efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Mardekr rksge Szerző: Miss Jones
[Vélemények - 7] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
Tovbb f?ztem az esemnyeket, s az els? fejezet vgbe is belejavtottam. Igazbl csak a lny nevt vltoztattam meg, mert nem tetszett utlag annyira…


Péntekenként Tom szolgálta ki a vevőket a Borgin & Burkesben régiségboltban, mivel ilyenkor a két tulaj a hetente megrendezett árverésen kutatott az értékes antik holmik után. Ekkor azonban ugrásszerűen megnőtt az egy négyzetméterre eső fiatal boszorkák száma az üzletben, akik megpróbáltak a lehető legtöbb időt eltölteni a jóképű eladó közelében. Tom látszólag nem törődött az őt csodáló hölgykoszorúval, legbelül azonban egyáltalán nem bánta a dolgot. Hanyag eleganciával felült a pult mögötti komód tetejére, keresztbe vetette lábait, és a mélyen a Reggeli Prófétába temetkezett. Közben a boltban lebzselő lányok, széles mosollyal tekingettek feléje, hátha észre veszi valamelyiküket. De hiába. Ha nem vásároltak, Tom Denem feleslegesen egyik süldő boszorkányt sem tüntette ki figyelmével. Tehát, akinek nem volt pénze a drága holmikra, az kénytelen volt szomorúan távozni.

Mr. Burke déltájt, az árverés szünetében benézett az üzletbe.

- Hölgyeim, ha nem vásárolnak, kérem, távozzanak! Az utcán beszéljék meg szépségtippjeiket! Az én boltom nem erre való! – bömbölte a magas, kopaszodó, kampósorú, sovány Burke, mire a lánykák megszeppenve távoztak.

- Csitrik – nézett lemondóan a lányok után a tulaj. – Tom! Meg ne lássam még egyszer ezt a tyúkólat a boltomban!

- Számtalanszor rájuk szóltam, de mint ha disaudioval átkozták volna meg őket… - Tom! Nem vagyok bolond. A két szép szemedért lebzselnek ezek itt naphosszat. Ha nem vesznek semmit, zavard ki őket! – parancsolta Mr. Burke, mire Tom bólintott. Majd újra a Reggeli Prófétába temette magát.

- Hátra mentem a raktárba – szólt az öreg tulaj -, ha van valami, ott leszek.

- Mr. Borgin bejön ma?

- Nem. Én sem maradok sokáig, mert megyek vissza az árverésre. Csupán néhány iratért ugrottam be – Tom ismét bólintott, majd folytatta az olvasást. Töviről hegyére átfutotta a lapot, aztán összehajtva a pultra dobta, és elindult teát főzni.

- Egy teát Mr. Burke? – szólt hátra az idős varázslónak.

- Áh egy csésze jól esne! – horkant fel a tulaj.

Tom mikor elkészült az itallal, hátravitte az öregnek, akit láthatóan bosszantott valami.

- Keres valamit uram? – kérdezte az ifjú varázsló, majd átnyújtotta főnökének a teáját. Burke legyintett, jelezve, hogy nem olyan fontos, és elvette alkalmazottjától a gőzölgő italt. - Tom, hallottad, hogy meghalt Hepzibah Smith?

- Igen – bólintott rezzenéstelen arccal Denem. - Az előbb olvastam a Reggeli Prófétában.

- Sajnálatos. Így bízzon meg az ember a házimanókban… No, de ez minket annyira nem is érdekel. Inkább arra kérlek, hogy hétfőn menj el az asszonyság rokonaihoz, és faggasd ki… akarom mondani, kérdezd meg őket, hogy az öreg hölgy gyűjteményéből mit szándékoznak értékesíteni.

- Uram, úgy gondolom erre nem lesz szükség – kezdte zsebre dugott kezekkel a falnak dőlve Tom.

- Nocsak? – nézett kérdőn Burke.

- A családja ma közölte a Reggeli Prófétában, azoknak a tárgyaknak a listáját, amit jövő hét pénteken árverésre kívánnak bocsátani.

- Hát ez nagyszerű! – csillant fel mohón az öreg varázsló szeme. – Mutasd azt az újságot! – mondta, majd mikor keze ügyébe került a lap, mohón belelapozott. Hamar meg is találta a listát.

- Pazar! Mire mennék nélküled Tom? – lelkendezett Burke. – Ha ezt Borgin megtudja! De a lánc nincs a listán! – nézett kérdőn, és egyben felháborodottan Tomra, aki rezzenéstelen arccal csak vállat vont.

- Na mindegy. Azt hiszem így is kaszálni fogunk – mondta örömittasan a tulaj, aztán összecsavarva hóna alá gyűrte a lapot, és sebtében távozott. Tom leemelt egy könyvet a hozzá legközelebb eső polcról, aztán újra visszaült a komód tetejére, és olvasni kezdett. Kisvártatva, Horatius Lumpsluck lépett be a boltba. Tom, felnézett az Ősi varázscsaládok kötetből, és megjátszott örömmel üdvözölte rég nem látott házvezető tanárát a Roxfortból.

- Jó napot professzor úr! Mi járatban?

- Oh neked is szép napot Tom! – köszönt zavartan Lumpsluck. Tekintetével körbejárta a boltot, majd sajnálkozóan volt tanítványára nézett. – Tudod, van egy zongorám… - kezdte kertelés nélkül. - Nos, hát valami nincsen rendben vele. Amint hozzáérek, ahelyett, hogy megszólalna, elkezd tüzet okádni.

- Különös – tűnődött el az ifjú varázsló. – Lehetséges, hogy megátkozták, de azt erősen kétlem. Magának nincsenek ellenségei, tanár úr.

- Hát igen – bólintott büszkén Lumpsluck, és kihúzta magát erősen próbára téve bársony mellénye aranygombjait.

- Van valami különleges varázsképessége a hangszernek?

- Igen! Ha gyakoroltam rajta, akkor a zongora vélák kórusát imitálva kísérte a játékomat. - Hm. Itt lehet a probléma – mutatott rá Tom, miközben csoportosan kezdtek a fiatal lányok visszaszivárogni az üzletbe.

- Hozza be a boltba! Ha megnézem, többet tudok mondani. Így azonban…

- Hát nem bánom – sóhajtott az öreg professzor. – Bár nehezen válok meg tőle.

- Legalább addig sem gyújtja fel a házát – mosolygott kedvesen Denem, mire az őt figyelő lányok kuncogva elpirultak.

- Hétfőn esetleg?

- Ahogy önnek jó professzor úr. Bár akkor nem én, hanem Mr. Borgin lesz benn – erre Lumpsluck látványosan elgondolkodott, majd bólintott. Elköszönt Tomtól, aztán elindult kifelé, az ajtóban azonban visszafordult.

- Tartottál már ebédszünetet Tom?

- Most, hogy mondja, még nem.

- Velem tartanál?

- Végül is, miért ne? – mondta Denem, majd a csacsogó boszorkák felé fordult. – Sajnálom lányok, de a bolt egy kis időre bezár.

A hölgyek csalódottan hagyták el az üzletet, majd Tom öreg tanára kíséretében kitette az ebédszünet táblát, és bezárta az ajtót. Az egyik közeli étterembe ültek be.

- Isteni az őzgerincük! – áradozott Lumpsluck, mikor belekóstolt az ételbe. – Biztos nem próbálod ki Tom?

- Köszönöm professzor úr, de nekem bőven elég lesz ez a leves.

- Tudod, nem értelek téged, hogy ilyen istenadta tehetséggel, miért egy régiségkereskedésben dolgozol. A te varázsképességeddel minden egyes perc elvesztegetett idő, amit ott töltesz.

- Tudja nagyon jól professzor úr, hogy én csak péntekenként vagyok benn az üzletben, egyébként az árubeszerzés a feladatom – felelte rezzenéstelen arccal Tom.

- Igen-igen! – legyintett villájával az öreg varázsló. - De neked a minisztériumban a helyed, nem pedig az ősrégi kacatok között. – Denem erre lesütötte a szemét és nem válaszolt. Horatius Lumpsluck pedig jobbnak látta, hogy ha nem firtatja tovább a témát. Csönd állt be a beszélgetésükbe, és percekig egymásra sem néztek, majd Tom törte meg a hallgatást.

- Uram, ha jól tudom ön jó barátságot ápol a Jones családdal – Lumpsluck nagyot nyelt, és láthatóan meglepte Tom kérdése.

- Ápoltam… Valaha nagy család volt, de mára már csak a két legfiatalabb tagjuk él; Mia és a bátyja Gareth. A szüleik, már több éve, hogy meghaltak, mindketten harmincöt évesen. A két ifjúval sajnos ritkán találkozom.

- Gareth-et ismerem. Évfolyamtársam volt. Kitűnő fogója volt a Hollóhátnak. Meg is nyerték kétszer a kupát. A húgára azonban nem emlékszem…

- Alattad járt négy évvel – vágta rá mosolyogva Lumpsluck. – Talán ezért nem emlékszel rá. A Hollóhát legjobbjai közé tartozott, és egy kis leleményességért sem kellett a szomszédba mennie. Mára a Reggeli Proféta egyik legjobb és legcsinosabb riportere lett! Kár hogy nem az én házamba járt mindkét gyerek… De hát tudod a Jones család tagjai évszázadok óta Hollóhát házában nevelkednek – Tom eltűnődött. Ha a Roxfort legjobbjai voltak a Jones-ok, akkor miért nem látta őket egy Lumpsluck féle összejövetelen sem?

- Egyszer sem találkoztam velük a Lump Klubban… - jegyezte meg végül Tom. Lumpsluck zavartan felkapta tekintetét, majd volt tanítványára nézett.

- A Jones család soha sem tartotta valami sokra az én klubdélutánjaimat. Meg volt a saját, úgymond emelkedett körük, és az én klubom ebbe nem fért bele – Tomot meglepte az öreg varázsló őszintesége.

- Aranyvérűek, ugye? – kérdezte határozottan végül Tom. Lumpsluck elmosolyodott.

- A legtisztább család mindközül, és a legmódosabbak. Hatalmas birtokaik vannak Britannia szerte, és a legtöbb mágikus ereklye tulajdonosai. Ennek ellenére soha sem a fényűzésükről voltak hírese. A Malfoy család szöges ellentéte. Nem egyszer volt már arra példa, hogy egy Jones rangon alul házasodott, és ha igaz a pletyka, még egy véla is volt a családjukban. Azért ilyen gyönyörű sudártermetű, hamvas bőrű leányzó Mia kisasszony… - Tom tekintetében a hallottak után eszelős fény gyúlt. Az öreg varázsló azonban ebből mit sem vett észre.

Miután befejezték az ebédet, elköszöntek és ki-ki ment a saját dolgára.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.