efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Kill me or kiss me... but don’t cut me off... Szerző: Draconus_Diablo
[Vélemények - 38] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
---


II. fejezet




Draco úgy érezte, valahol kétszáz körül járhat a szívverése, ami nemcsak a lelkében tomboló – bár néhány méter megtétele után határozottan mérséklődő – haragnak volt köszönhető, hanem az előbb átélt rettegésnek is. Azt mindig is tudta, hogy Potternek van némi beütése, de ez azért már túlment minden határon. Kis híján megölte mindkettőjüket, és mégis miért?! Mert képtelen kontrollálni az indulatait, és a felszín alatt valójában egy dühöngő őrült, azonban ami még ennél is rosszabb, hogy őt is kizökkenti a szenvtelen és higgadt viselkedéséből lassan ugyanolyan idegronccsá változtatva, mint amilyen ő saját maga.

Most még inkább erősödött az az elhatározása, hogy amennyiben kideríti, kinek a fejéből pattant ki ez a közös akcióra vonatkozó, isteninek egyáltalán nem nevezhető szikra, elevenen fogja megnyúzni az illetőt, aztán jöhet a só, a bors, a csípős paprika, esetleg egy kis citromlé a húsra – ez utóbbi már csak az ízesítés kedvéért.

Hiszen mindenki tisztában volt azzal, mennyire ki nem állhatják egymást – amin még ez a kényszerű összezártság sem fog változtatni, sőt az sem valószínű, hogy túlélik, és nem a feladat veszélyessége, hanem Potter hibbantsága miatt…

Ekkor vette észre, hogy a jobb szemére mintha kevésbé látna, mi több a szemöldökcsontja kegyetlenül sajogni kezdett. Odanyúlt. Valami meleg és ragacsos… Vér. Nagyszerű! Már csak ez hiányzott! Ezt még keményen vissza fogja kapni, az egyszer biztos…

A sérülés tudata újra felszította idegességét, így muszáj volt valamivel levezetnie a feszültséget, és bármennyire is szerette volna, nem fojtogathatta meg a másikat – holott az megoldást jelentett volna minden problémájára. Elvégre egy Malfoy csak a legvégső esetben folyamodna ilyen alantas mugli módszerhez, van számtalan más módja is annak, hogy kicsinálja Pottert.

Előhalászott egy cigarettát, meggyújtotta, majd mélyen letüdőzte a füstöt. Ez valamennyire megnyugtatta. Már akkor tudta, hogy szüksége lesz a kis nikotinrudacskákra, mikor értesült arról, hová kell mennie és legfőképpen kivel. Elképesztő, hogy valójában még ezt az egészségromboló és káros szokást is neki köszönheti…

Ebben a pillanatban meghallotta a beinduló motor köhécselő, tiltakozóan hörgő hangját. Ez az autó beteg, akárcsak Potter maga. Összeillenek…

Nem volt sok kedve ahhoz, hogy visszaszálljon, azonban tisztában volt vele, nem sokáig jutna gyalog. Emellett nem igazán vetne rá jó fényt, ha már az első nap lelépne összeférhetetlenségre hivatkozva, annak ellenére, hogy ez az összeférhetetlenség mindenki számára nyilvánvaló.
- Szállj be! – Potter időközben odagurult mellé, majd nyomatékképpen az ajtót is kinyitotta.
Ez azért már a pofátlanság netovábbja! Nem elég, hogy majdnem kinyírta, most még parancsolgat is neki, amit kifejezetten ki nem állhat.

- Szállj már be… kérlek!
Na ez már egy fokkal jobb volt, de még mindig nem az igazi…

Ha Potter megteheti, hogy amikor felidegesítik egymást – azaz általában ő idegesíti fel őt – egyszerűen leállítja a kocsit az út szélén, majd kiszáll és percekre faképnél hagyja, akkor ő sem fog azonnal ugrani, ha a világmegmentő nagyszerű hős kiejti a száján a „kérlek” szót, ami a hozzá intézett mondataiban nem igazán szokott szerepelni.

- Szállj már be, kérlek… Draco!
Ez új! Potter nemcsak kedves tud lenni, hanem még a keresztnevén is szólítja, ha érdekei úgy kívánják? Mégiscsak szorult belé némi mardekáros jellem.

Talán ideje lenne visszaszállni, mielőtt még itt hagyja… ahogy hasonló esetben ő már régen megtette volna. Vagy esetleg kíváncsian várni, hogy a kérlelést fokozandó Potter vajon beveti-e a térden állva könyörgést is. Nem valószínű. Inkább itt hagyja.

Az pedig elég kínos lenne… pálca nélkül a semmi közepén. Ugyanis a pálcákat pont ilyen esetekre óvintézkedés gyanánt bezárták a kesztyűtartóba, hét lakat alá, hogy lehetőleg ne átkozzák darabokra egymást, mielőtt még odaérnének, meg hogy ne keltsenek feltűnést. Az már lényegtelen, hogy baromi nehéz lenne feltűnést kelteni, mivel közel s távol az egyetlen élő ember rajta kívül Potter – bár őt meg nem igazán sorolná az emberi faj kategóriába, és nemcsak az előbb történtek miatt, hanem úgy alapjában véve sem.

- Draco, ülj be, légy szíves…
Elfojtott egy önelégült vigyort. A hangszín alapján már nem sok hiányzik ahhoz a bizonyos térden állva könyörgéshez. Ha mindent így kérne tőle, akkor esetleg teljesítené is… Nem, inkább mégsem…

Közömbös arccal a kocsi felé fordult, majd hanyag mozdulattal ledobta magát az ülésre – ami halk nyiszorgással adott hangot nemtetszésének – végül erőteljesen behúzta az ajtót.
- Máskor finomabb módját is választhatnád, ha ki akarsz nyírni – szólalt meg némi szemrehányással.
- Kinyírod te magad azzal a szarral! – dohogta válaszul. – Inkább dobd el azt a vackot!
Ennyit a kedvességről… Már megint felháborító hangnemben utasítgat! Mégis kinek képzeli magát?! Utasítgatni egy Malfoyt?

- Erre gondolsz? – emelte fel gonoszkodó mosollyal a cigarettát, majd mélyet szippantott, és az összes füstöt a másik arcába fújta, akin ennek hatására heveny fulladás tünetei mutatkoztak.
- Szörnyű vagy, Malfoy! – kapkodott levegő után, és meghatározhatatlanul érdekesen nézett ki könnybe lábadt, zöld szemeivel. – És fölöttébb bosszantó…

- Ezt jó tudni – bólogatott szélesedő vigyorral. – Még mindig jobb, mintha közömbös lennék a számodra. – Fogalma nem volt arról, miért mondta ki hangosan is ezt a gondolatát, és ezzel valószínűleg Potter is így lehetett, legalábbis az arckifejezéséből ítélve.
- Valóban? – húzta föl érdeklődve a szemöldökét. – Egyébként mióta cigizel?
- Nem hiszem, hogy ez különösebben rád tartozna – közölte fagyosan.

- Nekem mindegy… Csak lehetőleg ne gyújts rá a közelemben. Iszonyat büdös és baromi zavaró.
- Remek. Még egy dolog, amivel idegesíthetlek.
- Te ezt komolyan élvezed?

- Nem is tudod, hogy mennyire – mondta átszellemült arccal. Aztán elnyomta a cigit, majd egy laza mozdulattal kipöccintette az ablakon, ami a por miatt még mindig fel volt húzva, így a félig parázsló csikk visszahullott az ölébe. – Au – szisszent fel. Egyszerre indult el a kezük, azonban Potter mozdulata félúton megállt, és némi zavar tükröződött az arcán. Draco fejcsóválva lesöpörte a csikket. – Azért ott még nem tartunk, hogy a nadrágom felé nyúlkálj. Vagy szerinted igen? – kérdezte csipkelődően.
- Ööö… izé…

El kellett ismernie, hogy Potter egészen aranyos, mikor zavarba jön… Nem. Draco Malfoy sohasem ismerne el ilyesmit, úgyhogy Potter minden, csak nem aranyos.
- Ez a fránya megmentési kényszered… – bólogatott megértően. – Bár mintha nemrég azt mondtad volna, hidegen hagy, mi van a legnemesebb testrészemmel…

Hé, mit csinál most tulajdonképpen? Flörtöl Potterrel? Nem, ezt azért nem nevezné flörtnek, mindössze kifejezetten élvezi, ahogy zavarba tudja hozni…

- Ez így is van! – vágta rá hirtelen. Túl hirtelen. – Inkább megnézem a sebedet. Elfertőződhet. Persze, ha még mindig nem akarod, hogy hozzád érjek…
- Ne magyarázkodj, csak csináld… ha már annyira szeretnéd…

Potter lemondóan sóhajtott – amit akár máshogy is lehetett értelmezni – majd hátranyúlt az elsősegély dobozért, és kivett belőle valami különös színű folyadékot meg egy gézcsíkot.

- Hé, Potter, óvatosabban! – jajdult fel, mikor a másik hozzáért a sebhez. – Ez az izé rohadtul csíp!
- Jaj, ne nyavalyogj már ennyit, Malfoy! Néha olyan vagy, mint egy lány!

Mint egy lány?! Na megállj, ezt most visszakapod!
Minden alkalommal felnyögött, mikor a gézcsík hozzáért a bőréhez, inkább kéjesen, mint fájdalmasan, és sűrű szempillái mögül figyelte a reakciókat. Vörösödött. Határozottan vörösödött…
Ó, szóval Potter ezért hagyta ott a Weasley-csajt? Ezt jó tudni. Legalább van egy dolog, amivel tud hatni rá, és ezt ki is fogja használni…

Azonnal kipattant a szeme, mikor meglátott a másik kezében egy fura dolgot. Ragtapasz.
- Na azt aztán nem fogod rám rakni – jelentette ki szinte szótagolva. – Inkább elővehetnéd a pálcádat…

- A… pálcámat? – nézett rá gyanakodva és – ha lehet ezt fokozni – még jobban zavarba jött.
- Igen. A pálcádat. A kesztyűtartóból. Mégis, mire gondoltál, Potter? – eresztett meg egy kaján vigyort.
- Öhm… oké. De semmi hirtelen mozdulat.
- Nyugi, nem foglak leteperni a… pálcádért – mondta kihangsúlyozva az utolsó szót, miközben megállapította magában, hogy a dolgok kezdenek egészen érdekes fordulatot venni.

Azt még megvárta, hogy Potter begyógyítsa a sebet, majd egy támadó kígyó gyorsaságával lecsapott a pálcára, és megpróbálta kicsavarni a kezéből. Már azt is furcsának tartotta, hogy valójában semmi célja nem volt ezzel, mindösszesen kíváncsi volt, mit csinál ilyen helyzetben a másik, azt meg még inkább, hogy néhány másodpercnyi huzavona után a volt griffendéles – griffendéleshez egyáltalán nem méltó módon – megtalálta az egyik legérzékenyebb pontját, és elkezdte… csikizni. Ebből a szempontból kifejezetten értette a dolgát, mivel sikerült elérnie, hogy belőle néhány pillanat múlva kirobbanjon az elfojthatatlan nevetés. Végül kénytelen volt elengedni a pálcát, hogy mindkét kezét használva eltolja magától Pottert, még mielőtt az halálra csiklandozná. Így is eltartott egy darabig, míg újra normálisan tudott lélegezni.

Némi hitetlenkedéssel nézett a zöld szemekbe, és egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy a másik aljas módon megtámadta és megcsikizte, még akkor is, ha egy pálca volt a tét. Az arckifejezéséből ítélve Potter is legalább ennyire elképedt saját tettétől… aztán a szavaiból kiderült, hogy nem igazán ez lepte meg.
- Hihetetlen, hogy jól is tudod érezni magad, Malfoy.

Paff. Draco villámgyorsan öltötte magára a közönyösség hűvös maszkját.

- Jól érezni magam? Veled, Potter? Soha – vetette oda fagyosan, majd elfordítva a fejét kibámult az ablakon, és elhatározta, az út további részében inkább nem szólal meg.

Miért ne érezhetné jól magát? Az, hogy Potter nem látta még őszintén nevetni, mert eddig semmi olyat nem tett, ami őszinte nevetésre adna okot, nem jelenti azt, hogy ő képtelen erre. Bár belegondolva az utóbbi időben… Nem. Nincs belegondolva. Semmin nem fog elgondolkozni, amit Potter tesz vagy mond, mivel egyszerűen utálja, sőt rémségesen utálja, ebben a pillanatban talán az eddigieknél is jobban. És ezzel a másik is így van, tehát mindent kizárólag azért tesz vagy mond, hogy őt megbántsa, azt viszont nem fogja hagyni, hogy egy ilyen alak megbántsa, és kész.

Így mindent el fog követni, hogy minél hamarabb végezzenek ezzel az akcióval, vagy ha ez nem megy, akkor addig is minden elképzelhető módon pokollá teszi a Kis – pontosabban azóta már nagy, ám értelmileg még mindig elég kicsi szinten lévő – Túlélő életét, és kíváncsian figyeli, meddig bírja idegekkel. A Szent Mungó zárt osztályára minden bizonnyal tárt karokkal várják – vissza…
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.