennyi idõnk van még együtt.
Rettentõen rossz érzésem volt.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.