efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Tedd, amit tenned kell Szerző: Sophie
[Vélemények - 321] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +


Való-ság
/~Létezés. Olyasmi, amire mindannyian keressük a magyarázatot. Okokat kérünk, követelünk egy felsőbb hatalomtól, akinek nevet is adtak helyettünk az évszázadok, és talán válaszol is nekünk, de azt mi itt már nem fogjuk tudni, hiszen a tudatunk megújul, lehet, hogy meg is szűnik létezni. Talán Ott, ahol a válaszok rejtőznek, nem kell tudnunk semmit, talán Minden a részünkké válik.
A valóság az, ami létezik. Számunkra korántsem mindegy, hogyan, még ha a miértjét el is fáradunk kutatni.
A létezés fárasztó, néha jár egy falatnyi álom a valóságban. De utána talpra kell állni, ásítás nélkül, tudatosan lépni vissza a mindennapoknak csúfolt örök feladatba. Mert élni kell. Mert a valóságban kell valóságnak lenni./
Amikor feltűntek az első szállingózó diákok a folyosón, elengedtem Regulus kezét, mert bár haragudtam a Tekergőkre, nem akartam már az elején elszúrni a „James-projectet”. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha a saját gyerekes, ideiglenes sértődésemet egy pillanatra is a barátom boldogsága elé helyezem. Nyilván azonnal elfelejtem majd, hogy ők rángattak bele ebbe a helyzetbe, hiszen nem is ők okoztak fájdalmat, hanem… Lényegtelen, egyelőre őket hibáztatom, még nincs erőm elrendezni magamban Davidet, csak a felszín alá szorítva küszködhet a gyűlölet, a düh, és a megaláztatás. Az előcsarnokba érve Reg közölte, hogy ő bizony éhes, én viszont mégis úgy döntöttem, bárkivel is találkozom út közben, felmegyek a Hollóhát-toronyba.
A Hír terjedésének szempontjából ez tökéletes döntés volt. Sirius, Remus és James a toronyba vezető csigalépcső előtt ácsorogtak; pontosabban az utóbbi kettő idegbetegként járkált fel-alá - a felém szűrődő szitkokból ítélve mélységes önvádba merülve -, míg Sirius halálos nyugalommal, hátát lazán a falnak vetve dobálta a pálcáját. Mégis ő rohant oda hozzám először, mikor észrevettek.
- Hála az égnek! – ölelt át szorosan. – Fogalmad sincs, mennyire ránk ijesztettél; látszott rajtad, mennyire ki vagy, aztán mintha köddé váltál volna, a térkép meg nem volt nálunk… Hihetetlen, hogy megléptél előlünk!
- Az, hihetetlen – hagytam rá, majd eltoltam magamtól. – Menj innen, most Jamesnek kéne ölelgetnie.
- Ja, persze. Valami baj van?
Meg sem számolom, hányszor hallottam elcsattanni ezt a kérdést, értelmetlenül, nyilvánvaló helyzetekben.
- Csak az van – feleltem Jamesbe csimpaszkodva.
- Mi történt tegnap? – kérdezte Remus; ő volt az egyetlen, akit nem nyugtatott meg, hogy előkerültem, nagyon is tisztában volt a valódi helyzettel.
- David lekurvázott, hatttalmas elkeseredésében egy osztálytársunkra ugrott; valamint a porba tiport, hogy még ezen is élvezkedjen egy sort. Dióhéjban ennyi.
Remus elsápadt.
- Sajnálom, nem kellett volna belerángatnunk. Túl sokat kockáztattunk, és te… te mindent…
- Azt ne mondd, hogy mindent elvesztettem, mert a pesszimizmusért mínusz pont jár, ti pedig így is rosszul álltok – morogtam.
Sirius összevont szemöldökkel meredt rám.
- Megölöm – jelentette ki elszántan, majd megindult a csigalépcső felé.
- Megfosztanál ettől a nemes feladattól? – szóltam utána keserűen.
Megtorpant, majd visszasétált mellénk; közben bizonytalanul rám mosolygott. Nem mosolyogtam vissza. Most James jött a sajnálkozók sorában; ahogy felé fordultam, láttam, hogy tépelődve rágja a szája szélét. Végül félénken magához húzott, és szívből jövő bocsánatkérésbe kezdett – volna, de ekkor David lépett le a lépcső legalsó fokáról, s én bosszúszomjasan csaptam le James ajkaira. Végre felszínre tört a bennem lappangó mérhetetlen düh, és csalódottság, igaz, elég vitatható formában. Hirtelen olyan könnyű volt utálni Davidet…
Igazuk van azoknak, akik szerint a szerelmet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el egymástól.
De mi van a barátsággal? – hasított belém. Daviddel együtt nőttünk fel, ez nem olyasfajta kötődés, amit csak úgy félre lehet dobni. Eltéptem magam Jamestől, és kétségbeesetten, vívódva kutattam David után. A jelek szerint azonban már rég eltűnt valamelyik közeli folyosón.
- Már nem azért, de erre cserélt le?
- Sirius, nem cserélt le.
- Oké, bocs, de... Na mindegy. Elég féltékenynek látszott; mikor megpillantott titeket, kapásból fogdosni kezdte a csaj hátsóját. Na nem mintha lett volna rajta mit fogni… Szerintem ezzel a lányka is tisztában van, mert eléggé meglepődött a dolgon. Persze ahogy meglátott titeket, egyből leesett neki, hogy mi is a szitu, kicsit fancsali képet vágott. Megjegyzem nagyon profin faltátok egymást, lehet, hogy csak irigykedett. - Megforgattam a szemem. - És tudom, hogy fárasztó vagyok, de ez a csaj Meredith ellen?! Én gondolkodás nélkül téged választanálak, kicsim.
- Mert rajtam van mit fogni? - sandítottam rá bujkáló mosollyal.
Sirius ledermedt.
- Úristen, neked muszáj folyton ilyen kellemetlen kérdéseket feltenni? Diplomatikusan kikerülöm a választ - nyújtotta ki a nyelvét. - Nos, visszatérve az eredeti kérdésre: Holdsáp, te kit választanál?
- Öh… - Remus zavartan köhintett egyet. - Háááát, Med szebb és okosabb és…
- Hagyjuk. Javíthatatlan vagy…
Remus erre bemutatott egy nemzetközileg ismert és elismert kézjelet drága bátyámnak.
- Hiába mutogatsz… Lássuk, patás barátunk melyik lány mellett foglal állást. James?
Semmi válasz.
- Ágas?!
- Basszus, Med, ha még egyszer ilyen erővel kapsz le, kénytelenek leszünk elintézni, hogy Lily valami komolyabb közben kapjon rajta minket - fakadt ki James.
- James! – horkantunk fel kórusban.
- Merlin, nektek is korán ment nyaralni a humorérzéketek – fintorodott el. – Na gyere, virágszálam, menjünk reggelizni – fogta meg a kezem egy percnyi néma méltatlankodás után. – Maradj végig mellettem, mert lassan a fél suli tudja, hogy járunk, és… hát legalább ennyien szeretnének téged megölni.
- Mindig is vágytam a műkörmök általi halálra – rebegtettem meg a szempilláimat. – De várj csak… várj... várjatok meg itt. Beszélnem kell Jeremyvel. Az említett nem vett észre minket vagy – a viselkedéséből ítélve – nem is akart tudomást venni rólunk.
- Jeremy! – kiáltottam gyorsan távolodó alakja után. Nagyot sóhajtva megállt, és zsebre dugott kézzel hátrafordult. Szokatlanul morcos képet vágott, rögtön tudtam, hogy történt valami. – Kösz, hogy bevártál. Shirleyt hol hagytad?
- Még fent van. Összebalhéztunk.
- Hogy… mi? De hát… miért?
- Miért?! Miattatok! Azért mert te… te nem tehetsz semmiről, David meg egy hülye, bunkó barom, aki történetesen a legjobb barátom!
- Mi…
- Észrevette, mindhárman észrevettük, hogy nem a helyeden töltötted az éjszakát. David nagyon kiakadt… megint. Elmesélte, mi volt tegnap este, hogy megbánta, mert olyanokat is mondott, amiket nem kellett volna, túl kemény volt veled, de lám, igaza lett…
- Azért ő is megtalálta a megfelelő szórakozást - jegyeztem meg mérgesen.
- Igen, mondta, mit vágott végül a fejedhez, de csak a szája járt, eszében sem volt lefeküdni Agathával!
- De Agataha benne lett volna
- Fenét! Agatha egy szűzkurva - fakadt ki türelmét vesztve Jeremy. - Tegnap a maga szende módján egész álló nap nyomult Davidre. Csak ezért hívta el randira, semmi másért - nézett a szemembe. - Szeret téged.
- Áhá, szóval azért találkozott vele, és azért fogdossa, mert engem szeret. Világos - bólogattam gúnyosan.
- Med - nyögött fel. - Veszekedtetek. Zaklatott volt, nem uralta a helyzetet, Agatha kihasználta ezt és kész. Ennyi.
- Zaklatott volt - ismételtem affektálva. - Eszem a pici lelkét… Érthető, hogy ezek után ribancnak nevezte a lányt, akit elvileg szeret - és aki mellesleg az egyik legjobb barátja. Egyébként - folytattam, megtörve Jeremy konok hallgatását - nem lett igaza, nem Jameszel voltam.
- Hanem? - kapta fel a fejét.
- Regulusszal.
- Mi?! Most már őt is hülyíted?
- Mi az, hogy hülyítem? Meg hogy őt is? - csattantam fel. - Képzeld én is "zaklatott" voltam, Regulus pedig a barátom, minden szexuális rásegítés nélkül sikerült megvigasztalnia. Bocsánat, hogy abban a kiegyensúlyozott lelki állapotban csak őt viseltem el, és hogy erről titeket elfelejtettelek értesíteni az éjszaka közepén, de érthető okokból nem szándékoztam a Hollóhát-torony közelébe menni!
- Tudom. Sajnálom - ismerte el Jeremy. - Egyszerűen csak kicsit lelombozott a tudat, hogy csak azért esett szét mégis a csapat, mert nem vagytok képesek bevallani egymásnak, hogy mit éreztek.
- Éreztünk.
- Azt ne mondd, hogy már nem szereted - mordult fel.
- Min is vesztél össze Shirleyvel?
Csak egy szúrós pillantással jelezte, hogy nincs ínyére a gyors témaváltás. Míg összeszedte magát a számára láthatólag bosszantó eseményről való beszámolásra, kikémleltem a kis fülkéből, ahová a szóváltás közepette húzódtunk. A Tekergők hűségesen vártak rám, nem messze a lépcsőtől, a hollóhátasok pedig továbbra is egymás után másztak le a toronyból - meglehetősen álmos ábrázattal.
- Szóval? - sürgettem.
- Shirley iszonyúan dühös volt Davidre - kezdte komoran Jeremy. - Még soha egyikünkkel sem ordítozott így. Sőt, ha jobban belegondolok, senkivel sem kiabált még ennyire. Miután David lejött Agathával, és elvonultak mellettünk, próbáltam Shirley lelkére beszélni, mentegettem Davidet; erre kijelentette, hogy az ő pártján állok, és én sem vagyok jobb nála
Azt válaszoltam, hogy senkinek a pártján nem állok, engem csak az érdekel, hogy megmaradjon a barátságunk. Közölte velem, hogy ez már rég nem a csapatról szól, hanem arról, hogy mekkora szemétláda lett Davidből - itt hagytam faképnél. Azóta valószínűleg már lement reggelizni a nagyterembe.
- Majd beszélek vele… Nem hagyom, hogy emiatt összedőljön minden, amire eddig építettünk. Graham elvesztését is túléltük, ez…
- Ez annál sokkal komolyabb - mondta csendesen., majd az ablakhoz sétált. Utána léptem, és hitetlenkedve megráztam a fejem.
- A halálnál semmi sem komolyabb.
- Dehogynem - fordult felém. - Az élet. - A sápadtan ragyogó nap fénye még halványabbá tette Jeremy arcát, vakító kék szemei komolyan csillogtak a bennük megtörő sugaraktól. Valami nagy titkot mondott ki, nem csak ő, hanem a természet is, s ekkor robbant belém a külvilág minden csodálatos kis zaja, melyet - döbbentem rá - a félhomály óta félig tudatosan, félig a tudatalattim által irányítva zártam ki: a fáradt őszi madárcsicsergés; az avarban botladozó diákok talárjának csörgő-surrogó hangja; a reggelizni igyekvők csoszogó érintkezése a kőpadlóval; a Tekergők hangos, valódi mosolya és a fénysugarak gyenge, mégis boldog tánca a kastély minden zegzugában.
Megérintettem a mélázó Jeremy vállát, és fejemmel a Tekergők felé intettem.
- Csatlakozz hozzánk, és páholyból nézheted végig, amint a Roxfort másik fele is komolyan megfontolja a likvidálásomat
~o~
Drága kislányom!
Tudod, hogy sosem szóltam bele a bátyáddal való viszályodba, de azt hiszem, ezúttal túl messzire mentél. Ideje lenne, hogy túl tedd magad azon a napon, hiszen már csaknem négy éve történt! Elismerem, hogy amit Flame tett, az rettentően rosszul eshetett, viszont mégiscsak a testvéred! Ugyanaz a vér folyik az ereitekben!
Kicsim, Flame akkor kegyetlenül viselkedett - ha valóban felismert Jason Hell válogatott kínzásai közt, és te abban a gyenge állapotban tényleg nevetni láttad őt.
Édesanyáddal sokat rágódtunk ezen, és minden egyes alkalommal arra jutottunk, hogy összekeverted valakivel, a sok szörnyűségtől káprázott a szemed, vagy ha mégis Flame volt ott a tömegben, mindent megtett, hogy megvédjen téged, de a háztársai bizonyára lefogták. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy kinevetett volna egy bántalmazott kislányt, főleg ha az a saját húga volt.
Eddig nem mondtam el neked a véleményem, mindezt, amit itt leírtam, hiszen anyáddal sem álltál szóba napokig, ha hasonlót vetett fel.
Sajnálom.
Épp ezért, ami a kérésedet illeti: lehetetlen, hogy a bátyádat kivonjam a kutatásból. Aggódik Caitlinért, belebetegszik a hiányába, mint bármelyikünk. Azon kívül ő kezdeményezte az egészet, elképzelhetetlen…
- Még jó, hogy ő kezdeményezte - horkant fel Shirley, rám emelve szikrázó szemeit. - Logikus, hogy el akarja tüntetni a nyomokat az a szemét. - Jeremy bőszen bólogatott, kezeit ökölbe szorítva pihentette az asztalon. Shirleyvel nem szóltak egymáshoz, Jeremy le se akart hozzá ülni, mikor a Tekergőktől való búcsú után rátaláltunk a Hollóhát asztalánál, de amit elkezdtem felolvasni apám levelét, valamelyest enyhült a hangulat. … elképzelhetetlen, hogy ezzel az indokkal félreállítsam. És nem is akarom. Flame kitűnő varázsló, hatalmas segítség mindannyiunk számára. Ne haragudj, prücsök, de nem tehetek érted semmit.
Hiányzol.
Vigyázz magadra, tanulj jól, és írj nekünk, amint tudsz! Szeretettel ölel: Apu
Elkeseredetten letéptem a levél utolsó két sorát, a többit pedig egy pálcaintéssel felgyújtottam. Beteges örömöm telt a papírlap haldoklásában, mégsem néztem végig; karomra hajtott fejemben tovább dübörögtek a hamvadó mondatok.
- Miss Field, ne tüzeskedjen az asztalnál! - cincogta Flitwick professzor.
Shirley határozott magyarázatba kezdett helyettem, miközben Jeremy bizonytalanul megsimogatta a könyökömet.
- Tudtuk, hogy ez lesz.
- Nem - néztem fel rá. - Azt tudtuk, hogy az a görény továbbra is benne lesz a kutatócsoportban. Arról szó sem volt, hogy apa éveken keresztül hazudott nekem. Pont olyan naiv, mint az anyám. Tanácstalanul, minden harag nélkül összenéztek, majd Shirley megfogta a kezem, Jeremy tovább simogatta a könyökömet, David pedig…
David nem volt ott.
"Ne haragudj, prücsök, de nem tehetek érted semmit.
Hiányzol."

David hiányzott. - Ebből elég - álltam fel. Ijedten kapták el rólam a kezüket.
- Mi csak…
- Nem, nem, szeretlek titeket, fogalmam sincs mi lenne velem nélkületek. A sajnálkozásból elég, meg ebből a tehetetlen fájdalomból és abból, hogy egy hülye félreértés miatt mindenki veszekszik mindenkivel. Mi nem ilyenek vagyunk! Tanítás után beszélünk Daviddel. - Shirley elhúzta a száját. - Mert érthető, amit tett, bár ettől még nem kevésbé szánalmas, és… Az a lényeg, hogy most kell elcsípnünk, amikor még nem állandósult nála a bunkóság. Bólintottak. Shirley eddig értem kardoskodott, de most, hogy pont én kezdeményeztem a békülést, ő is újra úgy gondolt Davidre, mint a fiúra, akit gyerekkorunk óta ismerünk és szeretünk. Jeremy pedig szokatlanul élénk volt a reggeli alatt, mintha az a pár mondat feloldott volna benne egy nagy adag szorongást. Újra hitte, hogy a csapat a régi lesz, ez sütött róla.
Irigyeltem érte. Amikor elindultunk az első óránkra, még utoljára Regulus után kutattam a szememmel. Tudtam, hogy nem ment még ki a nagyteremből; azt biztosan láttam volna a helyemről.
Lehet, hogy hülyeség, lehet, hogy én vagyok az egyetlen ember a világon, aki így van vele, de számomra bizonyos embereknek már a tekintete is biztonságot ad. Regulus ilyen ember. A háza asztalánál ült, ismét Malfoy és társai mellett - vidáman beszélgetve velük.
Rabastan nem volt közöttük.
~o~
Dupla bűbájtan; gyógynövénytan; ebéd a Tekergőkkel (pontosabban Jamesszel); dupla sötét varázslatok kivédése és végül átváltoztatástan.
David tüntetően került minket – nyilvánvalóan miattam, mert egyébként látszott rajta, hogy jól esne neki Jeremy, sőt még Shirley társasága is. Azonban a jelenlétem, és a szemmel látható tény, hogy mi hárman nagyon jól megvagyunk, Agatha mellé kényszerítette. Persze ezt ő cseppet sem bánta. Az ugróegérből átváltoztatott talpas poharam annál inkább… De Davidnek ez fel sem tűnt a turbékolás közepette, és kizárólag McGalagony jelenléte miatt nem kezdte el falni Agathát. Ennek ellenére a professzor elég indokot talált ahhoz, hogy büntetőmunkára küldje a fiút. Többek között „a pad alatti, az órai munkájánál jóval eredményesebb tevékenységét” díjazta egy heti folyosói munkával. Shirley undorodó arccal fordult a párocska felé, majd hitetlenül rám nézett, és a pad mellé hajolva hányást mímelt.
Jeremy óra után megpróbálkozott egy védőbeszéddel, de idegesen leintettem; csak még jobban felhúzott volna, és akkor már semmi pénzért nem kezdeményeztem volna a békülést Casanovával. Tudtam jól, mitől indult be úgy David; James szünetről szünetre elhalmozott minden kedvességével, és mivel meglepő (de sok reménnyel kecsegtető) módon a Tekergőkön kívül ilyenkor majdnem mindig vele volt Evans és annak egy barátnője is, ráadásul „szerelmünknek” még több tucat diák is tanúja volt, nem lehettem tekintettel Davidre. Érhető, hogy zokon vette ezeket a nagyjeleneteket. De sokkal jobban örültem volna, ha ő is poharakat gyilkol Agatha kényeztetése helyett…
*
Már több, mint egy órája tanultunk a klubhelyiségben, mire rászántam magam, hogy magunkhoz intsem Davidet, aki a kandalló előtt hallgatta Agatha csicsergését – nagy megelégedésemre kissé unott ábrázattal.
Először észre sem vette, hogy integetek neki, Agathának kellett megböknie, hogy végre felénk pillantson. A lány gyanakodva méregetett, de figyelemre se méltattam, helyette görcsösen jártattam a szemem a hidegen engem vizslató David, és a feszülten várakozó Shirley és Jeremy között.
Végül David engedett kis csapatunk néma, de semmiképp sem alázatos könyörgésének. Ebben a játszmában mind egyenlők voltunk. Odasúgott valamit Agathának, majd tekintetét rám függesztve hozzánk sétált, és leült az alacsony asztal körül hagyott egyetlen üres párnára.
Sokáig csend volt.
- Járunk Agathával – szólalt meg rekedt hangon David. Enyhe pír jelent meg az arcán, a pillantásomat kereste, de feldühített, hogy pont ezzel kezdte.
- Észrevettük – feleltem élesen. Shirley a bokámba csípett. – De nem erről akarunk veled beszélni. – Itt követtem el az első hibámat.
- Hanem?
- Rólunk. Arról, hogy ha így folytatjuk, széthullik tizenöt év minden öröme és bánata. Szerintem ezt egyikünk sem akarja.
- Tényleg nem – bólintott David. – De nem miattam indult el ez az egész.
- Tudom – siettem a válasszal, habár nem volt igaza, de gyorsan túl akartam lenni ezen a részen. – Magyarázattal tartozom a Jameses dolog miatt…
- Észrevettem, hogy jártok – ismételte gúnyosan az előbbi hangsúlyomat. Nagyot villant a szeme, dühösen meredt rám. – De nem akarok erről hallani, jó?
- De hát innen indult el minden…
- Nem érdekel. – Felpattant. – Ha arra akarod felhasználni ezt a „hozzuk össze a bandát” dolgot, hogy kimagyarázd, annyi tagadás után miért jöttél össze Potterrel, akkor itt sem vagyok. Lehet, hogy őket – bökött Shirley és Jeremy felé – rá tudtad venni erre, de engem felejts el.
- Na most állítsd le magad David Thornton! – csattant fel Shirley.
- Miért, nincs igazam? – vágott vissza a fiú. Már mindketten álltak.
Megragadtam a kezüket, és kíméletlenül lerántottam őket.
- Hagyjátok abba – szóltam rájuk, bár nehéz volt levennem a szemem David karjáról, mely érintésemre libabőrös lett. Ahogy kihúzta kezét az enyémből (nem sietett vele), a bensőm tiltakozásként gyerekesen sikított. Újra utána kaptam volna, de James Potter barátnőjeként nem foghattam nyilvánosan egy másik fiú kezét… A gyomrom összerándult a tehetetlen dühtől. – Nem azért gyűltünk itt ma össze, hogy még jobban összevesszünk. Irányítsuk hát benső szemünket a békülés rezgéseire.
Jeremy szája széle gyanúsan nevetésre rándult, pedig erőltetett volt minden szavam.
- Egy szót sem ejtek többet Jamesről, David – folytattam komolyabban. – Ha nem érdekel, hol kezdődött ez az egész hülyeség, csak a következményekkel foglalkozunk.
- Kösz.
- Az úgy mindenkinek megfelel – pislogtam körbe, a kurta választól némileg megzavarodva -, ha elfelejtünk mindent, amit hirtelen felindulásból, meggondolatlanul mondtunk egymásnak? Kezdjünk békében, tiszta lappal.
- Nekem tökéletesen megfelel – vigyorodott el Shirley. – Hiszen mindannyian hibázhatunk. Kivéve persze engem, aki csak azért nem tökéletes, mert hiányoznak belőle a hibák…
Felnevettünk.
- Ezt Graham mondta mindig – merengett fejét az öklére támasztva Jeremy.
- Bizony, az ötös fogat mókamestere – mosolyogtam.
- Lehetnénk megint öten – kiáltott fel lelkesen David, ránk fordítva a klubhelyiség figyelmét. – Idehozom Agathát! Vele együtt fantasztikus csapat leszünk!
- Már így is az vagyunk – szólt utána Shirley, de az elviharzó David már nem hallotta. - Tévedtünk, srácok – tápászkodtam fel megtörten. – Semmi sem lesz már a régi. Én nem maradok itt, hogy asszisztáljak a nyali-falijukhoz. Sajnálom.
Nem válaszoltak, lehajtott fejjel hallgattak. Shirley hirtelen megrázta magát, pillantását az enyémbe fúrva, aggódva figyelte minden rezdülésem.
- Rendben leszel? – kérdezte.
- Ilyen ősökkel majdcsak túlélem valahogy. – Vicsorrá torzult mosoly.
- Már mész is, Med? – nézett rá, csodálkozva az érkező páros fiú tagja.
- Igen, bocsánat, de megígértem Regnek, hogy segítek a számmisztika háziban. – Felkaptam a pennám és a könyveimet. – Sziasztok! – Agatha elégedetten mosolygott. Legszívesebben belerúgtam volna. Megkönnyebbülten csuktam be magam után a sasfejes ajtót. Shirley és Jeremy nem tűnt túl lelkesnek Agatha társaságától, és David is szinte könyörögve nézett utánam.
Ez feldühített. Mégiscsak ő választotta azt a… azt a… Megakadtam. Sajnos nincs jogom bántó jelzőt mondani rá, mert Agatha Greymore nem tett semmi rosszat. Még nem – súgta Caitlin kaján hangocskája.
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.