Fény a sötétségben by LilyZs
Tartalom: Ezt a történetet egy szerepjáték ihlette, mely az eredetitől eltér kissé. A fanfiction nagyon ritka párosról szól Regulus Black/Marlene McKinnon személyében, melyek megformálója, (az alany hozzájárulásával fedem fel kilétét) Schillinger Viktória, illetve szerény személyem.

Egymásra találásukról, a múltjukról, nehézségek leküzdéséről szól. A történet nem teljesen Rowling hű, mivel sok embert életben hagytam akiket az írónő nem. Köztük például Siriust is ;)

A korhatár csak bizonyos fejezetekre vonatkozik.
Categories: Romantikus Szereplők: Regulus A. Black
Műfajok: Nincs
Figyelmeztetések: durva nyelvezet, erőszak
Challenges:
Sorozat: Nincs
Chapters: 2 Befejezett: Nem Word count: 2883 Olvasták: 113 Published: 2017. 05. 22. Frisstve: 2017. 05. 23.
Megjegyzések a történethez:
Mindenképpen szeretnék kritikát kérni azoktól akik olvasták a történetet. Köszönöm előre is.

1. Fejezet 1 by LilyZs

2. Fejezet 2 by LilyZs

Fejezet 1 by LilyZs
1.fejezet

A minisztérium folyosója csendes és kihalt, csupán saját tűsarkújának kopogása ver visszhangot az épületben. Marlene épp egy jókora papírhalommal a kezében siet Mordon irodájába. Az aurorok élete túlságosan nyugodt lett mióta eltűnt minden idők legsötétebb varázslója a képből, így Marlene is csupán egy aktakukac szerepét tölti be, jelen pillanatban.
Apró termete ellenére mindig is a legjobb aurorok közé sorolták őt, mert ez sokszor az előnyére vált a harcok közben. Mindig is elhivatottan üldözte azokat, akik az ellenség táborát gyarapították, most azonban unalmasan telnek a napjai és ez kezdi őt az őrületbe kergetni lassacskán.

Hamarosan megérkezik az iroda elé, majd kopogtatást nélkül benyit Mordonhoz. Ez már megszokás nála és talán ő az egyetlen, aki ezt megteheti.
- Meghoztam a jelentéseket, Alastor - lép be köszönés nélkül, mivel úgy is tudja, viszonzatlan lenne a gesztus.
- Még csak most? - kérdezi már megszokott recsegő hanggal.
- Maga is megcsinálhatta volna - szájal vissza egykori kiképzőjének, majd ekkor észreveszi, hogy Mordon nincs egyedül.
Az egyik fal tövében egy kanapé helyezkedik el, azon pedig egy körül-belül vele egykorú, meggyötört arcú, fiatal férfi ül és a lányt figyeli. Viszonozza a pillantást, majd magát kizökkentve az idősebb varázslóhoz fordul, kérdő tekintettel.
- Voltaképpen a legjobbkor jött McKinnon - váltott kissé barátságosabb hangra Mordon - Ha még nem ismerné az urat, ő itt Regulus Black. Igen érdekes és hasznos informátorunk, a sötét oldalról - magyarázza, mire a lány felkapja fejét a név hallatán.
- Te Sirius öccse vagy, igaz? - néz rá kérdőn, mire csupán egy bólintás a válasz, a férfitól. Marlene közelebb lép hozzá és a kezét nyújtja felé, melyet a másik fél rögtön el is fogad, miközben feláll a kanapéról - Marlene McKinnon, auror. Örvendek - mutatkozik be és nem habozik elidőzni arcvonásain.

- Nos, ha már megismerkedtek, McKinnon, ez mind magára vár. A fiatalember igen készséges volt - mutat maga mellé az íróasztalán Mordon egy még nagyobb papírhalomra. Marlene elszörnyed a kupac láttán és felettesére pillant.
- Miért? Miért én? - kérdezi fájdalmasan.
- Mert a maga írását ki lehet olvasni - vágja rá, majd megereszt egy gúnyos félmosolyt a lány felé.
- A magáéhoz meg írásszakértőre van szükség - morogja, majd odasétál az asztalhoz és felmarkolja a köteget Ha egyszer ezeknek a végére érek - mutat a papírhalomra a kezében - én úgy megátkozom magát...- morgolódik Marlene, mire az érintett harsányan felnevet.
- Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam, McKinnon.
Majd egy szemforgatást követően kifelé indul a helyiségből, de az ajtóból még visszatekint a fiatal férfira.
- Viszontlátásra Regulus - és bátorkodik megereszteni felé egy halovány mosolyt.
- Viszlát...Marlene.. - szól csendesen és szinte megbabonázva tekint a lány után.

Lassan megérkezik egy másik irodába, ahol több íróasztal is helyet kapott. A legszélső felé sétál, majd egy határozott mozdulattal ledobja a papírköteget az asztalára és a székében hintázó férfihez szól.
- Ha nem veszed le a lábad az asztalomról, két másodpercen belül kirúgom alólad a széket - közli mindezt teljesen nyugodt hangnemben, mire csupán egy ördögi vigyort kap válaszul Siriustól.
- Azt azért megnézném - enged meg magának egy fölényes arckifejezést, ami nagyon nagy hiba volt. Ugyanis a következő pillanatban Marlene pálcát ránt és eltünteti a szék egyik lábát, mire a férfi a földre esik.
- Én szóltam - sétál el mellette, majd megjavítja a széket és elhessegeti onnan Siriust - Ne tarts fel, dolgom van!
- Most dühös vagy? - kérdezi miközben tapogatja sajgó hátsóját.
- Látod ezt itt? - mutat a papírhegyre - Mihamarabb végeznem kell ezekkel, hátha találok bennük valami hasznosat és nyakon csíphetünk egy-két szemétládát - a nő szemében elszántság tükröződik.
- Marlene - sóhajt fel - ha lenne is ilyen, Mordon akkor sem engedne téged, te is tudod.
A nő elkomorodik és nem válaszol, csupán fájdalmasan tekint Siriusra, majd a halomhoz lép és nekilát a munkához.

Egyik jelentést írja a másik után és meglepődik,mennyire sokat tud ez fiatal férfi segíteni abban, hogy végre fény derüljön a rejtélyes halálesetekre. A ,bizonyítékok' rubrikáinak többségében az a szó szerepel, hogy ,,emlékek", ez pedig kisebb döbbenetet okoz nála.
Marlenet roppant módon furdalta a kíváncsiság mindezekkel kapcsolatban, hogy honnan tud ennyit, s hogy ott volt- e minden esetnél, ám mielőtt elindulhatott volna, hogy érdeklődjön, Dorcas Meadowes ront be az iroda ajtaján.
- Sirius, hát itt vagy! Indulunk! Az akció elkezdődött! - majd mindketten elrohantak egy szemvillanás alatt, Marlenenek még szólni sem volt ideje.
Egy rajtaütés, melyből újfent kihagyják őt és tudta, ez szándékosan történt így. Hála annak a szörnyűségnek, mely nem is olyan régen történt meg vele. Ő maga, pontosan emiatt akart szembeszállni a megmaradt halálfalók seregével, de Mordon ezt egyáltalán nem engedte, sőt azt mondta, ha megtudja, hogy engedély nélkül terepre megy, búcsút inthet a munkájának.
Egészen késő estig bent maradt és ugyan sokat dolgozott, még bőven jutott másnapra is a jelentésekből.
Fejezet 2 by LilyZs
2. fejezet

A következő nap reggelén Marlene igencsak bal lábbal kelt fel, mert még mindig dühös volt a tegnapi, számára elmaradt akció miatt. Majd mint minden reggele, ez is ugyan úgy kezdődött a minisztériumban, így első útja ismét Mordon irodájába vezetett. Némán nyitott be hozzá és tette le elé a megírt jelentéseket, melyekkel tegnap elkészült, ám Rémszem nem engedte el szó nélkül a nőt.
- McKinnon, semmiféle csípős megjegyzés? - próbálkozik, de nem érkezik válasz, így komolyabb hangon szólal meg - Tudom mi a baja és örülnék, ha befejezné a pukkadást! Már nagyon unalmas!
- Én nem holmi titkárnő vagyok, hanem auror! - jött ki hirtelen a béketűrésből a nő.
- Vegyen vissza a stílusából McKinnon! A maga érdekében döntöttem így, mivel még nem készült fel rá... - monológját azonban egy kopogtatás szakítja félbe, mire egy pálcaintéssel beengedi az illetőt.
- Jó reggelt Mordon! - köszön belépve Regulus - Jöttem, amint tudtam - majd a dühtől majd fel robbanó nőre pillant és kissé zavartan, halkabban köszön neki - Jó reggelt!
Marlene tekintete megenyhül, arcára pedig egy halovány mosoly kúszik, míg a pillantásuk összekapcsolódik. Majd feleszmél és visszanéz Mordonra, miközben fogai között szűri a szavakat.
- Ma nem írok egy sort se!
- Épp mondani akartam, hogy ma helyettesítenie kell az auror képzőben - a nő lefagy egy pillanatra - Ott kiélheti dühét, csak arra kérem, ne öljön meg senkit!
Szélesedő mosollyal fogadja a dolgot, majd a hirtelen hangulatváltozás következtében megöleli Mordont, melyre egy morgás a válasz a férfitől.
- Jaj, elnézést Alastor! Elfelejtettem, hogy maga az ilyesmibe belehal! - feleli immáron vigyorogva, majd azzal a jókedvvel is hagyja el a helyiséget és egyenesen a kiképző terembe indul.

Odabent még alig lézeng pár tanonc, így kényelmesen elvonul átöltözni egyenruhájába, majd az asztalhoz ül és végig futtatja szemeit a neveken, melyek között akadtak ismerősök is, mint például Nymphadora Tonks. Tudta, a fiatal metamorfmágus utolsó éves és már csak pár hónap kell ahhoz, hogy belőle is auror váljék.
Lassan szállingóznak a tanoncok, s mikor az utolsó is megérkezik, feláll az asztaltól, megköszörüli a torkát.
- Khm...Üdvözlök mindenkit! A nevem Marlene McKinnon, aki még nem ismerne. Én tartom a mai kiképzést számotokra.
Először néma csend, majd harsány kacajok fogadják a bemutatkozást, természetesen az újak által, ezen pedig roppant módon bedühödik. Nagyon is elege van abból, hogy soha senki nem nézi ki belőle a rátermettségét, mindezt azért mert nő és rendkívül alacsony.
- Nos, ha kivihogtátok magatokat, akkor kezdhetnénk is - arcára, fölényes kifejezés ül ki, majd párokba rendezi őket és kiosztja a feladatokat.
A tanoncok minden feladatot pontosan végrehajtanak amit persze csak magában ismer el, majd úgy dönt elhagyja a megszokott módszert és improvizál. Három tanoncot kinevez sérültnek, nyolcat ellenségnek, akik fogva tarják az előzőket, illetve még hármat azoknak akik megmentik a bajbajutottakat. A feladat egyszerű, ugyan akkor mégsem, mivel ugye megmenteni a sérült társaikat, ártalmatlanítani az ellenséget úgy hogy közben ép bőrrel megússzák, kihívás lesz.
Ez a módszer egészen ebéd szünetig zajlott és úgy tűnt szerzett némi tekintélyt magának ezzel az ötlettel, hiszen mindenki tudja, hogy pontosan olyan jelenetet játszottak el, ami a való életben is megtörténhet bármikor. Majd amint a növendékek kivonultak az ebédlőbe, leült az asztalhoz és jegyzetelte a teljesítményüket egy pergamenre, ahol a nevek álltak.
- Szia, Marly! - ordít bele Sirius váratlanul a fülébe, ennek következtében pedig sikeresen felborítja a tintás üveget maga előtt.
- Utállak! - morogja, miközben azon fáradozik, hogy eltüntesse a kiömlött folyadékot.
- Egy fenét! - legyint, miközben felugrik ülve az asztal sarkára - Na, de mesélj! Hogy ment?
- Egész jól. Nagyon ügyesek mind.
- Figyelj, én tudo, hogy tegnap rosszul esett neked...
- Már megszoktam - vág közbe.
- Fogd már be! Szóval, arra gondoltam ... -majd egy pálcaintéssel megváltoztatja terepet a helyiségben. Az összkép pedig nem volt más, mint Marlene egykori családi házának, füstölgő romjai.
- Ne... - suttogja maga elé.
- Hé, muszáj! Bízz bennem!
- Tudod, hogy ez fáj a legjobban! - kiabál rá a férfira.
- Most dühös vagy rám, ugye?
- Sirius, miért?
- Támadj!
- De...
- Mi van Marly? Gyáva vagy? - azonban a kérdés után nem kellett több a nőnek. A düh és a fájdalom ami egész lényét uralta, arra késztette, hogy Siriusnak essen és úgy szórja felé az átkait, ahogy csak tudja. A látkép csak tett egy lapáttal a nő dühére, így aki látta őt, azt hihette, megőrült. Mindeközben észre se vette, hogy népes közönsége akadt.

- Várj! - szól lihegve Sirius - Ne a dühöd uraljon!
- Te ezt nem érted! - kiabál vele.
- De igen! - majd a nő elé áll, megragadja a grabancánál és a falhoz taszítja -Fogd már fel, hogy Mordon ezért nem enged terepre téged, mert nem vagy képes koncentrálni, csak dühöngsz, mint egy őrült! Így bármikor kivégez egy halálfaló, könnyedén!
Egyetlen percig farkasszemet néznek, majd Marlene könnyes szemmel bólintott, így Sirius eleresztette. Ismét felvették a párbaj pozíciót és újfent záporoztak az átkok a teremben. A férfi nehezítette a dolgot, mikor látta, hogy Marlene már odafigyel arra amit csinál. Fedezékből öt ember halovány sziluettjét körvonalazta a romok közé, persze az arcuk egyiknek sem látszódott, de a nő nagyon is jól tudta, hogy kik fekszenek ott és ez a jelenség épp elég volt ahhoz, hogy Marlene meginogjon.
- Ne feledd! Koncentrálj! - hangzott a biztatás valahonnan egy felborított asztal mögül, majd rögtön elő is jött rejtekéből és tovább küzdöttek. A nő erőt vett magán és kivédett minden támadást, sőt nem egyszer küldte padlóra ellenfelét. Majd egyszer csak szorult helyzetbe került, konkrétan a sarokba ahonnan csak védekezni tudott és eléggé úgy tűnt, ez a párbaj a végtelenségig játszódhatna.. Ekkor úgy oldotta meg a helyzetet, hogy elhoppanált a terem másik végébe, majd vissza, pontosan Sirius orra elé, ahol is azonnal gyomorszájon öklözte és kigáncsolta.
A férfi elterült, pálcája pedig Marlene kezébe röppent, majd a nő ráült a földön szenvedő ellenfelének mellkasára, lábaival meg két oldalt fogta a földhöz Sirius kezeit és fölényesen vigyorgott rá, aki elismeréssel tekintett a nőre.
Ekkor azonban Marlenebe csapódik egy átok oldalról, aminek hatására a falig repül és felnyög ahogy földet ér.
- Lankadatlan éberség McKinnon! - hallja meg Mordon hangját.
- De Rémszem - tápászkodik fel Sirius - pont, mikor kezdtem élvezni a helyzetet...
- Nem érdekelnek a problémái, Black! - majd előrángatja a háta mögül Regulust - Hoztam egy új alanyt! McKinnon, vegye kezelésbe! - recsegi az éppen feltápászkodó nőnek.
- Majd én! - lép elé Sirius.
- Nem! - tartja fel Mordon a kezét - Kiképezni kell, nem megölni!
A két testvér izzó tekintettel néznek egymásra, majd Marlene a helyzetet látván odalép és már szólalna meg, hogy csitítsa a készülődő veszekedést még csírájában elfojtani, mikor Sirius megelőzi mindezt és a nőhöz fordul. Két kezébe fogja az arcát, majd homlokon csókolja.
- Ügyes voltál.
- Köszönök mindent, Sirius.
- Bármikor, tudod - feleli majd sietve hagyja el a termet. Szemeivel még követte a férfit egészen míg el nem tűnt az ajtó mögött. Ekkor azonban Regulusra nézett aki mindvégig őt bámulta értetlen arccal, de csupán addig míg Marlene meg nem eresztett felé egy mosolyt.
- Szusszanok egyet, aztán átbeszélünk mindent. Rendben? - mire felelet gyanánt egy bólintás a válasz.

Ahogy az asztalhoz sétálnak, a nő rögvest kibontja összekuszálódott hosszú, fekete, enyhén hullámos haját és újra rendezi lófarokba, majd hideg vízzel megmossa az arcát és megtörölközik. Máris egy fokkal jobbnak ítéli meg a közérzetét, így elsőként az időközben visszaérkezett tanoncokhoz siet, hogy még pár feladatot kiosszon nekik, amíg ő átbeszél pár dolgot Regulusszal.
- Nos? - lép oda a látszólag elgondolkodó fiatal férfihez, mire az kissé megrázza magát és ráfigyel - Miért is döntött úgy Mordon, hogy gyakorolnod kéne itt? - ül le vele szembe, majd ujjaival egy pergamen sarkár kezdi gyűrögetni.
- Azt mondta, csak akkor szavaz nekem teljes bizalmat, ha beállok az aurorok közé és én mindenképp bizonyítani szeretnék - A bátyámnak - teszi hozzá magában még.
- Értem, bár nem hiszem hogy itt bármi újat is mutathatnék neked.
- Ezt azért nem mondanám - csúszik ki a száján, majd rögtön meg is bánja és zavarában igyekszik magyarázkodni - Mármint úgy értem, én csak a sötét varázslatokkal tudok ártalmatlanítani bárkit is...illetve...azokhoz voltam...szokva...
- Na azt majd meglátjuk - mosolyog rá biztatóan - ha a növendékek elmennek, megnézzük mit tudsz.


A tanoncok eléggé kifáradtak késő délutánra, ami nem is csoda, hiszen reggel óta gyakoroltak. Majd miután az utolsó növendék is elhagyta a termet, a nő becsukta az ajtót.
- Na, készen állsz? - kérdezi.
- Mire? - érdeklődik kissé elmerengve, majd feleszmél és Marlene elé sétál, felvéve a párbaj pozíciót.
- Egyetlen kérésem van. Ne juttass a Mungóba, ha lehet - nevet fel.
- Sosem tenném - feleli, de már röppen is felé az első átok. Időben kivédi, majd vissza is támad.
Megállás nélkül tart a megmérettetés közöttük, Marlene pedig egyre kimerültebbnek tűnik, aminek végül az lesz a következménye, hogy későn reagál egy kábító átokra és mikor eltalálja, ájultan esik össze.
- Basszus! - rohan oda a nőhöz - Stimula! - mondja ki a bűbájt, így Marlene magához tér.
- Mi... - pislog nagyokat, hogy felfogja, hol is van.
- Eltaláltalak, ne haragudj! - szabadkozik, miközben felsegíti a földről.
- Semmi baj - feleli, miközben mosolyog rá.
- Biztosan fáradt vagy már.
- Ebben nem tévedsz, hosszú napom volt.
- Akkor majd máskor befejezzük. Elég késő is van és biztos otthon is várnak már - ám erre a mondatra a nő arca elkomorul egy pillanatra.
- Nem vár senki - feleli csendesen, majd a férfi szemeibe néz.
- Oh...én azt hittem, van szerencsés... - mire a nő szeme elkerekedik a csodálkozástól, majd elmosolyodik. A férfi ettől láthatóan zavarba jön, de még hozzá teszi - Nos, ami igaz az igaz.
- Kedves vagy - lesüti szemeit kissé szégyenlősen - Köszönöm.
- Egy ilyen szép nő előtt nincs mit tagadni - bókol tovább, miközben pironkodva túr bele a hajába, Marlene pedig kissé érdeklődő arccal, továbbra is mosolyogva figyeli, végül megszólal.
- Rég nem kaptam már bókot, pláne nem egy ilyen helyes férfitől - feleli őszintén, mire egy félős mosoly jelenik meg Regulus arcán és zavarában ismét a hajába túr.
- Helyes? Köszönöm, bár az inkább Sirius.
- Szerintem nem - néz mélyen a szemeibe és bátorítóan mosolyog rá - Ne légy kishitű!
- Tényleg? Mármint...általában a bátyám az, aki nyerő a lányoknál...
- Tudom, ismerem Siriust - kacag fel egy röpke pillanatra ahogy az jut eszébe, hány lányt látott már sírni miatta anno a Roxfortban, majd hirtelen rendezi vonásait és ismét szemkontaktust létesít - Te annyira más vagy mint ő...persze pozitív értelemben mondom ezt.
Regulus elgondolkozik egy pillanatra ahogy fürkészi a nő arcát és úgy dönt itt a ragyogó alkalom, most vagy soha. Egy próbát megér...
- Marlene, esetleg valamikor nincs kedved meginni velem valamit? Persze csak ha akarod...
- Hát... - tesz úgy, mint aki roppantul elgondolkozik az ajánlaton, csak azért hogy incselkedjen kicsit, majd kedvesen elmosolyodik - Örülnék a meghívásnak.
- Tényleg? - lepődik meg a válaszon, hiszen nem igen számított erre - Oh, ez remek. Úgy értem...khm...mit szólnál a vasárnaphoz?
- Aznap csak este érnék rá, ha az megfelel - feleli.
- Tökéletes. Hova mehetek érted és hányra persze?
- Inkább találkozzunk valahol, ha nincs ellenedre. Mondjuk mivel Romortsban lakom, a Három Seprű előtt este nyolckor?
- Természetesen ott leszek.
- Remek! Akkor vasárnap - feleli, miközben már kifelé sétálnak a minisztériumból.
- Hát akkor... további kellemes estét - köszön el a nőtől.
- Neked is Regulus - válaszol, majd mindketten eltűnnek egy pukkanás kíséretében.

Alig várta,hogy belépjen lakása ajtaján és kiadhassa azt a végtelen örömöt magából, melyet Regulus közelében mindenképpen vissza akart fogni. Nagyon régóta nem közeledett felé senki, randi szándékkal, mivel rengetegen tudták min ment keresztül az utóbbi időben, de érezte, hogy ez a dolog majd kirázza őt a megszokott hétköznapokból. Széles mosollyal az arcán indult zuhanyozni, majd megvacsorázott és határtalan jókedvvel aludni tért.
Ezt a történetet archiválták http://fanfiction.csodaidok.hu/viewstory.php?sid=9283