efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Kill me or kiss me... but don’t cut me off... Szerző: Draconus_Diablo
[Vélemények - 38] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
---


VII. fejezet




Mikor úgy tizenegy óra magasságában kilépett a fürdőszobából, már pontosan értette, hogyan volt képes a másik ennyi időt eltölteni a medence méretű kádban lubickolva. Nyugodtak és elégedettnek érezte magát, emellett teljes mértékben kielégültnek – többszörösen.

Nyugalma egészen addig tartott, míg a lakosztályon körülpillantva föl nem tűnt neki Malfoy – pontosabban a hiánya. Nem, azért hiánynak nem nevezte volna, mindössze fölmerült az agyában a kérdés, hogy vajon merre lehet.

Először arra gondolt, biztosan cigizik, ám az erkélyre vezető ajtó üvegén kipillantva sem látta sehol. Ha jobban figyelt volna, észrevehette volna, hogy nemcsak őt nem látja, hanem egyáltalán semmit sem a kastélyt körülölelő, örvénylő sötétségen kívül…

Aztán fölmerült benne, mi van, ha Malfoynak mégis sikerült szereznie egy másik szobát, ahová nyomban át is költözött, és ezt az eshetőséget egyelőre elfogadva visszatelepedett a tévé elé a korábbihoz hasonló testhelyzetbe. Megpróbált a műsorra koncentrálni, majd később a párnát a feje alá gyűrve elaludni, azonban nem hagyta nyugodni a másik eltűnése.

Legalább valami cetlit hagyhatott volna arról, mi a helyzet! Persze hogyan is várhatna el Malfoytól olyasmit, ami nem kifejezetten jellemző rá: azaz, hogy tekintettel legyen másokra… de akkor is…

A recepciós elmondása szerint nincsen másik kiadó szoba, és ő nem igazán látszott olyannak, mint akit ettől a meggyőződésétől bárhogyan is el lehetne tántorítani. Ettől eltekintve elképzelhető, hogy a személyzet többi tagja lényegesen könnyebben megvesztegethető.

Esetleg ellenőrizhetné, Malfoy elvitte-e a cuccait, mivel azok nélkül feltehetően nem menne sehová.

Nem. Minden itt van. A ruhái, bőröndjei illetve a többi holmija a szekrényben, a cigarettatárcája érintetlenül az asztalon… úgy látszik, rajta kívül semmi nem hiányzik, bár ki tudja, miket hozott magával.

Bármennyire is nem akarta, kezdett egyre inkább aggódni… Mióta aggódik ő Malfoy miatt? Mindegy, ez a kérdés tulajdonképpen teljesen lényegtelen, mert ettől még a helyzet változatlan marad: a nyugalmát mintha elfújták volna, ehelyett percről percre idegesebbnek és idegesebbnek érezte magát.

Mielőtt Malfoy elrohant volna, kifejezetten zaklatott volt a hangja, amit akkor észre sem vett… Pontosabban észrevette, csak éppen egészen mással volt elfoglalva, így nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, mivel minden gondolatát az a törekvés kötötte le, hogy képes legyen türtőztetni magát.

Mi van, ha annyira kiborult, hogy valami őrültséget csinál? Mi van, ha annyira felhúzta őt azzal, hogy látszólag nem figyelt rá – és még csak nem is azért, hogy bosszantsa, hanem mert másként nem tudott volna uralkodni magán – ami miatt meggondolatlanságot követ el? Igaz, hogy általában nem szokott meggondolatlan lenni – bár néha helytelenül méri fel cselekedeteinek következményeit – azonban a harag bárkit felelőtlen tettekre sarkallhat, még Draco Malfoyt is. Ha valami baja történik… nem, ebbe inkább jobb nem belegondolni. Meg kellene keresni…

Ezzel az elhatározással elindult az ajtó felé, aztán hirtelen megtorpant.

És ha ez csak valami újabb trükk? Egyike a kis játékainak?

A pálcája nélkül nem mászkálna el sehová, főleg nem eredne egy vérfarkas nyomába, még akkor sem, ha nincsen telihold. A pálca viszont bent van a páncélszekrényben, ahonnan nem vihette el, mivel nem különösebben ért a kinyitásához.

Azonban Malfoy nem apellálhat arra, hogy ő majd aggódni fog érte, mert az előbb még saját magát is kissé meglepte azzal, hogy aggódik miatta, azonban… miért ne nyugtalankodhatna, ha az aurortársa minden szó nélkül eltűnik. Elvégre akármilyen is a viszonyuk, felelősséggel tartoznak egymásért… és lehetséges, hogy a másik emiatt játszik kámfort…

De mi van, ha mégsem… és tényleg bajban van?

És mi van, ha mégis… de akkor az elképzelhetőnél is nagyobb bajba fog kerülni…

Fel-alá járkálva próbálta eldönteni, mit csináljon, ám ez sem igazán segített. Pálca nélkül nem… veszélyben lehet… csak szórakozik… megsérülhet…

A fenébe Malfoyjal meg az összes hülyeségével!

Csak egy rövid időre akart leülni az ajtó elé hátát a kemény fának támasztva, hogy némileg lehiggadjon, és még egyszer logikusan átgondolja az egészet… a fejét a térdére hajtotta, mindössze egy pillanatra…

Órákkal később eszmélt fel. Valószínűleg elbóbiskolhatott. Odakint már pirkadt, ebből következtetett arra, hogy valójában órák telhettek el, mióta leült ide.

Valaki vagy valami éppen megpróbált bejutni. Az ajtó néhányszor a derekának nyomódott, aztán valami halk, kaparászásra emlékeztető hang hallatszott…

*


Fogalma nem volt arról, hogyan került vissza a kastélyba. A legtöbbször félig önkívületben vonszolta magát, vagy valami vonszolta… még ezt sem tudta volna megmondani. Ahogy megpróbálta visszaidézni az elmúlt órák homályba vesző eseményeit, néhány helyen teljes volt a filmszakadás – valószínűleg ilyenkor hosszabb-rövidebb időre elveszítette az eszméletét.

Arra sem emlékezett, hogyan jutott be az előtérbe, de valahogyan mégis sikerült, mert most ott hevert félig a földön feküdve félig ülve, hátát a recepciós pultnak támasztva, és pocsékul érezte magát. Az egész teste maga volt a merő fájdalom, a ruhája szinte foszlányokban lógott róla, mindenhol tele volt kisebb-nagyobb horzsolásokkal, zúzódásokkal, a bal karját meg sem tudta mozdítani, és mikor egy röpke másodpercre rápillantott, látta, hogy a véráztatta ing szövete beleragadt a sebbe. A tarkóján lévő púp úgy lüktetett, mintha bármelyik pillanatban önálló életre akarna kelni kiszakadva a testéből, ennek ellenére a tudata meglepően tiszta volt.

Hihetetlennek tartotta, hogy egyáltalán még életben van. Mikor látta azt a fényt, hallotta azokat a hangokat, valamint érezte lelkében szétáradni a határtalan nyugalmat, azt hitte, meg fog halni. Talán jobb is lett volna, mint ebben a gyötrelmes kínszenvedés állapotában leledzeni a vérveszteségtől ennyire legyengülten, magatehetetlenségre kárhoztatva mindenhol fájni.

Nem. Nem! Ilyenekre még csak gondolnia sem szabad. Nem adhatja fel ilyen közel a célhoz, vissza kell jutnia a szobába akkor is, ha ezt jelenleg egy lehetetlen küldetésnek látja.

Miután mindez megfogalmazódott az agyában, egy pillanatra elvigyorodott, mire az eddigieknél is erősebb fájdalom nyilallt a tarkójába. Ezek szerint a vigyorgást is mellőznie kell, még ha kissé ironikus is, hogy részben amiatt van most ilyen állapotban, mert minél távolabb akart kerülni attól a lakosztálytól illetve annak másik lakójától, és majdnem sikerült olyan messzire jutnia, ahonnan már nincs visszaút. Most meg az a leghőbb vágya, hogy valamilyen úton-módon elvonszolja magát odáig, és esetleg némi segítséget is kapjon.

Igen, tisztában volt azzal, hogy Potter nem kifejezetten jeleskedik a gyógyító varázslatok terén, emellett valószínűleg az sem különösebben érdekli, mi lehet most vele… azonban a hősi griffendéles, „mentsünk meg mindenkit” lelkülete nem fogja hagyni, hogy ő szenvedjen még akkor sem, ha történetesen utálja őt. Hogyha mégis… nos abba inkább jobb nem belegondolni.

Más esetben még a gondolatától is viszolygott volna, hogy pont tőle kérjen segítséget, mi több most sem töltötte el kitörő lelkesedéssel ez a lehetőség, ám be kellett látnia, félre kell tennie a büszkeségét, mivel ebben az esetben nem igazán volt egyéb választása. Vagyis volt egyéb választása, már amennyiben egy eldugott helyen lévő kastélyszálló előterében agonizálva kiszenvedni ilyen „egyéb választásnak” számít…

Először is talán nem ártana visszaszereznie a pálcáját, amely alig karnyújtásnyi távolságra hevert tőle, mégis olyan elérhetetlennek tűnt, mintha legalábbis tízszer ilyen messzire lett volna. Ráadásul a bal oldalán, ami még inkább nehezítette a helyzetet, mivel nemcsak egyszerűen felé nyúlnia, hanem valamennyire fordulnia is kellett, hogy jobb kezével – amit a ballal ellentétben tudott mozgatni – elérje.

Minden erejét összeszedve egy hirtelen lendülettel – tartva attól, hogy egy lassabb mozdulat félúton megtörne – hasra fordult, miközben erőteljesen koncentrált arra, ne üvöltsön fel, sőt a lehető leghalkabb nyöszörgés se hagyja el a torkát. Akaratlanul is forró könnyek futották el szemeit, zihálva kapkodott levegő után, majd miután a fájdalom némileg enyhült, ujjai úgy fonódtak rá a juharfa pálcára, mintha az a világ legeslegértékesebb kincse volna.

Ezt ebben a pillanatban így is érezte, különösen egy egyszerű varázslat végrehajtását követően, mely némileg enyhítette kínjait megnövelve az esélyét arra, hogy összeesés nélkül eljusson a szobáig, emellett nem merítette ki túlságosan. A sors furcsa fintora lett volna egy fájdalomcsillapításra használt bűbáj következtében jobblétre szenderülni…

Nagy nehezen sikerült talpra kecmeregnie, majd elvánszorognia a felvonóig óráknak érezve a közben eltelt időt. Mielőtt megnyomta volna a gombot, néhány pillanatra nekitámaszkodott az ajtónak, hogy egy kicsit kifújja magát, és tekintete a kezében tartott pálcára siklott. Arra, ami eddig kincset ért… most viszont meg kellett tőle szabadulnia. Potter nem tudhatja meg, hogy van nála egy másik pálca is, mert nyomban felismerné, és így rájönne, honnan szerezte, ami nem lenne jó. Egyáltalán nem lenne jó.

Körülpillantott egy megfelelő rejtekhelyet keresve, végül jobb ötlete nem lévén becsúsztatta a közelben álló virágdézsa pereme alá, bízva abban, hogy ott senki nem fog rábukkanni – mivel rajta kívül senki nem tudja, hogy ott van, és egy ilyen nehéz ládát különben sem szoktak sűrűn arrébb hurcolászni.

Most már végre hívhatta a liftet, és hirtelen nem is tudatosult benne, hogy ehhez automatikusan a bal kezét használta. Nekidőlt a szerkezet falának, egy pillanatra behunyta szemeit, majd szemhéjai azonnal felpattantak, mikor úgy érezte, mintha mászna valami az alkarján. Odapillantott. Az előbbi mozdulattól a sebe felszakadt, és patakokban ömlött belőle a vér.

Csepp. Csepp, csepp. Csepp, csepp, csepp. Szinte hallotta, ahogy a vércseppek gyorsabban és gyorsabban követve egymást a padlóra hullnak. Ólmos fáradtság vett erőt rajta, alig bírta nyitva tartani a szemeit, mintha a vérével együtt az életereje és a kitartása is elfolyt volna. Egyre lassabban és lassabban vette a levegőt… Minden mindegy…

A felvonó egy apró zökkenéssel megállt. A zökkenés alig volt észrevehető, mégis kirángatta őt ebből az apátiából.

Nem mindegy minden! Innen már csak pár lépés a lakosztály… és különben sem adhatja meg Potternek azt az örömet, hogy ilyen egyszerű módon megszabaduljon tőle.

Ezektől a gondolatoktól újult erőre kapva kilépett a liftből, majd kissé imbolygó léptekkel elindult a szoba felé vöröslő cseppekkel hintve tele a folyosón végigfutó halványbarna szőnyeget. Az előtérbe minden gond nélkül bejutott, és direkt nem nézett a tükör felé, mert nem akarta látni, milyen állapotban van valójában.

A lakosztályba vezető ajtóval azonban akadt némi probléma: egyáltalán nem akart kinyílni.

Hihetetlen! Ő itt éppen haldoklik, erre ez az agyalágyult pont ilyenkor jut arra az elmés elhatározásra, hogy valamilyen oknál fogva kizárja őt a lakosztályból, mintha az csak és kizárólag az övé lenne. Bedörömbölt, bár ez a szándékai szerinti dörömbölés inkább hasonlított valami halk kaparászásra, mint egy erőteljes, figyelemfelhívó hangra. Már emelte a kezét, hogy megismételje az előbbi mozdulatot kissé határozottabban, mikor nyílt az ajtó.

Meg kellett állapítania magában, hogy a másik sem egészen úgy néz ki a szokásosnál is kócosabb hajával, illetve a szemei alatt húzódó sötét árnyékokkal, mint akit skatulyából húztak elő, és el nem tudta képzelni, mit csinálhatott, ami miatt ennyire fáradtnak tűnik. Az szemmel látható volt, hogy nem sokat aludhatott az éjszaka folyamán.

- Mi a…? Hogy a…? – Egyelőre alig tudott szóhoz jutni, ám az arcán nyoma sem volt ijedtségnek, vagy döbbenetnek, sőt semmilyen olyan reakciónak, melyet véleménye szerint a látványa kiválthatott volna, ehelyett inkább kissé idegesnek látszott.

- Jó reggelt! – szólalt meg csevegő hangnemben, mintha az lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy ő valamikor fél tíz körül eltűnik, aztán hajnalok hajnalán feltűnik szakadtan, tépetten és véresen, holott szíve szerint nyüszített volna a fájdalomtól, mivel a bűbájnak lassan kezdett elmúlni a hatása.

Ennek hallatán a másik arcszíne szinte átmenet nélkül váltott át tűzvörösbe, miközben a smaragdzöld szemei határozottan villámokat szórtak.
- Ez már túlmegy minden határon! – üvöltötte feldúltan. – Neked teljesen elment az a csöppnyi kis eszed is?! Nincs benned egy szemernyi jóérzés sem? Mégis, mi a búbánatos, kibaszott francot akartál ezzel elérni?! Egyáltalán hogyan fordulhatott meg a fejedben ilyesmi, hogy minden szó nélkül lelépsz? Ha azt akartad… – Mivel mindezt egy szuszra hadarta el holtakat is felébresztő hangerővel, muszáj volt néhány lélegzetvételnyi szünetet tartania, amit ő ki is használt arra, hogy közbevágjon:

- Nem sűrűn mondok ilyet, de örülök, hogy látlak, Potter – vigyorodott el, aminek helytelen voltáról azonnal meggyőzte a tarkójába nyilalló szúrás. – Esetleg nem mehetnék beljebb, mielőtt még elvérezve összeesek itt az ajtóban? – Amint ezt kimondta, érezte, hogy az a maradék valahonnan összekapart ereje is elhagyja, és bármennyire is szerette volna még tartani magát, egyszerűen nem ment.

Megtántorodott – pontosabban előrezuhant – és csak abban reménykedhetett, a másik elkapja, különben stílszerűen végigvágódik a padlón, amit nem biztos, hogy túlélne, vagy ha mégis, akkor Potter nem élné túl, hogy nem kapta el. Szerencsére fél pillanat múlva már erős karok fogták át biztos öleléssel tartva, és habár a hozzájuk tartozó illető újra visszanyerve hangját folyamatosan üvöltözött, ez őt már nem különösebben érdekelte, mivel nem igazán jutott el az agyáig a szavak értelme.

Azt még érezte, ahogy a másik egy lendülettel a vállára veszi, majd elindul feltehetően az ágy felé, és kósza gondolatként ugyan megfogalmazódott benne, hogy Potter igencsak jó erőben lehet, ha ilyen könnyedén felkapja… aztán amint hozzáért a feje a párnához, már meg sem próbált küzdeni az egész lényét magába szippantó, fájdalmak nélküli öntudatlanság ellen.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.