efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ha belekóstolsz; veszélyes! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 27] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Még mindig esküvői lázban égek, na, meg, hogy mennyi minden kell majd a kecóba, ha egyszer végre már összeköltözünk. <3 Sajnos előre mondom, hogy a Segítség, fiú lettem! c. történetemmel elbuktam. Próbálkoztam mostanában írni, de nehezen megy. Egyszerűen nem tetszik a végeredmény, úgyhogy a krimit folytatom, mert nagyon egymásra vagyunk hangolódva a Vérbosszúra éhezve-vel. :)
Remélem, tetszeni fog ez a rész. Sajnos, nem olvastam újra ezt a történetemet, szóval fogalmam sincs, miről írtam ezelőtt. Csak sejtéseim vannak. :D Remélem, azért fel tudtam venni a fonalat, de ha találtok benne valamit, ami nem stimmel, nyugodtan szóljatok miatta! :)


Egy szemhunyásnyit sem aludtam, éppen ezért az is csoda volt, hogy egyáltalán nyitva tudtam tartani a szemeimet, és még gondolkozni is képes voltam. Egész este az ágyamban forgolódtam, és próbáltam megemészteni Regulus szavait. De képtelen voltam rá.
Tisztán éreztem a pánik első jeleit magamon. Úgy éreztem, valami maga alá temetett. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek…
- James – leheltem, mikor megláttam a távolodó fiú hátát a folyosón. Sose szólítottam a keresztnevén a fiút, és olyan halkan ejtettem ki azt, hogy esélytelen volt, hogy meghallja.
Azonban Remus hirtelen megtorpant, majd meglökte a barátja vállát, aki értetlenül felé fordult, majd rám kapta a pillantását.
Más esetben foglalkoztam volna ezzel a különös közjátékkal, de most csak hálásan a fiú felé rohantam, aki elkerekedett szemekkel rám nézett.
- Black… - nyögtem, mikor melléjük értem. A két fiú értetlenül összenézett, majd Potter intett a fejével, hogy kövessem őket. Nagyot nyeltem. Ezért még kapni fogok a háztársaimtól… de hátha nem veszik észre.
Ekkor azonban elkaptam a mardekáros, Evan pillantását, mire megtorpantam. Nem tudhatják meg a többiek… Gyanús lenne nekik, ha Reg érkezése után rögtön a fivéréhez futnék. Megtudnák, hogy tudom Regulus titkát, és akkor rájönnének, hogy a barátom beavatott engem is. Reg tegnap kérte tőlem, hogy kerüljem a feltűnést. De Evannek most feltűntem…
Így hát csak álltam a folyosó közepén, és néztem a két fiú távolodó alakját.
Nem mehettem utánuk. Lehet, hogy Evan is halálfaló. Vagy annak készül… Nem tudhattam biztosan. De ha halálfaló, gyorsan összerakná a képet. És akkor Regulus bajba kerülne miattam.
Így hát hagytam, hogy a griffendéleseket elnyelje a diákok kavalkádja, én pedig a Nagyterembe siettem, hogy együtt egyek a többiekkel. Azonban egy falat sem ment le a torkomon.
Hirtelen lehuppant mellém Reg és Keith is, majd vehemensen nekiálltak falatozni. Nyoma sem volt rajtuk a tegnapi beszélgetésnek. Pedig utólag sikerült összeraknom a képet, hogy Keith miért aggódott, és miért akadt ki, mikor együtt látott Remusszal, és Regulust is sikerült megértenem. Éppen ez tett olyan reményvesztetté.
De ők nem mutatták ezt. Egy szempillantás alatt tüntették el a tényárjuk tartalmát, miközben én megrökönyödve bámultam rájuk.
- Ugye, nem akarjátok halálra zabálni magatokat? – kérdezte megrökönyödve az egyik háztársunk, én pedig a szívem mélyen egyetértettem a kérdésével.
- Tegnap óta nem ettünk – panaszolta két falat között Reg.
- Én sem – sóhajtottam, de nem bírtam rászánni magamat, hogy akár egy morzsát is lenyomjak a torkomon.
- Kölcsön tudnád adni az SVK házid? – lépett Regulus mellé Jared, mire a barátom abbahagyta az evést.
- Volt házi? – kérdezte ijedten.
- Két tekercs! – jajveszékelt az évfolyamtársa, mire Reg se szó, se beszéd felpattant, és kisietett a Nagyteremből.
Csodáltam a színészi képességét. Én nem tudtam eljátszani, hogy minden rendben van, de tudtam, hogy Regulus azért teszi ezt, hogy megvédjen minket és magát.
Sóhajtva álltam fel, és indultam el az órákra. Keith mire kettőt pisloghattam volna lelépett Ninával, de most nem is bántam. Sok volt nekem a tegnapi nap. Nem volt most kedvem Keith-szel lenni.
Hirtelen elkaptam Potter pillantását, de a következő pillanatban már a barátai felé fordult, és nevetgélve beszélgettek tovább. Aztán egyszer csak teljes erőből a vállamnak ment.
Nem értettem, pedig rengeteg hely volt mellettem.
Csörgést hallottam, egy kisebb vagyonnyi pénzérme hullott a földre.
- Hupsz, bocsi – nézett rám Potter mindenféle megbánás nélkül, majd lehajolt a pénzéért. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy segítsek-e neki összeszedni, ezért egy másodpercre megtorpantam, de mire cselekvésre szántam volna el magamat, addigra a Potter és a barátai egy pillanat alatt felkapkodták a leesett knútokat.
Elismeréssel adóztam Potter előtt, hiszen olyan gyorsasággal szedte össze a pénzérméket, hogy semmi kétségem sem volt afelől, miért lett ő a Griffendél fogója. Nagyon gyors…
- Várj! – kiáltottam utána, mikor megláttam egy galleont a földön. – Ezt elhagytad… - ő azonban nem hallhatta.
Vállat vontam, majd elindultam a tanterem felé, de végül mégis megtorpantam, és lehajoltam a pénzérméért. Úgy döntöttem, majd visszaadom neki, így ez egy jó indokot szolgáltatna, hogy tudjak beszélni Blackkel.
Elégedetten süllyesztettem a zsebembe a galleont. Így legalább nem vonhatnak felelősségre a háztársaim, amiért szóba állok egy griffendélessel. Csak a pénzét fogom visszaadni.
Bár abban azért kételkedtem, hogy bármelyik mardekáros visszaadná-e egy oroszlán pénzét, ha az útközben elhagyná…
Zsebemben forgatva a pénzérmét léptem be a tanterembe, majd szórakozottan ültem le a helyemre Keith mellé, aki éppen a barátnőjének írt egy levelet. Láttam, mert rengeteg szívecske volt ott. Elhúztam a számat.
- Miért vagy ilyen rosszkedvű? – kérdezte a barátom rám sem nézve, továbbra is megállás nélkül írva a sorokat.
- Nem vagyok rosszkedvű – morogtam.
- Hát persze… - mosolygott rám, és már folytatta is a következő mondat írását.
- Aggódom…
Keith felsóhajtott, és letette a pennáját, majd felém fordult.
- Megbeszéltük ezt már – suttogta mélyen a szemembe nézve. – Nem tudsz rajta segíteni. Az egyetlen segítség, amit adni tudsz neki, ha csendben maradsz, és úgy teszel, mintha mi sem történt volna.
Azzal elfordult, és írta tovább a levelét. Nagyot nyeltem, hogy a szemembe ne szökjenek bele a makacs könnycseppek, majd a tanár felé fordultam, mikor monton hangon magyarázni kezdte a tananyagot.
Üres tekintettel meredtem magam elé.
Nem tudtam elhinni, hogy nincs segítség. Hogy Regen nem lehet segíteni. Ez túlságosan ijesztő volt…
Reménytelenül meredtem magam elé, mert a szívem mélyén tudtam, hogy Keithnek igaza van. Egyedül annyit tehetek, hogy csendben maradok, és megpróbálok minél több időt kiélvezni Reggel. Mert Reg élete... Éreztem a zsigereimben, hogy ennek rossz vége lesz.
Csak abban reménykedhettem, hogy ez a szörnyű vég várat magára, és minél inkább el tudjuk tolni. Mert tudtam, hogy nincs segítség… Sehonnan.
- Mi a…? – szisszentem fel hirtelen, ugyanis hihetetlen forróság öntötte el a combomat. Megpróbáltam lesöpörni magamról az égető érzést, de semmi sem történt. Aztán hirtelen a zsebemhez kaptam. Az érme…
Forrón simult a tenyerembe, de ez most nem érdekelt.
- Miss Rees! – hallottam meg hirtelen a tanár hangját, mire felkaptam a fejemet, a forró érmét pedig a tenyerembe zártam. – Megtudhatnám, mit csinál?
- Elnézést, tanár úr – szólaltam meg halkan, és igyekeztem bűnbánóan lehajtani a fejemet, de még így is sikerült elcsípnem Keith kíváncsi pillantását. – Itt volt egy pók…
- Kérem, figyeljen az órámra – fordult el tőlem a tanár, én pedig kifújtam a benn tartott levegőt. Rögtön meg akartam nézni a kezemben szorongatott érmét, de hirtelen Keithre kaptam a pillantásomat, aki átható szemekkel engem nézett.
Nagyot nyeltem. Hirtelen szorongás tört rám, és rájöttem, hogy nem akarom a barátom előtt látni, miért égeti a tenyeremet hirtelen a Pottertől lopott érmém. Akármilyen titkot is rejtett a galleon, nem akartam, hogy Keith tudjon róla.
Ezért halványan a barátomra mosolyogtam, aki zavartan összevonta erre a szemöldökét, én pedig előre fordultam, hogy a tanárra figyeljek. Még pár másodpercig éreztem magamon Keith tekintetét, de úgy tettem, mint aki nem foglalkozik vele. Mindenesetre alig bírtam kivárni, hogy az óra véget érjen.
Ahogy megszólalt a tanítás végét jelző csengő, se szó, se beszéd, rögtön felpattantam, és a női mosdóba futottam, nem foglalkozva a megrökönyödött Keith-szel. Magamra csaptam az egyik fülke ajtaját, és elővettem a zsebemből az apró érmét.
Az óra ót már lehűlt, így nem égette a kezemet, mégis halkan felsikkantottam, mikor megláttam a galleont. Meg volt bűvölve…
Egy időpont és egy helyszín állt rajta.

7. emelet
Szükség szobája
21.45
SB


A szívem heves vágtába kezdett. Tudtam, kit takar az SB. James Potter ismét szívességet tett nekem, pedig nem is kértem rá. Találkozót szervezett nekem Sirius Blackkel.
Megkönnyebbülve kifújtam a levegőt, majd gyorsan a zsebembe süllyesztettem a galleont, és kiléptem a mosdóból.
Keith a falnak támaszkodva várt engem. Az arcáról sütött a rosszallás.
- Mondd csak, Cherry – nézett bele egyenesen a szemembe -, miben sántikálsz?
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.