efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Mardekr rksge Szerző: Miss Jones
[Vélemények - 7] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Tovbb bonyoldik Tom Denem lete. Ha kvncsi vagy r, olvasd el! ;)


Nyár volt. A felhők ennek ellenére nem bírták megállni, hogy ne szakadjanak le Anglia felett. Különösen a londoniak nem örültek az esőnek, mivel aznap volt a királynő születésnapja. A öt éves Károly herceg szomorkásan tekintett le a sokaságra anyja öléből. Nem értette, hogy ilyen komor időben, miért verődött össze ekkora tömeg. Ráadásuk igen csak fülledt volt a levegő. A kis hercegre nem figyelt oda senki, így anyjának nem tudta elmondani, hogy valami nincsen rendben. Érezte: veszély közeleg. Így hát egyetlen fegyveréhez nyúlt; amilyen hangosan csak tudott, üvölteni kezdett. Erzsébet királynő azonban gyermeke sírása miatt nem hagyhatja maga mögött az ünnepséget. Kénytelen volt a dadusnak adni Anglia elsőszámú trónörökösét. Ő pedig széles mosollyal üdvözölte népét.
Már nyolc év telt el a háború óta, és a királynő büszkén vette tudomásul, hogy a Briteket, semmi, még a náci Németország bombái sem tudták megtörni. Igen, most már semmi sem állíthatja meg az országot abban, hogy a nyugalom és a béke szigete legyen. Sok boldog tekintetet látott azokét, akik az eső ellenér mind a királynőjüket mentek élteti.
A vidám arcok azonban hamar eltűntek, mert szokatlanul sötét és hideg lett. Az eső megfagyott, hatalmas éles jégdarabok zápora zúdult az összegyűlt tömegre. Nyári zápor, gondolta mindenki elsőre. Azonban valami igazán ijesztő jelent meg a sötétszürkévé komorodott égbolton; a felhők között egy ijesztő koponyát formáló alak fénylett fel. Mi lehet vajon ez? Halálfélelem lett mindenkin úrrá, aki tudott minden erejét összeszedve, sikoltozva rohant amerre csak tudott. Volt viszont, aki dermedten, a hidegtől lilára színeződött kirepedezett szájjal a zöldesen fénylő koponyára, és a körülötte tekerő kígyóra meredt. Aztán egy hatalmas robbanás hallatszott a tömegből. Mindenhol rémült emberek. Gyereksírás. Jajgatás. Mi ez? Merénylet? A királyi családot azonnal bemenekítették a palotába. A rombolás nem tartott sokáig. A sikoltó tömeg néhány perc után, valami zöld villanást követően gombnyomásra elhallgatott. Clement Attlee miniszterelnök félve kinézett a palota ablakán. A látvány, ami a téren fogadta, még a német bombázók pusztítását is felül múlta. Sehol egy csepp vér, azonban mindenhol merev sérülésmentes holttestek. Talán gáztámadás?
***
Reggeli Próféta jelenti: Varázslók öltek a királynő születésnapján! „Több száz mugli halt meg vasárnap délután Erzsébet királynő születésnapi ünnepségén. Egy még ismeretlen varázslókból álló csoport végzett a több száz mágiát nem ismerő brit állampolgárral az Adeva Kedavra tiltott átokkal. A szükséges emlékezetmódosító bűbájokat már elvégezték a Mágiaügy Minisztérium munkatársai az életben maradt szemtanukon. Jelenleg Aurorjaink ismeretlen elkövetők ellen indítottak eljárást.”
Folytatás: 2. oldalon Mia Jones helyszíni tudósítása
***
Dumbledore homlokát ráncolva fel-alá mászkált a dolgozószobájában. Alig egy éve választották meg a Roxfort igazgatójának, így érthető, hogy még kényelmetlenül érezte magát az új irodájában. Jelenleg azonban ez volt a legcsekélyebb problémája. Ami most leginkább aggasztotta, az a hétvégi merénylet volt.
Mia Jones toporogva ült egy keskeny széken. Már rég feladta, hogy tekintetével kövesse a mászkáló igazgatót. Valószínű, hogy beleszédült volna. Végül úgy döntött a lány, hogy megszakítja a kínos csendet.
- Nos, professzor úr. Ön szerint ki állhat mind ennek a hátterében? – Dumbledore megtorpant és a lány szemébe nézett.
- Őszintén kedves Mia? Nem tudom. De gyanítom, hogy előbb vagy utóbb a merénylők felfedik kilétüket.
- Miből gondolja? Engem nem lepne meg, ha életük végéig bujkálnának.
- Az is meg lehet. Minden megtörténhet – mosolygott vidáman a lányra Dumbledore, Mia azonban a szemeiből kiolvasta, hogy ez a mosoly nem őszinte.
- A minisztérium nem hajlandó nyilatkozni. Sőt, mintha el akarná tusolni az ügyet – jegyezte meg Mia némi gúnnyal a hangsúlyában elrejtve.
- A politikusok az igazán fontos ügyektől mindig megijednek, és a cselekvés helyett inkább a könnyebben járható utat választják: elbagatellizálják a történteket. A politika már csak ilyen – mondta Dumbledore, majd nagyot sóhajtott. Megsimogatta főnix madarát, aztán volt tanítványára nézett.
- Kedves Mia! Mit vár tőlem? Ha a megoldást, tudnia kell, hogy rossz helyen keresgél.
- Professzor úr, én csak a véleményére voltam kíváncsi. Tudja nagyon jól, ha fontos ügyekről van szó, mindig maga az első, akit megkérdezek.
- Tudtam ezúttal is segíteni? – mosolygott - immár őszintén –, Dumbledore. A lány némán bólintott, majd felállt. Az igazgatóval nagyjából egy magasak voltak, így Mia mélyen volt tanára szemébe nézett:
- Köszönöm, hogy fogadott igazgató úr.
- Ugyan már! A régi diákjaimat bármikor szívesen látom viszont – Mia rámosolygott Dumbledore-ra, majd elindult a kijárat felé.
- Viszontlátásra Professzor úr!
- Viszlát kedves Mia! Adja át üdvözletemet a bátyjának!
- Átadom – monda komoran a lány, majd távozott.
Mia amint elhagyta a kastély birtokát azonnal Londonba dehopponált. A megérzései pedig azt súgták, hogy az Abszol úton kell folytatnia a tömeggyilkosok utáni nyomozást, azon belül is a Zseb piszok közben. A fiatal boszorka meglepve vette tudomásul, hogy a varázslótársadalom azon rétege, amely a Zseb piszok közben tengeti mindennapjait, nem igen foglalkozik a több száz mugli tömeges halával. Az Abszol úton azért itt-ott lehetett hallani néhány az üggyel kapcsolatos megbotránkozásnak hangot adó felhördülést, a sötét kis sikátorban azonban mintha nem is hallottak volna az esetről. Így Mia mélyen magára húzta vajszínű köpenyének kámzsáját, úgy döntött óvatosan körbekérdezi az embereket. A sok ijesztő alak közül azonban nem tudta kit is szólítson meg először. Végül kiszúrt magának egy félszemű kopasz, homlokán májfoltos öregurat, aki Borgin & Burkes régiségbolt mellet állt egy üveg rosszabb minőségű Ginnel a kezében.
- Elnézést uram! Szabad egy szóra? – kezdte félve Mia. A vén varázsló először úgy tett, mint ha nem hallaná, hogy megszólították, és mozdulatlanul tovább álldogált. Hörpintett a Ginből, és közben az ép, fél szemével Miát mustrálta. A lány félve közeledett, és közben megpróbálta kirekeszteni a felé intézett nem éppen kedves odaszólásokat.
- A te fajtád nem jár erre anyukám! – kiáltotta oda egy kéregető középkorú varázsló, a fiatal boszorka viszont egy újabb már jóval határozottabb lépést tett az „Gines öregúr” felé.
- Uram csak kérdezni szeretnék valamit – a félszemű varázsló már nem tudott úgy tenni mintha nem látná a lányt, hiszen közvetlen előtte állt.
- Mit akarsz kislány? – hördült föl a félszemű, és közben olyan orrfacsaró szesz szagot árasztott, amitől Mia egy kicsit megingott. A boszorka nyelt egy nagyot, és folytatta:
- Csak szeretném tudni, hogy halott-e a muglik ellen elkövetett merényletről – az öreg mágus fél szemével gyanakvóan nézett a lányra.
- Igen – hangzott a velős válasz, majd a félszemű újból meghúzta a Gines üveget -, és ha tudni akarod firkászkám mélyen egyetértek vele. És szinte mérget vehetsz rá, hogy ebben az utcában mindenki így van ezzel.
- Honnan tudja, hogy újságíró vagyok? – döbbent meg Mia.
- Tudod az alsóbb osztályokban is olvasnak híreket az emberek, és nem nehéz nem találkozni az előkelő pofikáddal a Reggeli Prófétában – mondta gúnyosan a vén varázsló, Mia azonban nyelt egyet, és elengedte a füle mellet a szúrós megjegyzést.
- Értem. Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésemre – mondta végül elegánsan az ifjú boszorkány, majd hátat fordított a félszeműnek. Ami nagy hiba volt, hiszen az öreg mágus azzal a lendülettel elkapta a lány torkát. A vén varázsló szorosan magához szorította Miát, aki szinte magán érezte az öreg Gines leheletét.
- Idefigyelj Miss Fennhordom Az Orrom Arisztokrata Kisasszony! Két választásod van: vagy feljössz velem a lakásomba és egy kis örömet szerzel öreg csontjaimnak, vagy itt helyben megfolytalak, és elveszem az összes galleonodat, ami a tárcádban lapul.
- Fényes nappal megtenne ilyesmit szeszkazán? – replikázott szúrósan Mia dacolva a veszéllyel, bár maga is rettentően megijedt. A félszemű öreg erre csontig hatoló éles keselyűszerű kacajjal felnevetett, és elkezdte vonszolni a lányt. Mia kámzsája közben lecsúszott, és megcsillant fekete egyenes fényes haja, és a rémülettől könnyező zöld szemei. Meg sem tudott moccanni, mivel a vén varázsló pálcáját szorosan a nyakához szegezte. Szörnyű érzés volt Mia számára, hogy annyi ember közül senki sem siet a segítségére, sőt a jelenlévők még élvezték is a jelenetet, mintha egy ártatlan színdarab lenne csupán.
Borgin & Burkes-ben tevékenykedő Tom Denem eközben éppen kinézett a bolt ablakán. Amint meglátta a rémült lányt, és zaklatóját kirakta a „Zárva” táblát, és kirontott a boltból. Pálcát rántott, és elkiáltotta magát:
- Capitulatus!
Tom mesterien célzott, és sikerült azonnal lefegyvereznie a félszemű zaklatót, aki akkorát repült a varázslattól, hogy a három szemeteskukát is magával sodort. Ezt követően Tom azonnal a lányhoz sietett. Elkapta a karját, és felsietett vele a bolttal szemközti lakásába.
Miután felértek, Mia alig kapott levegőt. Tom a lány derekát átkarolva bevezette a fiatal boszorkát az otthonába. Mia először fel sem fogta, hogy Tom Denem lakásán van. Azonnal lerogyott egy keskeny priccsre, és rémülten maga elé meredt. Tom a lánnyal szemben állt, majd hanyag eleganciával, kissé zihálva a falnak dőlt. Hosszú perceket töltöttek el némán. Mikor azonban egymásra néztek egy furcsa számukra addig teljesen ismeretlen kapocs alakult ki kettőjük között. Szavak nélkül is megértették egymást. Pontosabban tudták mit érez a másik. Tom megijedt ettől, és inkább lesütötte a szemét, míg Mia hálásan nézett megmentőjére.
- Köszönöm – mondta végül a lány. Tom erre felnézett majd biccentett, de nem szólt semmit, aztán újra lesütötte a szemét. Nem értette, miért lüktet a szíve a torkában. A józan esze azt mondta, hogy csak az igalom. A lelke viszont mást súgott. Nagy levegőt vett, és újból a fiatal boszorkára nézett. Tom ijedten vette észre, hogy a Mia nyakából buzog a vér, és vajszínű köpenyét teljesen elszínezte.
- Megsérültél – szólalt meg Tom, majd a boszorka mellé ült. Tom Mia hosszú fekete haját hátratűrte, hogy közelebbről megvizsgálja a sebet. – Úgy látom az öreg félszemű mélyen beléd karmolt. Nem fáj?
- De igen – mondta őszintén Mia. Érezte, hogy Tom belelát a gondolataiba, így úgy érezte nincs értelme büszkeségből hazudni.
- Nem vagyok otthon az ilyesmiben, de megpróbálom meggyógyítani. Előbb azonban ki kell tisztítani a sebet – erre Tom elővarázsolt egy kis üvegcsét, és egy tiszta gézdarabot. Az üvegből jócskán öntött a gézre, majd azzal elkezdte tisztogatni a lány nyakát. Mia enyhe zsibbadást érzett. A forróság, amit Tom közelsége okozott azonban elnyomta a seb körül kialakult bizsergető érzést. A fiatal varázsló azonban hamar begyógyította a lány nyakát, úgy hogy még heg sem maradt. Mia viszont meglepve vette tudomásul, hogy a zsibbadás ugyan elmúlt, a forróság azonban nem.
- Melegem van – jelentette ki végül a fiatal boszorkány.
- Akkor vedd le a köpenyed! – válaszolta Tom. Mia erre lecsatolta vajszínű köpenyét, mire kecses formái láthatóvá váltak. Tom Denem nem tudott magának parancsolni, mivel ezúttal nem a józanész diktált. Végigsimította ujjait a lány vállán, miközben azaz ismeretlen érzés lett úrrá rajta, amit első találkozásukkor lobbant fel a lelke mélyén. Most azonban mindketten engedtek az érzelmek suttogásának…
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.