Bíbor Felhõk by Anonymus920102
Tartalom: Sirius/Saj??t szerepl??s t??rt??net. Ink??bb s??t??t, nem romantikus, ?gy ink??bb abba a kateg??ri??ba is raktam. Romantika is van benne, de els??dlegesen a s??t??t korszak k??r?? ??p??l Voldemorttal. Tekerg??k korszak! J?? olvas??st k?v??nok! Minden jog JK. Rowling??.
Categories: Általános, Romantikus, Humor Szereplők: Albus Dumbledore, Alice Longbottom, Bellatrix Lestrange, Frank Longbottom, Horace Lumpsluck, James Potter, Lily Evans, Lucius Malfoy, más Főnix rendje tag, más griffendéles, más halálfaló, más hollóhátas, más hugrabugos, más mardekáros, más tanár, Minerva McGalagony, Narcissa Malfoy, Perselus Piton, Peter Pettigrew, Regulus A. Black, Remus Lupin, Rodolphus Lestrange, saját szereplő, Sirius Black, Voldemort
Műfajok: akció, dráma, horror, kaland, kisregény, komédia, komor, krimi, misztikus, paródia, regény, tragédia
Figyelmeztetések: durva nyelvezet, erőszak
Challenges:
Sorozat: Nincs
Chapters: 1 Befejezett: Nem Word count: 3667 Olvasták: 110 Published: 2017. 11. 05. Frisstve: 2017. 12. 30.
Megjegyzések a történethez:
Sirius/Saj??t szerepl??s t??rt??net. Ink??bb s??t??t, nem romantikus, ?gy ink??bb abba a kateg??ri??ba is raktam. Romantika is van benne, de els??dlegesen a s??t??t korszak k??r?? ??p??l Voldemorttal. Tekerg??k korszak! J?? olvas??st k?v??nok!

1. 01. Szárnyalni by Anonymus920102

01. Szárnyalni by Anonymus920102
Sirius elfordult a falikárpittól, majd Mrs. Weasley hívószavára elindult volna az ebédlõbe, ha Harry nem szól utána. – Sirius. Ki az a Seléna Mirzam Black? – Sirius visszakapta a fejét, mire Harry tovább folytatta a faggatást. – A családfa úgy jelzi, hogy az unokahúgod. De akkor mégis mi az az aranyszál köztetek? És... – Harry, elég – mosolyodott el Sirius, majd két széket húzott oda az asztaltól, ami a szobában állt. – Ülj le, kérlek. Nos, ez a történet eléggé hosszúra nyúlik szóval, ha nem bánod, hogy ma kimarad az ebéd, akkor... – Nem, nem bánom. – Rendben. Szóval Seléna Mirzam Black története elég különleges akárcsak Õ maga volt...
***
Repülni. Sokszor álmodtam a repülésrõl. Csak szállni a fellegekbe a bíbor felhõk között. Együtt repülni a madarakkal szabadon, mindenféle kötelék és probléma nélkül. Az idõ már hajnaltájt járhatott mikor kinyitottam a szememet, s kitekintettem az ablakon. A felkelõ vöröslõ nap fénye narancssárga színbe öltöztette a felhõket. Ma indulunk az Abszol Útra – gondoltam magamban, miközben kikeltem az ágyból, és elindultam a fürdõ felé. Vettem egy hideg zuhanyt, hogy felfrissüljek, megmostam a hajam, majd felöltöztem. Mire elkészültem, addigra a ház többi lakója is felébredt. Nevén nevezve Alphard Black, Sirius Black és a házimanónk; Lara. Mielõtt valakinek elõítéletei lennének, tudnia kell, mi nagyon szeretjük a házimanónkat. Lara szép tiszta ruhákban jár, van saját szobája, emellett fizetést is kap. Ami pedig azt illeti, jómagam is Black volnék. Méghozzá Seléna Mirzam Black, Alphard Black egyedüli lánya. Nem a vérszerinti lánya vagyok, de mégis annak nevezem magam és õ is engem. Ezért is vett a nevére. Persze, ezt a nagy múltú Black–család nem vette jó néven, de mit tudtak ellene tenni? Semmit. Azóta egyébként is kitagadottak lettünk. És amúgy is kit érdekelnek? Amikor anya már várandós volt, apa akkor szeretett bele. Az igazi apámat nem ismerem. Anya azt mesélte róla még a halála elõtt, hogy egy gonosz és sötét varázsló Voldemort brigádjából és reméli, sose fogok vele találkozni. Elfogadtam. Anya jó ember volt, tudta mitõl kell engem megvédeni, így eszem ágában sem volt õt felkutatni. Anyukám három éve ment el tõlünk, egy robbanás végzett vele a Mágiaügyi Minisztériumban. Azóta se tettem túl magam a hiányán… Jelenleg hatodik évemet kezdem a Roxfort Boszorkány– és Varázslóképzõ Szakiskolában, fogadott unokatestvéremmel, Sirius Blackkel. Ha valakinek nem lenne ismerõs unokatestvérem neve – amit persze kötve hiszek –, annak tartok egy kis ismertetõt: a suli egyik legmenõbb pasija – azért csak az egyik, mert a másik a legjobb barátja; James Potter – a legnagyobb nõcsábász, az egyik legnagyobb party arc, az egyik legjobb kviddics játékos, a Tekergõk egyike... És bla, bla, blaa... Még vagy öt órán keresztül tudnám folytatni, hogy mennyi mindent mondanak még róluk. Ott van még az apukám is. Apu nagyon jóvágású férfi, omlanak érte a nõk. (Tiszta Sirius, nem? Vagy inkább fordítva?) Édesanyám halála óta sajnos mindig összeszed valami vinnyogós cicababát. Bár szerencsére én csak iskolai szünetekben találkozom velük, de akkor se sok idõre; apukám maximum egy hétig szokta megtartani õket. A kinézetérõl annyit kell tudni, hogy a kviddicsnek köszönhetõen rendkívül izmos, még így negyven évesen is. Neki fekete haja van, szinte fekete szemekkel. Markáns, jóképû arc. Kinézetre amúgy Sirius nagyon hasonlít apura. Kivéve a szeme, ami neki sötétkék. Általában legjobban ezzel babonázza meg a lányokat. Apu egyébként a Mágiaügyi Minisztérium Rejtélyügyi Fõosztályán dolgozik. Nagyon elismert és befolyásos varázsló is a mágusok körében. És akkor feltehetnétek a kérdést, miért lakik velünk az unokatestvérem? Nos, az õ szülei igencsak... Hm... Sznobok. Sajnos õk is követik Voldemort elveit. Az egész család – kivéve apukám – gyermeküket halálfalónak nevelik, akik Voldemort hívei. Nos, ez három esetben nem sikerült; nálam, Siriusnál és Andromedánál. Meda tavaly ment férjhez egy félvér varázslóhoz, Ted Tonkshoz, akik nagybátyámék szerint nem elég méltó hozzá, így Medát kitagadták. Ami azt illeti Sirius is épp a kitagadás miatt lakik nálunk. Az évek során sajnos közte és a szülei között igen nagy gyûlölet alakult ki, ami tavaly nyáron a tetõfokára hágott, így unokatestvérem lelépett tõlük. Egy ideig Jameséknél lakott, de tavaly karácsonyi szünetben átköltözött hozzánk. Mivel apám és én támogattuk Sirius döntését, befogadtuk, segítettük õt, ezért mi is a Black család kitagadottak listájára kerültünk. Nekünk ez csak jutalom, hiszen ki akarna egy olyan család részese lenni, ahol a gonoszság erény, nap, mint nap fekete mágiát használnak és legfõképp aranyvérmániások? Szerintem senki. – Tessék – válaszoltam, mikor kopogást hallottam az ajtóm felõl. – Jó reggelt, kisasszony. Lejön reggelizni? Az úrfi és az apja már lent vannak. – Köszönöm Lara, megyek. – Bementem a teraszról, ahol eddig a felkelõ napot néztem, majd elindultam Lara után. – Jó reggelt! – köszöntöttem apukámat és Siriust egy kedves mosollyal, mind kettõnek egy-egy puszit nyomtam az arcára, majd leültem reggelizni. – Karamellás palacsinta! Nyami! – Léna, be kell mennem a minisztériumba. Nem tudok ma veletek menni. Újabb mészárlás történt – mondta apám, majd a Reggeli Próféta aznapi számát elém tolta. Tíz halott... Közülük négy még egy kisgyerek volt... – Rendben, apa, menj csak. Sirius a fiúk is jönnek? – fordultam unokatesóm felé. Ma roppant mód jól nézett ki és az illata... – Persze. Evans is? – Mondtam már, hogy ne hívd Evansnek! Lily! – Jó, akkor Lily... – forgatta meg látványosan a szemeit. – Igen, jön. – Húú, akkor Ágas örülni fog – nevetett fel. – Kötve hiszem, mivel mi külön leszünk tõletek – nyújtottam rá a nyelvem. – Ne nyújtogasd, mert leharapom – vigyorgott továbbra is. – Úgysem mered! Blöee! – Na, de gyerekek! – Bocs, apa... – Bocs, Alphard bácsi... – szólaltunk meg egyszerre. – Jól van, én megyek – állt fel apám, miközben a székre akasztott kabátját magára kanyarította. Egy-egy puszit nyomott elõbb Sirius, aztán az én kobakomra, majd dehoppanált. – Délre megyünk, ugye? – Igen. Hamarosan befejeztük a reggelit, majd egyszerre álltunk fel az asztaltól. Õ a kertbe, míg én a szobámba akartam volna indulni, de a szûk helynek köszönhetõen nem fértünk el egymás mellett. Ahogy lassan a másik testéhez érve vonultunk el egymás mellett, mintha egy örökké valóságnak tûnt volna az a pillanat, mikor mélyen egymás szemeibe néztünk. A hideg futkosott a hátamon, már csak attól is, ahogyan az a kék sötét szempár mélyen az én két smaragdzöld íriszeimbe fúródott. Az óra déli tizenkettõt ütött, mi pedig fogadott unokatesómmal együtt vártuk barátainkat a Foltozott Üst nevû kocsmában egy üveg vajsör mellett. Sirius barátja, Ágas érkezett elsõként, majd rögtön utána Lily is, aki az én legjobb barátnõm volt. Õszinte örömmel vetettük egymás nyakába magukat, majd egy „majd találkozunk, sziasztok” felkiáltás után elhagytuk a kocsmát. – Tankönyvek? – Megvannak. – Üstök? – Megvannak. – Talárok? – Azok is. – Dísztalár? – Az meg mi a szösznek? – kérdeztem, miközben Lily ellenõrzést tartott a Roxfortba hetedik évünkre való felszerelésekrõl. – Karácsonyi bál... Cserediákok érkeznek októberben. – Én errõl miért nem tudok? – vontam fel a szemöldököm. – Mert csak a prefektusok tudnak róla – mosolyodott el legjobb barátnõm. Lily Evans volt az én lelki társam, legjobb barátnõm, õrangyalom. Nála jobb barátnõt nem is kívánhatna magának az ember. Már elsõ roxforti vonatozásunk óta legjobb barátnõk lettünk. A bizalom persze az évek során alakult ki köztünk, de soha nem kellett csalódnunk a másikban. Elég volt ránézni a másikra, máris tudtuk mire gondol, vagy épp mit akar. Sokszor szavanként, felváltva beszéltünk, mindig megértettük, segítettük a másikat. Lily egyébként egy gyönyörû nõvé cseperedett az évek alatt. Régen inkább az „aranyos” jelzõt használtam rá, de negyedik nyarán nagyon megváltozott külsõleg. Az ötödiket már gyönyörû vörös hajú smaragdzöld szemû nõként kezdte, amivel sikerült jó pár fiúnak a figyelmét felhívnia magára. Köztük Sirius legjobb barátjáét is Jamesét, aki azóta nem hagyja békén Lilyt és folyamatosan randira hívja. Nem is kell mondanom, hogy barátnõm kicsapongó élete miatt mindig kosarat ad neki. Értem én hogy fél, hogy úgy jár, mint James régi cafkái, de szegény James már egy éve küzd, egy éve nem volt barátnõje sem. Most már igazán adhatna neki egy esélyt. Meg is mondtam Lilynek tavaly, hogy nekem pedig azzal ne jöjjön, hogy nem tetszik neki James, mert úgy sem hiszem el. Amúgy Lilyrõl még annyit, hogy a Griffendél prefektusa plusz iskola elsõ is. Én is jó tanuló vagyok, de közel nem annyira, mint Lily. Néha el is csodálkozom, hogyhogy nem a Hollóhátba került. – Majd Roxmortsban veszünk – tértem vissza beszélgetésünk témájához, magamat gondolataimból kiszakítva. – Legyen. Akkor minden meg van? – Igeen! Nyugi már kis él tanuló! – nevettem fel. – Bekaphatod... – Ejnye, na de Evans kisasszony! – nevettem továbbra is. – Hát, hogy beszél prefektus és iskolaelsõ létére? – Tényleg bekap... – Nézd, ott vannak a fiúk! – mutattam Florian Fortescue Fagylaltszalonja felé félbeszakítva barátnõm káromkodását. – Örülök neki, de ugye nem akarsz oda menni? – Késõ volt. Már rég megragadtam Lily csuklóját, és szinte vonszolni kezdtem a fiúk felé, akik lelkesen integettek nekünk. – Sziasztok – köszöntünk, mikor oda értünk. – Léna, van egy jó hírem számodra! – közölte velem Sirius vigyorogva. – Na? – A maradék egy hétre Jamesékhez költözöm, nem foglak zavarni téged! Azt, hogy nem fog engem zavarni Sirius persze poénból értette, de ezzel a kijelentésével egy pillanat alatt sikerült elvennie a jókedvemet és levakarnia a mosolyt az arcomról…
***
Szeptember elsejének reggelén boldogan keltem ki az ágyamból. Egyrészt azért, mert végre visszamehettem Roxfortba – no, nem mintha nem szeretnék itthon lenni –, másrészt azért, mert végre újra találkozhattam unokatesómmal Siriusszal. Az elmúlt egy hétben, míg nem volt itthon nagyon hiányzott és nagyon örültem neki, hogy viszontláthatom. Apunak megint be kellett mennie a Mágiaügyi Minisztériumba, így nem tudott kikísérni a King Crossra. Már a pályaudvaron ültem egy padon, várva Lilyt és a fiúkat, miközben néztem a beáramló tömeget. – Hello Léna! – Neked is, szia, Lily – válaszoltam, mikor valaki a fülemhez hajolt. – Szia, szépségem. Ahelyett, hogy felpattantam volna ijedelmemben, megmerevedve ültem egy helyben, majd mosolyogva hátra fordultam, hogy üdvözöljem unokatesóm és Jamest. Alig eszméltem fel máris unokabátyám karjaiban voltam. Miután elengedtük egymást zavartan álltunk a másik elõtt, majd James köszörülte meg a torkát. – Ó... Szia, James – öleltem meg õt is. Mindeközben Lily csak zavartan álldogált elõttünk, mikor James fordult felé. – Szia, Lily. Jól telt a nyár? – Öhm, helló. Igen, kösz. – Hogyhogy nem a szüleiddel jöttél? – Idén Petúniát, a húgomat kísérték el az évnyitóra. – Sajnálom. – Jaj, nem gond – legyintett. – Léna, mehetünk? – tekintett várakozóan felém. – Igen. Fiúk, induljunk, aztán mi megyünk, megkeressük a csajokat. – Oké – válaszolt Sirius –, mi is megyünk, találkozunk Peterrel és Remusszal. Együtt jöttek. – Akkor hát, induljunk – csapta össze kezeit James, majd megindult a kilenc és a háromnegyedik vágányhoz vezetõ fal felé. Mikor már a Roxfort Expressz elõtt álltunk elköszöntünk a fiúktól, majd az utolsó vagon felé vettük az irányt, ott pedig betelepedtünk az utolsó elõtti fülkébe, ahol már kettõ poggyász várakozott gazda nélkül. – Szerinted hol lehetnek? – Biztos még búcsúzkodnak. – Ahogy ezt kimondtam akaratlanul is összeszorult a szívem, 'hisz apukám most nem lehetett itt velem. Bár Lily úgy tett a fiúk elõtt, mint aki nem szomorú én tudtam, fáj egy picit neki, hogy szülei nem kisérték el idén. A vonat sípolt, majd a diákok még egy utolsó puszi és/vagy ölelés után felpattantak a vonatra. Innen még egy ideig az ablakból integettek rokonaiknak, majd miután a pályaudvar eltûnt a látómezõbõl az utolsó diák feje is úgy tûnt el a vonat ablakából. – ÁÁ! – zuhant be hirtelen kettõ lány a kupéba. Visítozva vetettük magunkat egymás nyakába, majd miután kellõen üdvözöltük a másikat én letelepedtem Lily és Alice mellé, szembe velünk pedig két barátnõnk került. – Na, csajok, meséljetek! Hogy telt a nyár? – kérdezte szõke, kissé hullámos és barna szemû Raina. Raina hasonló családból származott, mint Sirius azzal a különbséggel, hogy õ szerette a családját. Szülei hiába voltak az aranyvér elkötelezett hívei, nem akartak semmit sem ráerõszakolni a lányukra, és a fekete mágiát sem tisztelték. Barátnõnk egyébként eléggé elkényeztetett fruska volt, de szerette a barátait, azaz minket. Mindenben kiállt értünk, s számunkra csak ez volt a fontos. – Én egész nyáron dolgoztam – válaszolt Raina kérdésére Diya. Õ volt négyünk közül a legcsendesebb és a legvisszahúzódóbb is. Diya nagyon szegény családból származott, de ez mit sem számított közöttünk. Neki hullámos gesztenyebarna haja volt és sötétkék szemei. Diya egyik ismertetõ jele volt, hogy soha nem volt még pasija. Számára a fiúknál szinte minden más fontosabb volt. No, persze ez a tény nem azt jelentette, hogy õ nem tud szerelmes lenni. Barátnõnk harmadik óta bele volt zúgva a Tekergõk egyik tagjába, Remus Lupinba. – Mi kimentünk a szüleimmel Amerikába – mesélte Raina csillogó szemekkel, majd szomorú tekintettel Diya felé fordult. – Sajnálom, hogy dolgoznod kellett Diya. – Ugyan. Negyedik óta már megszoktam. És ti lányok? – fordult felénk. – Veletek mi volt? Mi Frankkel elmentünk Anglia déli részére a nagymamámékhoz. Az egész nyarat ott töltöttünk, mert a szüleink nagyon elfoglaltak voltak,.. És azt mondták veszélyes is lenne itt maradnunk – válaszolt Alice. Alice szülei aurorok voltak. Õ pedig harmadik óta alkotott egy párt a Tekergõk egyik jó barátjával, Frank Longbottommal és már eltervezték elõre az egész életüket. Frank és Alice volt az álompár jelenleg a suliban. – Én Lénáéknál töltöttem egy teljes hónapot, aztán a családommal Görögországba utaztunk. Utána pedig az Abszol Úton segítettem be a Mágikus Menazsériában – mesélte el Lil egy szuszra, majd én vettem át a szót. – Nyár elején, ugye Lily mondta, hogy nálunk volt. Júliusban apával jártam be a Minisztériumba Siriusszal, Jamesszel és Remusszal. – Ú! Mit csináltatok? – lelkesült fel a témán Diya, aki mindenáron a minisztériumba vágyott. – Az auroroknak segítettünk be ilyen kisebbfajta bûntényeknél, a Rejtélyügyi Fõosztályon vezettük az adatokat, iratokat kezeltünk, stb. Nagyon izgalmas volt! – Gondoljuk. Tovább, mi volt még? – Augusztusban pedig a Tekergõkel utaztunk el ugyanarra a helyre Görögországba, ahol Lilyék is nyaraltak. – Én tanácsoltam. Nagyon pompás hely! – Mekkora egy mázlista vagy! Négy szuper pasival nyaraltál együtt – nevetett fel Raina. – Persze, azért Pettegrew–t számítsuk le – kacagott tovább Diya. – No, meg Siriust. Hiszen unokatesók. – Akkor már Jamest is, hiszen õ a tied. – Remus, stip–stop! – Héé! James nem is az enyém! – tiltakozott kuncogva Lily. – Majd az lesz! Nevetve fordultam el a lányoktól, majd kitekintettem az ablakon, s néztem az üvegen lefolyó vízcseppeket. Akaratlanul is elkalandoztam. A görög tengerparton álltam karba tett kezekkel, s néztem a lemenõ nap fényét, ahogyan az eget, a felhõket, s még a vizet is vöröses narancssárga színre festette. Mellkas alá érõ csokoládébarna hajamat a friss, langyos, nyári szellõ lobogtatta. Elgondolkoztam a világ dolgain. Az iskolán, a családon, a barátokon, a Szerelmen... Hm... Vajon képes leszek–e valaha Szerelmes lenni? Még sosem voltam Szerelmes... Vajon milyen lehet? Nem tudom, vajon velem van a baj? Vagy inkább a fiúkkal? Fogalmam sincs. – Léna! – merengésembõl Lily hangja riasztott fel, aki táskáját szó szerint hozzám vágta. – Hol jársz? Már öt percre szólongatlak. – Bocs, kicsit elkalandoztam – válaszoltam kicsit zavarban, mire legjobb barátnõm csak látványosan megforgatta a szemeit. – Kérsz valamit a büfés boszorkánytól? – Öö, talán. Nem tudom. – Akkor gyere – ragadta meg a csuklómat –, nézzük meg mi a választék. Alig volt idõm észbe kapni máris a folyosón álltunk a nyüzsgõ tömegben. Éppen a finomabbnál finomabb édességek közül válogattam, mikor egy harsány – és roppantmód irritáló – hang csendült mögöttem. – Nézd már! Itt egy Black! – Szervusz Bellatrix – emelkedtem fel, s így fejmagasságba kerültem unokatestvéremmel. – Hogy telt a nyár, Trixy? Örültem, hogy nem láttalak. – Végre egy dolog, amiben egyetértünk. – Ne kísértsd a Sorsot! – Mert mi lesz? – lépett közelebb hozzám. Ezzel elérte, hogy már csak pár centi legyen köztünk. – Mert kivívod a haragját. – Relaxo!– küldött rám egy szikraesõ ártást Bella, ami elõl elugrottam. – Hé, nem ér csalni! Capitulatus!Protego! – védte ki Bella lefegyverzõ bûbájomat. –Levicorpus! – küldtem rá egy testlebegtetõ bûbájt, ami elõl drága unokatestvérem nem tudott elugrani, így az a bokájánál fogva felrántotta. Harsány nevetés támadt a tömegben, mikor Bellatrix szoknyája fellibbent, így kilátszott tûzpiros fehérnemûje. – Eddz még egy kicsit, ha velem akarsz kezdeni – léptem elé, egy diadalittas mosollyal az arcomon, majd hátat fordítottam, s Lilyvel az oldalamon elindultam vissza a fülkénkbe. – Ezt még megbánod Black! – kiáltotta utánam. – Már alig várom – suttogtam magam elé egy ravasz mosollyal az arcomon.
***
A Roxfort Expressz lassan begurult az állomásra, mi pedig boldog mosollyal az arcunkon szálltunk le a vonatról. Az esõ az útközben lassan elállt, s már csak az a kellemes esõillat maradt. No, meg persze a kevésbé kellemes tócsák. – Hé! Nem tudsz vigyázni? – fordultam meg, mivel valaki nem messze tõlem beleugrott az egyik pocsolyába, így engem telibe fröcskölt. – Bocs – vigyorgott a most már elõttem álló Sirius. – Hol voltál az úton, Nyuszikám? Vártalak. – Hallod Sirius, nem a cafkáddal beszélsz. – Nekik nem szoktam ilyet mondani. – Egyébként se hívj Nyuszikámnak. – Pedig az olyan cuki. – Nem baj. Suvickus. Gyere, menjünk – karoltam bele unokatesómba, miután mind kettõnket letisztítottam, majd elindultunk a fiákerek felé. Mikor elhaladtunk a thesztrálok mellett egy pillanatra megálltam, s kedvesen megsimogattam a fejüket. Nagyon szerettem õket már elsõ óta mióta felfedeztem, hogy a Tiltott Rengetegben egy egész család él. – Jössz velünk? – fordultam Sirius felé, mikor már a fiáker elõtt álltam, ahol eddig a lányok engem vártak. – Á, nem. Megvárom Jameséket. – Szia, Sirius – szólt le a fiákerrõl Raina. – Jól telt a nyár? – Helló. Öhm, ja, kösz. És neked? – Nekem is – vigyorgott továbbra is. – Léna, felszállsz? – Aha. Akkor majd a lakomán találkozunk – nyomtam egy puszit Sirius arcára, majd felpattantam a lányok mellé a fiákerre, ami azonnal el is indult. – Jó pasi ez a Sirius – mondta egy idõ után Raina. – A nyáron még férfiasabb lett, mint volt. – Ne is álmodj róla, hogy kikezdj vele – mondtam némi nem törõdöttséggel a hangomban, miközben a körmöm alá szorult kis piszkot próbáltam kipiszkálni. – És ugyan, miért ne? – Mert én ismerem õt – néztem rá szúrósan. – Nem kellenél neki többre, csak egy menetre. És én nem fogom utána ápolgatnia törékeny lelki világod. – Ki mondta, hogy nekem többre kéne? – vonta fel a szemöldökét. A beszélgetésünk viszont itt abbamaradt, mivel a fiáker fékezve megállt, mi pedig beözönlöttünk a Nagyterembe. Miután elfoglaltuk a helyünket a fiúk is megérkeztek, majd McGalagony vezette be az elsõsöket. – Komolyan mondom ezek évrõl évre kisebbek – súgta oda nekem Lily, mire csak egyetértõen bólogattam. A nebulók beosztása után igazgatónk, Dumbledore professzor emelkedett szólásra. – Üdv nektek elõször és újra itt a Roxfortban! Nos, vágjunk is bele a közepébe. Gondolom feltûnt nektek, hogy az utat aurorok és dementorok védték. Emellett iskolánkat is fokozottan õrzik. A védõvarázslatokat felerõsítettük, szóval nyugalom. Itt biztonságban vagytok. Ha valaki nem tudná, mindez intézkedések egy olyan ember miatt vannak, aki rettegésben tartja a varázsvilágot, aki valaha ebbe az iskolába járt. Tom Denem. Uralma alá akar vonni mindent és mindenkit, és aki szerinte nem közénk való ki akarja irtani. De ne féljetek! Amíg van bennetek fény, remény, hit és szeretet. Addig nincs mitõl félnetek! És most jó étvágyat! A lányokkal és a fiúkkal jelentõségteljes pillantást váltottunk, majd nekiláttunk a finomabbnál finomabb ételek elfogyasztásához. Miután végeztünk a vacsorával, Lil és Remus elvált tõlünk, mivel a gólyákat nekik kellett felvezetni a Griffendél-toronyba. Én, Diya és Raina a Tekergõkkel mentünk fel, majd tanácstalanul álltunk a Kövér Dáma portréja elõtt, mivel egyikünk sem tudta a jelszót. – Bundás banán. – Jelent meg Lil és Remus a mögöttük haladó elsõsökkel. Beléptünk az oly szeretett klubhelyiségünkbe. Az most sem változott semmit, ugyanolyan melegséget árasztott magából, mint mindig. Lilyék még az elsõsöket navigálták, mi pedig a társasággal leültünk a szokásos helyünkre. Nekem volt egy hagyományos kedvenc puffom, amire most is levetõdtem. Lily és Remus miután befejezték feladatukat leültek közénk. – Elég durva volt Dumbledore beszéde – kezdte a társalgást Diya. – Igaz. Apám mesélte, hogy a halálfalók megpróbálnak beépülni az iskolába – szólt hozzá James is, akinek apja auror, anyja pedig gyógyító volt. – A nagybátyám se gyõzi a munkát. Volt, hogy hazajött és egybõl elaludt a kanapén – mesélte Sirius. – Nekem a szüleim folyamatosan a halálesetekrõl, támadásokról írnak. Bár azt ti is olvashatjátok – szállt bele a beszélgetésbe Raina is. Neki a szülei a Reggeli Prófétánál dolgoztak. – Az én szüleim, ugye varázstalan emberek – hajtotta le a fejét Diya –, de még így is érzik, hogy valami nincs rendben. – Egyetértek. Az én szüleim is sokszor kérdeznek a varázsvilágról, mert megmagyarázhatatlan dolgokat vesznek észre – helyeselt Lily. – Ott volt a Tower–híd ledöntése is – kapcsolódott most már be Peter. – Annak is mi értelme volt – forgatta meg a szemeit Remus. – Azt akarják, hogy féljenek tõlünk – emeltem fel a fejemet. – De hát így? – Igen, így. Arra megy ki a játék, hogy azt higgyük, õk bármit megtehetnek és meg is tesznek, ha akarnak. Látjátok, az emberek rettegnek tõlük és Voldemorttól. – Ne mondd ki a nevét! – rezzent össze Raina. – Miért ne? Én nem félek tõle. Amúgy is ez csak egy név... – De hát itt biztonságban vagyunk. – Itt igen – vette át a szót Lily. – Voldemort fél Dumbledore-tól. – Egy ideig némán ültünk, s emésztgettük a ma hallottakat, majd Remus szólalt meg. – Szerintem menjünk aludni – állt fel. Mind bólogattunk, majd elindultunk ki-ki saját hálója felé. Ágyamban feküdve kitekintettem az ablakon. A vihar megint tombolt. Háború lesz. Ebben biztos voltam. – Hozd el nekem õt Carrow! – Igen is, Nagyuram. – Kell nekem! Van nála valami, ami engem illet! Emellett hasznunkra válhat. – Értettem. – A férfi hátat fordított Nagyurának, majd elindult volna, ha a Sötét Mágus nem szól utána. – Carrow! Ugye egyetértesz velem abban, ha valaki nem teljesíti a parancsom meg kell büntetnem? – Természetesen. – Akkor hát gondolom, nem szeretnéd, ha a gyermekednek és feleségednek baja essen. – Carrow szemén láthatóan átvillant a félelem, majd ismét megszólalt. – Nem szeretném. Mindent megteszek, hogy elhozzam önnek a lányt. – Helyes. Verejtékezve ébredtem fel. Az egész hálóingem csupa víz volt. Akaratlanul is, de a nyakamban logó S betûs medálomhoz kaptam. Tudtam, hogy ez kell Voldemortnak, ugyanis ez maga Mardekár Malazár lánca volt.
Ezt a történetet archiválták http://fanfiction.csodaidok.hu/viewstory.php?sid=9297