A második elsõ hó by Sophie
Tartalom: Tedd, amit tenned kell karácsonyi novella 1. Családról, újrakezdésrõl, Regulusról, Meredith-rõl. Lexinek.
Minden jog JKR-é.
Nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!
Categories: Romantikus, Más-világ Szereplők: Regulus A. Black, saját szereplő
Műfajok: Nincs
Figyelmeztetések: Nincs
Challenges:
Sorozat: F??lhom??ly
Chapters: 1 Befejezett: Igen Word count: 2755 Olvasták: 34 Published: 2017. 12. 25. Frisstve: 2017. 12. 25.

1. Fejezet 1 by Sophie

Fejezet 1 by Sophie
A MÁSODIK ELSÕ HÓ

Az esõcsatornán végigcsorduló víz álmosító szimfóniát írt a kandallóban pattogó tûzzel. Flame laposan pislogott a dohányzóasztalon szétgurított köpkövekre, és észre sem vette, hogy csak egy hajszál választja el a csúfos vereségtõl – pedig Phebe, a házimanó olyan diadalittas fejet vágott már most, hogy ha más nem, ez igazán szöget üthetett volna a bátyám fejében. Én magam alig vártam, hogy megmérkõzhessem a gyõztessel, és valami végre elterelje a figyelmemet. Olyan gyorsan kapkodtam a fejem a vidáman ketyegõ falióra és a karácsonyfa fényétõl tükrözõdõ vaksötét ablak között, hogy kezdett elzsibbadni a nyakam. Noble nagymama, aki szintén gyakran pillantott a nagy becsben tartott zsebórájára, idõnként rendreutasító tekintettel meredt rám, hogy palástolja a saját izgalmát. Lassan félórája jártuk ezt a táncot, szóval néha meg mertem volna esküdni rá, hogy a sok szemöldökráncolástól vadonatúj gyûrõdések jelentek meg a Hölgy végtelenségig barázdált arcán. A fájós nyakammal együtt már ki is tettünk volna egy hétköznapi nyugdíjast.

Aztán, épp amikor Phebe a végsõ gurításra készült, végre valahára megszólalt az ajtócsengõ. A házimanó olyan kétségbeesett fejet vágott, mint amikor egy hete félájultan talált rám a lépcsõ alján egy szerencsétlenül végzõdõ korlátdekorálást követõen, és ez a látványos vívódás kötelesség és gyõzelem között valami csoda folytán meglágyította az aranyvérû hölgyek legnagyobbikának szívét is; a nagyanyám a kedvenc kígyófejes botjára támaszkodva egy fensõbbséges intés után feltápászkodott a helyérõl, majd kis híján átdöfte a vállam nagy igyekezetében, hogy engem is a szõnyegen marasztaljon.
- Elmacskásodtak az ízületeim, kell a séta – vetette oda kurtán, noha már réges-rég a küszöbnél járt, mire én egyáltalán masszírozni kezdtem a sajgó testrészek sorába belépõ karomat. No persze nem arról voltam ismeretes, hogy lelkesen követem az utasításait, úgyhogy amint magamhoz tértem, már ugrottam is, hogy a nyomába eredjek.
- Hallgatózni akarsz? – sziszegte utánam Flame, aki a csengõszó óta le sem vette rólam izzó tekintetét.
- És ha igen, akkor mi van, öcsikém? Beköpsz érte? – A hatás kedvéért még megforgattam a szemem, a válaszát azonban nem vártam meg; meg kellett keresnem a legalkalmasabb helyet megfigyelésre. Ez történetesen az elõszoba végében álló, minden bizonnyal a világegyetem legnagyobbja címmel büszkélkedõ komód volt, ami mögött még csak le sem kellett kucorodnom. Az elõszobán végigsöprõ szellõvel megcsapta az orromat az olvadó hó szmoggal keveredõ szaga, és a gyomrom összerándult a sajnálkozástól, hogy az elsõ fehérség nem tartott ki legalább szentestéig.
- Nem hittem volna, hogy még egyszer beteszed a lábad ebbe a házba. – Noble nagymama hangja minden mást kiûzött a fejembõl: csak egyetlen névnek maradt hely. Regulus.
- Volt idõ, amikor én sem hittem – felelte a fiú, és finom csikorgás jelezte, hogy egyik lábáról a másikra billent. A Hölgy erre semmit sem felelt, így hát rémületesen hosszú ideig csak a csönd dübörgött a dobhártyámon. Reszketve dõltem a rejtekhelyemnek, és úgy szorítottam magamhoz az imára kulcsolt kezem, mintha a mozdulattal csodákat hívhatnék életre. Valami ilyesmi is történt, mert a nagyanyám egyszer csak megszólalt.
- Félsz – mutatott rá nemes egyszerûséggel.
- Rettegek – ismerte el Regulus szinte megkönnyebbülten. A Hölgy nem kérdezte, mitõl fél, még csak afelõl sem érdeklõdött, hogy õ-e a szorongató érzelem tárgya, pedig biztos voltam benne, hogy átfutott a fején a gondolat. Azon sem csodálkoztam volna, ha Regulus tényleg tõle rettegett volna ilyen nyilvánvalóan, mert a nagymamámról sok mindent el lehetett mondani, de az, hogy félelmetes, mindegyiknél igazabbnak bizonyult volna.
- Black vagy. – A két szó csak úgy pattogott a jeges levegõben, jelentés után kutatva. Ha Black, akkor már nem is szabadna félnie? Szégyent hoz a nevére? Vagy pont, hogy minden oka megvan a félelemre, csupán a családja miatt?
- Nem igazán tudom, hogy ezt most bóknak vegyem-e. – Regulus ezzel az egy mondattal hangot adott minden bizonytalanságomnak; örök rejtély, hogy ez vagy a hideg vezetett oda, hogy a Hölgy végre nyilatkozzon.
- Õszintén szólva magam sem tudom, hogy annak szántam-e – mondta csendesen. A lábujjam hegyéig átfagytam a hangjába surranó indulattól, és ennek köze sem volt ahhoz, hogy lassan öt perce vacogott már a fogam a szélesre tárt bejárati ajtónak köszönhetõen. - Azt sem tudom, erõt kellene-e merítened a nevedbõl vagy inkább sutba dobni minden szégyenfoltjával együtt. Abban viszont biztos vagyok, hogy ezúttal nem jelent számodra semmiféle elõnyt, hogy a legjobb barátnõm fia vagy. Ha átléped ezt a küszöböt, azzal ígéretet teszel, fiatalember – és nem az unokámnak. Értjük egymást?
- Maximálisan – válaszolta Regulus tétovázás nélkül. Egy adagban fújtam ki a benntartott levegõt, és csak azért nem kellett komoly küzdelmet vívnom a mosolyra ránduló számmal, mert az arcizmaim szabályosan kõvé dermedtek a hidegtõl.

Alig volt idõm visszabotorkálni a helyemre, és kifejezéstelenné varázsolni az arcomat, mielõtt a nagymamám, a sarkában Regulusszal újból bevonult a szalonba.
- Szia – cincogtam megszeppenten. A torkomban dobogott a szívem, és nem csak azért, mert a fiú nagyon komolyan vette, amikor azt tanácsoltam neki, ünnepi öltözetben jelenjen meg nálunk; amióta visszatért az életembe, ez volt az elsõ alkalom, hogy meghívtam a házba, amit a lábadozó Flame-mel immár hónapok óta ismét az otthonomnak neveztünk. Az elsõ akadályon, úgy tûnik, sikeresen verekedte át magát, hátra volt még azonban az a találkozás, amitõl igazán féltem.
- Boldog karácsonyt! – mosolygott körbe Regulus, majd a kezét nyújtotta a széktámlán könyöklõ Flame felé.
- Már végeztünk az ajándékosztással. – A bátyám egy majdhogynem hihetõ nyújtózkodással hátrált el a baráti mozdulat elõl. - Nagyon sajnálom, öreg, de lemaradtál a dologról. – Ha esetleg nem sikerült volna elég kétségbeejtõ a helyzetet teremtenie, biztos ami biztos alapon sorolni kezdte a rengeteg mindent, amit a nagyanyámnak és nekem vásárolt. A fülemben dübörgõ vértõl csak foszlányokat hallottam a monológból, a kezem pedig ökölbe szorult az asztal alatt, és valahogyan gúzsba kötötte minden tagomat, így hát igyekeztem inkább Regulus reakciójára figyelni.

A fiú udvarias biccentgetések közepette leereszkedett mellém a földre, majd finoman az enyémhez koccintotta a térdét. Flame hirtelen kívül rekedt a buborékon.
- Sokat gondolkodtam, mit is adjak neked – súgta a fülemhez hajolva Regulus, kihasználva a bátyám megállíthatatlan szóáradatát. Elpirultam, mint egy elsõbálozó kamaszlány.
- És lett eredménye a nagy gondolkodásnak? – suttogtam vissza a pulóverem rojtjait babrálva.
- Lett. Ha te nyitottál volna ajtót, már oda is adtam volna, de így várnod kell, amíg elmegyek.
- Feltéve, hogy én kísérlek ki. – Olyan könnyedén csusszantam vissza a gyógyuló barátságunk habkönnyû évõdésébe, mintha ez a mai alkalom is csak egy kötetlen délután lenne a Grimmauld téren, amit a kötelezõ tea és sütemény után beszélgetéssel és a kacatok kiselejtezésével töltünk, és egy óriási sétával zárunk majd le. Szinte már nyúltam is a hajamba tapadt pókhálókért.
- Kénytelen leszel – felelte komolykodva, mire elvigyorodtam.
- Hm. Nem bánom. Sõt, ez a terv tulajdonképpen döbbenetes összhangban van az én ajándékommal, szóval…
- Mit sugdolóztok? – csattant fel hirtelen Flame hangja. A buborék egy csapásra szétpukkant, és most már esélyem sem volt elfelejteni, hogy a túlbuzgó bátyám pontosan úgy reagált Regulus jelenlétére, ahogy attól féltem. - Elfelejtettétek, hogy társaságban nem illik? Vagy akkorára nõtt köztetek az elfojtott szexuális feszültség, hogy már nem is bírjátok használni az agyatokat?
- Flame! – A Hölgy mindeddig szótlanul ücsörgött a trónján, most azonban fenyegetõen rázta meg a mutatóujját a bátyám felé. - Vigyázz a szádra, amíg az asztalomnál ülsz!
- Ez egy dohányzóasztal – legyintett az örök kedvenc. Flame volt az egyetlen, aki valaha is megengedhette magának ezt a magatartást a nagyanyánkkal szemben. - Ez különben is egy lényeges kérdés. Téged nem érdekel, miért viselkednek úgy egymással, mintha vadidegenek lennének?
- Nem viselkedünk úgy! – vágtam vissza dühösen.
- Még egymás kezét sem fogjátok meg! – Parázsló tekintettel ütötte tovább a vasat, és láthatóan eszében sem volt befogni a száját. - Lyanna mondta, hogy még csak nem is csókolóztatok! – Erre lett volna egy olyan reakcióm, ami miatt soha többé nem ülhettem volna le semmilyen asztalhoz sem ebben a házban, úgyhogy haragosan összeráncolt homlokkal, de a körülményekhez képest nyugodtan csak annyit mondtam:
- Most már legalább tudom, hogy nem kell bizalmas beszélgetést fojtatnom a barátnõddel.
- Mire föl ez a borzasztó nagy cölibátus? – folytatta immár Regulusra fordítva éhes tekintetét.
- Nem tûnt fel, hogy katolikus vagyok? – Erõszakosan hajoltam be újra a látóterébe, mire csalódott dühvel visszafordult hozzám.
- Úgy rémlik, ez nem jelentett akadályt az elsõ körben.
- Az elsõ kör nem is sült el valami jól – mutattam rá, mintha nem éppen emiatt viselkedett volna úgy, ahogy.
- És te azt gondolod, a házasság elõtti szex miatt? – Gúnyosan a képembe nevetett. Ahhoz képest, hogy az egészet azért csinálta, hogy engem jó testvérként megvédjen a rossztól, döbbenetes elégedettséggel rúgott belém, ahol csak tudott.
- Flame! – mennydörögte a nagyanyám. Csak a rend kedvéért szólt közbe; ha valóban azt akarta volna, hogy befejezzük a veszekedést, tulajdonképpen csak a kisujját kellett volna megmozdítania. Ügyet sem vetettünk hát rá.
- Nem gondolok semmit! – visítottam, mint egy megvadult fúria. - Most várni szeretnék és kész. Mit kell ezen…
- Perrrrsze – surrogott negédesen Flame. - Ez biztos nagyon meghatja a kis barátodat. Biztos könnyen viseli. Biztos nem futkos máshová egy kis…
- Ha az ember két évet bujkál egy templomban, ragad rá valami a koszon kívül. – Regulus csöndes hangja ostorként csattant a szikrák között. Innentõl kezdve esélyem sem volt helyette megvívni ezt a csatát; Flame úgy csapott le rá, mint egy éhes oroszlán.
- A helyedben inkább nem emlegetném fel azt a két évet ebben a házban – sziszegte megvetõen. - Azt pedig meg se próbáld bemesélni nekem, hogy most már te is jól nevelt keresztény ifjú vagy.
- Semmi közöd hozzá, hogy az vagyok-e vagy sem – felelte higgadtan Regulus. - Ha akarod, vedd úgy, hogy nem vagyok az. Akkor is tiszteletben tartanám Med kérését, ha nem értenék egyet vele, mert…
- Az, hogy egy ujjal sem nyúlsz a húgomhoz, nem jelenti azt, hogy nem folyamodsz más megoldáshoz! – Flame vöröslõ arccal hajolt elõre, mintha a testével is félbe akarná szakítani a vita másik oldalát. - Tiszteletben tartani, naná…
- Miért olyan hihetetlen ez? – Regulus keze az elmúlt egy percben valamikor az enyém köré kulcsolódott, és ez anélkül adott újra jogot a megszólalásra, hogy Flame bármit is tehetett volna ellene. - Lyanna talán nem tartja tiszteletben, hogy még nem vagy kész lábra állni? – vetettem a bátyám szemére. - Nem viseli türelemmel és szeretettel, hogy amíg ebben az izében ülsz, nem vagy hajlandó elvinni egy rendes randira?
- Milyen jogon hozod fel ezt a témát? – Volt képe megbántottan pislogni felém, mintha én nyúltam volna elsõként olyan fegyverhez, amire a testvéreként ránéznem se lett volna szabad. Ettõl aztán végleg elszakadt a cérna: Regulus kezét elengedve pattantam fel a helyemrõl, hogy a bátyám fölé magasodjak.
- Te milyen jogon támadod le a barátomat, a vendégünket éppen most, karácsony este?
- Nahát, karácsony van? – A váratlan helyzetváltoztatásom szemmel láthatóan sarokba szorította, és minden indulatát egyetlen dologba pumpálta: a hideg, maró gúnyba. - Nem is értem, hogy felejthettem el ilyen gyorsan! Lehet, hogy azért, mert a karácsony egy családi ünnep, és ez a te barátod nem tartozik a családhoz?

Ezzel túlment minden határon. Döbbenten pislogtam Nagyi felé, mert a bátyámra rá sem bírtam nézni, a segítségre pedig nagyobb szükségem volt, mint valaha. A Hölgy egyetlen másodpercig viszonozta csak a pillantásom, aztán alig észrevehetõen megrázta a fejét, és ha lehet, még inkább hátradõlt a karosszékében. Ez már végképp nem az õ harca volt.

De nem is az enyém.
- Meredith a családom – mondta csendesen Regulus.
- Nem, nem az – vágta rá Flame, és mielõtt megakadályozhattam volna, szorosan Regulus mellé kormányozta a széké. Még nem, sikoltottam némán, majd önkéntelenül is hátráltam egy lépést az elõttem kibontakozó jelenet elõl. – Az ütõdött bátyád a családod, meg a senkiházi unokanõvéreid – köpte Flame Regulus arcába hajolva, mielõtt bevitte volna a végsõ találatot. - Meredith sohasem volt a családod.

Hiszen tettél róla, hogy ne legyen az, nem igaz, Black? Flame szemébõl csak úgy sugárzott a diadal; csak a hatás kedvéért nem tolatott vissza a helyére elégedett dudorászás közepette. Nem számított rá, hogy Regulus szépvonású arcát a következõ pillanatban eltorzítja a mindeddig elfojtott fortyogó indulat, és halálosan kicsire csökkenti köztük a távolságot.
- Mindig is az volt. Attól a pillanattól kezdve, hogy belépett a könyvtárunkba, és kis híján kettétörte a fejét a pamlag karfáján, Med az életem része volt, az életem legjobb része. Nem tudom, mit jelent neked a család, de nekem évek óta ez a lány a definíciója, és ezt a világon senkinek sincs joga kétségbe vonni, még neked sem.
Flame egy dermedt pillanatig meg sem moccant – végül egy mikroszkopikus biccentés után hátradõlt, mint aki jól végezte dolgát. Attól fogva igazi úriemberként viselkedett Regulusszal szemben, és az este végére megpályázhatta volna a világ legpompásabb házigazdája címet is.
Én hosszú órákig képtelen voltam napirendre térni az események fölött, és még a megbékélés percében is csak addig jutottam el, ameddig a jelenet néma tanúja, Phebe, a házimanó. Épp a süteményt segítettem neki felszelni a konyhában az ünnepi vacsora után, amikor megrángatta a vállam, és a fülét rágcsálva bátortalanul azt motyogta:
- A férfiak furák, Meredith kisasszony. Nagyon-nagyon furák.
*

Az utca kihalt volt, a csüggedten lógó ágú fûzfák szomorúan néztek rám a pislákoló utcalámpa árnyékából – a fejem fölött azonban boldogságszagú, aprócska felhõk gyülekeztek.

Regulus meg sem szólalt, mióta a vállamra terítette a kabátomat, és kézen fogva kivezetett a házból, mintha nem is én kísérném ki õt, hanem õ engem. Itt az ideje, hogy megkapd az ajándékodat, bogaram. A kabátzsebembe süllyesztettem a kezem, úgy vártam a meglepetést a bejárati ajtóhoz vezetõ lépcsõsor legalsó fokán toporogva. Nem fáztam. Csak túl sokáig néztem Regulust.

Izgatottan lehelgette a pálcás kezét, majd kérdõ pillantást vetett rám, hogy lássa, készen állok-e. Ha észre is vette, hogy lányos zavaromban már alig állok a lábamon, nem tette szóvá, csak elpirult egy kicsit, majd szinte simogató mozdulatokkal lengetni kezdte a varázspálcáját. És akkor azokból a bizonyos felhõkbõl a fejem fölött lusta, óriási pelyhekben esni kezdett a hó.

Lehunytam a szemem, és önkéntelenül is kitártam a karom. A hópelyhek másodpercek alatt megültek a szempilláimon, és apró, csiklandós csókokként suttogták az arcomra, hogy igen, ez a boldogság.
- A második elsõ hó – suttogtam a hókristályokat nyeldesve. Butaság volt, mégis remegni kezdett tõle a gyomrom, mert a fejemben és a szívemben annyival több értelme volt, mint a nyelvem hegyére lökdösve. A fejemben és a szívemben, ahol Regulus és a történetünk lakott, minden annyival többet jelentett a kimondott szavaknál.
- Tudom, mennyire szeretted volna, ha esik karácsonykor is – felelte Regulus. - Megjegyzem, akkor is rájöttem volna, ha nem nyavalyogsz miatta minden második telepakolt kartondoboznál. – Nevetés surrant a hangjába. – Ezzel pedig igazából csak arra szerettem volna utalni, hogy ismerlek már, mint a tenyeremet, és… szóval ennél személyesebb ajándékot el sem tudtam képzelni. Tetszik? – Szinte félve kérdezte, ezért, bár ki akartam nyitni a szemem, nem mertem.
- Tökéletes – válaszoltam, majd visszabújtattam a kezemet a kabátzsebembe.
- Akkor jó.

A friss hó jellegzetes ropogása jelezte, hogy egy-két láb visszatáncolt mellém, feltehetõen a tulajdonosukkal együtt. Nagy levegõt vettem hát, és kinyitottam a szemem.

Regulus egy karnyújtásnyira állt tõlem, ami messze volt, de biztonság is volt.
- Én is valami hasonlóval készültem neked – mondtam bátran, és az idegességem ellenére olyan fintort varázsoltam az arcomra, ami már majdnem elment mosolynak is. Regulus felnevetett, az igazi mosoly pedig egy szempillantás alatt megszületett.
- Ez most az a rész, ahol ki kell találnom, mit kapok? – Választ sem várva folytatta. – Hasonló, úgy mint különleges természeti jelenség? Csak nem egy hullócsillag? Egy magadfajta bûbájtanzseninek még az is sikerülne, nem? És passzolna is a nevemhez…
- Nem – nevettem el magam most már én is. Nem volt mitõl félnem. Hirtelen olyan könnyû volt minden. – De nem rossz ötlet, elraktározom egy neves születésnapra.

Regulus a nagy vidámságomat látva bizonytalan mosollyal zsebre vágta a kezét. - Úgy állsz azon a lépcsõn, mintha odaragasztottak volna. Nem szeretnél rohangálni a hóesésben?
- Pont jó ez a magasság – vontam vállat a számat harapdálva.
- Mire? Hogy halálmegvetõ bátorsággal a hóba vesd magad?

Válaszul csak megrángattam a köpenye ujját. Engedelmesen közelebb lépett hozzám, mintha nem is a remegõ ujjaim húznák felém, hanem valami más. Egy vonalba került a szemünk.

Az egyik kezét a derekam köré fonta, a másikkal pedig végigsimított az arcomon. Beleakadt a hüvelykujjába egy kósza könnycsepp is a mosolyomon kívül.
- Sírsz? – suttogta felém hajolva.
- Csak azért, mert boldog vagyok. – A szavak még mindig szegények voltak, de akkor is hallanunk kellett õket.
- Akkor már meg is kaptam az ajándékomat. – A bólintás majdnem behozta azt az egy milliméternyi távolságot, ami az ajkaink közt billegett.
- Nem, még nem – súgtam a szájára, majd amikor évezredekkel késõbb véget ért a második elsõ csókunk, vigyorogva hozzátettem: - Boldog karácsonyt, Regulus.
Ezt a történetet archiválták http://fanfiction.csodaidok.hu/viewstory.php?sid=9301