Zivatar és napfény by Liene
Tartalom: A Frey testv??rp??r barangol??sai Harry Potter vil??g??ban... 1981. december??nek eleje, Perselus Piton Lily Pottert gy??szolja. Viszont v??ratlanul h??rom f??vel b??v??l a Fon?? sori h??ztart??s, ugyanis felkeresi a f??rfit a mugli Fawn Frey, akit??l Piton megtudja, n??v??r??nek sz??letett k??t gyereke, azonban a sz??l??k meghaltak. A k??s??bbi roxforti professzor a po??ngy??ros ??s nagyb??tyj??t p??ldak??p??nek tart?? unoka??ccse mellett nem is sz??m?that arra, hogy egy percig is unatkozni fog. A Harry Potter k??nyvek szerepl??i ??s vil??ga kiz??r??lag J. K. Rowling teremt?? fant??zi??j??nak gy??m??lcsei. ??n csak k??lcs??n vettem ??ket a magam ??s m??sok sz??rakoztat??s??ra. Meg?r??sukban semmif??le anyagi haszon nem vez??relt.
Categories: Általános, Humor Szereplők: Albus Dumbledore, Draco Malfoy, Harry Potter, más mardekáros, Minerva McGalagony, Perselus Piton, saját szereplő, Vincent Crak
Műfajok: komédia
Figyelmeztetések: Nincs
Challenges:
Sorozat: Nincs
Chapters: 1 Befejezett: Nem Word count: 1828 Olvasták: 17 Published: 2018. 02. 03. Frisstve: 2018. 02. 03.

1. 1. fejezet by Liene

1. fejezet by Liene
Amíg a többi varázsló és boszorkány Voldemort bukását ünnepelte vagy siratta, Perselus Piton bent ült a lakásában, és nem nagyon csinált mást azon kívül, hogy maga elé bámult. Egy látogató halottnak is nézhette volna ennyi mozdulatlanság után, szinte nem is pislogott. Másra azonban nem tudott gondolni, csak Lily Evansre. Azt hitte, nincs is rosszabb érzés ennél, de tévedett. Egy messzebbi városban egy ötven év körüli, õszülõ hajú mugli nõ éppen megetetett egy féléves kislányt és egy hároméves fiút, majd lefektette õket pihenni. Leült a nappali karosszékébe, közben futólag ránézett egy kis fényképre a könyvespolc tetején. Õ is szerepelt rajta, a gyerekek is, de ezen kívül még három ember: egy idõsebb, kövérkés férfi, egy fiatalabb és vékonyabb, aki nagyon hasonlított az elõbbire vonásokban, és egy fekete hajú, fekete szemû, szép nõ. Az alakok mind mozgolódtak, vidámnak tûntek – ez nem lepte meg a nõt mugli létére, de nem bámulta sokáig a fényképet, mert összeszorult a szíve. Elvett a kávézóasztalról egy kis könyvet, és azt olvasta figyelmesen. Már egy ideje kereste a sötét hajú nõ rokonait, és két nap múlva, varázslók segítségével meg is találta. Nem tudta, hogy fog a rokon reagálni, de ezt a dolgot nem lehetett halogatni. Habár igaz, Perselus Piton nem bánta volna, ha a nõvére elvesztésével egy darabig még nem kellett volna foglalkoznia. A mugli nõ egy délután berakta a két kisgyereket az autója hátsó ülésére. A lány kíváncsian nézelõdött körbe, majd az úton elaludt, és akkor sem ébredt fel, amikor megérkeztek. A fiúnak viszont be nem állt volna a szája, de nem hangoskodott, tudta, hogy a kishúgát hagynia kell aludni. A nõ türelmesen válaszolt neki mindenre, aztán, ahogy mindig, a fiú is elálmosodott a sok beszéd után, és elnyomta az álom az úti cél elõtt nem sokkal. A nõ csendesen leparkolt, majd megtette azt a pár lépést a keresett házig. Perselus Piton egyáltalán nem számított látogatókra. Ki jönne hozzá látogatóba? Nincs senkije, még az ismerõsei sem látogatnák meg, legalábbis biztosan nem most. A meglepettségét azonban nem mutatta ki. Kisétált a nõhöz, akit még sosem látott. - Tessék – szólt mogorván. A nõ végignézett rajta, de a hasonlóságokat, amiket keresett, nem találta. Tudta, hogy Piton nem lehet több huszonegy évesnél, de sokkal idõsebbnek és nagyon ápolatlannak is tûnt. - Elnézést, hogy zavarom. Ön Perselus Piton, igaz? - Nem hinném, hogy ismerjük egymást. - Ó, nem, még nem találkoztunk. A nevem Fawn Frey, és mugli vagyok. Más helyzetben érdekelte volna a férfit, hogy mit keres egy mugli nála, ráadásul honnan tudja, hogy a hozzá hasonlókat a varázslók mugli néven emlegetik. Egyáltalán honnan tudja a nõ, hogy léteznek varázslók? Most viszont ez nem nagyon izgatta. - Sajnálom, de nincs sok idõm. Amennyiben fontos, térjünk a tárgyra gyorsan. - Hát nem mond ez a név önnek semmit? – nézett fel a nõ Pitonra. Majdnem egy fejjel alacsonyabb volt nála. - Nem. - Az ön sógorának édesanyja vagyok. Daniel Frey édesanyja. Nem is tudta, hogy a nõvére férjhez ment? Itt le kellett hajtania a fejét, és elõvett egy zsebkendõt, amivel megtörölte a szemét. Piton még mindig nem értette a helyzetet, de nem is érdekelte különösebben. A nõvérének említése sem lelkesítette fel. - Csak látásból ismertem Daniel Freyt. Anabelle-lel pedig nem voltunk olyan viszonyban, hogy az orromra kösse, ki a férje. - Hát ennyire megromlott a viszonyuk… akkor így… nehezebb lesz. - Talán újra kapcsolatba szeretne lépni velem? Akkor miért nem õ maga jött el? Fawnnak nehezére esett erre válaszolnia úgy, hogy ne sírja el magát. - Nem tudom… lehet, hogy szerette volna. Perselus – ha szólíthatom a keresztnevén –, a segítségét szeretném kérni. Egyedül is fel tudom nevelni a két gyereküket, de azt hiszem, jobb lenne nekik, ha egy varázsló is lenne mellettük, hiszen õk is azok. Pitonnak elkerekedett a szeme, de gyorsan felvette a kifejezéstelen arcot, mielõtt Fawn észrevette volna. - Mi történt Anabelle-lel? - Ana, Daniel és a férjem… meghaltak. A halálfalók lelkén szárad ez – temette arcát a zsebkendõbe a nõ. – Hátrahagytak két árvát. A kislány neve Rowena, a fiúé pedig Severus. Már nem mondott többet, halkan zokogott. Pitont automatikusan vitte a lába az autóhoz, és az ablakon keresztül meglátta a két, dús fekete hajú gyereket. Rowena még mindig aludt, de Severus épp most ébredt fel, és vidáman elkezdett integetni a nagybátyjának, akirõl nem is tudta még, hogy kicsoda. Szóval Anabelle is elment. Vajon csak véletlen egybeesés, vagy gondolt még rám, és azért adta ezt a nevet a fiának…? Perselus Piton lelke akkor, ott tört végleg darabokra. *** Perselus Piton lakása öreg és barátságtalan ugyanúgy belülrõl, ahogy kívülrõl is. Teljes mértékben tükrözi tulajdonosa személyiségét… már, ha nem számítunk egy hálószobát, amibõl néha furcsa hangok és szagok jönnek ki, valamint egy rohangáló fiút, aki miatt eltüntették a dísztárgyakat a veszélyeztetett helyekrõl. Tíz éve annak, hogy Piton felajánlotta Fawn Freynek, hogy költözzön ide két unokájával. Severus Frey most tizenhárom éves, az átlagnál alacsonyabb, vézna, fekete bubifrizurás és sötétkék szemû gyerek, aki nagyanyja szerint egyre jobban kezd az apjára hasonlítani. Õ adta a Raven becenevet a húgának még nagyon kicsi korában, amikor nem tudta rendesen kiejteni, hogy Rowena, és végül is ráragadt – a lánynak ez nem volt baj, amúgy sem volt oda a teljes nevéért nagyon. Õ most tíz éves, és tulajdonképpen olyanok õk, mint annak idején Anabelle és Perselus voltak: vonásokban kicsit sem hasonlítanak, csak a sápadtság, a haj- és a szemszín egyezik. Persze változtak a felnõttek is. Fawn arcát egyre több ránc keresztezte, õsz haját rövidre vágatta, és meghízott egy kicsit, de egyáltalán nem látszott rajta a kora annyira, mint Pitonon, aki szemre nagyon gyorsan megöregedett. A két gyerek így, hogy együtt lakhattak egy varázslóval, sokkal jobban illeszkedtek bele ebbe a környezetbe. Természetesen a szüleikrõl tudtak mindent; nem ismerték õket személyesen, Severusnak is alig volt már emléke róluk, így könnyebb volt megértetni velük. Fawn nevelte õket valójában, Piton lényegében átadta a házát, sokszor nem is tartózkodott otthon, ami érthetõ a bájitaltanári pozíciójára tekintve. Kívülrõl nagyon ridegnek tûnhetett a viszonya a hármassal, mintha csak eltûrné õket a házában, de valójában nem így volt. Piton persze nem az a típus volt, aki kimutatja az érzelmeit, de a többiek tudták kezdettõl fogva, hogy számíthatnak rá, így nem is volt erre szükség – illetve Severus a szeretet kimutatásának vette azt, hogy mióta õ is a Roxfortban tanul, a nagybátyja még szünetekben is bombázza nehezebbnél nehezebb kérdésekkel, de a fiú bájitaltanból mindig is kiemelkedett, így még sosem lehetett kifogni rajta. Meg az is valami ilyesmi érzelemkinyilvánítás lehetett, amikor Piton valahonnan megtudta, néhány hugrabugos kicsúfolta Severust – a fiú errõl mit sem tudott, csak annak lett tanúja, hogy a férfi levon tíz pontot a háztól. Piton gyors öregedésében, de talán még Fawn ráncaiban is közrejátszhatott õ, aki már kiskorától kezdve folyamatosan csak varázsolt – többek között emiatt fogyatkoztak meg a dísztárgyak, elõször azért, mert eltörte, majd azért, mert eldugták elõle. Alig várta, hogy megérkezzen a roxfortos levele, már az azt megelõzõ évben csak úgy tudta levezetni a feszültségét, hogy elõadásokat tartott otthon. Igazi viccgyáras volt, aki legfõbb feladatának a húga és a nagymamája megnevettetését tartotta – Pitonnál is próbálkozott, de nem járt sikerrel, így sok-sok kísérlet után, aminek a végén a nagybátyja már bájitalok szagával kergette ki a szobájából, feladta. Azóta aztán immúnissá vált a szagokra, mert kísérletezett néhány alapanyaggal, amivel tulajdonképpen csak a húgának ártott. Õ nem igazán mert már belépni a közös hálójukba. Severus úgy alapjában véve furcsa gyerek volt: már-már beteges lelkesedéssel szeretett úszni, még a Roxfort tavában is megmártózott párszor és különös barátságot ápolt az óriáspolippal; félt a hajvágástól, mióta megnövesztette, mert fóbiája szerint kopasz lesz; élete céljának tartotta felfedezni a hosszúlábú antilop fajt, amit a Fawn által hozott tévében látott egy rajzon (késõbb kiderült, milyen állat, de õt nem érdekelte, hogy nem antilop). És ha ez még nem lenne elég, ha boldog volt, valamiért felemelkedett pár centiméterre, egészen addig, amíg meg nem kapta a pálcáját, és ha le volt törve, a fejét a falba ütötte, de úgy, hogy az a többieknek fájt. Ezek mellett egyébként mindennek a jó oldalát látta és viccet csinált mindenbõl, és emiatt is különbözött annyira a félénk és csendes Raventõl, akivel azonban nagyon szoros kapcsolatot ápolt, egymásnak tényleg a mindent jelentették. Így hát Severus lelkesedését az iskola miatt csak az ronthatta el, hogy pár nappal a levél megérkezése elõtt a húgával együtt rájöttek, hogy három és fél hónapig nem fogják látni egymást. Piton és Fawn inkább csak csendben a sarokba vonultak, nem voltak képesek elhinni, hogy ez csak most esik le mindkettejüknek. Mivel megbeszélték, hogy leveleznek minden nap, végül is Severus befejezte az „üssük a fejünket a falba” viselkedést. Amikor elmentek az Abszol útra bevásárolni, hirtelen az egyik boltban az az ötlete támadt, hogy a nagybátyja lesz a példaképe. Ennek okára senki nem jött rá, de Severus ezután növesztette meg a haját, fekete talárban kezdett járni, és a viselkedését is igyekezett utánozni, de ez utóbbi inkább parodizálásba ment át, amirõl Piton tudott, de nem látszott jele annak, hogy izgatta volna. A fiú felvette a bájitalszakértõi célt a felnõttkori munkái közé, az operaénekes, a színész, a humorista és a rejtõzködõ állatok felfedezõje cím mellé. A példaképe miatt elkezdett a nevéért is jobban lelkesedni, ugyanis a Severus a Perselus egy változata volt. Severusnak voltak érdekes dolgai. Amikor pedig elérkezett az utazás napja, elbúcsúzott minden tárgytól a szobájában, még a hungarocell-gyûjteményétõl és a kampójától is, mert Piton megtiltotta, hogy azokat magával hozza. A szobának még a Ravenhez tartozó részétõl is könnyes búcsút vett, ami lényegében elkülönült helyiség volt, ugyanis szabályosan két részre tagolva volt rendetlenség Severus felén, valamint tisztaság Raven felén. A lánytól is elbúcsúztak nagy nehezen a saját nyelvükön, vagyis egymást a második nevükön szólították, ami felvidította kicsit Ravent is, mert sosem tudta nevetés nélkül kimondani, hogy Hector. Végül elszakadtak egymástól, és a fiú a talárja alá rejtve hordta azt a pólót, amire kettejük képe volt rávasalva. Így kezdõdött hát az elsõ éve Severus Freynek, de azóta már a másodikon is túlvolt idegösszeomlás nélkül. Éppen elkezdõdött az augusztus eleji depressziója, amikor nem várt fordulatot vettek a dolgok. - Nem vagyok benne biztos, hogy felelõsségteljes döntés elengedni téged Roxmortsba – mondta Piton, amikor belépett az étkezõbe. Severus nyúzott arccal ült az asztalnál, amin az állát pihentette. Raven õt átkarolva csinálta ugyanezt. – Nem lehetek mindig veled. - Majd megoldom… - motyogta Severus, miközben lassan lecsúszott a feje az asztalról. - Ha esetleg lehetõségünk lenne Roxmortsba költözni, Severus többet láthatná Ravent is – szólalt meg Fawn, aki eddig csak nézte õket. A két testvérnek úgy pattant fel a szeme, hogy szinte hallani lehetett. - Ez már az én fejemben is megfordult – mondta Piton. – És tulajdonképpen lehetséges. - IGEN??? – állt fel Severus, de akkora lendülettel, hogy a széke felborult. - Igen, van ott egy szálloda, ideiglenesen beköltözhettek. Megnyugtató lenne, hogy az unokaöcsém nem rohangál össze-vissza felügyelet nélkül. - Éljen! – ugrott fel Raven. - KÖSZÖNÖM, PER BÁ’!!! – rohant neki Severus a nagybátyjának. Illetve a falnak, mert a férfi hoppanált. Így hát Piton és Fawn egyeztették a részleteket, és Severus sokkal örömtelibben indult neki a harmadik roxforti évének, ahogy Raven is a nagyanyjával töltött roxmortsi hónapoknak.
Ezt a történetet archiválták http://fanfiction.csodaidok.hu/viewstory.php?sid=9306