efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Ha belekóstolsz; veszélyes! Szerző: Bettiiyy
[Vélemények - 27] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
"A Harry Potter könyvek szerepl?i és világa kizárólag J. K. Rowling teremt? fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem ?ket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt."


Fejfájással küszködve emeltem számhoz a pezsgőspoharat és kortyoltam párat a nedűből. Körülöttem csillogó ruhákba öltözött emberek kavalkádja örvénylett. Elhúztam a számat. Mindig is utáltam ezeket a magamutogató rendezvényeket. A Malfoy család tartotta a szezon első bálját, mely korai kezdéssel már a téli szünetben elkezdődött.
Hirtelen egy forró tenyér simított végig a csupasz hátamon, mire összeszűkült szemekkel hátrafordultam. Az ifjú Malfoy-fiú mosolygott rám. Hosszú, szinte már természetellenesen szőke haja hátra volt fogva, miközben egy rövid, kósza tincs a hideg, szürke szemeibe hullott.
- Nahát, kedves Cherry! – köszöntött tetetett meglepettséggel a hangjában.
- Malfoy – biccentettem egyet és teljesen felé fordultam, miközben szabad kezemmel kissé feljebb emeltem az ezüstös színű estélyimet.
- Megtisztelnél egy tánccal? – nyújtotta felém a karját, mit kelletlenül elfogadtam, majd egy arra járó felszolgáló a tálcájára helyeztem a poharamat és lassú ringatózásba kezdtem a fiatal férfival.
- Elnézést – lépett egy sötétbarna hajú fiú mellénk pár perccel később, akiben rögtön felismertem gyermekkori barátomat, Keitht. – Elszabadna rabolnom a gyönyörű hölgyet? – kérdezte, és választ nem várva kezemet az övé süllyesztettem, engedve, hogy arrébb vezessen.
- Köszönöm, ha megmentettél – hálálkodtam, miközben kesztyűbe bújtatott ujjaimat a vállára helyeztem. – Ki nem állhatom…
Keith nem válaszolt csak elnézően mosolygott, és éj kék szemeivel engem fürkészet.
- Találkoztam Regulusszal – szólalt meg végül, mire érdeklődve felemeltem a szemöldökömet a folytatást várva. – Nagyon el van keseredve. A bátyja elszökött otthonról, miután Mrs. Black kitagadta a bácsikájukat a családból.
- Azt hittem, ki nem állhatják egymást – jegyeztem meg, de nem szólt semmit.
- Regulus úgy érzi, ő nem olyan erős, mint a másik Black – magyarázta Keith, miközben fordított rajtam egyet.
- Hol van? – céloztam a fiatalabbik Blackre, mire párom a szemével a terem egyik vége fele intett, ahol Regulus egy pohárral a kezében üldögélt.
- Cherry, drágám! – szólalt meg édesanyám hangja, mikor Keith lekísért a táncparkettről, és közös barátunk felé vettük az irányt.
- Jó napot kívánok, Mrs. Rees! – hajolt meg kissé legjobb barátom, mikor megpillantotta anyám szőke alakját.
Gyönyörű nő volt, ám én sajnos a méregzöld szemein és az apró magasságán kívül semmit sem örököltem tőle. Nekem hollófekete, hullámos hajam volt és hófehér bőröm, mellyel édesapámra ütöttem.
Húgom ellenben minden porcikájában ízig-vérig édesanyám volt a karamellabarna szemeit eltekintve. ő csodaszép volt, így a férfiak sosem unták körülrajongani őt.
Anyám Keith szüleiről érdeklődött, akik sajnos betegség miatt nem tudtak megjelenni az esten. Barátom készségesen válaszolt, miközben én szemeimmel Regulust fürkésztem.
- Édesem, ideje indulni! – szólalt meg végül anyám, mire lemondóan bólintottam.
- Mondd meg Regulusnak, hogy ne adja föl – szorítottam meg Keith karját, majd anyám után siettem, aki a kandallóban pillanatok alatt el is tűnt.
Búcsúpillantást vetve a két fiúra, kezembe kaptam egy maréknyi hopp-port és bemondtam a címünket. A kavargó élmény hatására behunytam a szememet, és mire újból kinyitottam már a házunk mélyzöld falai pislogtak rám. Halkan felsóhajtottam és a kikászálódtam a zölden csillogó parázs közül.
Húgom abban a pillanatban lépett ki a konyhából, kezében egy pohár vizet szorongatva. Mikor meglátott magasra emelte az orrát és vállamnak lökve a sajátját felsietett a szobába. Laposakat pislogva meredtem utána, majd halántékomat fogdosva a konyhába sétáltam.
- Hogy tetszett a bál? – kérdezte anyám és szőke csigáit egyetlen pálcaintéssel kiengedte, mely immár a hátát verdeste.
- Ki nem állhatom – feleltem őszintén és pohár narancsléért nyúltam.
- Pedig gyönyörű voltál – jegyezte meg mosolyogva és egy apró varázslattal egy tányért varázsolt a pultra.
- Imádlak – emeltem fel a szendvicsekkel megrakodott étkészlet egy darabját és másik kezemben a narancslével felmasíroztam a szobámba.
Útközben összefutottam nevelőapámmal, aki fekete nyakkendőjét cibálta lefelé magáról. Szó nélkül utat engedett nekem a lépcsőn, majd mikor elhaladtam mellette egy cinkos vigyorral lekapott egy szelet finomságot a tányérról és a szájába tartva elsietett. Fejcsóválva meredtem utána, majd mosolygó szemekkel besétáltam a narancsszínű szobámba.
Tekintetemmel megkerestem az utazóládát, melybe félig-meddig bepakolva hevertek a ruháim. Hatalmas sóhajjal a kétszemélyes ágyra helyeztem a tányért és a poharat, majd egy pálcaintéssel levarázsoltam magamról a ruhámat. Október elején töltöttem be a tizenhetedik életévemet, ami azt is jelentette, hogy szabadon varázsolhattam az iskolán kívül is.
Gyorsan magamra kaptam egy régi, fehér farmernadrágot és egy szűk fekete toppot, melyet egy mugli boltban vásároltam három évvel ezelőtt, majd a ruháimhoz sétáltam és kiválogattam azokat, melyeket magammal szeretném vinni a roxforti birtokra.

Másnap reggel a 9 és ž. vágányról induló vonatra szálltam fel húgommal együtt, aki rögtön, minden búcsúszó nélkül a barátai keresésére sietett. Megadóan felsóhajtottam, majd ládámat magam után húzva figyeltem a kupékat, hátha egy ismerős arcot, vagy egy szabad helyet találok. A sokadik kabin után hangos szóváltásra lettem figyelmes, majd egy kicsapódó ajtóra és egy határozott léptekkel haladó fekete üstökre.
Merengve állapítottam meg, hogy Perselus Piton száguldozott a vonaton, mikor egy újabb sötét fürt tűnt fel és egy hozzá elmaradhatatlan szemüveg. Kissé oldalra döntött fejjel figyeltem, ahogyan Potter kiröhög az ajtón, majd megpillant engem és a szája gonosz mosolyra húzódik.
- Hoppá! – kapta elő pálcáját és rám szegezte, mire értetlenül meredtem annak végére. – Csöbörből vödörbe!
- Mi van már? – lépett ki egy másik alak, akiben Sirius Blacket ismertem meg. - Nocsak, nocsak, a Rees lány – mondogatta, majd ő is kikapta zsebéből a pálcáját, és társát követve az arcomra szegezte.
- Nagyon ügyes Black, de ha megbocsájtotok, elmennék – ragadtam meg a táskámat és indultam el, de Potter karja megállított.
- Sajnos nem bocsájtunk meg – mondta fülig érő szájjal, mire felemeltem a szemöldökömet.
- Kár, mert elállod az utat – szólalt meg egy jól ismert hang a hátam mögött.
Oldalra sandítottam, de még így is láttam Keith alakját, ahogyan a vállán egyensúlyozva egy könyvet mögöttem áll. Potter nem mozdult, csak ellenségesen meredt a sötétbarna hajú barátomra.
- Mint prefektus mondom – nyomta meg a második szót Keith, mire a két griffendéles összeszűkített szemekkel lejjebb engedte pálcás kezét, de még mindig ránk szegezték annak végét.
- Itt meg mi folyik? – hallottam meg egy női hangot, mire mély levegőt vettem és beharaptam az egyik ajkamat. Potterre meredtem, aki ágyúgolyó módjára tüntette el fegyverét és elkápráztató mosollyal a felénk közeledő lány felé fordult. – Potter, Black mit műveltek?! – kérdezte Black pálcájára pillantva, aki felvon szemöldökkel nézett a sötétvörös hajú prefektust, akit a két csibész barátja, Lupin követett.
- Na, idefigyeljetek! Ezt jelenteni fogom McGalagonynak! – kezdett bele a lány, mire nagyot sóhajtva, szánakozó pillantással otthagytam a tátogó Pottert és bandáját. Sajnáltam szegény fiút, hiszen lassan már két éve gürcölt a vörös szépség kegyeiért. Mindhiába.
Mögöttem Keith halkan lépkedett.
- Az utolsó fülkéig – morogta alig hallhatóan, én pedig eleget tettem a kérésnek.
A kupéban csak a fekete hajú Regulus ült. Könyökét egyik térdén pihentette, miközben elmerengve figyelte az elsuhanó tájat. Alig látható fekete karikák éktelenkedtek a szeme alatt. Láttam, hogy felém sandít, ezért felemeltem egyik kezemet köszönésképp, és csendben leültem.
Keith Regulus mellett foglalt helyett, miután a ládámat feldobta a poggyásztartóra, majd hosszú lábát a szemben lévő ülésre helyezve temetkezett a könyvébe.
Mindenféle zavar nélkül figyeltem a két fiatal férfit, majd a vonat zötykölődésétől egyre nehezebbnek éreztem a pilláimat, míg végül feladtam és nem is próbálkoztam ébren maradni.

Egy kéz kedvesen simított végig arcom élén, mire összeráncoltam a szemöldökömet és aprókat pislogva kinyitottam a szemeimet. Regulus arcát pillantottam meg pár centire az enyémtől.
- Gyere, lassan megérkezünk – mondta halkan, mire felültem és álmosan néztem, ahogyan kikaparja a talárját és a fekete pulóvere és farmernadrágja fölé veszi.
Elfojtott ásítással szedtem ki a saját egyenruhámat is és öltöttem gyorsan magamra, miközben éreztem, hogy a vonat lassítani kezdett.
Nem kérdeztem, hogy hol volt Keith.
- Beszéltél a bátyáddal? – tettem fel hirtelen a kérdést, mire megállt a mozdulatban és rám meredt.
- Miért kellett volna beszélnem vele? – kérdezte kissé indulatosan, mire elhúztam a számat.
- Azt mondják a beszéd rengeteg dologra gyógyír – mondtam nagy bölcsen, mire megrándult a szája széle.
- Pont te mondod, azok után, ami a húgod és közted történt? – sziszegte gunyorosan, mire vállat rántottam.
- Mások problémájában okos az ember.
- Az biztos – morogta maga elé és leszállt a vonatról.
- Sorakozó! – hallottam meg a jól ismert hatalmas vadőr hangját, akit Hagridként emlegettek. Borzas, sötét szakálla a fél arcát eltakarta, így az elég ijesztő külsőt kölcsönzött neki, de a melegen csillogó barna szemei megcáfolták az előítéletet.
Rengetegen lenézték a vadőrt és féltek tőle, aki hatalmas termetével még az igazgató fölé is magasodott, mégis, aki megismerte, az tudta, hogy Hagrid a légynek se tudna ártani.
Most a hatalmas hóban állva olyan elveszetnek tűnt.
- Szia Hagrid – köszöntem neki, mikor elhaladtam mellette. Akkor lettünk jóban, mikor másodikban szóváltásba keveredtem az egyik háztársammal és valami tiltott átkot szórt rám, minek következtében a bőrömön több száz vérző seb keletkezett.
- Szervusz, Cherry! – üdvözölt ő is és vidáman végignézett a diákseregen. – Hogy telt a szünet?
- Borzalmasan – feleltem őszintén, mire brummogva felnevetett és intett, hogy menjünk tovább.
Az érdekes fekete lovak után kötött fiákerek zötykölődve szelték a havat a kastély felé, miközben a hó megállíthatatlanul hullott alá.
Regulus egy másodperc alatt kiugrott és karját nyújtva nekem segített kiszállni. Az mínuszok röpködtek, mi pedig fázósan húztuk össze magunkon a vékony talárunkat, majd besiettünk a kastélyba.
Mindenféle teketória nélkül a nagyterembe sétáltunk és leültünk az asztalunkhoz. A téli szünetben alig maradtak az iskolában, így a diákok többsége izgatottan beszélgetve foglalt helyet a maga házánál.
Tekintetemmel a húgomat kerestem, aki hosszú, szőke haját csavargatva sietett a Tekergők után. Felvontam a szemöldökömet és úgy figyeltem a csacsogását.
- Szia Regulus! Hogyan telt a karácsonyod? – ült le mellénk egy világosbarna hajú lány és közelebb húzódott a Black fiúhoz.
- Remekül – morogta elhallóan, mire felsóhajtottam és ismét az igazgatóra fordítottam a tekintetemet, aki éppen étkezésre utasította a társaságot.
Az étellel roskadozó asztalra meredtem, melyen a legkülönfélébb fogásoktól kezdve a legbizarrabbakig minden fellelhető volt. Szedtem egy kis krumplit és rántott húst a tányéromra, majd gyorsan magamba tömtem az összest. Nagyon szerettem a roxforti menüt.
Végül a pudingot és az egyéb ínyencségeket hanyagolva megvártam a két barátomat. ők magukba tömték az összes ennivalót, amit tudtak. Nagy nehezen felkeltek az asztaltól és kitámolyogtunk az előcsarnokba, ahol egy kisebb csapat gyűlt össze.
Néhány Mardekáros egy másodikos fiút átkozott, aki nem tudta hárítani az ártásukat. Körülnéztem, de senki sem segített neki.
- Ti meg mit csináltok? – léptem oda Keithszel, akinek a szeme sötéten megvillant.
- Nem látod Keith? – kérdezte röhögve az egyik és egy újabb átkot szórt a szerencsétlen fiúra, de azt barátom egy egyszerű pálcaintéssel hárította és szeme sarkából rám nézett.
Értettem a célzást, leguggoltam a gyerekhez és megfogtam a karját.
- Tömeges támadás egy gyengébbel szemben? – lépett elénk Potter és meglendítette pálcáját, minek következtében Keith a falnak repült, majd összeesett.
Haragosan meredtem a griffendélesre, miközben felrángattam a fiút a földről és pálcát rántottam és Potterre szegeztem azt.
- Ne merészelj még egyszer pálcát emelni Keithre! – sziszegtem a fogaim között, miközben egyetlen fegyverem végéből szikrák röppentek ki. A szemüveges fiú felemelte a szemöldökét, aztán egyszerre több dolog is történt.
A mögöttem lévő Mardekárosok egy emberként mormolták el a saját átkukat és célozták be a Tekergők valamelyikét, ám azok sem voltak rest, rögtön ellentámadásba lendültek. Felmérve a helyzetet rögtön lebuktam és magammal rántottam a kisfiút is, hogy kikerüljem a repkedő átkokat, majd mikor percek múlva úgy láttam, hogy vége, felálltam.
Hirtelen úgy éreztem, hogy a világ darabokra szakadt és engem forróság öntött el. A levegő a tüdőmben rekedt és a szemeim előtt elhomályosult a világ. Az égető fájdalom átjárta a bordáimat és hátamat, majd egy hangos törést hallottam és minden elsötétült.

Összeráncoltam a szemöldökömet és megpróbáltam a csípőmmel arrébb tolni magamat egy kicsit, mikor éles fájdalom hasított a bordáimba. Megmerevedtem és kinyitottam a szememet.
Az egész helyiséget sötétség borított, ám így is fel tudtam fedezni az ágyam mellett ülő Keith alakját.
- Keith? – suttogtam és még engem is meglepett hangom recéssége.
- Sss – csitított, miközben ujjait a végighúzta a homlokomat. – Madam Pomfrey!
Idegesen összeráncoltam a homlokomat és az ajtó felé fordítottam a tekintetemet, ahol a javasasszony alakja tűnt fel.
- Hihetetlen! Párbajozni az előcsarnok kellős közepén! – zsörtölődött és elém lépett egy pohárral.
Kieth gyorsan elvette tőle, miközben én remegő kezemmel a pohár után nyúltam. Barátom szabad karjával lassan felemelte a fejemet, hogy meg tudjam inni az undorító ízű gyógyszert.
- Mi történt? – kérdeztem rekedten, mikor a fejem visszahanyatlott a párnára.
- Az a két hülye pálcát rántott, hogy megátkozza a másik két hülyét, csak te útban voltál – felelte kissé ingerülten. – Eltalált valami átok és a bordáidat széttörte. Az igazgató nagyon kiakadt. Kiderült, hogy fekete mágia szaga van a dolognak, de az a hülye nem tudta, hogy mit csinál a varázslat. Gondolta, majd kipróbálja. Az apjának a dolgai között találta.
- Milyen hülye? – sziszegtem és megpróbáltam feljebb emelkedni, de a fájdalmamon kívül nem értem el semmit.
- Jared McModer – morogta fogai között, mire egy aprót bólintottam. Emlékeztem rá, ő volt az, aki azt a másodikos fiút bántotta.
- Hogy van az a fiú? – kérdeztem, mire összeszűkült szemeit rám emelte.
- Jézusom Cherry! Hihetetlen vagy! – fakadt ki, mire nagyokat pislogtam. – Egy pillanatra azt hittem meghaltál. Te nem láttad magadat! Erre azt kérdezed, hogy van a kissrác? Hát elhiheted; nem érdekel!
- Jól van, jól van! – csitítottam, majd összevontam a szemöldökömet. – Reg?
- Nem tudom, már azelőtt eltűnt, hogy volt az a kis incidens a csarnokban – felelte, én pedig rámeredtem.
- Te jól vagy? – kérdeztem, mire értetlenül rám nézett. Szemem előtt elhomályosult az alakja és leírhatatlanul fáradtnak éreztem magamat.
- Miért ne lennék?
- A csarnokban Potter nekivarázsolt a falnak – válaszoltam nemes egyszerűséggel, mire elmosolyodott.
- Rendben vagyok. Próbálj meg aludni! – utasított és nem kellett kétszer mondania. Mindenféle próbálkozásom ellenére lecsukódott a szemem és éreztem, ahogyan magába fogad a meleg sötétség.

Fejfájással ébredtem. Először a jobb szememet nyitottam ki és oldalra sandítottam. Keith ült ott egy könyvet olvasva. Mocorgásomra felkapta a fejét és becsapta a könyvét.
- Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.
- Mint akin átment az úthenger – morogtam.
- Mi az, az úthenger?
Megütközve néztem rá, majd egy nagyot sóhajtottam. – Semmi.
- Szólok Madam Pomfreynak, hogy felébredtél – állt fel, de én megfogtam az inge ujját.
- Csak menjünk el. Jól vagyok! – biztattam, mire megcsóválta a fejét és kikapta karját az enyém közül.
Pillanatok múlva megjelent a javasasszony és elkezdett vizsgálni. Óvatosan végigtapogatta a bordáimat, majd elkomorodott.
- Maradnia kellene még egy napot – mondta, mire elhúztam a számat.
- Inkább mennék…
- Saját felelősségre – vágta rá, én pedig felsóhajtottam és egy aprót bólintottam. – Nos, rendben. Holnap jöjjön vissza, egy rutinvizsgálatra.
- Rendben – ugrottam ki az ágyból, de rögtön megtántorodtam. – Viszlát! – iszkoltam el gyorsan Keithszel a nyomomban, aki rosszallóan sétált mögöttem.
A nagyterem felé vettem az utamat, de egy karomra kulcsolódó tenyér megállított.
- Az óráknak vége – közölte, mire lehunytam a szememet és a klubhelyiség felé siettem.
- Regulus a pályán van – szólalt meg kis idő múlva. Meghökkentem, hogy ismét képes a gondolataimban olvasni. Rámosolyogtam, majd irányt váltva a kviddicspálya felé iramodtam, Keith pedig szó nélkül a könyvtárba sétált.
A folyosón haladva furcsa hangokra lettem figyelmes.
- El sem hiszem, hogy a bolond öcsém lett a csapatkapitány – szólalt meg egy nagyon ismerős tónus.
- Ez van, szoktasd magad a gondolathoz – álltam mögéjük, mire nagyot bólintottak. Hirtelen abbamaradt a mozdulatuk és megpördültek a tengelyük körül.
- Mit szaglászol utánunk? – kérdezte ellenségesen Black, mire vállat vontam és továbbsétáltam.
- Hé! – kiáltott utánam Potter, de nem foglalkoztam velük.
- Mi történt Ágas? – tűnt fel egy harmadik fiú is előttem, kinek vörösesbarna haja volt. Rögtön felismertem. Lupin volt az.
- Szia, Cherry! Hogy vagy? – kérdezte barátságosan és megállt előttem.
- Remekül – feleltem halványan mosolyogva, mire összevonta töprengően a szemöldökét.
- Biztosan nincs semmi bajod? – szólalt meg aggódóan. – Tegnap nagyon nagyot kaptál.
- Biztosan – bólintottam egyet, mire elhúzta a száját és felsóhajtott.
- Rendben. Kellemes napot! – azzal odasétált a barátaihoz és magyarázni kezdett nekik, de én arra már nem figyeltem.
A folyosó közepén sem jártam, mikor feltűnt Regulus a háta mögött a Mardekár csapatával. A sportfelszerelés volt rajta. Intettem neki, mire megállt és megvárta, míg odasétálok. Mélyen a szemébe néztem és megvártam, hogy a csapat többi tagja is elsétáljon.
- Mi a franc van veled? – ugrottam neki, mire meglepetten pislogott.
- Figyelj, sajnálom, hogy nem mentem be hozzád a gyengélkedőre, de nagyon sok dol… - kezdett magyarázkodni, de türelmetlenül leintettem.
- Nem érdekel – sziszegtem. – Miért nem beszélsz Blackkel, ha ennyire megvisel a költözése?
- Cherry, ezt már megbeszéltük! – sóhajtott fel és fekete hajába túrt.
- Hát persze – morogtam gúnyosan, mire felvonta a szemöldökét és rám pillantott.
- Jézusom… - tépett bele tincsébe és idegesen kifújta a levegőt. – Te semmit nem értesz… - szólt oda még, majd elsétált.
Fejcsóválva néztem utána, miközben karba tettem a kezeimet és felsóhajtottam.
- Reg! – kiáltottam és utána futottam. A folyosó végénél járt. Fekete szoknyám ide-oda libegett utánam.
- Mi van már? – kérdezte türelmetlenül, miközben pihegve kifújtam a levegőt.
- Ugye, nem akarod azt megtenni, amin a nyáron gondolkodtál? – szúrtam fürkészően szemeimet az övébe, mire elhúzta a száját és elkapta a tekintetét.
- Lényegtelen – mondta, és felkapta a seprűjét, majd hátat fordított. – Gyógyulj meg! – ölelte át a fejemet, majd egy apró, baráti csókot nyomott a fejem búbjára.
Ajkamba harapva meredtem alakja után, miközben lehunytam a szememet. Ennyire hülye ő sem lehet. Miért akarná megöletni magát? Ám hiába próbáltam magamnak bebizonyítani az ellenkezőjét, a szívem mélyén tudtam, hogy ő már választott. És az nem mi leszünk a barátai, akik igazán törődnek vele, hanem a családja és az ostoba felfogásuk, hiába gyűlöli Regulus az egészet, úgy, ahogy van.
Reménytelenül felsóhajtottam. Ha ő nem engedi, én sem tudok segíteni neki. Nyugtattam meg lelkiismeretemet és a hálókörlet felé vettem az utamat, mikor hangokra lettem figyelmes.
Érdeklődve fordultam az ellenkező irányba és haladtam végig a folyosón, majd mikor befordultam egy következőre egy vörös fénycsóva repült el a fejem felett. Egy pillanatra meglepetten bámultam az elém táruló látványra, majd előkaptam a pálcámat.
A két Black egymásra szegezett fegyverrel meredtek egymásra és dühösen morogtak a másikra.
- Ezek meg mit csinálnak? – léptem Potter mellé, aki felébb nagy élvezettel figyelte a jelenetet.
- Egyértelmű, nem? – kérdezte ellenségesen és vigyorogva figyelte barátját. Vállat vontam és keresztbe font karral a falnak vetettem a hátamat, szintúgy, mint a pár centire mellettem álló Lupin.
- Sirius most kapott egy levelet a szüleitől, amiben gratulálnak neki az eddig elért eredményeiért – magyarázta a prefektus, mire értetlenkedve összeráncoltam a homlokomat. Nem kitagadták?– Igazából… az öccse kapott, de a bagoly neki adta a levelet – egy kissé gyűrött lapot nyújtott át.
- Ez Regulus levele – mondtam, mire vállat vont és szabad kezét a zsebére vágta, míg a másikkal még mindig az arcomba dugta a lapot. Szemem akaratlanul is sorokra kúszott, ahogy megakadt a tekintetem néhány szón.
Kikaptam a fiatal férfi kezéből a levelet és elrúgtam magamat a faltól, majd a pergamenre tereltem minden figyelmemet.
Micsoda?!
- Regulus Black! – bődültem fel és pálcámat rászegezve elindultam felé. Szemem sarkából láttam, hogy az összes Tekergő megdermed hirtelen kirohanásomtól. – Te kis… te! – mutattam rá mutatóujjammal és éreztem, hogy az agyamat elborítja a vörös köd. Remegő kezekkel mondtam ki az átkot.
Regulus a falnak repült a varázs erejétől és összecsuklott, de nem vesztette el az eszméletét, hanem dühtől izzó szemekkel felállt és rám meredt. Ám engem ez nem tudott megtántorítani. Szanaszét akartam átkozni.
- Mi a franc van abban a levélben, hogy mindenki nekem esik? – kérdezte keserűen.
- Tessék! – vágtam a mellkasához a levelet és faképnél hagytam.
Mérgesen baktattam fel a lépcsőkön, miközben minden porcikámban remegve akartam feldolgozni az olvasottakat. Regulus feladatot kapott halálfalóként…
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.