Ellentétek vonzásában by LilyZs
Tartalom: Emily de Beauvoir egy gazdag, aranyvérű családból származik, aki utolsó iskolás évét a Roxfortban végzi el. Sirius/saját szereplős történet. Kellemes olvasást kívánok. :)
Categories: Romantikus SzereplĹ‘k: saját szereplő
Műfajok: kisregény
Figyelmeztetések: durva nyelvezet
Challenges:
Sorozat: Nincs
Chapters: 20 Befejezett: Igen Word count: 43792 Olvasták: 1934 Published: 2017. 04. 08. Frisstve: 2017. 06. 08.
Megjegyzések a történethez:
Véleményt kérek szépen :)

1. Fejezet 1 by LilyZs

2. Fejezet 2 by LilyZs

3. Fejezet 3 by LilyZs

4. Fejezet 4 by LilyZs

5. Fejezet 5 by LilyZs

6. Fejezet 6 by LilyZs

7. Fejezet 7 by LilyZs

8. Fejezet 8 by LilyZs

9. Fejezet 9 by LilyZs

10. Fejezet 10 by LilyZs

11. Fejezet 11 by LilyZs

12. Fejezet 12 by LilyZs

13. Fejezet 13 by LilyZs

14. Fejezet 14 by LilyZs

15. Fejezet 15 by LilyZs

16. Fejezet 16 by LilyZs

17. Fejezet 17 by LilyZs

18. Fejezet 18 by LilyZs

19. Fejezet 19 by LilyZs

20. Fejezet 20 by LilyZs

Fejezet 1 by LilyZs
1. fejezet

A nevem Emily de Beauvoir és a tizenhetet töltöttem idén. Egy előkelő, francia család egyetlen sarja vagyok, természetesen aranyvérű. Eddig a Beaubatons Varázslóképzőbe jártam iskolába, mivel azonban elköltöztünk Franciaországból Londonba, így iskolát is váltanom kell. Nem értem, hogy ezt az egy évet miért nem bírtuk volna még ki ott ahol laktunk, de ha anyám egyszer a fejébe vesz valamit, annak úgy kell lennie, méghozzá azonnal. Édesapám, sajnos már nem él, viszont rengeteg mindenben rá hasonlítok, például a koromfekete hajam, a zöld szemeim, vagy az őszinte természetem, csak hogy pár dolgot említsek, ez mind tőle örököltem. Nagyon szerettem őt, épp ezért majdnem bele is őrültem az elvesztésébe. Ellenben az anyám, akinek barna haja és barna szemei vannak, természete pedig szinte egyedülálló. Nem érdekli semmi más csak a hatalom, a pénz és az, hogy minél jobban felvágjon mások előtt a vagyonával, a nevével, amit az apámtól szerzett.
Miután az apám meghalt, anyám elhatározta, hogy saját képmását teremti meg belőlem, s mivel amúgy is egy irányító típus, ez neki nem volt nehéz feladat. Azon kívül, hogy ilyen fiatalon, úgy járkálok, öltözködök mint aki karót nyelt, a viselkedésemet és az életfelfogásomat is megváltoztatta, így ma már nem vagyok más csupán egy báb, melyet az anyám úgy mozgat ahogy akar. Legújabb mániája, hogy a heted évem végéig jegyest kell találnom magamnak, mert ha nem, akkor ő keres egyet, de én attól nagyon félek. Azt mondta, ha sikerrel járok, nem fog beleszólni abba, hogy mit szeretnék csinálni azután, hogy elvégeztem a sulit. Ugyan is leghőbb vágyam, bájital fejlesztőnek tanulni, már pedig, ez egy aranyvérű arisztokrata családnál, hogy úgy mondjam, elég ciki foglalkozás, főleg nőknél. Így hát a hetedik évemet a Roxfortban végzem majd el és ez idő alatt nem csak a vizsgákra kell figyelnem, de férjjelöltet is találnom kell. Remek, semmi humorom a fiúkhoz.

A nyári szünet vége felé, nagy nehezen átköltöztünk a londoni palotánkba - nem túlzás, tényleg az - ami ugyan úgy undorítóan giccses, mint a franciaországi házunk. Még szerencse, hogy a Roxfort egy bentlakásos iskola, így nem kell részt vennem annyi pucc parádén, mint régen, ami semmi másról nem szólt, csak a pénzről.
Épp az Abszol út nevű utcában vagyunk anyámmal, hogy mindent megvegyünk ami az évkezdéshez kell, így első dolgunk bemenni az egyik talár szabászatba. Természetesen a legdrágább anyagból kérünk, miért is ne alapon, s amíg rólam méretet vesznek, anya tovább megy egy másik üzletbe, csak hogy haladjunk a vásárlással. Már egy jó fél órája csak méreget Madam Malkin, mikor megszólal az ajtócsengő és négy fiú lép be a helyiségbe. Természetesen rögtön kiszúrnak engem és a két fekete hajú, közülük az egyik szemüveges, átszellemülten méreget, én pedig felszegem a fejem és elfordulok, mert még véletlenül sem akarom, hogy hozzám szóljanak.
- Egy pillanat kedveskéim, mindjárt jövök hozzátok is, csak befejezem a kisasszonyt! - mondja a fiúknak a Madam.

- Szia, új vagy itt? - szólít meg a szemüveges srác.
- Amint látod.
- Elárulod a neved? - próbálkozik tovább.
- Nem.
- Azért én bemutatkoznék, James Potter - hajol meg előttem, de én továbbra is csak unott arcot vágok, ám nem érti a célzást és folytatja - ő itt Sirius, ő Remus, ő pedig Peter.
- Még mindig nem érdekel - felelem neki, majd a Madam végre befejezte a méretvételt, én pedig fizetek és sietősen távozok a helyiségből.
Merlinnek hála, nem kellett sokáig keresni anyámat, aki közölte, hogy majdnem mindent megvett amíg én bent pocsékoltam az időmet, már csak pálcát kell vásárolnom, mivel a régi sajnos eltört a költözés közben. Belépek egy Ollivander nevű pálcakészítő boltjába és hamarosan gazdagabb leszek, egy szilfából készült, tizenegy hüvelykes, egyszarvúszőr magvú darabbal, majd fizetünk és távozunk. Meglepetésemre, ahogy kilépünk az üzletből, a négy fiúból a két fekete hajú ott áll a bolt előtt, s ahogy elindulunk, ők követnek. Egy darabig elviselem, de aztán hirtelen megtorpanok és visszafordulok.
- Miért követtek?
- Erre van dolgunk új lány - feleli a James nevű, szemüveges srác.
- Nem szeretem ha hülyének néznek!
- Eszünkbe sem jutna, új lány - vigyorog rám szemtelenül a másik fekete hajú, akit azt hiszem Siriusnak hívnak.
- A nevem Emily! - vetem oda dühösen.
- Köszi, csak ezt akartuk - mondta mosolyogva James, majd sarkon fordultak és elindultak az ellenkező irányba.
- Ezek kik voltak? - kérdezi anya.
- Idióták - morgom magamban, majd végre haza indulunk.

Szeptember elsejét, anyával már a Roxfort expresszre vártunk a pályaudvaron. Ahogy a szerelvény befutott, már szálltam volna fel, de a csomagom igen nehéznek bizonyult. Egy darabig küzdöttem vele, hogy feltuszkoljam a vonatra, de nem jártam sikerrel. Dühös fújtatásomból, egy kedves hang zökkentett ki.
- Segíthetek?
- Leköteleznél - feleltem és hirtelen felismertem a fiút. Az a piszkos szőke hajú srác volt az, aki a két idióta haverjával, meg egy másikkal, bejött a szabászatba - Nagyon köszönöm, öhm...
- Remus Lupin... - mutatkozott be -... és szívesen.
- Emily de Beauvoir - feleltem.
- Nézd, itt egy üres kupé, jó lesz?
- Persze, nagyon hálás vagyok a segítségedért.
- Semmiség - mondta mosolyogva és menni készült.
- Remus?
- Igen?
- Van kedved, ide ülni? Persze csak ha nem...
- Hát, ha nem zavarok...
- Nem, dehogy! Te kedvesebbnek tűnsz, mint az a két idióta fekete hajú barátod.
- Öhm... tudod, ők is kedvesek a maguk módján.

Egy darabig beszélgettem Remusszal és nagyon barátságosnak találtam, sőt mi több, okos és művelt is, amint az kiderült, ez alatt a rövid idő alatt. Épp valami izgalmas történetet mesélt, én pedig rettenetesen fókuszáltam a mondandójára, mikor a nem rég emlegetett három díszes haverja megjelent a kupéban.
- Nézd már Ágas, Holdsáp már is rácuppant az új csajra!
- A nevem Emily! - szűrtem a fogaim közt.
- Nem felejtettem el hogy hívnak - kacsint rám Sirius, majd mellém ül, karját pedig az ülés támlájára teszi a hátam mögé, mire a másik oldalamra James huppan le.
- Kiszállnátok az aurámból? - teszem fel a kérdést dühösen, mire Sirius a fülemhez hajol.
- Cicukám! Ha én az aurádban lennék, azt éreznéd - erre pofon vágtam.
- Nem vagyok a cicukád! - vetettem oda dühösen, majd átültem Remus mellé az ablakhoz, elővettem egy könyvet és olvasni kezdtem. Vagyis csak próbáltam, mivel ez a két barom, egész úton szövegelt nekem, mi több flörtöltek, én meg azt hittem kivágom őket az ablakon. Főleg mikor az út felénél Remus bejelentette, hogy neki prefektusi gyűlésre kell mennie, így totál magamra maradtam a két fekete hajú idiótával. A harmadikkal nem volt gondom, mivel ő édesdeden aludta végig az egész utat.

***
A gólyák beosztása után következtem én, így hát magabiztos léptekkel sétáltam oda a háromlábú székhez, leültem, mire egy mogorva tanárnő a fejemre rakott egy ütött-kopott süveget, ami hosszas habozás után végül így szólt.
- Mardekár! - én pedig elindultam afelé az asztal felé, ahonnan a tapsvihar származott s az ott ülők készségesen kínálgatták a helyüket, de ahogy megláttam egy régi ismerős arcot a végénél, elindultam felé, ő pedig szélesen mosolyogva ölelt magához.
- Emily!
- Perselus!
- Gyere ülj ide - javasolta, majd a másik oldalamon ülő fiúra néztem, mert valahogy rettenetesen ismerősnek tűnt az arca.
- Ne haragudj, de nem találkoztunk mi már valamikor? - kérdezem a sráctól, mire elmosolyodik.
- Arra emlékeznék, hidd el. Egyébként szerintem a bátyámmal keversz össze, tudod nagyon hasonlítunk, ő ott ül a Griffendél asztalánál - mutat rá Siriusra, én pedig abba az irányba fordulok, és látom ahogy csalódott arccal engem néz - Amúgy Regulus Black vagyok.
- Emily de Beauvoir és ne haragudj, tényleg vele kevertelek. Iszonyatosan hasonlítotok egymásra.
- Igen sokan mondják, de a jellemünk nem egyforma. Amúgy honnan ismered Perselust?
- Unokatestvérek vagyunk. Az ő anyukája és az enyém testvérek.
- Milyen kicsi a világ. Amúgy Perselus, igazán említhetted volna, hogy ilyen szép rokonaid vannak.
- Pont neked mi?
- Akár...
- Hé, nem vagyok alku tárgya! - háborodok fel.
- Jaj csak viccelünk, nehogy komolyan vedd. Mondjuk, hogy nagyon szép vagy, azt nem viccnek szántam - mosolyog rám Regulus.
- Köszönöm, kedves tőled - hajtom le a fejem elpirulva.
- Egyébként gondolom csak aranyvérű lehetsz.
- Eltaláltad, de miért fontos ez?
- Nem fontos, csak nem árt.

A vacsora után lementem a pincébe, ahol a mardekárosok klubhelyisége és hálókörletei voltak, majd megkerestem a szobámat, s mint kiderült egy szobatársam lesz csupán, aki nem más mint Narcissa Black, szintén rokona Siriusnak. - Komolyan, itt minden második diák abból a családból származik? - elmélkedek magamban, ahogy a szőke szobatársnőmet hallgatom, amint a tökéletes életéről és a családjáról csacsog. Majd azt is megtudom tőle, hogy odáig van egy Lucius Malfoy nevű háztársunkért, s mikor leírja hogy néz ki, rögtön tudom is kiről beszél. Ugyan is egyedül annak a fickónak van, majdnem olyan hosszú haja mint nekem, annyi különbséggel, hogy az övé, tejföl szőke és olyan tenyérbe mászó képe van, hogy az már fáj.
Jó későn jutok el végre odáig, hogy lefürödjek, és a pihe-puha ágyamba végül álomba szenderüljek, szinte pillanatok alatt, ami nem csoda, mivel eléggé fárasztó volt minden háztársamnak felelni a kérdéseikre.
Fejezet 2 by LilyZs
2. fejezet

Másnap reggel, mikor megkaptam az órarendemet, először felderültem, majd nyomban el is komorultam. Örültem, mert dupla bájitaltannal kezdünk, annak viszont kevésbé amikor megláttam, hogy a griffendélesekkel leszünk egy csoportban, mivel nem volt kedvem az idióta James és Sirius pároshoz, ám nem úsztam meg. Ahogy a terem előtt várakoztunk, rögtön megtaláltak engem és Sirius kérdőre is vont.
- Mi volt az a nagy lamúr jelenet Pitonnal?
- Nem hiszem, hogy túl sok közöd van hozzá - vetettem oda hűvösen.
- Csak nem a pasid?
- Nem, nincs pasim, Perselus pedig az unokatestvérem. Az ő édes anyja és az enyém, testvérek. Kielégítő volt a válasz? - kérdezem fölényesen, mire Sirius végig simít az arcomon, majd elmosolyodik
- Kielégítő - lépett közelebb, de én abban a pillanatban, hátat fordítottam neki és besiettem az éppen nyíló terembe, ahol tekintetemmel rögtön megkerestem Perselust, és mellé ültem le.
Hamarosan megjelent, egy igen méretes pocakkal rendelkező alacsony tanár és rögtön velem kezdte az órát.
- Miss de Beauvoir, iskolánk új tanulója és ha jól hallottam, kiváló bájital ismeretekkel rendelkezik, ezért kisasszony ha nem bánja, előbb felmérném a tudásszintjét. Kérem, fáradjon ide és töltse ki ez a felmérő lapot, legyen olyan kedves - mosolygott biztatóan a tanár, én meg kisétáltam hozzá, majd hozzáláttam a felmérőlap megírásához.

Nem egész negyedóra múlva, visszaadtam a pergament a tanárnak, ami teljesen ki volt dolgozva, mivel roppant könnyű feladatokat írt rá, legalábbis szerintem.
- Nahát, kisasszony! Az elméleti tudása tökéletesnek tűnik főként, hogy ilyen rövid idő alatt elkészült vele, ezért most mutassa meg a gyakorlatban is mit tud, legyen kedves. A feladata ugyan az, mint a többieknek, vagyis az élő-halál eszenciájának elkészítése, jó munkát kívánok.
A dupla bálitaltan órák vége előtt, tíz perccel készültem el, s mikor intettem a tanárnak, hogy megnézheti a munkámat, boldogan érkezett meg az asztalunkhoz.
- Ez tökéletes, kisasszony! Húsz pont, a Mardekárnak! - felelte, majd Perselusét is megnézte és az övé is hibátlan volt, így összemosolyogtunk. Hát, nem hiába vagyunk rokonok.
Következő óránk gyógynövénytan volt, ami úgyszintén jól ment nekem, ezért nem volt mitől tartanom. Viszont ami utána jött azzal bajba voltam, ugyanis a sötét varázslatok kivédése, sosem volt az én műfajom, így igyekeztem a háttérben maradni, ami több kevesebb-sikerrel össze is jött.

Órák után a könyvtárba mentem, hogy gyorsan megcsináljam a házimat, mert én sosem szerettem az utolsó pillanatokra hagyni a leckeírást. Nagyban görnyedek a pergamenem fölött, mikor egy hang mögülem megszólal.
- Ne haragudj Emily, nem akarlak zavarni, de nincs máshol hely...
- Nem zavarsz Remus, gyere nyugodtan - mondtam kedvesen, ő pedig leült - Te mivel kezdesz?
- Mágiatörténettel.
- Fúj, utálom.
- Én nem, mert szerintem érdekes tárgy és hát ha tanár szeretnék lenni...
- Te tanítani akarsz? De jó, erre nem is gondoltam, mármint, szóval ...
- Tudom, nem sokan nézik ki belőlem.
- Nem úgy értettem, hanem én bájitalfejlesztőnek készülök, de eszembe se jutott, hogy esetleg tanár legyek, pedig tetszik a gondolat.
- Vagy úgy! Hát, az tény, hogy kiváló érzéked van hozzá - mondta, mire én elpirultam - Jaj, nem akartalak zavarba hozni.
- Hát pedig sikerült, de mindegy. Kedves vagy.
- Akkor meg van rá az esély, hogy egy napon kollégák leszünk?
- Meglehet, minden esetre én örülnék neki - mosolyogtam rá.
- Én is.
Valahogy egyre szimpatikusabbnak találtam Remust, mert az ugyan feltűnt, hogy talán tetszem neki, mégis ő inkább afelé hajlott, hogy megismerjen nem pedig, hogy megszerezzen és ez óriási különbség. Nem mellesleg azok a meleg barna szemei, valahogy olyan mélységes megnyugvást árasztottak magukból, hogy akárhányszor belenéztem, mindig mosolyognom kellett.
Már majdnem kész voltam a tanulnivalóimmal, mikor meghallottam a hátam mögött, Remus barátainak jellegzetes vihogását. Gyorsan pakolni kezdtem, hogy eltűnjek onnan, de lassúnak bizonyultam, mivel már körül vettek.
- Áh, a Roxfort legszebb nője, személyesen - mondta Sirius - Nem kell rohannod, nem akarunk zaklatni, csupán tanulni jöttünk.
- Nem azért megyek el, hanem mert épp végeztem.
- Nézd Emily, esküszöm semmi olyat nem fogunk mondani, sem tenni, ami miatt menned kell. Tényleg csak tanulni jöttünk - bizonygatta Sirius és mivel őszintének tűnt, így visszaültem, hogy befejezzem a házimat.
Valóban nem piszkáltak, hozzám se szóltak, így kicsit kezdtem feloldódni a hirtelen jött indulatomból. Épp egy bájitalokkal foglalkozó könyvet tanulmányoztam, amikor felpillantok Remusra és látom hogy rettenetesen gondolkozik, miközben a pergamenjére mered.
- Gond van? - kérdezem tőle.
- Hát a bájital házim sehogy se akar összeállni, valami nem jó - vakarta a fejét.
- Segítsek? - érdeklődtem továbbra is, majd választ nem várva, mögé léptem és átnéztem a pergament. Rögtön meg is találtam a hibát, így elmagyaráztam, hogy mit rontott el és menet közbe már rá is jött, így gyorsan kijavította.
- Örök hálám, tanárnő! - nevetett rám.
- Semmiség, de ha bármikor segítség kell, szólj nyugodtan - mondtam mélyen a szemébe nézve és éreztem, hogy kezdek vörösödni, mivel elég közel voltunk egymáshoz. Gyorsan elkaptam a tekintetemet róla, hogy leplezzem a zavaromat, majd felmarkoltam a táskámat és egy gyors köszönést követően elindultam a klubhelyiségünkbe.

Remus Lupin

- Hé, Holdsáp! Úgy nézem, tetszel a csajnak - vigyorgott Tapmancs.
- Mi? Mindezt abból szűrted le, hogy segített a bájital háziban? Tudod te is, hogy jó belőle.
- Nem, hanem abból, ahogy rád nézett és úgy elvörösödött, mint a főtt rák, mikor rájött milyen közel volt hozzád.
- Tényleg?
- Ja, ja! Nagy mázlista vagy! Neked is tetszik, mi?
- Hát, nagyon szép lány.
- SZÉP? Ez egy álomnő barátom! - csattant fel Tapmancs, mire a könyvtárosnő rámordult, hogy csendesebben.
- Igen, épp ezért nem való hozzám, hiszen én ...
- El ne kezd, Holdsáp, én a helyedben inkább ráhajtanék, hiszen látszik rajta, hogy bejössz neki - szólt közbe Ágas.
- Én nem is tudom..., de mégis, mit csináljak? Vagy mi van, ha nem...
- Kizárt! Egyébként meg csináld azt amit eddig, látod, hogy mi labdába se rúgunk nála Tapmanccsal. A te szerénységedre és áldott jó szívedre van szüksége.
- Hát, megpróbálom - böktem ki bizonytalanul.
- Ez a beszéd! Ja, de mindent tudni akarunk - vigyorgott Ágas.
- Jó, persze - hagytam rájuk a dolgot, majd elindultam a hálókörlet felé.
Út közben végig azon gondolkoztam, hogy miért pont engem szemelt ki, hiszen ilyen csodaszép lányhoz nem illik egy olyan, mint én. Nem vagyok se gazdag, se jóképű és van egy óriási hibám is, amiről ugyan nem tehetek... az én legféltettebb titkom. Vérfarkas vagyok és azt gondolom, ez elég nyomós ok arra, hogy ne legyen barátnőm. Kétség kívül Emilybe könnyedén bele tudnék szeretni, hiszen nem csak szép, de okos is.


Emily de Beauvoir

Másnap, majdnem elaludtam így kapkodva készültem el, hogy beérjek az első órára, mivel a reggelit már sikeresen lekéstem. A sötét varázslatok kivédése terem felé rohanva kaptam a fejemhez, hogy hosszú hajam most szanaszét áll, pedig én mindig szigorú kontyban hordom. Végszóra értem be a terembe és meglepődök, mikor csak Remus mellett találok üres ülőhelyet, így nincs mit tenni, mellé telepedem le. Közben hallottam, hogy a hátunk mögött Jamesék valamin roppant jól szórakoznak és gyanítom köze van hozzám a dolognak.
Mivel Remus mellett ültem és még élénken élt bennem, hogy tegnap mit váltott ki belőlem a közelsége, meg sem mertem szólalni, helyette próbáltam figyelni az órán, de valahogy, nem ment.
Miközben a tanár a táblára írt, Remusra pillantottam, s ezzel egy időben ő is rám nézett, így sikerült elvesznünk egymás tekintetében, majd ismét érezni kezdtem, ahogy lángra gyúl az arcom, ő pedig halványan elmosolyodik ezen. Lesütöttem a szememet és gyorsan a könyvemre meredtem.

Kicsengetéskor rájöttem, hogy az egész órából semmit nem fogtam fel, így Perselustól kellett elkérnem az anyagot, hogy bepótoljam. Nem értette ugyan, hogy miért kérem el, mivel hogy ott voltam órán én is, de azzal magyaráztam, hogy elaludtam, közben pedig ostoroztam magam, hogy mekkora idióta vagyok, hogy egy fiú, aki jóképű, intelligens, kedves - Nem, nem, nem! Nem veheti el az eszemet ennyire! - dühöngtem magamban és elhatároztam, hogy megpróbálom őt figyelmen kívül hagyni, de arra nem gondoltam, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű feladat.

Szombat délelőtt épp a reggelimet fejeztem be, majd a klubhelyiségünk felé indultam, mikor Remus termett mellettem.
- Szia - köszöntött mosolyogva.
- Szia. Mi újság?
- Semmi különös. Veled?
- Hasonló. Mi járatban? - kérdeztem.
- Hát, igazából téged kerestelek.
- Ó, és miért?
- Tudod, szóval, én arra gondoltam, hogy mivel olyan szép idő van odakint, talán lenne kedved sétálni velem egy kicsit.
- Rendben, mehetünk csak elugrok a szobámba egy pillanatra. Megvársz?
- Hogyne - mondta mosolyogva, én pedig mikor már nem látott, sietősre vettem az iramot, mert rettenetesen örültem. Úgy kalapált a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
Gyorsan megnéztem magam a tükrömben és úgy döntöttem, leengedem a hajamat, majd megigazítottam a ruhámat és visszamentem hozzá. Ahogy meglátott elmosolyodott, én meg szokás szerint elpirultam, remélem egy idő után elmúlik nálam ez a zavartság, mikor a közelemben van.

Békésen sétálgattunk egymás mellett és rengeteget beszélgettünk, miközben élveztük a nyár utolsó napsugarait. Sokat nevettünk, mesélt a kalandjaikról a barátaival és megvallom őszintén, kicsit irigy voltam rá, hogy neki ilyen jó cimborái vannak, mivel nekem, ha úgy vesszük egy sincs, mert akik vannak, azok mind csak felszínesek.
Miután kicsit jobban megismertük egymást, úgy elrepült az idő, hogy észre se vettük. Csupán a hangosan korgó gyomrunk jelezte, hogy nem ártana ebédelni menni, így hát visszaindultunk a nagyterembe és most kivételesen a griffendélesek asztalához ültem le, ahol Remus díszes barátai már vígan ettek. Ezután egy számomra utálatos hang szólalt meg mögöttem, ami nem mástól származott, mint Lucius Malfoytól.
- Eltévesztetted az asztalt, Beauvoir!
- Talán megakarod szabni, hogy mit csináljak? - fordultam felé.
- Nem éppen, de jobban tennéd, ha nem cseverésznél mardekáros létedre a csőcselékkel.
- Különben?
- Megjárod! - felelte, mire én felpattantam és rászegeztem a pálcámat.
- Jól figyelj arra amit most mondok Lucius! Nekem senki nem szabhatja meg, hogy mikor, kivel, mit csinálok és jobb ha tudod, hogy nem félek tőled! Engem nem érdekel, hogy ti utáljátok a Griffendéleseket, én azzal barátkozok akivel akarok, világos?
- Azt hiszed megijedek tőled cafka? - nevetett rám gúnyosan, mire meglepetésemre egy sóbálvány átok találta el őt, de az nem én voltam, hanem Sirius.
- Bocs, de nem bírtam tovább hallgatni.
- Meg tudom védeni magam.
- Tökéletesen tisztába vagyok vele Emily, de az etikett így kívánta - felelte halál komoly arccal, én pedig elnevettem magam, majd egy puszit nyomtam az arcára, visszaültem Remus és közé, hogy folytassam az ebédet.
Két perc nem telt el és mögöttünk terem a kedves bájital tanárunk, majd megszólal.
- Ejnye, Black fiam, alig kezdődött el az év, maga máris büntető munkát akar?
- Tanár úr kérem, az egész az én hibám - szólok közbe rögtön.
- Maga? Miket beszél kisasszony, hiszen láttam hogy...
- Igen, de Malfoy belém kötött és Sirius csupán megvédett tőle. Kérem, a büntetés engem illet.
- A bájitalok királynőjét akkor se büntetném meg ha valóban maga tette volna. Nos, ez esetben nem láttam semmit, rendben? - kacsintott Lumpsluck, majd fütyörészve elsétált.

- Miért csináltad? - förmedt rám Sirius.
- Mert az én hibám volt.
- Hazugság! Malfoy kezdte!
- Igen, de ezt ki hinné el?
- Minden esetre köszönöm.
- Nincs mit.
- Hát, mégis csak van előnye annak, ha az ember stréber - mondja nevetve Sirius.
- Nem vagyok az!
- Akkor tetszel a vén kecskének.
- Fúj! - nevetek most már én is - Inkább vállalom, hogy stréber leszek.

Ezután valahogy úgy éreztem, egyre jobban összebarátkozok velük és sokkal több időt is töltöttem a fiúkkal. Nem érdekelte se őket, se engem az, hogy nem egy házba tartozunk és ez tetszett a legjobban. Igaz, Perselus óva intett tőlük, de nem haragudott érte mikor azt mondtam, engem nem érdekel a mardekárosok véleménye, még akkor sem, ha ezzel kiutálnak a saját házamból. Mondjuk az is igaz, hogy én sosem hittem volna magamról, hogy valaha is fiúkkal fogok barátkozni, de mit csináljak, ha jól érzem magam velük.
Fejezet 3 by LilyZs
3. fejezet

Két hónap telt el az iskolakezdés óta és nagyon sok időt töltünk együtt Remusszal. Akár tanulásról van szó, akár csak a szabadidőnket töltjük együtt, valahogy úgy érzem, napról- napra jobban kedvelem őt. Habár még semmi konkrét dolog nem történt köztünk, mégis néha olyan mint ha már együtt járnánk, amit természetesen nem bánnék, sőt.
Ahogy az várható volt, hogy a drága háztársaim kiutáltak és ott szúrnak ahol csak tudnak, de nem érdekel, mert ők egytől-egyig ugyan olyan felfogással rendelkeznek, mint az anyám, vagyis az aranyvér és a pénz a legfontosabb. Ám amióta ismerem a négy tekergőt, teljesen átértékelődött bennem ez a fajta felfogás, amit még anyám sulykolt belém és végre rájöttem, hogy a barátságnál, meg az összetartásnál nincs jobb dolog a világon. Mivel a jelek szerint a fiúk befogadtak magukhoz, ami nagyon jól esik, igyekszek, hogy olyan baráti kapcsolatom legyen velük, amiben nekem még sosem volt részem, habár Remustól kicsit többet várnék, de majd idővel az is eljön.
James, az örök mókamester elárulta nekem is legféltettebb titkát, vagyis amit már az egész iskola tud, hogy halálosan szerelmes egy Lily nevű lányba, de a hölgyemény valamiért rá sem hederít. Kicsit sajnáltam Jamest, mivel látszott rajta, hogy nagyon bántja a dolog, ezért próbáltam neki tippeket adni, hogy vajon mi lehet Lily állandó elutasításának az oka és a jelek szerint, tudtam újat mondani. Ott van még Sirius is, aki az utóbbi időben sokat változott, főleg az óta mióta több időt töltök velük. Alig szól hozzám, pedig próbálok kommunikálni vele is, vagy bevonni őt is egy-egy beszélgetésbe, de semmi, így hát ő most elég nagy rejtély számomra. Peter viszont beszél helyette is, már nem egyszer kellett rá némító bűbájt szórni, csak hogy öt percre csöndbe legyen végre, de alapjába véve, egy csupa szív ember.

Épp Roxmortsba tartunk a Három Seprűbe, így öten. Remus mellett sétálok s a kezemet fogja, ami egyáltalán nem feszélyez, nem jövök zavarba és ennek kimondottan örülök. Annak viszont nem, hogy Sirius, újfent hallgatag, sőt meg mernék esküdni rá, hogy talán bántja valami, így veszem a bátorságot odasúgom Remusnak, hogy mindjárt utánuk megyek, mire bólint, én pedig megállok, majd elkapom Sirius karját és szembe fordítom magammal. A többiek szó nélkül tovább mennek, én pedig az arcát fürkészem, hátha elárul valamit, de semmi.
- Sirius, mi a baj?
- Honnan veszed, hogy bármi bajom van? - kérdez vissza kissé hűvös hangnemben.
- Látom. Nem vagyok ostoba. Mondd, én vagyok az oka?
- Nem - feleli lehajtott fejjel.
- Hazudsz.
- Nem!
- Nézd, ha zavar, hogy veletek lógok, csak mondd meg és nem haragszom - de nem válaszol, csak áll előttem és a cipőjét fürkészi - Szóval ez a bajod. Figyelj, én nem akarom szétzilálni négyőtök barátságát, majd mondom Remusnak hogy ha akar találkozzunk, de csak kettesben, így nem fogok zavarni - felelem, majd a többiek után indulok.
- Várj! - kiált utánam, de csak megállok és nem fordulok felé, ő viszont elém áll - Emi, nem úgy van ahogy gondolod.
- Hát akkor?
- Én, én...nem tudom.
- Nem értelek, Sirius, mi van? Mondd el és megbeszéljük - simítok végig borostás arcán.
- Nem lehet - sóhajtott fel, gondterhelten.
- Miért nem? - erősködtem tovább, mert láttam, hogy vívódik magában, de válasz helyett csak közelebb lépett és egy puszit nyomott a homlokomra, majd karon ragadott és a többiek után mentünk tovább, szó nélkül.

- Na, mi a helyzet? - kérdezi Remus halkan.
- Csak beszélgettünk, és próbáltam felvidítani, de nem jött össze.
- Mostanában elég rossz kedvű.
- Igen, észre vettem - motyogtam, talán inkább csak magamnak, majd pár perc múlva már meg is érkeztünk a Három Seprűbe. Alapjába véve szerettem ezt a helyet, de Rosmertát aki felszolgáló volt itt, valahogy nem csíptem, mert mindig olyan undorral méregetett, akár hányszor meglátott, pedig soha egy rossz szót nem szóltam hozzá.
A fiúk kikérték az italokat, én konkrétan vajsört ittam Remusszal, a többiek viszont lángnyelv whiskyt fogyasztottak, ami már ránézésre égette az ember nyelőcsövét és nem értettem, hogy lehet azt a szörnyűséget meginni, de úgy látszott, hogy a fiúknak ez meg se kottyan, gyanítom nem most kezdték a dolgot.
Eleinte roppant jól szórakoztunk, rengeteget nevettünk mind az öten, de ahogy az italok fogytak, kezdett zavarni, hogy Sirius folyamatosan búskomor arccal engem bámul, ezért fogtam magam és kimentem a mosdóba. Visszafelé félúton összeütköztem Remusszal, majd megálltunk egymással szembe és egyre jobban elvesztünk a másik tekintetében. Két kezébe fogta az arcomat, majd lassan felém közelített és gyengéden megcsókolt, én pedig a fellegekben jártam. Karjaimat a nyaka köré fontam, ő pedig a derekamnál fogva húzott szorosan magához. Pár percre kiesett minden, annyira elmerültünk egymásban, de aztán egy hangos robajjal bevágódó ajtó szakította meg ezt a csodás pillanatot. Majd mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket, de semmit nem láttunk, ezért Remus tovább indult a mosdóba, míg én vissza akartam menni a helyemre, de akkor esett le, hogy ki volt az a vadállat, aki ekkora hangerővel rontott ki a kocsmából, mikor Siriust nem találtam az asztalunknál. Kinéztem az ablakon és még láttam ahogy sebes léptekkel a kastély felé csörtet, így fogtam magam és utána indultam.
- Sirius! Állj...már...meg! - loholtam utána ahogy tudtam, mert most hogy ivott talán végre kiszedem belőle hogy mi a baja.
- Hagyj békén! - feleli dühösen, de én nem tágítok.
- Állj meg kérlek! - fogtam könyörgőre a hangomat, közben pedig az oldalamra szorítottam a kezemet, mert nagyon szúrt a sok futástól, de végül utolértem és határozottan elmartam a karját, így majdnem elestünk, de nem érdekelt - Nem hallod, hogy hozzád beszélek?
- Mi a fenének jöttél utánam?
- Mert elegem van a viselkedésedből!
- Az én dolgom! Engedj el!
- Nem! Tudni akarom!
- Emi kérlek, csak hagyjál, jó?
- Felejtsd el, addig innen el nem mozdulok...
- Hát jó, igazán tudni akarod? Hát jó! Megőrülök a féltékenységtől, ahogy Remusszal láttalak smárolni, sőt az is szörnyen fáj, hogy vele vagy, mert...
- Sirius...- nézek rá döbbenten.
- De ne aggódj, nem fogok bele rondítani a kapcsolatotokba, mert Remus a legjobb barátom. Most már mindent tudsz Emi, kérlek hagyj békén - mondta végül, majd ott hagyott, s én egy darabig csak néztem az egyre távolodó alakját, közben pedig próbáltam megemészteni a hallottakat.

Kis idő múlva egy kéz érintését érzem a vállamon, amire összerezzenek, de ahogy meglátom, hogy Remus az, rögtön hozzábújok és átölelem, ő pedig viszonozza.
- Minden rendben? - kérdezi.
- Persze.
- Láttam, hogy Tapmanccsal beszéltél, mondott valamit?
- Nem, semmit, csak terelt ahogy szokott - hazudtam, mert úgy gondoltam ha megtudja, amit pár perce én is, abból baj lehet, ezért inkább hallgattam.
- Ne emészd magad, biztos nem veled van baja.
- Remélem- sóhajtottam - Viszont akkor mi most járunk? - kérdezem mosolyogva.
- Hát, nagyon úgy tűnik - felelte, én pedig megcsókoltam.
Miután, visszasétáltunk a kastélyba, nagy nehezen elszakadtunk egymástól, én pedig a hálókörletem felé vettem az irányt. Közben végig azon gondolkoztam, hogy vajon hibát követek- e el azzal, hogy Remusszal járok, hiszen ha az egyik legjobb cimborája is szerelmes belém, ennek az lesz a vége, hogy kettejük barátsága megromlik, természetesen miattam, ezt pedig nem akarom.
Amint az várható volt, egész éjjel forgolódtam csak és aludni szinte semmit nem tudtam, mert folyamatosan ezen járt az agyam - Most azért szakítsak Remusszal, hogy ők megmaradjanak legjobb barátoknak, de akkor velem mi lesz? Vajon mi lenne a helyes lépés? - tettem fel magamban a kérdést újra és újra, de aztán végül a mardekáros önző énem győzött, ezért úgy döntöttem, azt teszem ami nekem jó és addig élvezem Remus társaságát, amíg csak lehet, Sirius meg majd megbékél. Ahogy eddig elnéztem, rövid időn belül találni fog magának egy lányt aki majd elfeledteti vele ezt az egészet, de legfőképpen engem.

Hétfő reggel szokás szerint dupla bájitaltannal kezdünk, s amint az várható volt, Remusszal ülünk egy asztalnál, ám a drága tanár úrnak ez a felállás nem tetszik, mivel, hogy mind a ketten jók vagyunk a tantárgyból, ezért Remust elülteti mellőlem és a helyére ki mást oszt be mellém, mint Siriust. Egyetlen oka van, hogy örülök neki, amiért mellém ült, mégpedig, hogy legalább most nem kell néznem a pukkadt fejét, egész órán. Amint mellém ér, rögtön felderül az arca, én pedig tekintetemet a plafonra emelem és a fejemet csóválom.
- A mai órán százfűlé főzetet fognak gyártani, jobban mondva, az elkövetkezendő egy hónapon keresztül folyamatosan, mivel ennek a bájitalnak az elkészítése ennyi időt fog igénybe venni. Minden óra végén lehibernálják a főzetüket és a következőn folytatják. Eléggé bonyolult bájital így kérek mindenkit, nagyon figyeljenek oda a pontos arányokra, a keverések irányára, és számára, különben akár katasztrófával is végződhet... - magyarázott Lumpsluck professzor.

Siriusszal hozzáláttunk a főzethez és észre vettem, hogy roppant jó kedve van, valószínűleg köze van ahhoz, hogy most egy hónapon át minden bájitaltanon, mellettem fog ülni. Egész óra alatt úgy dolgozott a kezem alá mint a kis angyal, én mondtam neki, mit és mennyit szeleteljen, vagy éppen mérjen, kavarjon, ő pedig készségesen teljesítette, minden kérésemet, így a második óra végére tökéletes összhang alakult ki köztünk, nem túlzok ha azt mondom, fél szavakból is megértettük egymást.
Az óra végén a professzor körbe járta a főzeteket és nem egy páros volt akinek előröl kellett kezdenie a következő órán az egészet, viszont a miénk pont úgy haladt ahogy kellett, így örömmel léptem ki a teremből, miután gondosan hibernáltuk a bájitalunkat. Remus rögtön mellettem termett és átkarolta a derekamat.
- Na hogy ment? - kérdeztem
- Egész jól és ahogy láttam nektek is - én persze kihallottam a sértettséget a hangjából.
- Azt ne mondd, hogy féltékeny voltál.
- Csak egy kicsit.
- Remus! - csattantam fel hirtelen.
- Jó bocs, de tudod nekem te egy igazi kincs vagy és nem esik jól, ha...
- Hé, hé, állj! Sirius a barátod, nem?
- De.
- Nincs több kérdésem.
- Igazad van sajnálom, csak tudod, olyan felszabadult volt mindkét órán, reggel meg majdnem leharapta a fejünket a szobában.
- Mondjuk ez nekem is feltűnt, de nem lehet hogy talán barátnője van?
- Tudod, hogy nem olyan fajta és ha lenne is arról tudnánk - és úgy láttam, hogy Remusnak roppant rosszul esik, hogy valamit titkol előle a barátja - Viszont én most rohanok mágia törire - felelte, majd egy gyors puszit nyomott a számra és elviharzott.

Mivel Bimba professzor megbetegedett és nem helyettesíti senki, ezért elmaradt a gyógynövénytan óránk, vagyis a mardekárosok és a hollóhátasok téblábolhattak a kastélyban, egy teljes órán keresztül. Én leültem a folyosó egyik ablakpárkányára és jó stréber módjára, készültem a következő órámra. Mivel mélyen belemerültem az olvasásba nem vettem észre, hogy szerencsétlenségemre Lucius és két hegyi gorillája, Monstro és Yaxley, épp előttem állnak, közben pedig engem figyelnek.
- Nahát, itt a mi kis fekete bárányunk! - monda gúnyosan - Most egyedül vagy kiscsibém, nincs aki megvédjen!
- Nem szorulok segítségre, és már mondtam, nem félek tőled! - vágtam vissza és egymásra szegeztük a pálcáinkat.
- Tudod, szépségem, nem szívesen bántanám a csinos kis hátsódat, de ha nem mondasz le a csőcselékről és nem viselkedsz mardekáros módjára, sajnos kénytelen leszek...
- ,,Stupor" - küldtem felé egy kábító átkot ami el is találta, majd a fal tövében összerogyott és elájult azonnal, de a két gorillája egyszerre támadtak rám, én pedig csak védekezni tudtam. Aztán egyszer csak két fénycsóva találta el őket, s mikor a hátam mögé néztem, hogy megtudjam kik segítettek, megdöbbentem. Regulus és Perselus közeledett felém, akik épp akkor tették el a pálcájukat.
- Ne hálálkodj, nem szívesen tettük, csupán a kettő egy ellen nem volt fair - mondta Regulus.
- Akkor is köszönöm.
- Emi, ez elkerülhető lett volna, ha nem barátkozol...
- Ne kezd légy szíves, ezt már megbeszéltük egyszer.
- Te tudod - sóhajtott egyet, majd hirtelen megjelentek a tekergők is, akik nagyokat pislogva néztek, hol a mi hármasunkra, hol a kiütött Malfoly bandára.
Rögtön beszámoltam nekik mi történt pontosan, mire Remus aggódva nézett végig rajtam, hogy nem esett- e bajom, de rögtön megnyugtattam, hogy minden oké. Sirius, viszont az öccséhez és Perselushoz fordult, majd mindenki meglepetésére a kezét nyújtotta feléjük, amit nagy nehezen, de elfogadtak, hiszen köztudott dolog, hogy ők utálják egymást.
- Most az egyszer nagyok voltatok! Igen, Pipogyusz, te is.
Fejezet 4 by LilyZs
4. fejezet

Ezután az eset után, a háztársaim megkeserítették az életemet, mert mi az hogy a mardekárosok legmenőbb fickóját csak úgy megátkozom alapon. Természetesen magamra vállaltam a két gorillájának a megtámadását is, ezért cserébe Regulus és Perselus titokban mellém álltak, akik igyekeztek védeni engem a többiek haragjától. Ebből kifolyólag a tekergők is mindig velem voltak, akár a könyvtárban, vagy a szünetekben, sőt bárhol és bármikor.
Most is épp velük vagyok és egy elhagyott folyosó végében ücsörgünk. Természetesen megint az életemről faggatnak, amit persze nem bánok, hiszen vagyok már velük olyan nexusban, hogy egyre több titkomba avatom be őket.
- Egyet mondj már meg nekem - néz rám fürkészően James - Mondd mégis mi vitt rá, hogy bájital fejlesztőnek készülj?
- Hosszú történet - komorultam el hirtelen.
- Na halljuk, időnk az van bőven - biztatott Sirius is.
- Hát jó, de azt tudnotok kell, hogy egyik legféltettebb és legszörnyűbb titkomat fogom most elmondani, kérlek ne mondjátok el senkinek, oké?
- Ez megtisztelő Emily és ünnepélyesen esküszünk, hogy lakat lesz a szánkon! - felelte James, majd mind a négyen úgy csináltak, mint ha becipzározták volna a szájukat.
- Hét éves voltam, mikor a szüleimmel elmentünk nyaralni. Mivel rettenetesen untam magam, elindultam sétálni a közeli erdő felé, ahol szebbnél szebb virágok nyíltak és rögtön szedegetni kezdtem őket. Észre sem vettem, hogy egyre beljebb megyek az erdőben, csak akkor tűnt fel, hogy baj van, mikor a hátam mögött megreccsent egy ág. Megfordultam és egy vicsorgó vérfarkas állt előttem. Nem tudom merre, de mint az őrült rohanni kezdtem és segítségért kiabáltam torkom szakadtából, de aztán elestem. A dög már épp csapott volna le rám mikor hirtelen ott termett az apám - itt megálltam a mesélésben, mert könnyek kezdték szúrni a szememet, de nagy levegőt vettem és folytattam - Meg akarta átkozni a vérfarkast, de az egy lépéssel előtte termett és a földre lökte apát, aki kiabálni kezdett, hogy fussak, de nem bírtam megmozdulni mindaddig, amíg meg nem harapta apámat - a könnyeim most már záporoztak a szememből - Ezután kezdtem el futni mint az őrült, mind addig míg egy varázsló a segítségemre nem sietett, aki valószínűleg vadőr volt, nem tudom. Apa ezután a Mungóba került, de nem tudta feldolgozni a tényt, hogy most már ő is minden teliholdkor vérszomjas fenevaddá fog átváltozni és három hónap után öngyilkos lett - a történetem végére érve totál kiborultam, hiszen rég nem idéztem már fel ezeket a szörnyű emlékeket, amik a jelek szerint még mindig olyan élénken élnek bennem, mint ha csak tegnap történt volna. Meglepetésemre nem Remus ölelt át nyugtatólag, hanem Sirius.
Kis idő múlva összeszedtem magam és folytatólag még hozzá tettem.
- Óriási bűntudatom volt, mert miattam történt az egész és az eset után három évig folyamatos rémálmaim voltak. Úgy nézett ki, bele fogok őrülni ebbe az egészbe, de aztán mikor kiderült hogy boszorkány vagyok és felvettek a Beaubatonsba, eldöntöttem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy feltaláljak valamit, ami segít azokon akiket vérfarkas harapott meg. Tudtam, hogy ezzel már nem hozhatom vissza apát, de a tudat, hogy mások talán elkerülhetik ezt a sorsot, vagy csak enyhíthetek a helyzetükön, valamelyest megnyugvást hozott az életembe.

Beszámolómat hosszú csend követte, Remus ijedten bámult maga elé, a többiek meg csak döbbenten hápogtak, végül Sirius szólalt meg először.
- Így már értető az elhatározásod és le a kalappal. Viszont azt tudnod kell, hogy ha bármiben segíthetünk, azonnal szólj, oké?
- Köszi, ígérem úgy lesz - feleltem szipogva.
- Emily ez borzasztó, én nagyon sajnálom - mondta James.
- Én is - sóhajtottam - Annyira belém vésődött ez az egész, hogy harmadikban a mumus először a vérfarkas, majd a halott apám alakját vette fel. Azóta sem tudom kivédeni a mumustámadást - mondandóm befejeztével, Remus felpattant és elrohant. Utána akartam menni, de Sirius megállított és James eredt a nyomába.

- Ennyire megharagudott rám? - kérdeztem Siriustól.
- Nem hiszem, de James majd kideríti, ne aggódj - felelte, én meg hozzábújtam és éreztem az egyre gyorsuló szívverését, közben pedig a hátamat simogatta. Kis idő múlva, kezdtem megnyugodni, s ekkor feleszméltem, mert nem biztos, hogy jó ötlet volt épp Sirius karjaiba bújnom, hiszen tudom mit érez irántam. Mikor felnéztem az óceán kék szempárba, amelyben most valami különös fény csillogott, hirtelen elszégyelltem magam és gyorsan egy lépést tettem hátra.

Aznap nem találkoztam Remusszal, ezért nagyon aggódtam érte, mert fogalmam sem volt, vajon mitől borult ki ennyire, aztán arra gondoltam, hogy talán nagyot csalódott bennem és most ez miatt fogunk szakítani. Így hát felkészítettem magamat erre a lehetőségre, hogyha valóban megtörténik, ne érjen váratlanul. Meglepetésemre azonban nem dobott, ugyanakkor roppant távolságtartó volt velem attól kezdve és mondhatom, hogy ez rosszabbul esett mint ha szakítottunk volna.
Akár hányszor kérdeztem tőle, hogy még is mivel bántottam meg, vagy mi a baja, ugyanúgy hallgatag volt, mint Sirius, mikor még nem tudtam hogy érez irántam, ám itt most másról volt szó, de semmit nem értettem.

Az elmúlt pár hétben egyetlen dolognak örültem csupán, mégpedig annak, hogy a százfűlé főzetünk tökéletesre sikerült, így újabb húsz pontot szereztem a mardekárnak, emiatt a háztársaim egy kicsit békén hagytak és nem kötöttek belém lépten-nyomon. Remusszal viszont nagyon eltávolodtunk egymástól, alig beszéltünk, így nem csodálkoztam rajta, hogy sorozatosan mondja le a találkáinkat, ahogy most azt is, amit ma estére beszéltünk meg. Nap végén közölte velem, hogy ma este semmiképp nem tud eljönni, én pedig kezdtem már belefáradni ebbe.
Este ültem a szobámban, az ágyamon és azon gondolkoztam, hogy ha ő nem szakít velem akkor megteszem én, mert ez a se veled, se nélküled kapcsolat nem vezet sehová. Ám egyszerre egy bagoly röppent a szobámba és egy cetlit dobott az ágyamra, majd kirepült.

Emi!

Mégis el tudok menni, a találkozóra, így kérlek gyere az előzőleg megbeszélt
helyre, kilenc órára. Ott foglak várni.

Remus

Ránéztem az órára, ami mutatta hogy alig van tíz percem oda érni, de meg kellett próbálnom, hiszen most talán elmondja mi bántja, vagy ha nem, akkor véget vetek ennek az egésznek. Gyorsan megigazítottam magamon a ruhámat és a hajamat, majd elindultam. Félúton azonban Fricsbe botlottam majdnem, így el kellett bújnom és megvárnom míg tovább áll, ám a jelek szerint nem nagyon sietett, más úton meg nem tudtam menni a megbeszélt helyre. Majd fél óra múlva, végre elhúzott, így rohanni kezdtem és reméltem, hogy még ott találom Remust.
Elértem a sötét folyosószakaszra ahová a találkát beszéltük meg, ám hiába szólongattam, nem felelt, így tudtam, hogy elkéstem. A következő pillanatban azonban hátulról két kéz siklott végig a csípőmön, majd átölelt.
- Jaj, Remus megijesztettél!
- Ne haragudj - mondta halkan, majd húzni kezdett, egy falikárpit mögé - Gyere, itt nem talál ránk Frics.
- Remus, beszélnünk kell - néztem a szemébe határozottan, de ő mint ha meg se hallotta volna, a falhoz támasztott és megcsókolt. Először csak gyengéden, majd egyre szenvedélyesebben követelte az ajkaimat, miközben a kezeivel simogatott. Valahogy más volt az egész, még sosem éreztem őt ennyire szenvedélyesnek, de nagyon jól esett és teljesen magával ragadott engem is a hév. Olyan vágyak keltek életre bennem, amiről eddig fogalmam se volt, csak azt tudtam, hogy minden porcikámmal őt akarom és igen, megkívántam. Habár még soha nem voltam úgy senkivel. Majd egyszer csak váratlanul elhúzódott tőlem és elfordult.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan és a vállára tettem a kezem.
- Emily, valamit tudnod kell - mondta, majd megfordult, én pedig megdermedtem attól amit láttam - Én nem Remus vagyok sajnálom, de nem bírtam már tovább.
- Sirius... - suttogtam magam elé, majd hirtelen leesett a tantusz - Százfűlé főzet, azt ivott - gondoltam magamban és saját döbbenetemre, nem ordítottam, nem vágtam szájon, hanem egyik kezemet a tarkójához emeltem, magamhoz húztam, s most én csókoltam meg őt. Először meglepődött, majd ugyan ott folytattuk ahol abba hagytuk. Azokban a percekben fel sem fogtam, hogy gyakorlatilag most csalom meg Remust, mert mindent kizártam a gondolataimból és engedtem, hogy újra hatalmába kerítsen a vágy.
Mikor azonban, már a nyakamat csókolta, amit hátra vetett fejjel és csukott szemmel élveztem, hirtelen elhúzódott, majd zihálva így szólt.
- Ezt nem szabad... - és tudtam hogy igaza van így nem szóltam, hanem hagytam, hogy elhúzódjon. Belül mardosott a bűntudat, azért amit tettem, ugyan akkor mégsem bántam meg, igazán, mivel Remus elhanyagolt engem az utóbbi időben, de talán ezt mégsem érdemelte meg.
Össze voltam zavarodva teljesen, de egyet biztosan tudtam, mégpedig, hogy holnap szakítok Remusszal és nem Sirius miatt. Habár legbelül nem akartam, hogy csak ennyi legyen, ugyan akkor nem lenne szép dolog Remusszal szemben, ha rögtön a barátja karjaiba vetném magam. Hát azt meg kell hagyni, jó kis kalamajkába keveredtem.

Reggel, amint felébredtem, egyből Remus keresésére indultam, majd Petertől tudtam meg, hogy a gyengélkedőn fekszik, mert rosszul érezte magát. Ahogy beléptem az említett helyiségbe láttam, hogy valóban elég rosszul néz ki. Mikor észre vett, arca ugyan olyan komor volt, mint az utóbbi időben mindig.
- Mi történt veled? - kérdeztem az ágya szélére ülve.
- Semmi, rosszul lettem.
- Igen hallottam, azért vagyok itt.
- Nem kell, hogy sajnálj, Emily!
- Remus kérlek, mondd el mi rosszat tettem ellened, hogy hetek óta ilyen rideg vagy velem.
- Semmit, csupán rájöttem, hogy nem illünk össze.
- Remus...
- Vérfarkas vagyok Emily! Minden okod meg van rá, hogy undorodj tőlem! - vágta a képembe indulatosan, én pedig lefagytam.
- Ez nem igaz...
- De igen, kérdezd csak meg Jameséket, igazolnak majd.
- Nem - suttogtam könnyes szemmel.
- Hagyjuk egymást Emi, szabad vagy! - felelte, én pedig rémülten, könnyes szemmel rohantam ki a gyengélkedőről.

Végül valamelyik folyosó végében roskadtam össze és csak sírtam megállíthatatlanul. Nem érdekelt, hogy perceken belül órám lesz, sőt semmi nem érdekelt - Hát ezért taszított el - suttogtam magam elé, két sírógörcs között.
- Emily, mi tör.. - nézett rám Sirius.
- Remus tényleg vérfarkas? - ugrottam neki hirtelen.
- Mégis honnan...
- Most mondta!
- Igen.
- És te tudtad! - kiabáltam.
- Igen Em, tudtam. Nem mondhattam el, mert ez az ő titka.
- Igazad van, ne haragudj,nem akartam neked támadni.
- Semmi baj - mosolygott halványan, majd átölelt.
- Nézd, ha már minden titokra fény derült, van még valami amit el szeretnék mondani, vagyis inkább megmutatnám.
- Rossz dolog?
- Nem, igazából jó, viszont köze van a vérfarkastól való félelmemhez. Mivel valahogy meg kellett nyugtatnom magam, hogy van védekezési lehetőség ellenük, ezért megtanultam az animágiát - erre elmosolyodik, majd szívből nevetni kezd - Most mi van?
- Gyere! - húzott be egy üres terembe és ahogy becsukta az ajtót, rögtön át változott egy nagy, fekete kutyává, így én is nevetni kezdtem, aztán visszaváltozott. - Most te jössz - nézett rám várakozóan, én pedig felöltöttem az animágus alakomat, vagyis egy fekete párducét, mire Sirius elismerően füttyentett. Felugrottam mögé az asztalra és rá vicsorogtam, de ő erre csak megvakarta a fülem tövét, én pedig dorombolni kezdtem, majd visszaváltoztam.
- Mondd mi ez ha nem a sors iróniája?
- Animágusok egy csapatban.
- Ezt hogy érted?
- Úgy kérlek, hogy James és Peter is azok. Egyikük szarvas, másikuk patkány alakját ölti fel.
- Fogadjunk, hogy Peter a rágcsáló - mondom nevetve.
- Nahát, honnan tudtad? - és éreztem a mondatból, hogy legbelül nevet, majd ez az arcára is kiült.
- Nem volt nehéz, de ti hogy hogy...
- Remus miatt. Csak azért hogy ne legyen egyedül.
- Ti nem vagytok normálisak, ez nagyon veszélyes!
- Az lehet, viszont a barátai vagyunk és ezzel úgy tűnik valamelyest enyhítjük a szenvedését, hiszen nem hagyjuk magára. A baj csak az, hogy én már nem érdemlem meg a barátságát, mert csúnyán hátba szúrtam - mondja lehajtott fejjel.
- Sirius - szólítom meg, majd az álla alá nyúlok és felemelem a fejét, hogy a szemembe nézzen - Remus szakított velem.
- Mi? Mikor?
- Most reggel.
- Akkor azért sírtál...
- Nem, hanem mert megtudtam, hogy vérfarkas és megijedtem.
- Sajnálom.
- Jaj, Sirius! Legalább nekem ne hazudj! Egy frászt sajnálod - nem szólt semmit, de egy apró mosolyt azért észre vettem a szája sarkában bujkálni, mire én szorosan elé léptem, karjaimat a nyaka köré fontam és megcsókoltam, majd éreztem ahogy elmosolyodik.
- Akkor ez most mit jelent? - kérdezi csillogó szemekkel.
- Nem tudom, de talán még nem kéne...
- Áhá, szóval titkos randikra fáj a fogad? Végre valami izgalom.
- De csak ha nem baj.
- Semmi nem érdekel, csak az hogy végre az enyém vagy - suttogta a számba, s most ő csókolt meg.
Fejezet 5 by LilyZs
5. fejezet

Lassan elérkezik a karácsony és vele együtt a bál is. Engem még nem hívott el senki, de őszintén belegondolva, talán jobb is így. Remusszal azóta újra beszélő viszonyba vagyunk és többek közt első dolgom volt megosztani vele is illetve a többiekkel, animágus kilétemet. Merlinnek hála ez mosolyt csalt az arcára, de leszögeztem, hogy én attól még nem vagyok hajlandó velük menni minden teliholdkor. Ezen persze csak nevettek, mivel négyünk közül, az én állati alakom a legerősebb és simán elbírnék Remusszal, ha arról van szó, de nekem eszem ágában sincs vérfarkasként látni őt.
Siriusszal már lassan három hete találkozgatunk titokban, pár órára napi szinten. Ami az elején még jó bulinak tűnt, mert volt benne izgalom, hogy bujkálni kellett a többiek elől, ám az utóbbi napokban, egyre többször hozza fel a témát, miszerint most már nyíltan is kezelhetnénk a kapcsolatunkat, de én félek ettől, vagyis inkább Remus reakciójától, ezért még kértem egy kis időt, amit meg is kaptam, hiszen bármit megad nekem, mert imád és úgy érzem én is kezdem őt egyre jobban szeretni.

A téli szünet előtti utolsó tanítási napon, már egyik tanár sem adott házit, így örültem, hogy végre lazíthatok egy kicsit mielőtt hazautazom. Azonban órák után, a semmiből egy kéz nyúlt felém, majd berántott egy falikárpit mögé.
- Sirius, a frászt hoztad rám! - kaptam a szívemhez - Mit szeretnél?
- Eljössz velem a bálba? - kérdezte, milliméterekre a számtól.
- Te jó ég Sirius, most jut eszedbe? Van még nem egész két nap a bálig!
- Hol a probléma?
- Nincs ruhám...
- Akkor van két napod arra hogy vegyél.
- Még nem mondtam, hogy elmegyek veled.
- Kérlek!
- Nem győztél meg - néztem rá fölényes arccal, mire lekapott.

- Na? - kérdezte vigyorogva.
- Hát, még meggondolom - húztam az agyát tovább, erre ismét az ajkaimnak esett, majd haladt a nyakam irányába, én meg alig tudtam megszólalni - Jó... elmegyek veled - mondtam végül alig hallhatóan, mire felnevetett és ott hagyott. Aljas egy figura ez a Sirius Black, de pont ezt imádom benne, mert mellette megismertem egy olyan oldalamat is, amiről nem is tudtam hogy létezik. Annyira jó, hogy mellette önmagam lehetek, na nem mint ha Remusnál nem lettem volna az, de ő valahogy nem volt ennyire szemtelen és vad, viszont Sirius igen. Ami a legfurcsább számomra, hogy imádom, ahogy manipulál, mert az előbb is azt csinálta és meg kell hagyni, nagyon ért hozzá.

Mivel roppant módon szorított az idő, hogy találjak egy báli ruhát magamnak, ezért másnap szinte minden időmet Roxmortsban töltöttem, ruhák után keresgélve. Semmi kétség, tetszeni akartam neki, sőt le akartam nyűgözni őt, ezért megszámolni sem tudom, hány ruhát próbáltam már fel. Egy biztos, zöldet szerettem volna, mivel a szemem is olyan mint a smaragd, ezt Sirius is mondta már párszor és amúgy is szeretem ezt a színt.
Épp fejvesztve rontok ki az egyik üzletből, hogy rohanjak a másikba, mikor szembe jön velem a négy tekergő.
- Nocsak Emily, olyan vagy mint egy mérgezett patkány. Hova sietsz ennyire? - kérdezte Sirius vigyorogva.
- Menj a francba! - öltöttem rá a nyelvem.
- Ne rohanj már, gyere, meghívlak egy vajsörre - szemtelenkedett tovább.
- Ha annyira érdekel, épp egy barom miatt futkosok össze-vissza, úgyhogy bocs, de most nem érek rá - felelem végül majd szó szerint berontok egy másik üzletbe, de még hallom, ahogy Sirius rettentő jól mulat rajtam a hátam mögött.
Még pár órányi keresgélés után, végre találtam egyet, ami tökéletes volt minden szempontból, így gyorsan kifizettem, vettem még hozzá pár kiegészítőt, cipőt, majd visszasétáltam a kastélyba és kimerülten nyúltam el az ágyamon. Hiába, ez a vásárlás kemény dolog, de a fiúk ezt nem érthetik.

Elérkezett az ominózus karácsonyi bál estéje, így lázasan készülődtem a szobámban és csupán csak reméltem, hogy tetszeni fogok Siriusnak. Azt beszéltük meg, hogy az előcsarnokban találkozunk, így amint elkészültem, megnéztem magam a tükörben, majd kiléptem a kavargó tömegbe, hogy megkeressem őt. A rám szegeződő tekintetek, azt sugallták, hogy a ruha jó választás volt, ezért kicsit magabiztosabb lettem.
A megbeszélt helyünkön rögtön meg is láttam, aki ugyan háttal állt nekem, de tudtam hogy ő az, bárhol felismerném. Épp Lilyvel és Jamesszel beszélgetett, de ahogy a vörös hajú lány észre vett engem, rögtön jelezte Siriusnak, hogy forduljon meg. Hát mit mondhatnék, rendkívül jól esett ahogy láttam, hogy az álla szinte koppan a padlón és tágra nyílt szemekkel néz rám. Halvány mosollyal és felszegett fejjel indultam meg felé, közben pedig én is legeltettem rajta a szemeimet, mivel eszméletlenül jól nézett ki öltönyben.
- Észbontóan nézel ki, Em - nézett végig rajtam Sirius.
- Te sem panaszkodhatsz - feleltem, majd felemeli a kezét, hogy belekaroljak és a nagyterembe sétálunk.

- Tényleg, Remus tudja, hogy veled jöttem? - kérdezem, miután leültünk egy asztalhoz.
- Nem, de ő mondta, hogy úgy se akar jönni.
- Mi van, ha meggondolja magát?
- Nem értem miért aggódsz ezen, hiszen már rég szakított veled és szerintem azzal mész a bálba akivel akarsz.
- Igazad van, ne haragudj.
- Tudod mit? Gyere táncoljunk, hiszen szórakozni jöttünk vagy nem?
- De, mehetünk - mosolyogtam rá, majd megragadta a karomat és bepörgetett a táncparkettre.
Rengeteget táncoltunk, nevettünk, vagyis nagyon jól éreztük magunkat és meg kellett állapítanom, hogy nagyon jól táncol. Régen voltam már ennyire felszabadult és boldog, egy bálon, mivel itt nem kellett megjátszanom magam, idegen emberek előtt és azzal lehettem akit, most már bátran kimondom: szeretek.
Egy idő után jeleztem neki hogy magassarkúban az élet nem túl rózsás hosszú távon és vette a lapot, majd elmentünk leülni kicsit. Viszont annyira nevettetett, hogy inni se bírtam, pedig úgy ki voltam száradva, hogy vattát is bírtam volna köpni szerintem. Aztán nagy nehezen végre levegőhöz jutottam, majd felkaptam az első poharat ami a kezem ügyébe akadt és az utolsó cseppig kiittam a tartalmát, azután a következőét is, s mint utólag kiderült pezsgő volt mindkettőben.
Pihenésképpen, hátra hajtottam a fejemet a szék támláján és a falnak támasztottam, majd behunytam a szemem, úgy mosolyogtam. Egyszerre az ujjait éreztem ahogy a nyakamat cirógatják és rendkívül jól esett.
- Emi?
- Hm?
- Én szeretném ha mi ketten...
- Sirius, tudod, hogy mi erről a véleményem.
- Igen, de én nem bírom, érted? Nem tudok csak lopott csókokon élni, nekem több kell. Szeretnék végig vonulni veled az egész Roxfort előtt, hogy mindenki lássa, te vagy a barátnőm és akkor csókolhassalak meg amikor akarlak. Hidd el Remus túl fogja élni...
- Kérj fel!
- Mi?
- Táncolni! Rajta, kérj fel!
- Lassúzni akarsz?
- Baj?
- Nem, dehogy - vigyorgott, majd ismét a parketten találtuk magunkat.
Karjaimat átfontam a nyaka körül,ő pedig nem mulasztott el végig simítani a karomon, a vállamon, majd az oldalamon is, végül szorosan magához ölelt. Homlokomat az övének támasztottam, s mivel a testünk szorosan egymáshoz simult, éreztem a heves szívdobogását, habár meglehet, hogy az enyém sem volt lassabb. A szám végénél, lassan birtokba vettem csókra éhes ajkait és óvatosan ízlelgettem őket, szinte játszottam velük. Aztán elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ő ekkor már rég két fokozattal feljebb kapcsolt volna, én viszont nem tettem, mert élvezettel figyeltem ahogy lassan majd meg őrül.
Majd mikor megszakítottam a csókot, ő rögtön kapott az alkalmon és egy üres folyosóra vezetett, majd a falhoz szorított, egyik kezével a fejem mellett támaszkodott, másikat pedig zsebre dugta és cseppet dühös arckifejezéssel így szólt.
- Jót szórakozol rajtam?
- Én nem szórakozok. Szerinted ha így lenne, megcsókoltalak volna ott, mindenki előtt?
- Akkor?
- Gondolkoztam, Sirius, mert igazad van.
- Ez azt jelenti hogy...
- Igen - feleltem, mosolyogva és beharaptam az alsó ajkamat, majd pár pillanat múlva újra heves csókcsatába kezdtünk. Egyik kezemmel a hátát simogattam, a másikkal pedig beletúrtam, vállig érő fekete hajába. Ajkai lassan a nyakamra vándoroltak, majd haladt egyre lejjebb, a dekoltázsom irányába, amíg a ruha engedte. Elégedett sóhajok hagyták el a számat, ekkor azonban felnézett rám fátyolos tekintettel, majd az ajkai újra megtalálták az enyémet és ismét szenvedélyes csókolódzásba kezdtünk. Egyik kezével felhajtotta a ruhámat és alatta kezdett vándorolni, de mikor a combom belső része felé haladt, hirtelen észhez tértem, azonnal ellöktem a kezét.
- Én ezt még nem..., én még nem voltam....
- Oké, értem. Ne haragudj - felelte, majd homlokon csókolt.
- Semmi baj.

Lassan, kézen fogva elindultunk a klubhelyiségem felé, de útközben egy részeg Remusszal futottunk össze. Éreztem hogy ebből baj lesz.
- Na nézzenek oda, Emily drága! Csak nem feltett szándékod végig menni a tekergők összes tagján? - köpte a szavakat Remus.
- Hé, hé, vegyél vissza Holdsáp! - ugrik neki Sirius.
- Szép kis barát vagy te Tapmancs! Jellemző, amint felszabadul egy friss hús, te már is megkörnyékezed!
- Ezt ne itt beszéljük meg.
- Jó, menjünk ki! - felelte Remus, majd mindketten elindultak a parkba, én pedig utánuk mentem, habár ez igen nehéznek bizonyult, mivel az amúgy is sajgó lábaim és a magassarkú, nehezítették a haladást.
- Várj, ne menj! - kiáltok Sirius után, aki egy pillanatra visszafordul.
- Nem lesz baj, kicsim, csak beszélgetünk - mondta, majd ott hagyott.
Engem, viszont nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy annyiban hagyjam a dolgot, ezért levettem a cipőmet, majd utánuk mentem, de mivel odakint nagyon hideg volt, így egy bokorban gyorsan átváltoztam állati alakomba, ami több szempontból is előnyös volt, mivel a bundám színe fekete, így észrevétlen tudtam maradni, valamint a szaglásom is kifinomultabb volt, ezért könnyedén rájuk találtam. Hallótávolságon belül voltam, egy fa tövében megbújva és hegyeztem a füleimet.

- ... és mi lesz vele? Őt is megkapod, aztán eldobod Tapmancs? Mindegyikkel ezt csináltad!
- Nem, mert Emit szeretem, úgy mint eddig még soha senkit!
- Ó, hát persze, tudod is te milyen szeretni valakit.
- Holdsáp, ezt most fejezd be!
- Se a családod nem szeretett téged, se senki más, csak mi hárman, akik a barátaid vagyunk. Egyedül mi álltunk melletted, testvérként szerettünk és te hátba támadtál!
- Dobtad Emit, mi a francról beszélsz?
- De még szeretem, neked ő pedig csak egy eszköz! Nem fogom hagyni, hogy kihasználd és összetörd!
- Hidd el, hogy vele soha nem tudnék ilyet tenni, Holdsáp!
- Ezt sajnos nem tudom elhinni, mivel ismerlek milyen vagy. Nézd, én szakítottam vele, mert pontosan egy olyan szörnyetegtől retteg, mint amilyen én is vagyok, ha úgy tetszik, megmentettem magamtól. Te is szörnyeteg vagy Tapmancs! Minden nő rémálma, mert csak kihasználod mindegyiket, aztán meg eldobod őket, mint egy rongyot és Emilyvel is ugyanezt fogod csinálni. Megfekteted, eldobod, majd pedig leszarod, hogy ő szépen lassan meghal belülről!
Na eddig bírtam hallgatni, őket, tovább nem, majd állati alakomban lassan közéjük sétáltam és úgy tűnt épp időben, mivel mind a kettőjük kezében ott volt a pálca. Amint vicsorogni kezdtem rájuk, lassan leeresztették a kezüket, majd eltették a pálcájukat s ekkor visszaváltoztam.
- Emi, miért jöttél ki?
- Na, most volt elég, fiúk! Hogy lehettek ekkora idióták, hogy pálcát rántotok egymásra? Merlin szerelmére, a legjobb barátok vagytok!
- Már nem Emi... - szólt közbe Remus.
- De igen. Ha valaki itt hibás az én vagyok, úgyhogy mind a kettőtöknek mondom, hagyjátok abba ezt a marhaságot és inkább rajtam töltsétek ki ha problémátok van, mert nem fogom hagyni, hogy miattam balhézzatok! - mondtam dühösen, majd ott hagytam őket és elmentem a szobámba, mert elegem volt.

Másnap indulásra készen álltam a Roxfort expresszre várva, mivel ugye megígértem anyámnak, hogy a szünetre haza megyek. Nem sokkal később, már egy kupéban ültem a tekergőkkel, ahol elég fagyos volt a hangulat. Remus és én az ablaknál ültünk egymással szemben, mellette James, majd Peter. Az én oldalamon természetesen Sirius ült, szorosan hozzám bújva. Mikor a szerelvény végre elindult, Siriusra néztem, majd így szóltam.
- Felfogtad, hogy most találkozol anyámmal?
- Ó, hogyne! Reméltem, hogy bemutatsz neki.
- Mi van ha nem leszel szimpatikus neki? Eléggé válogatós...
- Kizárt, engem mindenki imád - mondta ezt úgy, hogy közben Remusra nézett, erre én oldalba vágtam.
- Jaj, a francba! - csattantam fel hirtelen, amit Sirius nem tudott mire vélni, majd kikotortam egy tükröt a ládámból és a mellettem ülő kezébe nyomtam - Tartsd légyszi!
- Te most akarsz szépítkezni?
- Nem, de a hajam nem állhat így, ha anya meglátja, kiátkoz a házból!
- Jaj, kis anyuci kedvence! - gúnyolódott velem Sirius, én pedig csak ráöltöttem a nyelvem és röpke fél óra alatt el is készültem.

Sirius egy idő után el kezdett nevetni, csak úgy hirtelen, én meg azt gondoltam, hogy elgurulhatott a pirulája, vagy valami, de tévedtem.
- Tudod, mi jutott eszembe? - kérdezi.
- Fogalmam sincs.
- A nevem Emily - utánozta a hangomat - imádtam, mikor mondtad.
- Te jó ég, az akkor volt, mikor még a Roxfortba jöttem, azóta eltelt fél év, el sem hiszem! Mint ha csak tegnap lett volna - Fiúk, valljátok be őszintén, hogy nem gondoltátok volna akkor még, hogy ilyen jóban leszünk.
- Én tudtam - vágta rá Sirius.
- Én is - felelte James.
- Én is - Peter.
- Én is - ez pedig döbbenetemre Remus volt,.
- Ó, akkor csak én vagyok ilyen pesszimista? - kérdeztem, mire mindenki felnevetett. Az út további részén már mindenki beszállt a beszélgetésbe, így könnyebb szívvel válok el tőlük a szünet idejére, hiszen, legalább karácsonykor legyen béke, nemde?

A vonat megállt, mi pedig leszálltunk. Anyámat rögtön kiszúrtam a tömegben, majd mutattam Siriusnak, hogy ő az. Miután elbúcsúztunk a többiektől, felöltötte legmegnyerőbb mosolyát és kéz a kézben sétáltunk oda hozzá. Megöleltem anyámat, majd bemutattam őket egymásnak.
- Anya, ő itt a barátom, Sirius Black. Sirius, ő itt az édesanyám, Gabrielle de Beauvoir.
- Bonjour madame - csókolt kezet anyámnak - Shrine délicieuse! ( Kegyed elragadó!) - erre én kikerekedett szemekkel bámultam rá.
- Quel genre! ( Milyen kedves!) - mosolygott anya.
Sirius rám kacsintott, én meg csak hápogtam - Ez tud franciául? - tettem fel a kérdést magamban, de itt már tudtam, ezzel megnyerte anyámat, mivel köztudott, hogy minden előkelő család, tanult franciául.
- Mennem kell Emi, a szünetben majd írok.
- Várni fogom - mondtam, majd egy rövid, búcsú csók után biccentett anyámnak és eltűnt a tömegben.
- Kedves fiú.
- Szóval megfelel az elvárásaidnak?
- Első benyomásra igen. Elhívhatod öt a szünetben pár napra hozzánk, szívesen megismerném azt aki elcsavarta a lányom fejét és ennyire intelligens.
- Tényleg?
- Igen Emily, de a szabályokat tudod.
- Persze, tudom. Az ágyamban nem alhat...
- Úgy van.
- Anya?
- Hm?
- Merci.
Fejezet 6 by LilyZs
6. fejezet

A karácsonyi szünet második hetében végre írhattam Siriusnak, hogy jöhet, ő pedig rettentően örült neki, így három napra hozzánk is költözött. Az ominózus napon, tűkön ülve vártam őt a nappalink kandallójánál, hogy végre magamhoz ölelhessem. Amikor végre megjelent, vigyorogva ugrottam a nyakába, ő pedig felkapott és körbepörgetett, majd megcsókoltam. Anyám persze ezt a pillanatot választotta, hogy megjelenjen.
- Khm...Kértelek valamire Emily!
- Ne haragudj, anya - mondtam szemlesütve.
- Merlin hozott nálunk fiam, kérlek érezd magad otthon.
- Köszönöm a meghívást asszonyom - mondta Sirius, anya pedig csak mosolygott.
- Lányom, kérlek gondoskodj a vendégünk kényelméről.
- Gyere, megmutatom a szobádat - húztam magam után, majd az én szobám melletti vendég hálóba vezettem és magunkra csuktam az ajtót - Megfelel?
- Hát, szívesebben aludnék veled.
- Anya nem engedi és ne is próbálkozz, mert riasztó bűbájt rak az ajtómra, sőt amint azt hallhattad, a nagy szerelmes jelenetektől is meg kell kímélnünk őt. Ez a feltétele annak, hogy itt legyél.
- Édesanyád, nem gondol arra, hogy nem csak éjjel lehet rosszalkodni? - kérdezi huncut mosollyal és már olyan közel van hozzám, hogy akár meg is csókolhatna.
- Szerintem inkább nem hiszi, hogy meg merném tenni nappal is.
- Meg mernéd? - csókol bele a nyakamba.
- Hát nem is tudom... - sóhajtottam.
- Én nem kényszerítelek semmire, majd ha úgy érzed készen állsz rá, szólsz.
- Az az igazság, hogy félek kicsit.
- Mitől?
- Attól hogy fájni fog az első alkalommal, mert a franciaországi barátnőim, mind erről számoltak be, de jaj, basszus erről még beszélni is zavaró! - temettem a kezeim közé az arcomat, mert éreztem, hogy lángol - Most totál elpirultam, mi?
- Áh, dehogy, csak vörösebb vagy mint egy főtt rák - nevetett fel - Egyébként nem kell aggódnod, ha arra kerül a sor, úgy fogok rád vigyázni, mint egy porcelán babára - csókolt meg gyengéden - Nekem is érdekem, hogy jó legyen neked az első, mert akkor utána csak még jobban akarod majd.
- Na jó, most már elég legyen, tisztára kikészít ez a téma! Ne nevess már! Inkább gyere, körbevezetlek a házban.
- Remek, legalább felmérem a lehetséges helyszíneket - kacsintott.
- Sirius!
- Jó, befogtam - de csak vihogott tovább.

Ebédnél anyám rendületlenül faggatta Siriust az életéről, s mivel én már előzőleg felkészítettem rá, hogy számítson vallatásra, így nem érte meglepetésként. Cseppet sem volt zavarban és ahogy észrevettem, feltett szándéka volt az ujjai köré csavarni anyámat.
A kínosabb dolgok ebéd után következtek, legalábbis számomra az volt.
- Nos, kedves fiam, meg kell mondjam, hogy elnyerted a szimpátiámat. Mivel aranyvérű vagy és nemes családból származol, fel kell tegyem a kérdést. Mik a terveid a lányommal? - na ennél a kérdésnél Sirius is megfagyott, nem csak én.
- Anya, még alig egy hónapja vagyunk együtt!
- Nem téged kérdeztelek Emily, de te is tudhatnád, hogy nálunk aranyvérűeknél mi a szokás. Minden korodbéli lánynak már van jegyese.
- Akkor is korai! - morogtam.
- Szóval fiam, hallgatlak.
- Én is ismerem a hagyományokat madame és szeretem is Emit. Ne sértődjön meg kérem, de én nem kényszeríteném őt semmire, előbb inkább megismerném.
- Ha szereted, akkor nincs akadálya, hogy eljegyezd. Vagy talán nem tartod tiszteletben az ősi hagyományokat? Csak szórakozol a lányommal?
- Eszem ágában sincs szórakozni vele, csupán időt szeretnék adni magunknak hogy megismerjük egymást teljesen.
- Hát jó, még szerencse hogy ismerem Walburgát, így készüljetek fel rá, hogy holnap este a szüleidet is meghívom vacsorára és megbeszéljük a dolgot - zárta le a témát anyám, majd magunkra hagyott, én pedig rögtön felvonszoltam Siriust az emeletre magammal.

- Merlinre, ez de égő! Hogy lehet ilyen az anyám?
- Hidd el ez még nem is lenne baj, viszont az, hogy ismeri anyámat és beszélni fog velük, attól jobban félek.
- Ezt hogy érted?
- Az a helyzet, hogy engem azóta gyűlölnek otthon mióta griffendéles lettem és olyan barátaim vannak, akik a családom szerint nem méltóak a nevünkhöz. Értsd úgy hogy Remus és Peter félvér, James pedig vérárulónak számít, akárcsak én.
- Jaj, rosszat sejtek.
- Én is.
Minden esetre Sirius gyakorlatilag kicsomagolni sem akart, mert azt mondta, hogyha holnap az anyám kidobja innen legalább, nem kell keresgélnie a cuccait. Persze mondtam neki hogy ez hülyeség, de ő hajthatatlan volt.

Másnap este remegő lábakkal vártam a szülei érkezését és egyre jobban ért bennem a gondolat, hogy ebből a beszélgetésből komoly bajok lehetnek, mivel én se akartam még elkötelezni magam, de ha már annyira muszáj, akkor tényleg Siriust választanám, ám úgy éreztem, hogy ez az álomkép egyre elérhetetlenebb lesz most már. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán kár volt bemutatni anyámnak Siriust, de mivel már ismerem annyira, mire végzek az iskolával, úgyis talált volna nekem valami nyálas képű kérőt.
- Szép jó estét! - lépett be a szalonba Sirius apja, majd az anyja is.
- Gabrielle! - köszöntötte Walburga az anyámat, bájologva.
- Annyira örülök, hogy eljöttetek, kérlek hagy mutassam be a lányomat, Emily de Beauvoirt.
- Elragadó teremtés - csókolt kezet nekem Orion Black, engem meg a hideg rázott ettől a mesterkélt színjátéktól.
- Merci - feleltem, majd Siriusra pillantottam, akin látszott, hogy mindjárt elröhögi magát.
- Gyerekek, menjetek fel legyetek szívesek. Vacsoránál találkozunk - utasított anyám és nekünk ezt nem kellett kétszer mondani. Úgy húztuk el onnan a csíkot, mint ha hoppanáltunk volna.

Bezárkóztunk a szobámba én azonnal elterültem az ágyamon, Sirius pedig a végébe ült le, de intettem neki, hogy jöjjön oda mellém.
- Én ezt nem akarom, mondd miért kell nekünk a hülye hagyományokat követni?
- Mrs Emily Black, milyen jól hangzik - nevetett fel.
- Ne kezd te is! Én nem így akarom, hanem önszántamból, egyszer, talán...
- Talán?
- Sirius, még alig egy hónapja járunk, oké, hogy ismered minden titkomat, ahogy valószínűleg én is a tieidet, legalábbis a nagy részét biztosan, de mi van akkor ha később kiderül, hogy nem is illünk össze? Vagy még rosszabb, mondjuk megcsalsz, mert nem fekszek le veled még egy ideig...
- Mondtam már Emi.
- Igen, tudom, de...
- Nincs de. Szeretlek és várok rád amíg kell. Egyébként én afelől jobban aggódok, hogy a szüleim lebeszélnek rólam és az öcsémnek dobnak oda.
- Regulusnak?
- Igen, hiszen ő mardekáros, akár csak te és nem egy hitvány semmirekellő, mint én. Ne értsd félre, de te túl jó partinak számítasz anyámék szemében, ahhoz, hogy csak úgy odadobjanak nekem. Mindig is Regulus volt a kedvenc, így neki nagyobb esélye van arra, hogy megkapjon téged. Egyébként meg nem láttad anyám arcát mikor rám nézett? Csoda hogy nem hányt le - mondta undorodva, mire én az arcába hajoltam.
- Tényleg szeretsz?
- Hiszen tudod, nem?
- De, csak olyan jó hallani.
- Je't aime - felelte, én pedig bezártam ajkaink közt a távolságot.
Ebben a szituációban, újra utat tört magának a szenvedély, a vágy, ám az időközben egyre hevesebbé váló csókcsatáinknak és simogatásoknak, Sirius vetett véget, hirtelen.
- Emi baba, itt álljunk meg - lihegte - mert van az a határ, amit ha átlépek, már nem bírok leállni.
- Oké, ne haragudj.
- Nem haragszom - mondta mosolyogva.

Hamarosan szóltak, hogy a vacsora tálalva, így kéz a kézben csatlakoztunk anyámékhoz. Feltűnően csendben voltak, senki nem szólt egy szót sem, így végül én törtem meg a csendet.
- Nos, mi az ítélet? - néztem anyámra műmosollyal, közben pedig hallottam, ahogy Sirius köhögéssel próbálja álcázni, feltörő nevetését.
- Siriuson múlik minden - felelte anyám.
- Esetleg felvilágosítanál? - és éreztem, hogy kétértelmű mondatom után vörösödni kezdek.
- Hát legyen. Walburga, lennél olyan kedves?
- Hogyne! - mondta, majd felszegett fejjel fordult Sirius felé - fiam, szereted ezt a lányt?
- Igen.
- Remek. Minden bűnöd megbocsájtást nyerhet a szememben, ha ezentúl, hű leszel a családod nevéhez és lemondasz a véráruló csőcselék bandáról, követed az aranyvérűek nézeteit, így a lány keze a tied. Ellenkező esetben az öcséd nyeri el a lány kegyeit, remélem világos voltam?
Sirius kezében megállt az evőeszköz. Ő tudta, hogy ez lesz és nem válaszolt, hiszen gyakorlatilag választania kell a tekergők és köztem. Így hát a kínos csendet, ismét én törtem meg.
- Mrs Black, kérem, Siriusnak mennyi ideje van dönteni?
- Pontosan két hét, mivel Regulus akkor tölti a tizenhatot.
Ezek után néma csendben vacsoráztunk tovább. Bennem és ahogy észrevettem, Siriusban is forrt a düh, nekem konkrétan elment az étvágyam, így csak turkáltam az ételt, s még az sem érdekelt, hogy ezért anyám megrovó pillantásokat küld felém. Siriusszal egyszerre álltunk fel az asztaltól, illedelmesen megköszöntük a vacsorát és felmentünk a saját szobánkba.
Elmentem fürdeni, fogat mosni, majd törölközőbe csavartam magam és egy hirtelen ötlettől vezérelve, kitömtem az ágyamat, mint ha aludnék, majd mielőtt az anyám rászórja az ajtómra a riasztó bűbájt, gyorsan átsurrantam Sirius szobájába. Becsuktam majd be is zártam az ajtót és hangszigetelő bűbájjal vontam körbe a helyiséget, majd feltérdelve vártam az ágya végében, hogy kijöjjön a fürdőből.

Eldöntöttem magamban, hogy két hét múlva Siriust elengedem, akár mennyire is fáj, hiszen nem várhatom el tőle, hogy válasszon a legjobb barátai és köztem, Remus is megmondta, hogy a tekergők az ő igazi családja. A másik döntésem pedig, hogy ha már úgy is csak két hetet tölthetünk együtt, akkor odaadom magam neki ma este, mert legalább az első élményem legyen azzal, akit szeretek. Igen, szeretem őt, ezért vagyok most a szobájában, hogy bebizonyítsam neki, mennyire.
Ebben a pillanatban kilép a fürdőből, szintén egy szál törölközőben és egy percre meglepődik, hogy ott talál engem az ágya végében térdelve, de aztán elmosolyodik és lassan odasétál hozzám, én pedig végig simítok fedetlen mellkasán, majd kicsit lehajol hozzám, hogy gyengéden megcsókoljon. Átfonom a karjaimat a nyaka körül és lassan araszolni kezdek hátrafelé, miközben őt is húzom magammal, de egy percre sem engedem el. Ujjaimat végig futtatom a hátán, melytől picit megborzong és ebből arra következtetek, hogy ez jól esik neki, ám ekkor eltol magától.
- Emi...- támasztja a homlokát az enyémhez.
- Akarom.
- Biztos?
-Igen - feleltem halkan, mire szélesen elmosolyodott, megcsókolt, majd lassan a nyakamra vándorolt az ajkaival, én pedig teljesen elengedtem magam és hagytam, hogy hatalmába kerítsen a vágy.
Az időérzékem teljesen elveszett, de nem is számított most semmi az életben, főként nem az idő. Mikor véget ért ez a csoda, zihálva néztem a szemébe és láttam, hogy az előbb valószínűleg ő is teljesen máshol járt, akár csak én, mert ugyanúgy kapkodja a levegőt és szélesen mosolyog. Fáradtan hajtja a fejét a nyakamba és gyengéden csókolgatja.
- Szeretlek - szólalok meg hirtelen, kissé rekedtes hangon.
- Én is szeretlek Emi! Gyönyörű vagy - feleli halkan.
- Köszönöm... Életem legszebb élménye volt.
- Tényleg?
- Igen, sosem hittem volna, hogy ez ennyire csodás dolog. Most már értem a lelkesedésedet - mondom mosolyogva.
- Örülök, ha így gondolod - felelte, majd gyengéd csókok áradatában aludtunk el, egymást ölelve.
Fejezet 7 by LilyZs
7. fejezet

Eltelt a szünet, mi pedig már a Roxfort expresszen ülünk, hogy visszatérjünk az iskola falai közé. Siriusszal egy percre sem szakadunk el egymástól és azóta az éjszaka óta a mosoly levakarhatatlan az arcomról, amit nem rest napjában többször is az orrom alá dörgölni, persze csak poénból. Ám mikor megérkezik a tekergők többi tagja, hirtelen elkomorulok, mert felötlik bennem a gondolat, hogy már csak másfél hétig lehetek azzal akit szeretek. Mindez az arcomra is kiül, mert Sirius aggódó tekintete szintén ezt sugallja, így mielőtt a többiek bármit is kérdeznének, beavatja őket is, hogy miért vagyunk így letörve.
- Magyarul ha jó kisfiú leszel, viheted a nőt, ha nem akkor az öcséd viszi - összegezte James a hallottakat.
- Ez nem csak erről szól Ágas! Még Emi se tudja azt, ami miatt én mocskosul aggódok!
- Tessék? - nézek rá riadtan.
- Valamit elfelejtettek közölni a drága jó édesanyáddal és veled is. Még pedig, hogyha téged választalak, a szüleim nem érik be annyival, hogy nem állok szóba a barátaimmal, mert erre honnan lenne bizonyítékuk? Nem, anyámék simán megölik mindhármójukat, vagy épp azt a muglit, félvért, vagy vérárulót, akihez bármilyen szinten közöm van!
- MI VAN? Ezt nem mondhatod komolyan Sirius, ez őrültség! - akadtam ki teljesen a hallottaktól.
- A szüleim őrültek Emi! Vagy szerinted normális az az anya, aki Cruciatusszal neveli a fiát? Vagy az az apa, aki csonttörő átkokat szór a saját gyerekére, mert éppen olyan kedve van? Én ezt mind megkaptam tőlük, de veled jóvá tehetném, viszont akkor őket veszítem el - mutatott a döbbent tekergőkre.
- Ezt én nem bírom! Ez szörnyű...
- Téged sem akarlak elveszíteni, Em! Tudod, hogy mennyire szeretlek! De ne aggódjatok, majd kitalálok valamit! Egyikőtöknek sem esik baja, megígérem!
- Két hét alatt akarsz kiagyalni egy tervet? Lehetetlen, Sirius! - mordulok rá.
- Hé, Emi, elfelejtetted, hogy mi vagyunk a tekergők! Simán megoldjuk - vág közbe James.
- Akkor is, még ha a Roxfortban nem is esik bajotok, mi lesz utána? Bujkálni fogtok? Vagy rettegésben élni? Legalább Dumbledore-nak szóljunk könyörgöm! - felelem kétségbeesetten és könnyek kezdenek gyűlni a szemembe.
- Ágasnak igaza van, se perc alatt kitalálunk valamit, kérlek nyugodj meg.
- Még is hogy nyugodjak meg? - rivallok rá Siriusra - Nem és kérlek, most hagyj békén! - feleltem végül, majd magukra hagytam őket és a vonat folyosójának végében ültem le egyedül, mert gondolkodnom kellett.

Mielőtt megérkeztünk, visszamentem a fiúkhoz a kupéba a ládámért, de senkihez nem szóltam, pedig próbálkoztak kommunikálni, ám mint ha ott sem lettem volna, csak bámultam magam elé, ahogy csendesen lépkedtem Sirius mellet, úgy hogy közben átkarolta a derekamat. Mivel étvágyam aligha volt, elköszöntem tőlük, habár Sirius nem akart még elengedni, de aztán nagy nehezen megértette, hogy most szeretnék egyedül lenni egy kicsit.
Hiába álltam be a hideg víz alá, semmit nem használt, így aztán fogtam magam, hálóingbe öltöztem és megpróbáltam aludni, de az se sikerült, csak forgolódtam hajnalig, majd úgy döntöttem, sétálok egyet, de állati alakomban. Mivel a kastély kihalt volt, így gond nélkül jutottam ki a parkba és nesztelen léptekkel haladtam a hóval borított lankákon, közben pedig folyamatosan járt az agyam.
Épp a tónál jártam mikor neszt hallottam a tiltott rengeteg fái közül, így szagolni kezdtem a levegőt, és ismerős illat csapta meg az orromat, majd meg is jelent annak gazdája, egy nagy fekete kutya alakjában. Odajött mellém és az orrával bökdösni kezdett, mint ha fel akarna vidítani, de rámordultam, így nyüszögve hajtotta le a fejét, majd azzal kezdett szórakozni, hogy átugrál fölöttem oda-vissza, játékosan, majd vakkantott - Hát legyen! - gondoltam magamban, majd kergetni kezdtem őt, a birtokon. Biztos érdekes látvány lehetett annak aki látta, habár remélem hajnalban azért mindenki alszik, hogy egy nagy fekete kutyát kerget, egy majdnem ugyanakkora fekete párduc. Aztán a szerepek felcserélődtek és én voltam az űzött, ő pedig a vadász. Meg kell hagyni, sokkal gyorsabb volt nálam, viszont én ügyesebben váltottam irányt. Ám egyszer csak csapdába estem és már majdnem elkapott, de rögtön eszembe jutott, hogy én mint nagymacska, tudok fára mászni, így gyorsan felkapaszkodtam egyre, majd lefeküdtem egy vastagabb ágra és őt néztem, ahogy kétségbeesetten próbál utánam jönni, persze sikertelenül.
Mikor kis idő múlva megsajnáltam a hasztalan próbálkozásait, leugrottam hozzá, persze ő rögtön felborított és rám ugrott, majd mindketten visszaváltoztunk.
- Mit keresel kint ilyen későn? - kérdezte.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Titok.
- Nem mondod el? - kérdeztem huncut mosollyal.
- Hát, ha szépen kérsz...- ekkor lelöktem magamról és én ültem rá, majd az arcába hajoltam, megcsókoltam, előbb az ajkait, majd a borostás arcán végig haladva, egészen a füle tövéig, ő erre felsóhajtott, majd belesúgtam
- Ha akarod, hogy folytassam, akkor kapj el - majd felpattantam és rohantam, ahogy csak bírtam, egészen fel a csillagvizsgáló toronyba, de annak ajtajában elkapott, vagyis pontosabban lekapott és egymásba gabalyodva lépdeltünk be a helyiségbe. Odabent most nem ő irányított, hanem én, ami először nagyon meglepte, majd szélesen mosolyogva figyelte minden mozdulatomat.

- Nocsak, miből lesz a cserebogár - mondja nevetve miközben épp öltözünk.
- Ne szemtelenkedj, inkább avass be, hogy találtál rám!
- Maximálisan kiérdemelted, hogy felfedjem a titkot, úgyhogy figyelj - erre játékosan tarkón vágtam, majd tovább vigyorogva húzott elő egy üres pergament a talárja zsebéből és rábökött a pálcájával - Ünnepélyesen esküszöm, hogy rosszban sántikálok! - mondta, majd a papíron hirtelen mindenféle rajzok jelentek meg, aztán felismertem mit is látok.
- E...ez a Roxfort?
- Bizony...
- Ezek pedig...te jó ég, ez mindenkit megmutat a kastélyon belül?
- Aha!
- Bámulatos! De várjunk csak, te utánam kémkedtél?
- Volt alapja nem? Minek mászkálsz ilyenkor? És ha bajod esik?
- Egy párducnak?
- Mondjuk ez igaz, viszont legalább most már, teljesen érhető számomra, miért is ez az állati alakod.
- Kifejtenéd?
- Mert minden szempontból egy vadmacskára hasonlítasz - csókolt meg, én meg zavarba jöttem, hiszen tudtam hogy az előbbi akciómra céloz ezzel. Ezután a térképet nézve visszakísért a hálókörletemhez és megvárta míg bemegyek, majd ő is elindult a sajátjába.

Igyekeztem minél több időt tölteni vele és boldoggá tenni őt annyira amennyire csak tudtam, hiszen a napok egyre csak telnek, s az időnk is vészesen fogy. Ha valóban megölnék Remusékat, csak azért mert engem választ, azt nem bírnám elviselni, hiszen egy ember halála már így is az én lelkemen szárad, méghozzá az apámé és nem kell több.
Hétfőn, a szokásos dupla bájitaltan órán Sirius mellett ültem és együtt dolgoztunk, közben pedig beszélgettünk.
- Döntöttél már? - kérdezem óvatosan - Vagy van terved?
- Nem Emi, még egyik se - mondta komoran.
- Ez annyira igazságtalan!
- És akkor még finoman fogalmaztál...
- Szar!
- Na ez már közelít, de valóban, igazságtalan.
- Mi van ha megszöknék?
- Mint a szerelmes regényekben? - nevetett fel - Tudod, az ötlet nem rossz, de anyámék a föld alól is előkerítenek és hidd el nem fognak kegyelmezni, se nekem, se neked.
- Akkor szórj rám ,,Exmemoriamot" ...
- Én meg pusztuljak bele a helyzetbe? Nem, Emi ez hülyeség. Nem tudom mi legyen, vagy, hogy hova rejtsük el Jameséket, nehogy bajuk essen - erre viszont már nem válaszoltam, mert ennek az egésznek se füle, se farka. Helyette egy szörnyű terv kezdett körvonalazódni bennem, de nem mondtam semmit, mert mivel már ez előtt is úgy döntöttem inkább Regulushoz megyek, mint hogy bármelyik tekergőnek baja essen, próbáltam magam ehhez a gondolathoz szoktatni inkább, majd nekiálltam a tervem fontos részének elkészítéséhez és elővettem egy másik üstöt.
- Te mit csinálsz? - kérdezi Sirius.
- Csak egy kis fájdalomcsillapítót, mert fáj a fejem.
- Ja tényleg, elfelejtettem, hogy a bájitalok királynőjével húztam ujjat, de ugye nem engem akarsz megmérgezni?
- Nem, dehogy! Miért tenném, hiszen szeretlek.
- Én is szeretlek.
- Tudom - feleltem és megsimítottam az arcát, majd a másik bájitalom hozzávalóiért indultam.

Hozzáfogok a legerősebb szerelmi bájital elkészítéséhez, ami nem más mint az Amortentia és természetesen én fogom meginni ha kész lesz, azért, hogy hitelesen bele tudjak szeretni Regulus Blackbe. Ez a tervem, igen. Tudom, hogy enélkül nem tudnám megtenni, ezért muszáj.
- Öhm...Emi, tudom hogy nem vagyok egy bájital mester, de mióta kell egy fájdalomcsillapító főzethez, harmincegy darab rózsaszirom? - teszi fel a kérdést, amire persze számítottam.
- Ezt magam fejlesztettem ki otthon és így pillanatok alatt elmúlik a fájdalom.
- Te magadat mérgezted otthon? Ne érts félre, elismerem a tudásodat, de mi van ha mellé fogsz és valami szörnyűség történik veled?
- Ebben a főzetben, semmi mérgező hozzávaló nincs, így nem is hathat méregként - magyaráztam, mire Merlinnek hála vállat vont és tovább főzte az órán kiszabott bájitalt.
A főzetem elkészült és igyekeztem, hogy nehogy Sirius beleszagoljon, vagy mondjuk akárki más. Mivel érlelődnie kell még, ezért a szobámba vittem és gondosan elrejtettem, majd megkeressem Regulust, hogy egy hajszálat csenjek el tőle, mert az is kell még bele. Hamar meg is találtam, odasétáltam hozzá és barátságosan átöleltem, majd egy hajszálat kitéptem hosszú fekete hajából. Kicsit meglepődött, de nem tiltakozott és szerencsémre nem is érezte meg a tettemet, így gyorsan visszarohantam a szobámba, majd a hajszálat beletettem a főzetembe, így pár nap múlva már teljesen készen áll arra, hogy elfogyasszam.

Az utolsó előtti napon, ami konkrétan szombat volt, végig Siriusszal voltam és csak vele foglalkoztam, hogy még véletlen se érezzen meg semmit abból amit ellene tervezek, vagyis inkább érte teszek. Másnap, viszont reggel megittam az Amortentiát és úgy indultam el a nagyterembe reggelizni. Olyan olthatatlan vágyat éreztem Regulus iránt, hogy csak azzal foglalkoztam, hogy megtaláljam őt, és addig csókoljam, amíg lélegzem.
A nagyterembe viszont nem volt még ott, ezért leültem a saját házam asztalához reggelizni, közben pedig a helyiséget pásztáztam, hogy hátha meglátom őt valahol. Nem sokkal később végre megjelent Regulus, én pedig azon nyomban felpattantam és odasiettem hozzá, majd rögtön megcsókoltam, amin nagyon meglepődött, de nem ellenkezett.
- Boldog szülinapot Reg - mosolyogtam rá kedvesen.
- Köszönöm - szólal meg, majd kissé feszengeni kezd - de mondd Emily miért csókoltál meg?
- Mert téged akarlak! - csimpaszkodtam a nyakába.
- Vagyis döntöttél, az én javamra?
- Persze, ki más jöhetne szóba melletted?
- Emily! - hallottam egy dühös hangot magam mögött - Még is mi a fenét csinálsz az öcsémmel?
- Semmi közöd hozzá - néztem Siriusra lesajnálóan, majd megcsókoltam az öccsét, de a vállamnál fogva elrángatott tőle.
- Teljesen megőrültél? - tajtékzik, de én nem foglalkozok vele.
- Nem, én őt szeretem! - mutattam az öccsére.
- Tessék? - akadt ki teljesen - Ezt nem hiszem el! Hogy te mekkora egy mocskos ribanc vagy! - vágta a fejemhez, én pedig felpofoztam - Ha ezt tudom, le se állok veled! Végül is rájöhettem volna, hiszem Holdsápot is megcsaltad, nem?
- Tűnj el!
- Megyek is, nincs szükségem ilyen hazug szajhákra! - köpte oda a szavakat, majd elment, én pedig visszafordultam Regulushoz, de most már Perselus is ott volt mellette.
- Emily, minden rendben? - kérdezte Pers.
- Tökéletesen! De ha most megbocsájtasz, Regulusszal van egy kis dolgunk - kacsintok az említettre, majd húzni kezdem magam után, de Pers megállít.
- Ez nem te vagy. Még is mit...
- Gyere már, Regulus!
- Nem, te most velem jössz! - ragadott karon Perselus.
- Hova viszel? Engedj el, én Regulust akarom! - nyavalyogtam.
- Persze, tegnap meg még a bátyját istenítetted!
- Miről beszélsz? Dehogy is! - ellenkeztem, de ekkor megérkeztünk Lumpsluck professzor irodájához, aki aggódva nézett rám.
- Mi történt a kisasszonnyal, Mr Piton?
- Gyanítom, hogy Amortentiát ivott, uram.
- Merlin szakállára, gyertek be, gyorsan!

Arra eszmélek, hogy a fejem irtózatosan hasogat és Lumpsluck professzor irodájában ülök Perselusszal, kezemben pedig egy üres pohár van.
- Mi történt? - kérdezem.
- Amortentia. - közli velem Perselus.
- Azt tudom, de mi volt azután?
- Tudod? Ezt hogy érted?
- Én főztem meg és ittam belőle, mert...mindegy, nem fontos.
- Na akkor azt hiszem mi most beszélgetni fogunk - közölte határozottan Perselus - Köszönjük a segítségét professzor úr! - ezután karon ragadott és elvonszolt egy üres terembe.

- Emily, magyarázd meg mi a francért csináltál ilyet? - dühöngött Perselus, mire én elmeséltem neki mindent, az elejétől kezdve, egészen a ma reggelig.
- Én mondtam, hogy ne barátkozz ezekkel!
- Hát nem érted? Én szeretem Siriust, jobban mint bárkit ezen a világon!
- Megértem Emi, viszont azt kell mondjam, helyesen döntöttél, Regulus mellett, mert így legalább biztonságban vagy a Blackek haragjától.
- Biztonságban, igen. Közben pedig meghalok belülről - törtek elő a könnyeim.
- Mocskos ribancnak hívott, amíg nem voltál magadnál, mert látott titeket smárolni Regulusszal.
- Szóval sikerült... - suttogtam magam elé.
- Ha az volt a célod, hogy meggyűlöljön, akkor mindenképp.
- Perselus, visszakísérnél a klubhelyiségbe?
- Persze, gyere - felelte, majd elindultunk.
Fejezet 8 by LilyZs
8. fejezet

Az elkövetkező napokban, akár hányszor összetalálkoztam Siriusszal a folyosókon, mindig más lánnyal volt és amint észrevett, megkísérelte ott helyben magáévá tenni őket, úgy rájuk tapadt. Én ilyenkor csak elfordultam és mindig arra gondoltam, hogy négy életet mentettem meg, akár mennyire is fájjon a következménye, semmi más nem számított, csak hogy őt biztonságban tudhassam, még akkor is ha már nem lehet az enyém. Remus próbált velem kommunikálni, de én olyan hideg voltam vele is, amennyire csak tudtam és megpróbáltam inkább Regulusszal foglalkozni.
Egyik reggel két levelet is hozott a baglyom és rendesen meg is lepődtem, de ha azt mondom, hogy kiakadtam, azzal se túloznék. Az egyik anyámtól jött, a másik pedig Walburga Blacktől és én az ő levelét nyitottam ki először.

Emily kedvesem!

Hallottuk a jó hírt és tájékoztatni szeretnélek, hogy Regulusszal az eljegyzéseteket
a tavaszi szünetben megtartjuk nálunk és végtelenül örülünk a döntésednek.

Szeretettel ölel, leendő anyósod: Walburga Black

A könnyeim patakokban kezdtek folyni, az arcomon, de felbontottam anyám levelét is, remegő kezekkel.

Drága kislányom!

El sem hiszem, olyan boldog vagyok, hogy az egy szem lányom elkelt. Habár kicsit
rosszul esett, hogy Walburgától kellett megtudnom és nem tőled, de nem baj. Biztos
nagyon turbékoltok Regulusszal, így megértem. A ruhádat már intézem, kérlek ne hízz
egy dekát se.

Milliószor csókol: Édesanyád

A zokogás csak ekkor tört belőlem ki igazán, majd felpattantam, az asztaltól és rohanni kezdtem kifelé a nagyteremből, ám nem jutottam sokáig, mert az ajtóban egyszer csak azt éreztem, hogy szédülök, majd rögtön el is ájultam.

Mikor kinyitottam a szemem, majd' meg vakultam az erős fehér fényektől és hirtelen nem is tudtam, hogy hol vagyok, csak mikor az iskolai gyógyító közeledett felém, esett le hogy valószínűleg a gyengélkedőn lehetek.
- Miss de Beauvoir, hogy érzi magát?
- Szörnyen fáj a fejem és fáradt vagyok, de mi történt?
- Hirtelen idegösszeomlása volt tegnap.
- Mi? Már egy napja alszok?
- Igen, de ez normális ilyenkor. Viszont volt három látogatója míg aludt, Mr Piton, aki felhozta magát ide, Mr Lupin és Mr Black.
- Sirius?
- Nem, hanem az öccse.
- Oh, értem.
- Igya ezt meg kisasszony és pihenjen - adott a kezembe egy poharat, majd magamra hagyott.

Másnap már kiengedtek a gyengélkedőről és Madam Pomfrey óva intett mindenféle stresszhelyzettől. Ezért eldöntöttem, hogy a tanuláson kívül semmi másra nem fogok figyelni és tudtam hogy ez nehéz lesz, de meg kell próbálnom. Így minden erőmmel azon voltam, hogy olvasok, magolok, jegyzetelek, ám a stresszhelyzetek elkerülése nehezebb dolognak tűnt mint gondoltam, még úgy is, hogy most már a saját házamból vagyok együtt valakivel.
Egyik nap kint voltam a parkban délután, észre vettem Siriust és figyeltem őt messziről, mikor Lucius hangja ütötte meg a fülemet.
- Mi van Beauvoir, savanyú a töklé?
- Szakadj le rólam, szűnj meg, felejts el! - szűrtem a fogaim közt.
- Emily, ne légy már ilyen barátságtalan, de tudod mit? Mivel ilyen gonosz vagy velem, így én is az leszek veled - jött egyre közelebb hozzám - Tudod, én azt hallottam, hogy te bármikor kapható vagy egy menetre.
- Ne nyúlj hozzám! - rivalltam rá, de ő mint ha meg se hallotta volna, lerántott a földre és durván a ruhám alatt kezdett nyúlkálni, majd szaggatta le rólam - Ne, ne, ne! - sírtam.
- Ne kapálózz Emily, úgyis fájni fog!
- Segítség... - nyögtem erőtlen hangon, mikor végre valaki a segítségemre sietett és az nem volt más, mint egy nagy fekete kutya. Aztán egy pillanatra Sirius arcát láttam, majd elájultam.

Újra a gyengélkedőn ébredek és úgy tűnt, Madam Pomfrey jobban ki van ezen akadva, mint én.
- Jaj, kisasszony! Hogy magát mennyi atrocitás éri az utóbbi időben! Minden esetre beszélnem kell önnel.
- Miről?
- Labilis idegrendszerére való tekintettel, a Szent Mungóba kell mennie, minimum két hétre.
- Mi? Nem vagyok őrült, se elmebeteg!
- Ez így igaz, de ahhoz, hogy meggyógyuljon, teljes nyugalomra van szüksége.
- Értem.
- Egyébként Miss de Beauvoir!
- Igen?
- Sirius Black hozta fel magát - mosolygott Madam Pomfrey, mire egy könnycsepp gördült végig az arcomon, az örömtől - Aggódott magáért - mondta végül,majd pihenésre intett és magamra hagyott.

Másnap átvittek a Mungóba, ahol semmi mást nem csináltak velem csak megvizsgáltak és nyugtatókat kaptam, hogy minél többet tudjak aludni. Egyedül anyám jött be meglátogatni, aki elmesélte, hogy Luciust felfüggesztették, mivel nemi erőszakot akart elkövetni, én pedig ennek az egynek örültem. Anya nem maradt sokáig, Merlinnek hála, így ismét elmerülhettem a gondolataimban. Gyűlöltem a világot, az anyámat és a Blackeket is, Siriust persze nem, de már úgy is mindegy volt.
Következő nap reggelén a gyógyítóm mikor bejött hogy megnézze, az állapotomat, olyat mondott amitől lehidaltam.
- Emily, az ön állapota egyenlőre kielégítő és ha ez így marad, hamar vissza mehet a Roxfortba, viszont attól félek, hogy a hír amit mondanom kell önnek, fel fogja zaklatni, viszont muszáj tudnia róla.
- Meg fogok halni?
- Nem, dehogy! - mondta kedvesen - Emily, ön állapotos.
- Mi? Ho...hogy mondta?
- Gyermeket vár, kisasszony.
- Az nem lehet...
- De bizony! Egész pontosan öt hetes terhes.
- Sirius...- suttogtam.
- Mivel ön már nagykorú, így dönthet a gyermek sorsáról, a szülei nélkül is.
- Anyámnak ne szóljon!
- Köt a titoktartás, ne aggódjon nem szólok, de kérem döntse el, hogy szeretné- e megtartani, avagy sem, mert még itt helyben el tudjuk végezni a ...
- Megtartom - mondtam határozottan.
- Biztos benne?
- Teljesen!
- Nos, ez esetben gratulálok, kedves anyuka.

Hogy hogyan fogom titokban tartani anyám és a Black család előtt, fogalmam sincs, de nem érdekel, mert ez az apróság most az egyetlen reménysugarat jelenti nekem, hiszen attól van akit annyira szeretek, s ha már soha nem leszünk együtt, legalább ha ránézek a picire, mindig eszembe jut majd. Az apja pedig, soha nem fogja megtudni, hogy ez a csöppség az övé. Talán ha lefekszek Regulusszal, akkor elhiszik majd, hogy az övé a gyermek, így sosem derülne ki senki számára az igazság és akár még boldog is lehetek.

Végül három hét múlva engedtek ki a Mungóból és amint átléptem az iskola kapuját, első dolgom volt mindenki szeme láttára Regulus nyakába ugrani, majd szenvedélyesen megcsókolni. Majd pedig magammal húztam a szobámba és ott végül neki estem, ő persze nem tiltakozott, így egymáséi lettünk. Utána csak feküdtünk egymás mellett, én a hátamon, ő pedig az oldalán és cirógatott engem.
- Annyira szép vagy.
- Köszönöm.
- Két hét múlva szünet Emi.
- Tudom, már várom - hazudtam.
- Anya és apa is odáig vannak érted, folyton rólad áradoznak.
- Rólam? Pedig csak egyszer találkoztam velük.
- Tudom, és én se értem. Szereted a bátyámat?
- Igen. MI? Jaj...
- Semmi baj, tisztában voltam vele, csak kíváncsi voltam.
- Sajnálom.
- Hidd el, túl élem - kacsintott, majd öltözködni kezdett.

Perselus segített pótolni a három hétnyi lemaradásomat, így lassan utolértem magam a tanulásban. Muszáj volt tartanom a tempót, ha év végén le akartam tenni a RAVASZokat. Remus is érdeklődött a hogylétem felől, mire én közöltem vele, hogy ne kérdezzen marhaságot, hiszen úgy is tudja. Próbáltam minél távolabb tartani magam a tekergőktől, mert Remus okos és még a végén megneszeli, hogy terhes vagyok, amit aztán elmond Siriusnak, abból pedig csak a baj származik.

Épp bájitaltanon vagyunk és én Perselus mellett ülök, mint a legelső Roxfortos órán, mikor még minden olyan könnyű volt az életemben. Valami ellenszert főzünk éppen, mikor megcsapja a bájital szaga az orromat, de úgy töményen és elfog a hányinger. Kezem a szám elé tartom, majd bukdácsolva kirohanok a teremből és épp hogy elérem a legközelebbi lánymosdót, rögtön vissza is köszön a reggelim - Csodás, így hamar le fogok bukni! - morgom magamban.
Kicsit rendbe szedtem magam, majd visszamentem a terembe és sűrű elnézések közepette ültem álltam vissza az üstöm mellé. Meglepetésemre a főzetem semmilyen kárt nem szenvedett, míg elvoltam és gyanítottam, hogy Perselus keze van a dologban. Átnéztem az ő munkájába és láttam, hogy teljesen mást csinál, mint az órai feladat.
- Az mi?
- Neked csinálom, hányinger ellen - mondta mosolyogva - Nyugi, nem fog ártani neki - nézett a hasamra, majd vissza rám, én pedig csak pislogtam.
- Perselus, honnan...
- Nem vagyok ostoba, Emily.
- Nem úgy értettem.
- Tudom. Sirius Black tudja már? - na itt még jobban leakadtam.
- Ezt...te...
- Ő az apja, nem?
- De.
- Em, ha akarsz róla beszélni, délután megejtjük és ott segítek neked, nektek, ahol tudok - súgta, én pedig a nyakába ugrottam és majdnem felborultunk.
- Na, de kisasszony! - tette csípőre a kezét Lumpsluck.
- Jaj, bocsánat, tudja épp most tudtam meg, hogy Perselusszal rokonok vagyunk - hazudtam.
- Áh, értem. Mondjuk ez nem csoda, hiszen a bájital főzés mindkettőjüknek a kisujjában van, úgy látszik eme tudás, családi vonás - nevetett az öreg, én pedig hirtelen lerogytam a székre.
- Hé, még két perc és kész, addig bírd ki - súgta Perselus.
- Oké, igyekszem.

A bájital valóban segített rajtam, így elpakoltam belőle pár üvegcsével szükség esetére, majd indultam a következő órámra, ami átváltozástan volt. A nap végén találkoztam Perselusszal a tónál és meglepetésemre Regulus is ott volt, viszont előtte nem beszélek a babáról, az biztos.
- Sziasztok.
- Emily, itt az ideje, hogy elmondjak valamit - kezdte Reg.
- Ajjajj...
- Hé, nyugi már! Örülni fogsz neki. Na szóval, egy hét múlva elfoglak jegyezni.
- Ezt eddig is tudtam.
- De, nekem eszem ágában sincs téged feleségül venni, sem most sem máskor, mivel tudom, hogy te is és a bátyám is szenvedtek. Ne, várj! Kérlek hallgass végig. Az esküvőt úgyis csak a Roxfort után tarthatjuk meg, így van egy kis időd, pontosan egy éved arra, hogy eltűnj innen. Elrejtőzöl valahol innen messze, Perselus meg segít neked mindenben.
- Regulus...de miért? - néztem rá úgy, mint ha maga Merlin állna előttem.
- Mert szeretem a bátyámat és hidd el elég fájdalom lesz az neki, ahogy látja majd, mikor a gyűrűt az ujjadra húzom.
- Ő is ott lesz?
- Anyám külön kérése volt, amolyan nevelési szándékkal.
- Édes Merlinem...- estem kétségbe azonnal.
- Ha megvan a rejtekhely, én levédelek Fidelius-bűbájjal, hogy anyámék ne találhassanak rád és vállalom, hogy leszek a titokgazda. Jó lesz így, Emi?
- Jaj, én nem is tudom, Regulus, ekkora áldozatot hozni...
- Ha ez miatt a bátyám megbocsájt nekem azért, mert sosem álltam ki mellette, nekem az bőven elég. Sajnos, csak későn döbbentem rá, hogy igaza volt a szüleim épelméjűségét tekintve és már szörnyen bánom, hogy nem hallgattam rá, ráadásul ellene fordultam. Hiába próbálok vele beszélni, nem akar meghallgatni és nem is érdekli, úgy hogy mondhatjuk azt is, hogy kapóra jöttél nekem Emi, mert így a végén mindenki jól jár. Ha majd a babád nagyobb lesz és tudsz vele közlekedni is, mert ugye míg el nem éri a hat éves kort nem tudsz vele hoppanálni, a kandalló meg le lesz zárva a házban majd az után tudod csak felkeresni Siriust, vagy ha addig hajlandó velem beszélni, én magam viszem el a házba hozzátok.
- Miért nem avatjuk be őt is?
- Mert ismered milyen. Egy nem is biztos hogy végig hallgatna, kettő pedig amilyen forrófejű, még a végén Azkabanba kerülne, a saját szülei meggyilkolása miatt.
- Tehát várnom kell...
- Igen és bízni abban, hogy a bátyám meghallgat, de ez csak azután lehetséges, miután már elrejtőztél, viszont a gond csak azzal lesz, hogy ő semmi mást nem fog látni maga előtt, csak azt, hogy te már az én menyasszonyom leszel, ezért még jobban fog gyűlölni engem. Perselust alapból utálja, úgyhogy bíznunk kell. Nincs más megoldás.
- Tudom és végtelenül hálás vagyok azért, amit értünk teszel. Csodálatos ember vagy Regulus Black, ugye tudod?
- Öhm...igen.
- Ó, te szerénység mintaképe - öklöztem bele a vállába játékosan és mindhárman nevettünk.
Fejezet 9 by LilyZs
9. fejezet

A tavaszi szünet első napján, szinte még haza sem értünk, anyám máris a kezembe nyomta a ruhát, hogy próbáljam fel, mivel két nap múlva tartjuk az eljegyzést és ha még alakítani kell rajta, akkor azt meg lehessen oldani. Értelemszerűen ez a ruhám is zöld volt, csupán fekete gyöngyök díszítették és természetesen földig ért. Mivel már a harmadik hónapban voltam, enyhén már látszódott a pocakomon a változás, de a ruha alatt ezt nem lehetett észre venni és ennek roppant módon örültem.
Amióta Regulus felvázolta a tervét, hogy elrejtsen az anyjáék elől, valahogy visszatért belém az élet és kevésbé voltam elkeseredve, ez pedig látszott rajtam. Anyám persze azt hitte, hogy az eljegyzés miatt vagyok ilyen jó kedvű, de mellé fogott. Pont hogy a parti miatt aggódok, most a legjobban, mivel Sirius is ott lesz és nagyon félek, hogy vajon mi fog ott történni. Két lehetőség van, vagy kitör a balhé, vagy én török össze lelkileg. Nem tudom és ez a bizonytalanság szinte megőrjít.

Elérkezett a nap, amitől annyira félek és ennek tetejébe, még anyámmal is összevesztem, mivel ő azt akarta, hogy legyen felkötve a hajam, én viszont leengedve szerettem volna viselni, s végül is én győztem, mondván, hogy ez az én napom, majd én eldöntöm. Azért úgy irigylem anyámat, mert neki ez a legnagyobb baja, hogy hogyan álljon a hajam.
Már egy órája teljes harci díszben állok és amint anyám is elkészül, már indulunk is, legnagyobb bánatomra hoppanálva, ami természetesen jól felkavarja a gyomromat, de még szerencse, hogy hoztam a bájitalból pár üveggel, így mikor senki nem figyel, gyorsan le is döntök egy fiolával és pár pillanat múlva már semmi bajom. A Black kúria ajtaja előtt állunk és várjuk, hogy kinyíljon az ajtó, ami pár pillanat múlva meg is történik. Nem más fogad minket, mint Walburga Black, extra csicsás, undorító pávatollas szerelésben.
- Emily, az est fénypontja! Igazán kitettél magadért kedvesem! - csacsogja műmosollyal, majd anyámhoz fordul és beszélgetni kezdenek, engem pedig Regulus vesz át és rögtön beljebb invitál, közben pedig sorba mutatja be a komplett rokonságot. Hát mit mondjak, vannak egy sárga tállal és még a felénél se járunk, de én már el is felejtettem az elejét, mivel roppant ideges vagyok. Majd mikor az utolsó rokont is bemutatta, Regulus fülébe súgom, hogy kezdjük már elölről a névsort, mert egyik név sem maradt meg bennem. Felnevetünk, de ekkor megpillantom Siriust, egy ajtófélfának támaszkodva, ahogy minket néz és látszik rajta, hogy már nem egészen józan.
A sírás kerülget, ahogy a szomorú szemeit nézem, legszívesebben a nyakába ugranék és addig csókolnám, míg lélegzek, de nem lehet. Regulus észreveszi, hogy komoly hangulat változás van nálam, így gyengéden megszorítja a vállamat, én pedig elveszem Siriusról a tekintetemet és a nappali másik végébe ülünk le beszélgetni, pontosabban próbál belém lelket önteni.

Kicsit később Mrs Black, figyelmet kér, majd odasúgja Regulusnak, hogy itt az idő, ő pedig megfogja remegő kezeimet és a nappali közepére sétálunk. Körülöttünk pedig minden szempár ránk szegeződik.
- Azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb ember a világon, hogy egy ilyen csodálatos, kedves és nem utolsó sorban okos lányt tudhatok magam mellett. Úgy érzem eljött az ideje, hogy még szorosabbá tegyem a kettőnk közötti köteléket - mondja mindezt a szemembe nézve Regulus, én pedig úgy reszketek, mint a nyárfa levél, majd féltérdre ereszkedik - Épp ezért teszem fel most a kérdést Emily de Beauvoir, hozzám jössz feleségül? - majd megcsókolja az egyik kezemet, mire én egy sóhajtás kíséretében felelek.
- Igen - ezután halványan elmosolyodik, rám kacsint, majd az ujjamra húz egy smaragdköves gyűrűt, szembe áll velem és gyengéden megcsókol, de csak éppen.
Mindenki tapsolni kezd, Regulus pedig felkér táncolni, én pedig csak a szemébe vagyok hajlandó nézni, mert tudom, ha most Sirius tekintetét látnám, elsírnám magam.
- Nem lesz semmi baj, ne aggódj! - súgja a számhoz közel.
- Tudom, de nagyon félek.
- Nem kell, majd én vigyázok rátok - viszont a könnyeim itt mégis utat törtek, hiába próbáltam visszatartani. Becsuktam a szemem, majd szorosan hozzábújtam és a vállára hajtottam a fejem. A zeneszám véget ért, mi pedig leültünk vissza a helyünkre, amint fogadtuk az összes gratulációt. Anyám a műkönnyeivel küzdött, Walburga pedig már az esküvőt tervezgette, de Regulus gyorsan leintette, amiért roppant hálás voltam. Ám ebben a pillanatban Sirius lépett oda az öccséhez, majd kezet nyújtott felé.
- Gratulálok öcskös, egy igazi főnyereménnyel lettél gazdagabb.
- Kösz bratyó, sokat jelentenek a szavaid.
- Nem bánod, ha egy tánc erejéig elrabolom leendő sógornőmet? - nézett rám, nekem pedig szörnyen rossz előérzetem támadt hirtelen.
- Nem, dehogy, menjetek csak - felelte Reg, majd Sirius a kezét nyújtotta felém és elvonultunk táncolni egy lassú zenére.

Ahogy egyik kezét a derekamra csúsztatta, hirtelen jólesően megborzongtam a érintésétől, a másik kezébe pedig a gyűrűs kacsómat fogta és szórakozottan nézegette rajta az ékszert, majd így szólt.
- Amit én vettem az sokkal szebb.
- Tessék? - néztem rá tágra nyílt szemekkel.
- Mondom az én gyűrűm sokkal szebb.
- Te...te vettél nekem? Mikor?
- A téli szünet után másnap. Akarod látni? - kérdezte, majd a fülemhez hajolt - Fent van a szobámban - ekkor becsuktam a szememet, mikor forró lehelete cirógatta a nyakamat - Gyere, megmutatom...
- Nem lehet...
- Miért nem? Talán nincs kedved nosztalgiázni velem?
- Sirius, kérlek!
- Kár, pedig azt hittem tetszik majd az ötletem a szajha vérednek - mondta lesajnálóan.
- Ne bánts! - kérleltem könnyes szemekkel.
- Miért csak neked lehet? Tudod, mennyire fáj hogy hazudtál? Még soha nem szerettem ennyire senkit, mint téged, de neked az öcsém kell!
- Hagyd abba... - mondtam elhaló hangon
- Boldog vagy?
- Nem.
- Ne hazudj!
- Könyörgök...
- Tudod mit? Nem érdekel, de az ajánlatom továbbra is áll, mármint, hogy a szobám az öcsémé mellett van, s mivel még itt lakom egy darabig, bármikor szívesen látlak az ágyamban, hátha nem lesz elég az amit Regulus nyújt neked - na eddig bírtam hallgatni, tovább nem, ekkor ellöktem magamtól és felpofoztam. Regulus szinte azonnal ott termett és elvonszolta onnan a bátyját. Walburga rögtön faggatni kezdett, hogy mi történt, de én nem válaszoltam és Merlinnek hála Regulus hamar visszaért, majd egészen a szobájából nyíló erkélyéig vitt levegőzni.
- Mi történt? - nézett rám aggódva.
- Olyan dolgokat mondott, amik fájtak. Regulus, ő már nem néz másnak, csak egy közönséges utcalánynak, nem szeret...
- De igen is szeret, csak neki is fáj - ölelt magához.
- Nem, ha szeretne, nem mondana ilyeneket. Így már nincs értelme a tervnek, nem kell...
- De igen Emi, ne add már fel!
- Én nem bírom tovább...
- Figyelj rám! - fogta a két kezébe az arcomat - Ezt nem akarom hallani, világos? Neked most elsősorban a babára kell figyelned, mert szüksége van rád, a tervet pedig véghez visszük és ha a bátyám beledöglik is, de meg fog hallgatni miután elrejtőztél! Ha mégsem, neked akkor is ép ésszel kell gondoskodni a gyermekedről!
Egy pillanatra elgondolkoztam, mert Regulusnak igaza volt, most a baba a legfontosabb. Hirtelen elszégyelltem magam, hiszen Regulus egy évvel fiatalabb tőlem, mégis tisztábban tud gondolkozni mint én.
- Jobban vagy?
- Igen, köszönöm. Regulus?
- Mondd.
- Szükségem van rád, most. Úgy...
- Biztos?
- Teljesen.
- Emi...
- A jegyesed vagyok, nem tagadhatod meg ezt tőlem - néztem rá fölényesen, mire a fejét csóválva elnevette magát és gyengéd csókok közepette lépdeltünk be a szobájába, az ágyáig.

Úgy egy órával később már visszafelé öltöztünk, egy gyors közös zuhanyzást követően és folyamatosan vigyorogtunk.
- Ha ezt nem hallották odalent, akkor semmit - nevetett.
- Ó, el is felejtettem, hogy majd száz ember lézeng a házban.
- Nem érdekel, én élveztem.
- Én is - mondtam őszintén.
- Igen, azt hallottam.
- Jól van na! Nem tehetek róla - vágtam sértődött arcot, mire kergetni kezdett és ahogy kirontottam az ajtón, elkapott és a falnak döntve mint az őrült csikizni kezdett, majd beleharapott a nyakamba, akár egy vámpír, én meg szinte visítva nevettem. Kegyelemért könyörögtem, mikor végre nagy nehezen megszánt és hagyott levegőhöz jutni.
- Gyere, menjünk vissza a néphez - javasolta, majd ahogy irányba fordultunk, egy gyilkos tekintetű Siriust láttunk magunk előtt, aki ha ölni tudna a nézésével, mi már alulról szagolnánk az ibolyát Regulusszal. Elindultunk felé, én pedig felöltöttem egy fölényes vigyort a képemre és úgy sétáltam el mellette, majd Reg újra táncba vitt és azon kezdtünk nevetni, hogy mindenki minket bámul.
- Te, ezek tuti mindent hallottak - súgom a fülébe.
- Irigykedjenek csak.
- Biztos hogy nem akarsz feleségül venni?
- Hát, ezek után meggondolom - kacsintott, én pedig szenvedélyesen megcsókoltam, majd felkapott és körbe pörgetett.
- Te, ilyet még egyszer ne csinálj!
- Basszus, ne haragudj!
- Nincs gond, de most innom kell egy bájitalt, mindjárt jövök - mondtam, majd kikaptam a táskámból egy fiolát és magamba öntöttem a tartalmát.

Regulusba nem voltam szerelmes és ő se belém, inkább amolyan lelki társak voltunk egymásnak, de még inkább barátok, ez pedig így volt jó. Mikor megkérdeztem tőle, hogy ha tehetné, kit választana feleségének, akár az iskolából, akár bárhonnan, azt mondta, hogy neki nem kell senki, mert ő sosem akart megnősülni, inkább marad agglegény élete végéig és minden héten felszedne egy másik nőt. Na ebben legalább hasonlít a bátyjára, s mikor ezt vele is közöltem, csak mosolygott.
A tavaszi szünet végéig Regulus nálunk volt és egy szobában aludtunk, mivel már eljegyeztek, anyám engedélyezte a dolgot, de kötelességének érezte, hogy kioktasson engem a védekezésről, én pedig nem akartam neki mondani, hogy ezzel már kicsit elkésett. Minden esetre az egész tavaszi szünetet arra áldoztuk Regulusszal, hogy összepakoljam a dolgaimat egy helyre, mivel ide már nem jövök vissza soha többet. Ezen kívül még a bájitalműhelyem kivitelezését is felvázoltam Regulusnak és mondta, hogy nem akadály, így megkértük Perselust, hogy olyan házat keressen, ahol egy ilyen helyiséget is ki lehet alakítani. Felajánlottam neki, hogy ha akar, dolgozhat nálam, ő pedig boldogan vállalta a dolgot, főleg mikor megemlítettem neki, hogy az üzleti részesedés hatvan százalékát ő kapja, azért mert ennyit segít nekem.
A napokban megkaptam anyámtól, az apám örökségének rám eső részét, így bőven volt pénzem, a házra, a műhelyre és az egész berendezésre, sőt még rengeteg marad is. Legalább a pénz miatt nem kell aggódnom, ha megszületik a gyermekem. Az utolsó napon a szünetből Perselus küldött egy levelet, miszerint meg van a ház és boldog voltam, mikor közölte, hogy Franciaországban van, vagy is jó messze innen és a kért bájital főzde is simán elfér benne.

Úton visszafelé a Roxfortba, Regulusszal ültünk egy kupéban, egymásba gabalyodva, csak hogy fenntartsuk a látszatot, miszerint mocskosul szerelmesek vagyunk egymásba. Persze ennek a fele sem volt igaz, valójában egy embert akartam távol tartani magamtól, mégpedig Sirius Blacket. Ám a tervem nem jött be, mert mikor épp Regulus ölében ültem, hátra vetett, nevető fejjel - mivel megint agyon csikizett - egy kopogtatás, majd torok köszörülés ütötte meg a fülünket, s mikor a hang irányába fordultam, hirtelen elkomorultam, mivel Sirius állt az ajtóban.
- Elnézést, nem akarok zavarni - mondta.
- Pedig épp azt csinálod. Mit akarsz? - kérdeztem fagyosan.
- Én, csak bocsánatot szeretnék kérni, Emi.
- Neked Emily és nem értem miért is kéne megbocsájtanom?
- Azért, amiket mondtam az estélyeteken.
- Ó, szóval most már nem vagyok se szajha, se ribanc? Azt hiszed, ennyitől elolvadok, hm? Egy szimpla ne haragudj ehhez édes kevés!
- Részeg voltam Emi...
- Emily! És ez nem kifogás, de egyébként is a részegek mindig őszinték, nem de? Amúgy van neked fogalmad arról, mennyire fájt mind az amit mondtál?
- Hé, Em, ne kiabálj, nyugodj meg! - szólt közbe Regulus.
- Nem, nem tudok! - mondtam dühösen, majd újra Siriushoz fordultam - Engem még soha senki nem bántott meg úgy, mint te a puszta szavaiddal! Tudod mit? Tedd a bocsánatkérésedet oda, ahova akarod, engem pedig felejts el, ha már eddig nem voltál képes arra, hogy felfogd, mit ... miért ... tettem... - és ekkor elsötétült előttem minden.
Fejezet 10 by LilyZs
10. fejezet

Jól kezdődik az iskola a tavaszi szünet után, hiszen megint a gyengélkedőn ébredek, de most Regulus az első akit megpillantok magam mellett.
- Szia, Emi cica.
- Szia.
- Hogy vagy?
- Voltam már jobban is.
- Mondtam, hogy ne ordibálj. Egyébként a bátyám most ment el és mocskosul aggódott.
- Nem tud meghatni.
- Hát, minden esetre én még nem igazán láttam eddigi életem során könnyeket a bátyám szemében.
- Legalább eljutottak hozzá a szavaim.
- És darabokra is szaggatták.
- Mikor engednek ki?
- Szerintem már ma este.
- Alszol velem?
- Szeretnéd?
- Mindennél jobban.

Mivel Madam Pomfrey számára egyértelművé vált a terhességem, így rögvest értesítette az igazgatót is, aki ugyan csak halványan mosolygott a hír hallatán, majd engedélyt adott rá, hogy a többiektől külön időpontban tegyem le a vizsgáimat. Ezért hát gőzerővel nekifogtam a tanulásnak és mivel ez nálam azt jelentette, hogy órák után könyvtár, majd hálókörlet, ja és persze az étkezések, de semmi szórakozás, csak a magolás ezerrel. Regulus is sokat tanul, így örülök ha vasárnaponként találkozunk pár mondta erejéig. Az egyetlen ember akivel többet kommunikálok, az Perselus, de valahogy nem is bánom.
A pocakom is egyre jobban gömbölyödött, így kénytelen voltam ruhatárat cserélni és laza ruhákba járkálni, hiszen a negyedik hónapban jártam már. Különleges engedéllyel mentem el vizsgálatokra a Mungóba és mindig jó híreket kaptam, miszerint a kisbabám szépen fejlődik, egészséges. Ez elég erőt adott ahhoz, hogy a lehető legjobban teljesítsek a tanulásban, az órákon és kizárjak minden fájó tényezőt az életemben.

Május közepe van és elérkezett a vizsgaidőszak, amire úgy érzem, kellően felkészültem, mindenből. Először bűbájtanból tettem vizsgát, ami szerintem elég jól sikerült, mivel a gyakorlatin Flitwick professzor elámult a teljesítményemtől és a pergamenem is tele volt írva. Aztán az átváltozástan következett és ez bizony már nem volt olyan hű de egyszerű, főleg mikor McGalagony azt a feladatot adta nekem, hogy egy csészéből varázsoljak kanárit, abból pedig egy kákalagot, majd visszafelé is hajtsam végre a varázslatot. Második próbálkozásra sikerült is, így csak remélni tudtam, hogy nem kapok rossz osztályzatot. A mágia történetem, hála Remus év eleji különóráinak, szintén egész jó lett. A bájitaltan, ha mondhatom nagyképűen, szinte kisujjból kiráztam, a sötét varázslatok kivédésével viszont voltak gondjaim, de talán nem lett olyan szörnyű. Legutoljára a gyógynövénytan vizsga maradt, amiből mindig is jó voltam, tehát emiatt sem kell aggódnom azt hiszem. Mindegy, túl vagyok rajtuk, így most már tervezhetem a bujkálásomat.
A vizsgák után még egy hónapig a Roxfortban kell maradnia a diákoknak, akik ezt bulizással és szórakozással tölthették el, én viszont engedélyt kértem az igazgatótól a mielőbbi távozásra, a gyermekemre való tekintettel és ezt meg is kaptam, úgyhogy, most épp csomagolok.

Mikor elpakoltam mindenemet, még vettem a bátorságot, hogy körbe járjam a kastélyt még egyszer, utoljára. Volt ahol megkönnyeztem és volt olyan helyszín is ahol nevetőgörcsöt kaptam, az emlékek miatt. Például a tónál, mikor Siriusszal állati alakunkban fogócskáztunk és felmásztam egy fára. Most épp ez előtt a fa előtt állok és úgy nézek fel rá, fátyolos tekintettel, hogy ezt a helyet már soha többé nem látom viszont és nem élhetem újra ezeket az emlékeket. Fáj hogy vége mindennek és hogy elmegyek innen, szívbe markolóan rossz érzés itt hagyni a második otthonomat, de mennem kell. Ezért elindulok és felkeresem azt a pár embert, akiktől el akarok búcsúzni, mert valószínű soha nem találkozok már velük ezek után, egyedül csak Regulusszal és Perselusszal.
Siriust kihagytam a búcsúzásból, mert úgy éreztem, hogyha kimondom azt, hogy viszlát, elsírom magam és azt nem akartam, ezért inkább a csomagjaimért indultam a szobámba. Odabent még elköszöntem Narcisszától, majd elindultam az előcsarnokba, de félúton egy kéz befogta a számat és behúzott egy üres terembe, majd mikor szembefordult velem, láttam, hogy az illető nem más mint Sirius.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem.
- Hallottam, hogy elmész és el akartam köszönni, habár te vígan meglettél volna a búcsúm nélkül is, nem? - kérdezte, majd megsimította az arcomat.
- Sirius, én...
- Ne mondj semmit, csak egy csók és már itt se vagyok - suttogta szinte a számba, én pedig becsuktam a szemem, erre ő megszüntette a távolságot kettőnk közt. Gyengéd volt, mint mindig és ezzel felébresztette bennem az összes vágyat, amit ezidáig elnyomtam magamban iránta. Kis idő múlva, zihálva távolodott el tőlem, de én nem hagytam és a tarkójánál fogva húztam vissza, hogy most én csókoljam meg. Karjaimat átfontam a nyakán, ő pedig úgy ölelte a derekamat, mint ha sosem akarna elengedni. Egyre szenvedélyesebben követeltük egymás ajkait, aztán felkapott és a falhoz támasztott, majd felhajtotta a szoknyámat és ott helyben egymáséi lettünk.
Annyira boldog voltam, akkor és ott, hogy újra ennyire közel érezhettem őt magamhoz, még akkor is, ha nem is tartott sokáig a dolog, mert most csak az számított, hogy szeretem és megint velem van.
- Szeretlek - támasztottam a homlokomat az övéhez, közben pedig kapkodtam a levegőt és még mindig a falnak támasztott, miközben a lábaim a dereka köré fonódtak, de ő egyszerűen lelökte magáról, majd hűvösen így szólt.
- Az a te bajod.
- Mi?
- Szerinted ennyitől megváltozik rólad a véleményem? Nem Emily, csupán a mai csajom lemondta a találkánkat, te pedig pont kapóra jöttél - felelte, majdnem hogy lenézően, miközben öltözködtünk, én meg megfagytam egy pillanatra, majd ahogy kisétált a teremből, utána rohantam és üvöltöttem, kivont pálcával.
- Te utolsó, mocskos, szemétláda!
- Parancsolsz? - kérdezte unottan.
- Megaláztál! Hogy lehetsz ennyire... - törtek elő a könnyeim és egy kábító átkot küldtem felé, majd még egyet, de nem talált.
- Párbajozni akarsz Emi baba?
- Gyűlöllek! - és tovább szórtam rá az átkaimat sorozatosan, míg az egyik el nem találta és ájultan esett a földre, ekkor összeroskadtam és hisztérikusan bömbölni kezdtem.
- Emily, mi történt? - rohant oda Perselus.
- Megalázott és kihasznált, én meg...én meg...
- Semmi baj, gyere ide - ölelt át - Nyugodj meg! - csitított és közben Regulus is megérkezett, majd odament a bátyjához, felélesztette, aztán hozzám sietett.
- Mi a fene van? - kérdezte.
- Ez a mocskos, rohadt patkány...- mutattam rá.
- Jaj, Emi, ne játszd már a szűzkurvát! - mondta lenézően Sirius, mire ott az iskola közepén akartam átváltozni állati alakomba, hogy minimum átharapjam a torkát, de nem sikerült, mert annyira dühös voltam, hogy nem tudtam koncentrálni.
- Soha többé nem akarlak látni, sem tudni rólad és te sem fogsz soha megtudni rólam semmit! - vágtam hozzá dühösen.
- Gyere Emi, menjünk, jó? - mondta halkan Regulus, majd vissza se nézve csörtettem ki az iskolából és meg sem álltam a Roxforti birtok kapujáig, Regulusszal és Perselusszal együtt. Ott viszont újra elgyengültem és Reg nyakába vetettem magam.
- Na mondd el, mi történt köztetek?
- Az, hogy el akart búcsúzni egy csókkal, de aztán több lett belőle és mikor mondtam neki hogy szeretem, azt válaszolta, hogy az az én bajom és hogy azért történt meg köztünk, mert az aktuális szajhája épp nem ért rá, én pedig kapóra jöttem...
- Basszus, ez durva. Annyira sajnálom, Emi!
- Soha, nem akarom őt többé látni, érted? Soha! Úgyhogy ne szólj neki hol vagyok, se a gyerekről, se semmiről, mert befejeztem vele, egy életre!
- Rendben, csak nyugodj meg és kapaszkodj, indulunk a házba - mosolygott halványan, majd elhoppanáltunk a birtok elől és a következő pillanatban már egy kedves kis falucska utcájában álltunk és egy barátságos ház felé sétáltunk.

Mikor beléptünk a kapuján, az első amit megláttam az előkertben, az a rengeteg virág, ami ugyan gondozatlan volt, de ez nekem nem jelent majd gondot, nagyon fogom szeretni és ápolgatni a növényeket. Ezután a ház következett, ami ugyan nem volt valami nagy, de nekünk bőven elég lesz , hiszen van két hálószobája az emeleten, saját fürdőszobával. A földszinten pedig egy nagy nappali az egyik oldalon, a másikon pedig egy konyha, amiben az étkező is megtalálható. A két helyiség között van a lépcső, ami felvisz az emeletre.
Egyszerűen beleszerettem ebbe a házba, mert nyugalmat árasztott magából és nekem most pont arra volt szükségem. Miután körbe jártuk minden szegletét, Perselus kitárt egy ajtót ami a konyhából nyílt és egy hatalmas bájital főzde kellős közepén álltam. Nem győztem ámuldozni, de főleg azon, hogy szinte mindenféle hozzávaló ott sorakozott a polcokon és mosolyogva öleltem meg Perselust, hogy ennyire figyelmes.
Ezután Regulus felhúzta a Fidelius-bűbájt a ház köré, én pedig könnyes szemekkel csókoltam meg őt, hálám jeléül. Habár már nem kellene bujkálnom a Blackek elől, mivel már nem érdekel Sirius, de Regulus ragaszkodott hozzá, mivel ha megtudják, hogy gyerekem lesz, mielőtt összeházasodnánk, vagy netán kiderülne hogy nem Regulusé, megölnének engem és a lányomat egyaránt, mivel szégyent hoznék a Blackek nevére.
Igen lányom lesz, már kiderítettem a Szent Mungóban, mikor legutoljára ott voltam vizsgálaton és végtelenül örülök neki. Úgy döntöttem, hogy Daniellenek fogom hívni, mert a nagymamámat is így hívták, akit nagyon szerettem, de már sajnos nem él.

Már egy hete itt lakok és nagyon élvezem az önállóságot, habár a főzéssel még meggyűlik a bajom, de azért egyre többször csinálok már ehető ételeket is. Most is épp ebédet készítek, Perselus is itt van és rajtam nevet.
- Hogy van az, hogy a bájitalok megfőzése nem okoz gondot neked, de egy sült csirke kifog rajtad?
- Fogd be, épp koncentrálok! - mordulok rá mosolyogva, de ekkor érek valamit a hasamnál és gyorsan odakapok.
- Hé, mi az? Baj van? Fáj valamid? - jött oda aggódva.
- Nem, csak nem tudom, azt hiszem rúgott.
- Mutasd! - mondta, majd rátette a kezét a hasamra - Szerintem csak képzelted.
- Nem vagyok hülye!
- Én nem is azt mond... Tényleg! Én is éreztem!
- Na? Ki a hülye? - kérdeztem nevetve.

Perselus velem lakott a tanév végéig és rengeteget segített nekem, na meg persze tartotta bennem a lelket, amire nagy szükségem volt. Hamarosan a bizonyítványomat is megkaptam amit készségesen el is hozott nekem és örömmel láttam, hogy csak sötét varázslatok kivédéséből kaptam várakozáson felülit, az összes többiből pedig kiválót, így vettem a bátorságot és levelező tagozaton jelentkeztem a tanárképzőbe, ahova csak fél évente egyszer kellett bejárni, hogy vizsgázzak, olyankor persze mindig Regulusszal mentem, Daniellere pedig, aki már addigra kibújt a pocakomból, Perselus és Amelie vigyázott. A lány természetesen Per barátnője, nagyon szeretik egymást és gyakran vannak nálam vendégségbe, hogy ne érezzem magamat annyira egyedül, mivel Regulus is dolgozik, így ő ritkán van csak itt.
Perselusszal emellett működtetjük a bájital főzdét, ami úgy néz ki, hogy ő veszi fel a különböző rendeléseket és el is készíti, én pedig a hátsó részében kísérletezek, ami elég nehéz néha Danielle mellett, ezért fel kellett venni egy segítőt is a fejlesztésekhez. A bájital főzde így nyilvánossá vált, de nem bánom, mert remekül haladunk és az üzlet virágzik. Damocles Belby, a segítőm pedig kiváló tehetség.
Anyámékról és a Black családról csak annyit tudok, hogy tajtékzottak amikor megtudták, hogy eltűntem, így most keresnek engem, hogy bosszút álljanak rajtam, amiért csorbát szenvedett a híres nevük - Nehogy már olyan nyugodtan éljek nem de? -Viszont, Siriusról nem tudok, nem is akarok tudni semmit, mert még mindig fáj amit velem tett és azok is amiket mondott. Regulus hiába erősködik, hogy felejtsem el a múltat és beszéljek vele, én nem akarok. Persze tudom, hogy ezzel ő csak a bátyja megbocsájtására pályázik, de egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy Siriusszal akár egy szót is váltsak.

***

Több mint hat éve annak hogy bujkálok, Daniellel, aki már meglehetősen kezd hasonlítani az apjára, mármint a természetét illetően, mivel annyira nagyszájú és akaratos, ami persze még párosul az én őszinte jellememmel és ha ezeket összeadjuk, megkapjuk Danielle Blacket.. Néha totálisan kiakaszt, de amikor a legnagyobb szükségem van rá, akkor annyira megértő és kedves, hogy esküszöm, jó néhány felnőttet hajaz olyankor. Mint például most is, mivel anyámék rájöttek valahogy arra, hogy talán Regulus tudhat a hollétünkről, ezért a saját családja kínozta, de nem vallott semmit, végül pedig megölték. Így most itt vagyok összetörten, magamba roskadva és az egyetlen ember aki a legjobban támogat, nem más mint a lányom. Perselus és Amelie is próbálnak segíteni, de nagyon nehéz, mert Regulusszal egy olyan ember hagyott itt engem, aki nem volt a szerelmem, de mégis több volt mint a legjobb barátom. Túlságosan sokat jelentett nekem és képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy nincs többé. A legszörnyűbb az egészben, hogy miattunk halt meg, pedig pont ezt akartam elkerülni, hogy még egy ember halála száradjon a lelkemen, sőt, még a leghőbb vágya sem teljesülhetett Regulusnak mielőtt meghalt, mégpedig, hogy a bátyja megbocsásson neki mindenért. Nagyon hiányzik, el sem tudom mondani, mennyire.
Fejezet 11 by LilyZs
11. fejezet

Tíz éve már annak, hogy elhagytam a Roxfortot, de büszkén jelenthetem ki, hogy a tanári diplomám ott díszíti a vitrint a nappaliban és megannyi bájitalt találtunk fel Belbyvel, köztük is talán a legfontosabbat, amin igaz, hogy vagy öt évig kísérleteztünk, de mára végre kijelenthetem, hogy a Farkasölőfű-főzet tökéletes. Vagyis, amiről mindig is álmodtam, az, hogy ezzel megannyi emberen segíthetek, akiket vérfarkas harapott meg, mint apámat, végre valahára tökéletes. Most már csak arra várunk, hogy hivatalosan is teszteljék és szabadalmaztassák.
Mióta Regulus nincs köztünk, már nem véd minket Fidelius-bűbáj, mivel a halálával együtt, maga a védelem is megszűnt és Perselus hiába ajánlgatta, hogy majd ő végrehajtja, én nem mentem bele, mert nem kell több haláleset, így csak szimpla megtévesztő és riasztóbűbájokkal vagyunk körülvéve, ami eddig tökéletesnek bizonyult. Most is éppen őt és Ameliet várjuk vacsira és végre eljutottam arra a szintre is a főzés terén, hogy kijelenthetem, ehető kajákat főzök. Természetesen Perselus anyukája, Elien, aki nem mellesleg ugye a nagynéném, szakácskönyveiből lestem el egy-két receptet és tippet.
- Danielle! Segíts kérlek, a keresztapádék mindjárt itt vannak és a nappaliban akkora kupi van...- sápítozok a lányomnak az emeletre.
- Jó, mindjárt, na!
- Ne akard, hogy felmenjek! Ne mondjam még egyszer!
- Aaaajjjj, jól van már! - nyávog vissza, majd végre lejön és rendet rak - Te nem segítesz?
- Nem, mivel az ott mind a te motyód és ha nem látnád, épp főzök!
- Dirigálni azt tudsz...- dörmögi az orra alatt, de ráfázott, mert hallottam.
- Nem dirigálok, csak jó lenne ha megtanulnál végre rendet tartani legalább magad körül és egyébként is kértelek - magyarázok neki, mikor megszólal a csengő.
- Nyitooom! - rohan Danielle az ajtóhoz, majd hallom ahogy Perselus nyög egyet, mikor a lányom a nyakába ugrik, hát igen, egy tíz évesnek már van súlya.
- Sziasztok, gyertek csak, mindjárt kész vagyok - csacsogom.
- Segítsek valamit? - kérdezi Amelie.
- Nem, nem kell köszi. Inkább meséljetek, mi újság?
- Hát, az a helyzet, hogy van itt neked valami - vette át a szót Perselus - A napokban megkeresett engem Dumbledore és felőled érdeklődött.
- Mit mondtál neki?
- Semmit, de utána járt és megtudta, hogy tanári diplomád van, így megkért, hogy ezt juttassam el hozzád. Esküszöm nem mondtam neki, hogy tudom hol vagy, ne nézz így! Az öreg átlát mindenkin, te is tudod!
- Jó, na ide vele! - kapom ki a levelet Perselus kezéből és hangosan olvasni kezdtem.

Ms de Beauvoir!

Mivel hallottam, hogy megszerezte a tanári diplomáját, melyhez ezúton is szeretnék
gratulálni, illetve meg is ragadnám az alkalmat, hogy felajánljak önnek egy
tanári állást a Roxfortban. Természetesen bájital oktatásról lenne szó, mivel a mi
drága Lumpsluck professzorunk nyugdíjba vonul és nagy szükségünk lenne egy
kiváló tanerőre, én pedig önre gondoltam. Ezzel egyetemben, ön lenne az egykori
háza vezetője is. Remélem élni fog a lehetőséggel és kérem önt, amint tud jelezzen
nekem, hogy elvállalná-e. Természetesen nem feledkeztem meg arról, hogy önnek
van egy gyermeke is, így ha esetleg nem tudná elhelyezni sehová, míg kegyed tanít,
őt is szívesen elszállásoljuk itt az iskolában.

Várom válaszát, mélységes tisztelettel,
Albus Dumbledore
- Édes Merlinem! - kiáltottam fel.
- Na? Elvállalod? - kérdezte Perselus.
- Micsoda? Még szép! Már is válaszolok neki! - ragadtam rögtön tollat, pergament, majd megírtam az igazgatónak, hogy számíthat rám és rögtön el is küldtem a baglyommal, aztán tálalni kezdtem az ebédet.
- Úgy tudom, Remus Lupin most a mágiatörténet tanár a Roxfortban - mondta Perselus.
- Hát kollégák leszünk...
- Emi?
- Igen?
- Sirius Black tartja a sötét varázslatok kivédése órákat, igaz ő auror, de Dumbledore épp ezért kérte fel...
- Na neeeee!
- De, ez egészen biztos. Lily Evans, vagyis már Potter a szerencsétlen, szóval ő mondta.
- Ó, hogy a fene enné meg...
- Anya? Az a Sirius a rokonom? - kotyog bele a lányom.
- Öhm, csak névrokon kicsim - hazudtam neki.
- De ez miatt azért elvállalod ugye? - érdeklődött Per.
- Micsoda? Persze hogy vállalom, én nem félek attól az embertől! Ne viccelj, ez egy óriási lehetőség! - áradoztam - Viszont nagyon szurkoljatok, mert a napokban végre lehet hogy szabadalmaztatják a Farkasölőfű-főzetet.
- Tényleg? Gratulálok! - ölelt meg Amelie - Viszont, neked kell egy ruha és Daniellenek is, nem de?
- Megtennéd?
- Ha ma nekiállok, holnap estére kész lesz. Van valami különleges kérésed?
- Illő legyen, egy tanárhoz - nevettem fel - Daniellé pedig egy hercegnőhöz.
- És az se baj ha kicsit kiesnek a szemei utánad nem igaz? - kacsintott rám Amelie.
- Tudod mit? Legyen! Remélem megeszi majd a penész!
- Te jó ég! Ti nők szörnyűek vagytok! - csóválta nevetve a fejét Perselus.

Miután Dumbledorerral levélben mindent egyeztettünk, Daniellel összepakoltuk az összes holminkat és szeptember elsején már készen álltunk, hogy a Roxforban éljünk ezek után. Mivel az aznapi készülődés kicsit hosszúra sikeredett, így gyönyörűen lekéstük a Roxfort expresszt, ezért kénytelenek voltunk elhoppanálni megannyi lekicsinyített csomaggal Roxmortsba, amit csak szakaszonként tudtunk megtenni, mert hiába voltak összezsugorítva a dolgaink, mocskos nehezek voltak. Majd bementünk a Roxfort birtokra és elsétáltunk a kastélyig, ahol Merlinnek hála, épp összetalálkoztam Friccsel és megkértem, hogy engedjen be minket a szobájába, hogy átöltözhessünk a lányommal.
Roppant komoly késésben voltunk, mivel a gólyák beosztása már elkezdődött, mi meg még egymás cipzárjával vergődtünk. Aztán nagy nehezen kifésültem a hajamat, megigazítottam mindent, magamon is meg a lányomon is és remegő lábakkal, apróra zsugorodott gyomorral, elindultunk a nagyterem felé. Az ajtó nyitva, így Dumbledore rögtön észre is vett, majd szélesen mosolyogva konferált fel.
- Kedves diákok és tisztelt tanárok, mint azt tudjátok, Lumpsluck professzor, a tavalyi tanév végen, nyugdíjba vonult. Én azonban nem voltam tétlen, így bátorkodtam a Roxfortba csábítani egy kiváló bájital szakértőt és tanárt, aki nem mellesleg a mardekár ház vezetését is elvállalta. Nem szaporítom tovább a szót, köszöntsétek sok szeretettel, leendő bájital professzor asszonyunkat, Ms Emily de Beauvoirt.
Nagy levegő, széles műmosoly, ahogy beléptünk a lányommal a nagyterembe. Minden szempár minket figyelt és természetesen komoly tapsot is kaptunk. Odasúgtam Daniellenek, hogy üljön le a mardekárosok asztalához, mivel ott volt számára egy üres ülőhely, én pedig Dumbledorehoz léptem, aki kezet csókolt, majd a tanári asztal felé indultam és megláttam őt. Engem nézett leesett állal és kikerekedett szemekkel, bennem pedig újra felizzott a harag, de nem tehettem mást, oda sétáltam, majd az egyetlen üresen álló székhez léptem, mégpedig ami Remus és Sirius között volt.
Remus szélesen mosolyogva ölelt meg és rögtön beszélgetni kezdtünk.
- Hát, Merlin hozott újra itthon.
- Köszi! Végül, csak kollégák lettünk.
- Igen és megmondom őszintén, hogy itt senkinek nem volt róla fogalma, hogy ki jön Horatius helyére, de örülök neked.
- Én is csak nem rég tudtam meg, de nem bánom.
- Emi? Ki az a kislány akivel jöttél? Már ha nem vagyok indiszkrét...
- Ő a lányom, Danielle - és hallottam ahogy mellettem Sirius kezéből kiesik az evőeszköz.
- Nagyon hasonlít rád. Hány éves?
- Tíz és hidd el csak külsőre olyan mint én, de a jelleme... Ne tudd meg!
- Olyan mint az apja?
- Igen - hajtom le a fejemet - Majd vacsi után bemutatom neked, ha nem baj.
- Épp kérni akartam - mosolygott.
- Jaj, Remus, majd beszélnünk kell valami fontosról, jó hírem van számodra, de nem itt.
- Rendben, mondjuk vacsi után?
- Inkább ha lefektettem Daniellet. Jó úgy?
- Persze.
Ezután nem esett több szó köztünk, majd a lányomat kezdtem figyelni, aki lelkesen vigyorgott felém. A vacsora, akár csak tíz évvel ezelőtt is, isteni volt és maga a tudat, hogy újra itt vagyok a Roxfortban, akkora örömmel töltött el, hogy boldogabb nem is lehetnék ebben a pillanatban. Miután ettünk, ittunk és a tanmenetemet is megkaptam, mutattam a lányomnak, hogy jöjjön oda hozzám, aki szinte rohant.
- Na mi a helyzet, csibe? - kérdeztem tőle nevetve.
- Jaj, anya! Itt olyan finom volt minden, nem azért, te is jól főzöl, de az itteni koszthoz képest van még mit fejlődnöd.
- Kösz.
- Láttad a plafont? Mint a csillagos égbolt és ahogy a gyertyák is lebegtek, meg az a Véres Báró...
- Levegőt is veszel? - csóváltam a fejem nevetve, a lányom lelkesedésén - Gyere, bemutatlak valakinek - Ragadtam meg a kezét, majd Remushoz fordultam, aki épp Siriusszal beszélgetett.

- Elnézést, a zavarásért! - mondtam, kissé feszélyezve - Remus, akkor ha van egy perced, szeretném bemutatni a lányomat, Daniellet. Kicsim, ő itt Remus Lupin professzor, anya régi iskolatársa.
- Szia, Lupin professzor - köszön a lányom, Remus pedig elmosolyodik.
- Nagyon örülök, Danielle! Szólíts nyugodtan Remusnak, rendben?
- Oké.
- Nos, akkor majd később beszélünk - mondtam, majd sarkon fordultunk és egy lépést tettünk csak, mikor Sirius megszólalt.
- Nekem be sem mutatod? - a hangjától szinte megborzongtam és becsuktam a szemem, majd felé fordultunk.
- Kicsim, ő itt Sirius Black professzor, szintén régi iskolatársam - néztem nyomatékosan a szemébe - Sirius, ő itt a lányom Danielle.
- Nagyon örvendek, szép hölgy - nyújt kezet a lányom felé, majd csókot lehel rá.
- Én is professzor úr.
- Maradjunk a tegezésnél, rendben?
- Jó, végül is ha már a névrokonom vagy...
- Névrokonod? - néz kérdőn Daniellere, majd rám.
- Igen, mert Danielle Black, a lányom teljes neve, de most ha nem haragszol...- sürgettem meg magunkat és gyorsan elrángattam Daniellet is, a hálókörletünk felé, még mielőtt bármit is kérdezne Sirius.

Miután lefektettem Daniellet, mondta neki, hogy rövid időre el kell mennem, de sietek vissza és már indultam is Remushoz. Miközben keresztül sétáltam, a kastélyon, majdnem minden festményt megnéztem újra, mosolyogva, vagy épp végig simítottam a lépcsőkorlátokon, lovagi páncélokon, csupán azért, hogy elhiggyem, ez a valóság. Mikor megérkeztem Remus irodájához, bekopogtam és hallottam ahogy kiszól, nyitva van.
- Jó estét! - köszöntem.
- Neked is.
- Ígérem, nem tartalak fel sokáig.
- Ugyan, Emi, tudod hogy én éjszakai állat vagyok.
- Hülye! Voltaképpen épp erről akartam veled beszélni, ugyanis, kedves segítőmmel, kifejlesztettünk egy főzetet, azoknak, akiket vérfarkas harapott meg, vagyis neked is. A lényege annyi, hogy az átváltozás ugyan végbe megy, viszont az emberi tudat végig megmarad. Érdekel a dolog?
- Emily...- néz rám hitetlenkedő tekintettel - Ez csodálatos! Persze, hogy érdekel!
- Helyes. Viszont várni kell amíg szabadalmaztatják, ami már csak pár nap elvileg, de utána minden hónapban megfőzöm neked a bájitalt, ha szeretnéd.
- Igen, szeretném! Ó, te nő, tudod mennyit jelet ez nekem? - teszi fel a kérdést ragyogó arccal.
- Sejtem. Viszont akkor én most mennék is, csak ezt akartam.
- Nagyon hálás vagyok érte és köszönöm.
- Ne viccelj, ez a legkevesebb, azok után amit tettem.
- Már rég el is felejtettem.
- Én nem és nagyon sajnálom.
- Felejtsd el, viszont kérdeznék valamit.
- Igen?
- Sirius az apja Daniellenek ugye?
- Remus...
- A szemei, ugyan olyan kékek, Emi ne tagadd.
- Kérlek, ne mondd el neki!
- Nem az én dolgom ezt közölni vele, de akármit is tett, vagy mondott, joga van tudni.
- Neki semmihez nincs joga, ami velünk kapcsolatos. Kollégák vagyunk csupán és nem több - feleltem, kissé indulatosan Tudod te, hogy miket vágott a fejemhez? Vagy nem mesélte esetleg, hogy milyen csodásan megalázott az utolsó napomon a Roxfortban? - és az említett, ekkor lépett be az ajtón.
- Elnézést, nem tudtam, hogy társaságod, van - szólt Sirius.
- Már úgyis épp menni készültem. Akkor jó éjszakát - köszöntem el és rá sem nézve viharzottam ki Remus irodájából. Úton a hálókörletem felé, a feltörő emlékek hatására, eleredtek a könnyeim és nekidőltem a falnak. Minő véletlen, hogy épp amellett a terem mellett álltam meg ahol legutoljára sikerült porig aláznia, majd valami felfoghatatlan dolog vezérelte a kezemet és benyitottam a helyiségbe. Újra magam előtt láttam a képeket, ahogy megcsókol, majd pedig egymásnak esünk, ekkor leguggoltam a fal tövébe és rám tört a sírás - Miért fáj még ennyire, ennyi idő után is? - dühöngtem magamban.
Nem sokkal később azonban, erőt vettem magamon és kisétáltam onnan, ám ahogy nyílt az ajtó, Sirius állt előttem, én pedig igyekeztem sebtében eltüntetni a könnyeimet.
- Sírtál?
- Semmi közöd hozzá.
- Gyűlölsz, igaz?
- Miért, szerinted nincs rá okom?
- Beszéljünk.
- Nem, kérlek engedj ki.
- Emi..
- Ne, merj hozzám érni!
- Jó, nem fogok, de kérlek hagy mondjam el ...
- Nem érdekel, érted? Semmi nem érdekel, amit mondani akarsz! Most pedig engedj légyszíves, mert Danielle már vár! - förmedtem rá, majd félre állt, én pedig elrohantam a szobámba.
Fejezet 12 by LilyZs
12. fejezet

Az első tanítási napom azt kell mondjam, egész jól sikerült, mondjuk szinte mindegyik évfolyammal ismételtünk és amint az várható volt, Lumpsluck professzor nem végzett fél munkát, hiszen a diákok tudása, majd hogy nem kifogástalan volt, eltekintve egy-két lusta nebulótól, de majd ők is belejönnek, nem aggódom.
Ebéd szünetben Remus rögtön jelezte, hogy beszélnünk, kell, mivel nem fejeztük be tegnap a társalgást, habár én másképp gondolom, de mindegy. A másik oldalamon Sirius újfent hallgatag, amit őszintén nem bánok, mert vele főleg nem akarok semmiről beszélgetni. Ebéd közben észre veszem, ahogy a lányom öles léptekkel, dühösen felém tart, majd ahogy odaér a székemhez, szinte fújtat.
- Mi a baj csibe? - kérdezem.
- A frászt hozta rám az a dagadt szellem az előbb.
- Hóborcról beszélsz? Hát igen, ő mindig ilyen volt, de mégis mit csinált?
- Először csak hirtelen kibújt előttem a falból, majd krumplihéjjal dobált, persze rögtön elküldtem a fenébe, de borzasztóan idegesítő!
- Elküldted a fenébe?
- Igen, meg mondtam, hogy a jó édes nénikéjével szórakozzon, erre valami béna rímfaragásba kezdett, amivel naná, hogy engem piszkált, aztán én is verseltem neki, de azt inkább most nem mondanám el itt.
- Ugye nem beszéltél csúnyán?
- Éééén? Soha! - vágott ártatlan képet, közben hallottam ahogy Remus mellettem fuldoklik a röhögéstől.
- Nem, mi? Na ebbe inkább ne menjünk bele. Viszont ha akarod, délután körbe járjuk a birtokot, mit szólsz?
- Anya, ekkora területet egyszerre? Nem vagyok én sportember!
- Akkor majd az leszel - itt már Sirius is nevetni kezdett, én pedig akaratom ellenére is ránéztem, mert imádtam mikor nevet, így a tekintetünk, egy pillanatra összetalálkozott - Na, menj, készülődj, még van két órám, aztán indulunk - utasítottam a lányomat, aki cseppet duzzogva, de szót fogadott.
- Úgy emlékeztet valakire ez a kiscsaj - mondta Remus, én meg finoman bokán rúgtam az asztal alatt - Most mi van? Úgy értettem, hogy a természetét nem tőled örökölte.
- Remus! - rivalltam rá.
- Tényleg Emily, azt megkérdezhetem, ki az ő édesapja? - szólt hirtelen Sirius, én meg félrenyeltem, de úgy tűnt, megmaradok és nagy nehezen válaszoltam csak.
- Ő már meghalt - feleltem - Számomra - tettem még hozzá magamban.
- Szóval az öcsém...
- Sirius kérlek, nem akarok erről beszélni, sem most, sem máskor! - majd fogtam magam és felálltam az asztaltól, hogy felkészüljek, az utolsó két órámra.

A délutáni sétánkat a lányom végül mégis csak élvezte és a végén már azt kérdezte, hogy mikor jövünk legközelebb. A baj ezzel a sétával csak az volt, hogy megannyi emlék rohant meg engem újfent. Jók, rosszak egyaránt és persze mindegyik Siriust juttatta eszembe. Fogalmam sem volt róla, hogy meddig lesz ez még így nálam és csak remélni mertem, hogy hamar túl teszem magam ezeken, mert ha nem, előbb vagy utóbb bele fogok őrülni.
Az elkövetkezendő napokban nem sokat aludtam esténként, csak forgolódtam az ágyamban és volt hogy állati alakomat felöltve - amit immáron legálisan használhatok, mert bejegyeztettem magam a Minisztériumba - mászkáltam a birtokon hajnalig. Bemerészkedtem a tiltott rengetegbe és csak csodáltam azt a rengeteg lényt ami ott lakott. Az unikornisok egyszerűen mindig lenyűgöztek, hiszen tiszteletet parancsoló külsejük miatt nincs az a varázsló, vagy boszorkány, aki ne állna meg egy pillanatra, csak hogy megcsodálhassa ezeket a gyönyörű jószágokat.
A thesztrálok viszont számomra mindig a rettegést és a fájdalmat jelentették, mivel láttam az apámat meghalni, így ezek a lények is láthatóak a számomra. Bár ne lennének azok.
Egy héttel később Perselus levelet küldött, amiben megírta, hogy a Farkasölőfű-főzet szabadalmaztatva lett és hamarosan hivatalos értesítést is fogok kapni róla, én pedig rettenetesen örültem a dolognak.
Egy este mikor vacsorázni indultam a nagyterembe, meglepődve vettem észre, hogy egy emberrel bővült a tanári asztalunk, de arról fogalmam se volt hogy ki az illető, így mit sem sejtve ültem le a szokásos helyemre. Nem sokkal később Dumbledore felállt és beszélni kezdett.
- Kedves diákok és tisztelt tanári kar. Egy örömteli dolog történt az elmúlt napokban és ezt szeretném önökkel, veletek is megosztani, hiszen nem kis mértékben érint minket az amit most elárulok. Ugyan is két kiváló tehetséggel rendelkező bájital fejlesztő, egy olyan főzetet talált fel, ami segít a vérfarkas által megharapott embereken. A bájitalnak találóan a Farkasölőfű- főzet nevet adták. A fejlesztők pedig Damocles Belby és a mi bájos bájital tanárnőnk, Emily de Beauvoir professzor, kérem fáradjanak ide, hogy a bájitalfejlesztők egyesületének elnöke átadhassa önöknek, a díjat és a főzettel kiérdemelt bájitalmester címet igazoló tekercset.
Hát engem a sírás kerülgetett, s mikor megláttam Belbyt, odarohantam hozzá és a nyakába ugrottam, majd mindketten megkaptuk a díjat, az okiratot, a nagyterem pedig visszhangzott a jelenlévők tapsviharától és a diákok kántálásától - Szép volt tanárnő! - hallottam meg.
Minden kollégám gratulált, még Sirius is, egy kézfogás erejéig, én pedig annyira büszke voltam magamra, hogy azt elmondani nem tudom. Majd a vacsora végeztével Dumbledore javaslatára, egy kis mézborral ünnepeltük meg a díjamat a tanárokkal együtt, közben pedig a többi kísérletemről érdeklődtek, én pedig készséggel avattam be őket a részletekbe.

Végül már csak Remus, Sirius és én maradtunk a tanáriban, miközben már teljesen másról beszélgettünk, többek közt például hetedikes évünkről. Ebben pedig az alkohol sokat segített, vagy lehet, hogy inkább ártott.
- Látom, a gyűrűt még mindig hordod - mondta Sirius, miközben a Regulustól kapott ékszert forgattam az ujjamon.
- Egyetlen emlékem tőle.
- Szeretted őt?
- Mint egy barátot, hiszen rengeteget segített nekünk, míg élek hálával tartozok neki.
- Barátot, persze...
- Nem érdekel, mit gondolsz, mert nem bántam meg amit tettem, hiszen mindketten éltek! - mordultam rá.
- Mi? - pislogott Sirius.
- Jól hallottad, mindent amit tettem, az hogy Amortentiát ittam, melybe Regulus hajszálát tettem bele, hogy el tudjalak hagyni és sikerült is, mind azért volt, mert én választottam helyetted. Mégis szerinted hogyan éltem volna azzal a tudattal, hogy három ember halála szárad a lelkemen, mert te engem választottál volna, nem pedig a barátaidat?
- Te miattunk dobtad el magadtól a boldogságot Emily? - akadt ki Remus.
- Igen, de egyesek szerint ez nem azt jeleni hogy áldozatot hoztam, hanem hogy szajha lett belőlem! - néztem dühösen Siriusra, aki a döbbenettől szólni nem tudott - Most már úgy sincs jelentősége nem igaz?
- De van. Csak most van igazán jelentősége! - felelte Sirius - Ha én ezt akkor megértem...
- Nem érdekes. Mindegy, én megyek, jó éjt! - mondtam, majd kiindultam, de Sirius utánam jött és a folyosón elkapta a karomat.
- Emi, várj!
- Mire?
- Te képes voltál minderre csak, hogy megmentsd az én legjobb barátaimat, miért tetted?
- Mert ha őket elveszíted, te is meghaltál volna legbelül, hiszen mint azt régen Remus is mondta, ők a te igazi családod.
- Emi, te ugyan olyan fontos voltál nekem, mint ők!
- Látod, ez az. Csak voltam. Aztán szépen lassan minden tönkre ment, pedig ha egyszer is meghallgattad volna az öcsédet...
- Annyira sajnálom!
- Már mindegy, hiszen úgy is kiöltél belőlem mindent, azzal amit tettél és amiket mondtál.
- Ne mondd ezt!
- Csak hagyj békén.
- Nem, én ezt nem akarom elhinni, hogy már nem érzel irántam semmit!
- Pedig így van - mondtam hidegen, pedig ha tudná...
- Bizonyítsd be! - felelte, majd a falhoz támasztott, hogy megcsókoljon, de még időben ellöktem magamtól.
- Nem fogsz még egyszer megalázni Sirius és azzal se etess, hogy még mindig szeretsz, mert akkor ott a teremben világosan a tudtomra adtad, hogy csak egy menetre kellettem!
- Kétségbe voltam esve, Emi!
- Tudod, miközben te magadat sajnáltad, az öcséd minket próbált meg elrejteni a nem egészen ép elméjű szüleid elől és tudod miért halt meg? Mert Fidelius bűbájjal védte meg a helyet ahol laktunk és nem árult el nekik! Te pedig csak lenézted őt!
- Ezt már nem tehetem jóvá, de mondd, mit csináljak, hogy higgy nekem?
- Felejts el! - feleltem dühösen, majd ott hagytam.

A lakosztályom nappalijába érve, miután dühösen csaptam be az ajtót, könnyek kezdték szúrni a szememet és nem vettem észre, hogy Danielle még ébren van.
- Anya, te sírsz?
- Nem kicsim, csak tudod, a díj miatt...
- Akkor nem inkább nevetned kéne?
- Téged nem lehet átverni, ugye? - mosolyogtam rá halványan, de ekkor hirtelen kopogtatnak, én pedig felkészültem a legrosszabbra, ám tévedtem, mert Remus volt az.
- Ne haragudj, a késői zavarásért.
- Nem zavarsz, gyere csak - invitáltam beljebb.
- Jaj, köszönöm nem, csupán azt akartam mondani, hogy három nap múlva programom lesz este és hát akkor kipróbálnám...
- Persze, megbeszéltük.
- Köszönöm. Amúgy minden rendben?
- Igen - hazudtam.
- Akkor nem is tartalak fel tovább, jó éjt!
- Neked is.

- Mi lesz három nap múlva? - kíváncsiskodott Danielle.
- Meg kell főznöm egy bájitalt Remusnak.
- Ó, én azt hittem...
- Mit kicsim?
- Hát, tudod, Remus kedves, meg minden és szóval...
- Danielle!
- Jó, csak tudod, hiányzik Regulus - mondta lehajtott fejjel, én meg átöleltem.
- Jaj, csibém, nekem is! - majd hirtelen eszembe jutott valami - Figyelj, ezt a gyűrűt tőle kaptam és mikor rajtam van, olyan mint ha még mindig velem lenne, de neked adom - mondtam, majd a nyakláncára fűztem az ékszert.
- Anya! - ragyogott fel az arca.
- Ezentúl rád vigyáz majd és mindig veled lesz.
- Köszönöm!
- Nincs mit kicsim, de most már alvás! - mondtam játékosan, majd én is nyugovóra tértem.

Elérkezett a telihold napja, én pedig órák után rögtön nekiláttam a főzet elkészítéséhez, amit majd Remusnak kell meginnia és én úgy döntöttem, hogy ott leszek az átalakulásnál, mert látnom kell a végeredményt, még akkor is ha rettegek a gondolattól.
Este fél nyolc van és épp Remus irodájába tartok, kezemben a főzettel. Mikor kopogtatás után beinvitál, meglepődve érzékelem, hogy nincs egyedül, mivel Sirius is itt van.
- Jó estét, uraim! - köszönök közömbös arccal, majd átnyújtom Remusnak a bájitalt.
- Hálás vagyok Emi - mondja halvány mosollyal, majd egy hajtásra kiitta a serleg tartalmát és rögtön elfintorodik - Hát ez nem éppen töklé...
- Bocs, de elsődlegesen nem az íze volt a fontos.
- Nem gond, túlélem.
- Veled megyek ha nem baj, mert látnom kell a hatását, illetve meg kell beszélnünk valamiféle jelzést, hogy tudjam, valóban megvan-e az emberi tudatod.
- Rendben, akkor lassan indulhatunk is.
- Én is megyek, ha nem baj, mert kíváncsi vagyok - szólt közbe Sirius.
- Nem, persze, gyere - felelem, majd elindulunk.

A szellemszálláson vagyunk és már elkezdtek mutatkozni Remuson az átváltozás jelei, így Siriusszal felvettük az állati alakunkat és vártunk. Majd mikor már teljes folyamat befejeződött és egy kifejlett vérfarkassá vált, felemelte az egyik, majd a másik mancsát, jelezvén, hogy tudatánál van, mi pedig visszaalakultunk emberi formánkba. Viszont én teljesen lefagytam és egész testemben remegtem, ahogy a fenevad ott állt előttem. Fel se fogtam, hogy valójában Remus az, csak azt láttam, hogy vérfarkas és már tódultak is elém a régi szörnyű emlékképek. Mérhetetlen pánik lett úrrá rajtam és hátrálni kezdtem, de falnak ütköztem, majd azt éreztem, menten végem van.
- Emily? - szólított meg Sirius.
- Nem akarom!
- Hé, nyugi! Ő nem bánt.
- Segíts! - mondtam hisztérikusan.
- Gyere, kiviszlek innen, oké? - majd átfogta a derekamat és sietős léptekkel hagytuk el a szellemszállást, meg sem állva a kastély bejárati ajtajáig. Ott aztán a falhoz dőltem, könnyáztatta arcomat a tenyerembe temettem és próbáltam megnyugodni, de nem ment. Sirius, ekkor elvette az arcom elől a kezeimet, majd átrakta a nyakán, szorosan magához ölelt, én pedig a vállára hajtottam a fejemet és csitítgatott.
Lassan éreztem, ahogy kezdek megnyugodni, majd mikor feleszméltem, hogy kivel is vagyok ilyen szituációban, hirtelen ránéztem és az arcunk így szinte centikre volt egymástól.
- Jobban vagy? - kérdezte.
- Kicsit.
- Gyere, elviszlek a gyengélkedőre és kérünk neked valami nyugtatót.
- Nem kell, van a szobámban.
- Akkor elkísérlek odáig, rendben?
- Nem...
- Ragaszkodom hozzá! - felelte határozottan, majd ismét a derekamnál fogva, indultunk tovább, amit meglepő módon hagytam neki.
Miközben sétáltunk, a hálókörletem felé, hirtelen megszólalt.
- Emi, ha akarod, én segíthetek neked, legyőzni a félelmedet.
- Mégis hogyan?
- Gyakorolnám veled a mumus támadás kivédését, elvégre SVK tanár vagyok, vagy mi a szösz.
- Én nem tudom, nem fog menni.
- Dehogynem! Legalább próbáld meg és ha nem megy, nem erőltetem, de muszáj lenne legalább annyit elérned, hogy ne kerülj az ájulás szélére, mert nem lesz mindig melletted valaki.
- Igazad van. Jó, megpróbálom - feleltem végül, eközben pedig megérkeztünk a lakosztályom elé.
- Holnap este hatkor, mondjuk az SVK teremben?
- Ott leszek.
- Rendben - került megint vészesen közel hozzám - Várni foglak - mondta, s közben mélyen a szemembe nézett, mire éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul, de még időben kapcsoltam és elhúzódtam.
- Sirius, köszönöm, hogy elkísértél.
- Semmiség. Boldogulsz?
- Igen. Jó éjt.
- Neked is - köszönt el, én pedig rögtön bementem a lakosztályomba és fáradtan a falnak dőlve, lecsúsztam annak mentén és próbáltam megnyugodni, mert most már, nem csak a vérfarkas miatt akart kiugrani a szívem, a helyéről, hanem Sirius közelsége, illata és érintése miatt is. Az utóbbi kettőt még mindig magamon éreztem és a szívem azt súgta, menjek utána, mondjam meg neki, hogy még mindig szeretem, de az eszem rögtön tiltakozni kezdett, s végül az utóbbira hallgattam.

Sirius Black

Amikor tudatosult bennem, hogy Remus cimborám nem fog felfalni, csupán jelmezt öltött, kedvem lett volna Emilyt felkapni, körbeforgatni és megcsókolni - mondjuk ehhez bármikor lenne kedvem - hiszen ez mind az ő érdeme. Ám ahogy felé fordultam és megláttam a pánikot az arcán, rögtön felrémlett bennem az ominózus nap, mikor elmesélte a vérfarkastól való félelmét, az édesapja halálát, s most a történet valószínűleg megelevenedett előtte. Rögtön tudtam, hogy ki kell vinnem onnan, mert pár pillanat és elájul, ezért átkaroltam, majd kivezettem olyan gyorsan amennyire csak tudtam, minél messzebb a szellemszállástól.
A Roxfort kapujában megálltunk és annyira megsajnáltam őt, ahogy kétségbeesetten zokog, hogy nem érdekelt mit fog szólni, de magamhoz öleltem és meglepetésemre nem tiltakozott. Viszont én, rettentően boldog voltam, hogy újra a karjaimban tarthatom, mert szeretem, még mindig halálosan szeretem Emilyt. Amikor a szemembe nézett, alig tudtam vissza fogni magam, nehogy neki essek, így hát próbáltam valami másra terelni a gondolataimat. Már nem érdekel, hogy elhagyott, mert végre megértettem miért tette és ezért örökké felnézek majd rá, sőt, az se érdekel, hogy az öcsémtől van egy gyereke, semmi nem érdekel, szükségem van rá, vissza akarom szerezni. Nem számít, ha nyálasan is hangzik, de ő az álmaim nője, mindig is az volt és az is marad.
Aztán ahogy őt kísértem, hirtelen belém hasít egy gondolat, hogy segítek neki legyőzni a félelmeit és mondhatom azt is, hogy összekötöm a kellemest, a hasznossal, hiszen így a közelemben lesz, s talán van esély rá, hogy visszahódítsam. Habár nem tudom, lehet, hogy rosszul éreztem, de mielőtt elváltunk, mint ha reszketett volna a közelemben, ami jó jel, feltéve persze ha ez nem attól a sokktól volt még, amit az imént átélt a szellemszálláson. Remélem én váltottam ki belőle, mert akkor még van esélyem feléleszteni benne az alvó vadmacskát.
Fejezet 13 by LilyZs
13. fejezet

Emily de Beauvoir

A mai napon szinte az összes órámon szétszórt voltam és ennek több oka is van. Például az éjjel alig aludtam pár órát, mert rémálmok gyötörtek, meg aztán a Siriusszal való külön órák miatt is aggódom, mert nem tudom hogyan fogok reagálni a mumusra és aggódom, de igaza volt abban, hogy szembe kell néznem a félelmeimmel, hiszen nem retteghetek egy életen át.
Tíz perc múlva mennem kell a sötét varázslatok kivédése terembe, de én már vagy fél órája reszketek, mint a nyárfa levél.
- Anya, megint Remusszal találkozol? - érdeklődik Danielle.
- Nem, most Siriusszal, tudod segít nekem egy kicsit.
- Aha....
- Danielle, ne képzelj többet bele a dolgokba légyszíves.
- Akkor miért vagy ilyen ideges?
- Hát mert kicsit aggódom, hogy hogyan sikerül majd a kísérletünk.
- Persze...
- Te lány, holnap majd az igazgató úrral fogsz összeboronálni?
- Nem, ő túl öreg hozzád - feleli komoly arccal, én meg elnevetem magam - Amúgy hányra mész?
- Hatra - mondom, majd az órámra pillantok és látom, hogy már öt perccel el is múlt - Merlinem, elkéstem! Majd jövök, szia! - kiáltok hátra a lányomnak és rohanok át a kastélyon.
Mielőtt bekopogok, kicsit kifújom magam, nehogy azt higgye Sirius, hogy szívemen viselem a tizenöt perces késésemet. Kopogok kettőt az ajtón és rögtön hallom is bentről a hangját.
- Gyere!
- Jó estét.
- Neked is. Azt hittem, nem jössz el.
- De, csak Danielle kicsit kiakasztott és elnéztem az időt.
- Nem gond. Na, készen állsz?
- Sosem fogok, de vágjunk bele - mondtam végül, majd Sirius egy ócska szekrényhez lépett és kinyitotta az ajtaját, mire rögtön egy vicsorgó vérfarkas lépett ki belőle. Egy pillanatig lefagytam, de aztán megpróbáltam erőt venni magamon és azon kezdtem agyalni hogy vajon mitől lenne vicces ez a dög. Ám mire kitaláltam, addigra átváltozott és most ott lógott az apám egy kötélen előttem. A pálcám elgurult, én pedig teljesen leblokkoltam. Sirius ekkor elém lépett és most az ő legnagyobb félelmét láttam, de csak éppen egy pillanatra, mivel gyorsan eltüntette. Egy vérbe fagyott testet láttam csupán, de az illető arcát nem néztem meg.
- Jól vagy?
- Nem.
- Van egy kis nyugtató teám, mindjárt hozok rendben? - kérdezi, én pedig bólintok és pár pillanat múlva már nyomja is a kezembe a csészét.
- Köszönöm.
- Szívesen.
- Az ki volt, aki ott feküdt az előbb? - kérdezem a teámat szürcsölgetve.
- Te.
- Tessék? - néztem rá tágra nyílt szemekkel - Neked a legnagyobb félelmed az, hogy én meghalok?
- Miért lepődsz meg ezen?
- Csak...mert...mindegy, nem érdekes.
- Na, jobban érzed magad?
- Igen.
- Láttam, amikor a vérfarkasnál gondolkoztál és ez jó. Ha sikerülne még az előtt eltalálnod a bűbájjal, hogy átváltozna, akkor már nyert ügyed van. Egyenlőre erre koncentrálj és ha ez már menni fog, megyünk tovább.
- Rendben. Engedd ki! - mondtam határozottan, ő pedig teljesítette a kérésemet.
Még kétszer neki kellett futnom a dolognak, hogy sikerüljön és végül megvalósult, most pedig itt áll előttem egy vérszomjas vérfarkas, aki vonyítani akar, helyette azonban kiscica hangon nyávog, ezért akaratlanul is nevetni kezdek rajta, Siriusszal együtt.
- Ha ezt Remus megtudja, neked véged!
- Ne mondd el neki!
- Nyugi, nem fogom, de ez jó volt. Eszembe sem jutna.
- Köszönöm, hogy segítettél. Már ez is óriási dolog tőlem - mondom elhalványuló mosollyal, a tekintetünk pedig összekapcsolódik és lassan közelebb jön hozzám.
- Ne köszönd, még nincs vége.
- Tudom, de ... - eközben a kezeit, a csípőmre csúsztatta és ködös tekintettel nézett továbbra is - Sirius, mit csinálsz?
- Fogalmam sincs - feleli, közben pedig egyre közelebb hajol, hogy megcsókoljon. Egy pillanatra hozzáér az ajka az enyémhez, aztán itt megáll, majd bezárja a távolságot kettőnk közt és ízlelgetni kezdi az ajkaimat. Annyira óvatos és érzéki volt, hogy teljesen levett vele a lábamról és azon sem lepődnék meg, ha erre az időre emlékezet kiesésem lenne. Azután egyre szenvedélyesebben követeltük egymás ajkait, közben pedig egész testemben reszkettem, ahogy hozzám ér és simogat. Ekkor hirtelen észbe kapok, majd elhúzódok tőle.
- Miért csináltad ezt?
- Mert szeretlek.
- Hazugság! Ó, tudom már! Biztos nem volt más a közelben, ugye?
- Emi, kérlek! Ezerszer megbántam már!
- Az lehet, viszont engem összetörtél, megaláztál és ezt sosem bocsájtom meg! Van fogalmad róla, mit éreztem? Sőt, csak hogy még rosszabbul érezd magad, már terhes voltam, mikor utoljára lefeküdtem veled!
- Én nem tudtam...
- Hát most már tudod! Szerettelek, talán az életemnél is jobban, de ez már nem működne kettőnk közt tovább! Más ember lettem, erősebb, magabiztosabb és megfontoltabb mindezt pedig neked köszönhetem, akárcsak a ma esti teljesítményemet. Míg élek hálás leszek neked azért, amiért segítesz, de többet ne várj.
- Rendben, felfogtam. Holnap azért jössz?
- Igen. Most viszont mennem kell. Jó éjt!
- Neked is.

Másnap reggel pokoli fejfájással ébredtem, így gyorsan átmentem az irodámba és gyorsan magamhoz vettem, egy fájdalomcsillapítós fiolát. Nagy nehezen összekapartam magam, majd reggelizni indultam, mikor is az alagsori folyosók egyikénél hangokat vélek hallani, így gyorsan odarohanok. Megdöbbentett amit láttam, mivel egy rózsaszín hajú hugrabugos lány ellen támadott három mardekáros és a kis hölgy hősiesen állta a sarat.
- Elég! Smith! Bayer! Ruttenford! Ma délután büntetőmunka, mind a hármójuknak.
- De Beauvoir professzor, ez a hugrabugos...
- Nem érdekel, húsz pontot vonok le fejenként, mivel megszegték a házirendet! Tilos a folyosón varázsolni! Remélem érthető voltam? - néztem rájuk mérgesen, majd mind a hárman elindultak, így a lányhoz fordultam - Jól vagy?
- Igen, professzor.
- Még is mi történt? - kérdeztem, miközben elindultunk a nagyterem felé reggelizni.
- Csak a szokásos. Nekem estek, mert félvér vagyok és metamorf mágus.
- Ezért?
- Igen, tanárnő.
- Figyelj, ez nem fog többé előfordulni, erről gondoskodni fogok.
- Jó lenne...
- Jó reggelt hölgyeim! - hallottam meg a hangot, melytől a hideg futkos a hátamon.
- Neked is Sirius.
- Szia! - köszönt a lány is én meg elkerekedett szemekkel néztem rá, hogy tegezi az egyik tanárát, de Sirius rögtön magyarázni kezdett.
- Unokahúgom. Emlékszel még Narcisszára?
- Hogyne - felelem undorral, mire mindketten nevetni kezdenek.
- Szóval az ő nővérének, Andromedának a lánya.
- Ó, el is felejtettem, hogy a te családod milyen népes.
- Az lehet, de mi ketten Dorával a jobbik fajtából származunk.
- Ő biztosan, de hogy te...
- Ne már, Emi! Hiszen ismersz.
- Épp ezért mondtam.
- Beszélhetek én egy mardekárosnak - legyint - Amúgy hogy hogy ti együtt? - néz rám és Dorára felváltva.
- Az alagsorban párbajozott három mardekárossal egyedül, én meg épp arra jártam.
- Na ez igen! Büszke vagyok rád Dora, nem hiába vagyunk rokonok...
- Most komolyan a saját fényezésedet kell hallgatnom kora reggel? - rivallok rá Siriusra.
- Nagyon harapós kedvedben vagy ma. Talán baj van?
- Ha lenne sem kötném az orrodra - mondtam flegmán, majd elköszöntem Dorától és elindultam a tanári asztalhoz, hogy magamba borítsak egy liter kávét minimum.
Épp a második lekváros pirítósomat majszolom, mikor Sirius oda ül mellém, én pedig csak sóhajtozok, hogy ezt nem hiszem el.
- Nem lehetne kérvényezni, hogy változtassák meg az ülésrendet a tanári asztalnál? - kérdezem szem forgatva.
- Ülök Remus mellé ha akarod...
- Mellőled szeretnék elkerülni a lehető legmesszebbre!
- Vagy úgy! - játssza meg a hülyét, majd odahajol a fülemhez - Tegnap este nem nagyon tiltakoztál a közelségem miatt.
- Megbeszéltük nem?
- Arra gondolsz amiket összehazudtál? Például, hogy nem kellek neked?
- Az nem volt hazugság.
- Jó, ha nem volt az, mond a szemembe, hogy már nincs szükséged rám - mondta határozottan és fogvatartott a tekintetével.
- Muszáj ezt épp itt megbeszélnünk?
- Igazad van - feleli, majd mosolyogva elfordul, és csendben enni kezd.


Sirius Black

Hiába vagyok őszinte vele, hiába mutatok felé bármit is, nem hisz nekem, pedig tudom, hogy még mindig szeret, érzem. Ahogy visszacsókolt, ahogy reszket a karjaimban, ez mind engem igazol, de akkor miért utasít el még mindig? Az oké, hogy eléggé szemétül viselkedtem vele, de könyörgöm, azóta eltelt tíz év! Miközben itt ülök mellette és unottan eszem a reggelimet, azon kezdek gondolkozni, mit tehetnék, hogy higgyen nekem, hiszen már nincs semmi ami közénk álljon, ezért hirtelen az jut eszembe, hogy mi lenne ha azt játszanám, hogy feladom és nem érdekel. Hátha akkor majd rosszul esik neki, és ő fogja keresni a társaságomat, viszont ebben van némi rizikó, mondjuk, hogy még jobban eltávolodik tőlem, már ha ez lehetséges. Kell nekem és nem érdekel mi az ára, visszaszerzem, még akkor is ha már nem olyan mint régen volt.

Este hat óra van és pillanatokon belül belép azon az ajtón, hogy tovább gyakoroljunk. Mondtam én, már itt is van, így hát, közömbös stílust felvenni!
- Nyitva van.
- Jó estét! - köszönt.
- Neked is. Na, belevágsz? - kérdezem rá sem nézve.
- Igen - feleli, mire én a szekrényhez lépek és kiengedem onnan a félelmeit. Ahogy meglátja a vérfarkast, nem dermed le rögtön, hanem azonnal cselekszik és a mumusa már nyávog is. Elfordulok, hogy ne lássa a vigyoromat, mert innentől kezdve mindig Remus fog az eszembe jutni és várni fogom a vékony cicahangot a pofájából, mikor a Holdra akar vonyítani.
- Remek. Látom ez már megy. Mehetünk tovább.
- Nem biztos, hogy fel vagyok rá készülve.
- Akarsz uralkodni a félelmeiden, vagy sem?
- Most mi bajod van?
- Semmi, miért?
- Bunkó a stílusod.
- Mindenkinek lehet rossz napja - felelem, kissé flegmán és látom hogy nem tetszik neki - De most ne velem foglalkozz, hanem amiért jöttél.
- Jó. Engedd ki! - vált ő is kicsit morcosabb hangnemre, vagyis ez bejött, eddig.

Na itt már gondok voltak, mivel Em, képtelen volt bármit is csinálni, mikor meglátta az apját, csak állt előtte, kezeit a szája elé tette és láttam, hogy mindjárt sír, aztán még rosszabbá változott át a mumus. A kislánya feküdt előtte holtan. Ezt már én sem bírtam nézni, így gyorsan eltüntettem a mumust, majd felé indultam, lassan, ám meglepetésemre ő borult a nyakamba és úgy szorított, azt hittem megfulladok. Gyengéden a hátát simogattam, hátha sikerül megnyugtatnom.
- Ne sírj, ez csak egy mumus volt. Ilyen sosem fog megtörténni, ezt én ígérem meg neked.
- Te meg az ígéreteid...
- Na ezt most fejezd be! Ha nem tűnt volna fel, épp próbállak megnyugtatni, mivel úgy rohantál a karjaimba védelemért, mint egy őrült, erre elkezdesz velem szívózni? Tudod mit? Em, jó lenne ha rendet tennél a fejedben és kitalálnád végre, hogy mit is akarsz, mert az egy dolog, hogy megváltoztál, de hogy dönteni még mindig nem tudsz normálisan, az is biztos! - mondtam dühösen, mivel most mocskosul berágatott, ezután pedig elindultam az irodámba és jól be is vágtam az ajtót magam mögött.
Pár perc múlva azonban Emily benyit az irodámba, bűnbánó arcot vágva, én pedig határán vagyok annak, hogy megsajnáljam, de nem teszem, mert a tervem az, hogy amíg tudok közömbös maradok.
- Ne haragudj - mondja - Igazad van, sajnálom.
- Jó, mindegy - felelem rá sem nézve.
- Sirius tényleg sajnálom! - mondja és egyik kezével végig simít az arcomon, én meg annyira utálom, hogy ennyivel már manipulálni tud.
- Felejtsd el - válaszolom, kedvesebb hangnemben és meglepődök, de nagyon, mert most épp megcsókol, olyan szenvedéllyel, hogy alig tudom követni. Kezeim akaratlanul is vándorútra kelnek a testén és most nem ellenkezik, sőt, viszonozza.
Pár pillanat múlva ott tartunk, hogy az ingem gombjai, az előbb itt röpködtek a levegőben, mivel volt szíves széttépni, amit persze nem bánok, sőt. Mégis attól félek, hogy mi van ha most meggondolja magát és megint itt hagy. Nem, azt már nem teheti meg, mert már elkésett azzal, hogy időben leálljon, így én is kezdem kihámozni őt a ruhájából, ám ekkor alig hallhatóan megszólal.
- Szeretlek - én meg elmosolyodok, mert erre vártam, ezt akartam már mióta hallani és érezni újra.
- Én is szeretlek, sőt imádlak - suttogom a szájába és ő is mosolyog. Ám ekkor hangos kopogást hallok a tanterem ajtaján odalentről és úgy tűnik, a hívatlan vendég önkiszolgáló módon, épp az iroda felé tart. Bánatomra Emi gyorsan visszaküzdi a ruháját, én pedig összehúzom magamon a taláromat és ekkor ki lép be? Na, ki? Hát a mi jó öreg Frics barátunk, hogy húzná a macskáját a ...
- Jó estét professzorok, elnézést a zavarásért, de épp önt keresem tanárnő - Adok én neked olyan zavarást...
- Miben segíthetek?
- A diákok, akiket mondott, nem jelentek meg ma a büntetőmunkájukon, gondoltam szólok - ecseteli, miközben tovább morgok magamban - Hogy a ragya egyen meg, van pofád ez miatt megzavarni?
- Rendben. Máris intézkedek.
- Köszönöm. Engedelmükkel - köszönt el végre ez a híg agyú barom, én pedig amint becsukta az ajtót, újra nekiestem Emilynek.
- Várj, nekem most el kell...mennem. Hív a kötelesség.
- Majd mész - morogtam a nyakába.
- Kérlek... - tolt el magától, erőtlenül.
- Utána visszajössz?
- Nem. Inkább elmegyek lefeküdni, mert holnap korán kelek és megígértem Daniellenek, hogy leviszem Roxmortsba. Ne haragudj.
- Dehogy haragszok - mondom, közben pedig magamban, épp Frics kinyírását tervezgetem.
- Akkor jó. Most megyek, jó éjt.
- Neked is - válaszolom, majd nézem, ahogy az ajtó felé sétál, de ott megáll és egy gyengéd csókért még mosolyogva visszarohan. Na ezért imádom őt annyira, többek közt.
Fejezet 14 by LilyZs
14. fejezet

Másnap reggel Danielle az ágyamon ugrálva ébresztett, aminek roppant mód nem örültem, mert olyan fáradt voltam, hogy az valami leírhatatlan.
- Anyaaaaa! Menjünk mááááár!
- Hány óra?
- Hét.
- Jaj, csak még egy kicsit hagy aludjak.
- Kelj már fel!
Kész, ennyi volt a pihenés. A lányomnak tett ígéretem szent és sérthetetlen, ezért kelletlenül ugyan, de felkeltem és lezuhanyoztam, majd kinyitottam a szekrényemet, hogy kitaláljam, mit vegyek fel. Kipakoltam egy hosszú nadrágot, hosszú ujjú felsőt, de Danielle máris jött és belekötött, hogy ez nem jó. Aztán kidobálta a ruháimat az ágyra és válogatni kezdett. Hát mit ne mondjak, kapásból két infarktust kaptam, ekkora kupi láttán, de a lányom elintézte ezt egy ,, Te majd egy pálcaintéssel rendet raksz." mondattal. Végül talált egy ruhát, ami eléggé testhez simuló volt és szerintem a szoknya része kicsit rövid, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ezt vegyem fel.
Utoljára négy éve volt rajtam ez a ruha, még Amelie csinálta nekem, de azóta egyszer sem vettem fel és örültem hogy egyáltalán rám jön még. Kerestem hozzá egy nem túl magas sarkú cipőt, hajamat leengedve hagytam csupán kifésültem, s még egy kis sminket is tettem fel, majd jeleztem Daniellenek, hogy indulhatunk.
- Este mikor jöttél vissza? - kérdezi.
- Hát elég későn mert, közbejött egy kis gond és muszáj volt intézkednem is - magyaráztam, miközben a kastélyon át baktattunk.
- Ahha...
- Jaj, Danielle olyan vagy! A diákjaim nem mentek büntetőmunkára és az miatt kellett... De minek is magyarázkodok én neked? Most mit vigyorogsz?
- Azt hogy elpirultál.
- Nem is!
- De! - nevet továbbra is.
- Na most elkaplak, teee...- és elkezdtünk kergetőzni a lányommal a birtokon. Persze, ő röhögve elfutott, míg én a magassarkúmban alig haladtam, ezért megálltam, levettem és mezítláb rohantam utána.
- Úgyse kapsz el! - öltött rám nyelvet, majd hirtelen irányt váltott, én pedig úgy gondoltam elé vágok, így én is hirtelen indultam oldalra, egyenesen Sirius karjaiba, aki alig tudott talpon maradni.
- Jaj, ne haragudj!
- Miért haragudnék, mikor a karjaimba futsz? - nézett mélyen a szemembe, én pedig elvesztem az ő óceánjában. Mélázásomból a lányom hangja ébresztett fel.
- Szép vagy mondhatom, én itt futkosok össze-vissza, te meg leállsz pasizni. Kísérletezni megyek Siriushoz! - torzította el a hangját, ezzel utánozva engem - Úgy szeretem mikor hülyének nézel.
- Micsoda? Nem igaz!
- Aha, persze - vigyorgott a lányom.
- Te, ha én egyszer elkaplak...
- Lassú vagy - öltött nyelvet, majd Siriushoz fordultam, aki csak röhögött megállíthatatlanul.
- Most megyek és kicsinálom ezt a gyereket, délután pedig beszélhetünk, ha akarod.
- Naná, hogy akarom, ez nem kérdés - kacsintott, én pedig nekiindultam, hogy tovább kergessem a lányomat.

A futástól kifulladva értünk le Roxmortsba, közben pedig sokat nevettünk. Meg sem tudnám mondani, mikor éreztem magam ilyen boldognak utoljára, így Danielle rávehetett akármire ma. Úgyhogy első utunk Zonkó csodabazárába vezetett és nem túlzok ha azt mondom, ott töltöttük a fél délelőttünket, majd a másik felét a Mézesfalásban. Sorra jártuk az üzleteket, Danielle pedig tátott szájjal csodált meg mindent amit csak látott. Nagyon örültem ennek a közös kiruccanásnak, hiszen erre eddig nem igazán volt alkalmunk. A lányom nagyon fel volt pörögve, én viszont már sóvárogtam egy kávé után, így hát nagy nehezen rávettem, hogy üljünk be a Három Seprűbe.
A pultnál egy számomra ismeretlen emberke vette fel a rendelésünket, amit persze nem bántam, hiszen Rosmertát úgy is utáltam és most felcsillant a remény, hogy talán már nem dolgozik itt, s ha ez így van, biztos hogy gyakrabban jövök majd ide. Az erről szőtt álmom sajnos pár pillanat múlva szerte foszlott ahogy megláttam a türkiz cipőjében tipegni egy férfi felé és azon nyomban a nyakába is vetette magát, hogy ott helyben felfalja. Erkölcsi nulla, gondoltam magamban, ám mikor felismertem a smároló partnerét, további jelzők jutottak eszembe, mint például a hazug, mocskos, szemétláda, de ezeket már nem Rosmertára értettem, hanem Siriusra, ugyanis vele smárolt a kocsmárosnő.
Becsuktam a szemem, vettem egy mély levegőt, majd szaggatottan fújtam ki és mosolyt erőltettem az arcomra, nehogy Danielle kiszúrja, hogy valami bajom van. Gyorsan kiittam a kávémat és a lányomat is sürgetni kezdtem, ám ekkor megszólalt mögöttem Rosmerta.
- Na nézd már, ki van itt! A Roxfort egykori erkölcsi mintaképe! - tette csípőre a kezét, majd vigyorogva indult meg felém, közben Siriusra pillantottam, az ő arcán kétségbeesést láttam.
- Rosmerta, remélem nem te akarsz kiselőadást tartani az erkölcsösségről? Kímélj meg tőle kérlek, de főleg a lányomat, ha lehet!
- Ó, ő a lányod? Legalább azt tudod, ki az apja? - gúnyolódott tovább.
- Addig fogd vissza magad, amíg finom vagyok és nőies.
- Te engem fenyegetsz a saját kocsmámban?
- Rosmerta, elég legyen! - rivallt rá Sirius.
- Nem szorulok a segítségedre, Black, egyedül is meg tudom oldani. Gyere Danielle menjünk! - fogtam meg a lányom karját, a pénzt odadobtam az asztalra és kisétáltunk a Három Seprűből.
- Anya?
- Most ne kicsim. Kérlek ne kérdezz semmit! Szeretnél még valahová menni?
- Nem, gyerünk vissza és meséld el, mi ez az egész, mert nem akarom hogy szomorú legyél. Regulus is mindig ezt csinálta és utána sosem voltál bánatos.
- Jaj, csibe. Te áldott jó gyermek! - öleltem magamhoz Roxmorts utcájának kellős közepén.

A hálótermünkbe érve, Danielle beváltotta az ígéretét és addig nem hagyott nyugtomat, amíg el nem mondtam neki mindent, persze itt-ott átírva, kisípolva egy két részletet, egészen attól kezdve, hogy a Roxfortba kerültem. Soha semmit nem titkoltam el a lányom elől és mindig egyenrangúként kezeltem őt, mert így éreztem helyesnek. Mit nem adtam volna én is, ha az anyám a barátnőmként kezelt volna, nem a bábjaként.
- Szóval te Remusszal jártál, de aztán szét mentetek és összejöttél Siriusszal, aki szerelmes volt beléd, aztán a nagyanyámék nem mentek bele, hogy elvegyen feleségül, helyette Regulushoz akartak adni.
- Valahogy így.
- Miért nem mentél hozzá Regulushoz? Olyan jól megvoltatok együtt.
- Mert ő csak a barátom volt, méghozzá a legjobb. Ő nem akart megnősülni és ez így volt jó.
- Ne sértődj meg anya, de a történetetek, kicsit Rómeó és Júliás.
- Most, hogy mondod, tényleg, viszont én nem fogom megölni magam és Sirius most rontotta el azt, hogy happy end legyen a mi történetünk vége. Tegnap mindent elhittem neki és másodszor vágott át, többször nem fog, mert nem hagyom - feleltem határozottan, majd hirtelen kopogtatnak - Ha ő az, ne engedd be!

- Anya, Remus az, ő is kint maradjon?
- Nem, ő bejöhet.
- Kit nem akarsz ennyire látni? Ó, várj csak, kitalálom, Sirius Blacket. Mit tett már megint?
- Mond neked az a név valamit, hogy Rosmerta?
- Igen, de ... csak nem?
- De igen. Ma délután kavart vele a Három Seprűben, a szemem láttára.
- Idióta! Pedig azt mondta, szakít vele.
- Mi? Ők együtt jártak?
- Igen, már egy ideje.
- Most már mindegy.
- Ha akarod, beszélek vele.
- Merlin ments, még csak az kéne!
- Tudod mit? Épp vacsorázni indultam és igazából azért jöttem, hogy ezt odaadjam, hiszen te kérted a dátumokat, amikorra a bájitalt kell főznöd, én meg felírtam.
- Jaj, de jó, köszönöm.
- Inkább én köszönöm. Na, jöttök vacsizni csajok?
- Jó hogy! Farkas éhes vagyok! - kacsintok Remusra, aki csak a fejét csóválva nevet.
- Én is! - feleli a lányom, majd hármasban elindulunk a nagyterembe.
Örültem mikor láttam, hogy Sirius nincs a vacsoránál, így kicsit nyugodtabb szívvel ültem le az asztalhoz és jól kibeszélgettük magunkat Remusszal.

Visszafele viszont gondok adódtak, mivel egy eléggé nem józan Sirius támaszkodott a hálókörletünk ajtaja melletti falnak. Intettem Daniellenek, hogy menjen be, majd én is követem, mert ezt a beszélgetést, vagy ordibálást, nem úszhatom meg és mihamarabb túl akartam lenni rajta. Mikor a lányom becsukta az ajtót maga mögött, Sirius felé fordultam.
- Mit keresel itt?
- Téged, Emi baba.
- Mit akarsz tőlem?
- Megmagyarázni azt amit feltehetőleg ma láttál.
- Sirius, nem érdekel.
- Azért mentem ma Rosmertához, hogy dobjam, de ő nem akarta és rám mászott.
- És te megsajnáltad, ó szegény Rosmertát.
- Nem, nem! Gondolom észre vett téged és mivel nem nagyon szívlel azért, mert közöm volt
hozzád,sőt tudta, hogy őrülten szerelmes voltam és vagyok beléd...
- Hagyjuk a körítést, jó? Nekem nem úgy tűnt, mint ha ellenkeztél volna.
- Emi, nézd hiba volt hagynom, sajnálom. Meg tudsz bocsájtani?
- Hány esélyt akarsz még Sirius Black? Ha jól tudom épp tegnap kaptál egyet.
- Csak most utoljára és ígérem, nem játszom el!
- Az ígéretekkel tele van a padlás. Nézd Sirius, én nem az a nő vagyok, akinek ha csettintesz, ugrik azonnal, még akkor sem, ha ezt egy olyan ember teszi, akit a lányom után a legjobban szeretek ezen a világon. Én első sorban anya vagyok, másodszor pedig pedagógus, vagyis két felelősségteljes szerep. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy érzelmileg meginogjak, egy olyan ember miatt, aki ezekhez a dolgokhoz még nem nőtt fel, mert nem tudom eszedbe jutott-e már, hogy ha én valóban kellettem neked, akkor kaptál volna mellém egy tíz éves kislányt is, akinek apja helyett apja kellett volna, hogy legyél. Már pedig te erre még nem állsz készen, sőt, ahhoz sem nőttél még fel, hogy tanár legyél, mert egy pedagógus, még ha nem is hivatalosan az, nem mászkálhat részegen egy bentlakásos iskola falai között. Elmondtam amit akartam, menj aludni, engem pedig felejts el! - mondtam végül, majd bevágtam az orra előtt az ajtót és lecsúsztam annak mentén.
- Anya, ez szép volt.
- Kösz, kicsim. Tudod, nekem te vagy a legfontosabb a világon - öleltem magamhoz a lányomat.

Sirius Black

Hát vége, elcsesztem. Épp most vágta be az ajtót az orrom előtt és sajnos jogosan, mert mindenben igaza volt, egy gyerekes, felelőtlen barom vagyok. Pedig már minden olyan jól alakult, már majdnem visszakaptam őt teljesen, erre elbaltázom - Hogy lehetek ekkora idióta? - ostorozom magam, miközben a hálókörletem felé kullogok. Ittam, igen, mert ahogy észrevettem, hogy ő is ott van a Három Seprűben és mindent látott, tudtam, hogy ezt már nem fogom tudni kimagyarázni, másképp viszont nem bírtam megbirkózni a tudattal, hogy megint kicsúszik a kezeim közül - Talán a sors akarja, hogy hagyjam őt békén, ezért veszi el őt tőlem mindig? Vagy ez csak egy újabb lecke az élettől, azért amiért a fél Roxfortot megfektettem érzelmek nélkül? - kérdeztem magamtól.
Tegnap este, annyira jó volt őt annyira közel éreznem magamhoz, a bőrét, az ajkát, az érintéseit, mindent, s mikor láttam a szemében a csillogást, hirtelen eszembe jutott az a félénk Emily, aki ott térdel a vendégszobájuk ágyának végében és várja, hogy hozzáérjek. Akkor is pont ugyanezt láttam a szemeiben.
Ma reggel pedig az a szerelés, amiben volt, s ahogy a ruha követte a tökéletes testének vonalát, láttatni engedte a gyönyörű, hosszú lábait, azt hittem menten megőrülök. Vagy ahogy a hosszú fekete haja lobogott a szélben, amibe mindig élvezettel túrtam bele, hát megért egy misét, az biztos. Na, meg Danielle is persze, csak ő a dumája miatt. Imádni való a kiscsaj, ahogy szurkálódik az anyjával, órákon át el tudnám nézni, hallgatni őket.
Ekkor azonban belém hasít egy gondolat - Ha összebarátkozok a lányával, talán rajta keresztül vissza szerzem Emilyt is, elvégre ahogy ő is mondta, ha azt akarom, hogy együtt legyünk, apa szerepet is vállalnom kell és ennyivel amúgy is tartozok Regulusnak - így hát most már azon kezdtem töprengeni, miként nyerjem el Danielle bizalmát.

Másnap reggel úgy ébredtem, hogy tele voltam önbizalommal, mert talán van még remény és meglehet, ez az utolsó esélyem, hogy visszaszerezzem Emit, így elindultam a fürdőbe, lezuhanyoztam, megborotválkoztam, majd normálisan felöltöztem és így indultam reggelizni.
Emily, már ott ült a szokásos helyén, vagyis a mellettem lévő széken és eléggé kialvatlannak tűnt. Úgy kapaszkodott a kávés csészéjébe, mint ha csak az tartaná életben. Odaköszöntem neki, majd hozzáfogtam kajálni, miközben tovább szövögettem a tervemet.
Ekkor megpillantottam az én legkiválóbb segítségemet, Nymphadora személyében, mivel ő mégis csak közelebb áll korban Daniellehez és ő talán tud segíteni, mivel is nyűgözzem le Emily kislányát. Miután befejeztem a reggelit, rögtön fülön is csíptem az unokahúgomat és félre vonszoltam, hogy a segítségét kérjem.
Mivel Dora okos lány, rögtön rájött miben sántikálok, ezért nevetve bólintott a tervemre és naná hogy segít. Végre még egy rendes Black a családban. Rögtön adott is pár tippet, mint például, hogy csináljam azt mint amit régen én is tekergőként, vagyis mutassam meg neki a kviddicsezést, vagy tanítsam meg varázsolni, hiszen Daniellenél már mutatkoznak a mágia jelei és a nyakamat rá, hogy Emily ide íratja majd be, így el is határoztam, hogy kap tőlem egy varázspálcát és megmutatom, hogyan használhatja, persze óvatosan.
Fejezet 15 by LilyZs
15. fejezet

Emily de Beauvoir

Másnap a reggelinél nem voltam valami friss, mert megvallom őszintén, hogy sírtam az este, amiért már megint csalódtam benne, pedig azt hittem, hogy tíz év alatt talán megváltozott kicsit és átértékelődött benne egy-két dolog, de tévedtem. Én hülye, ha akkor nem megyünk be a Három Seprűbe Daniellel, mit sem tudnék most az ő kis kapcsolatáról, azzal a nővel és mindent elmondtam volna neki, még azt is, hogy Danielle az ő lánya, de Merlinnek hála valamiért pont látnom kellett a dolgot. Igaz, belülről nagyon fájt, de már elég sok rosszat éltem meg, hogy el tudjam nyomni mindezt magamban valamennyire.
Most ahogy meglátom mikor belép a nagyterembe, kimondottan frissnek és üdének tűnik, ahhoz képest, hogy tegnap milyen részeg volt. Errefelé tart s mikor ideér, csak köszön és semmi többet nem szól, viszont ekkor még jobban elkomorulok, mert meglátom az eredmény jelzőket a falon és a mardekáré, gyakorlatilag üres, míg a többi házé azért eléggé meg van telve. A pumpa felszalad bennem és amint látom, hogy az igazgató befejezte a reggelit, odalépek hozzá.
- Elnézést uram, lenne rám egy perce? - szólítom meg Dumbledore-t.
- Hogyne professzor asszony, miben segíthetek?
- Csupán megbeszélésre kellene összehívnom a mardekárosokat, ide a nagy terembe és a helyszín fontos. Nem baj?
- Nem persze, tegye meg bátran, de ha beavatna, talán tudnék segíteni.
- Ó, nem szükséges igazgató úr, higgye el, a mondanivalóm, nem tetszene az ön fülének.
- És ha a háttérben meghallgatom?
- Hát, ahogy jónak látja, voltaképpen a házambeli diákok teljesítményéről fogok beszélni.
- Nagyszerű, mindenképp érdekel, hogyan rázza gatyába őket - mosolygott.
- Reggeli után meg is ejteném a dolgot, hiszen most úgy is vasárnap van.
- Rendben professzor asszony, a nagyterem az öné.

Miután tanárhoz méltó külsőt varázsoltam magamnak és a reggelit is mindenki befejezte, visszatértem a nagyterembe,majd egy ,,Sonorusszal" kihangosítottam magamat és minden mardekárost odahívtam. Mire mindenki odaért, én már kellőképpen fel voltam készülve a beszédemhez. Meglepetésemre nem csak Dumbledore, hanem a tanári kar összes tagja ott állt a nagyterem végében - Remek! - morogtam magamban.

- Nagyszerű! Úgy látom mindenki ideért végre! - mondtam enyhe gúnnyal a hangomban, miközben az emelvényen járkáltam - Elég szánalmas, hogy mindez fél órába telt!
- Tanárnő, vasárnap van! - szólt közbe egy hatod éves.
- Köszönöm a tájékoztatást Ferson, magamtól nem jöttem volna rá - feleltem cinikusan, közben pedig hallottam a tanárok kuncogását - Tehát, szeretném, ha megfordulnátok egy pillanatra és megnéznétek az eredmény jelző táblá. - mire minden mardekáros az említett irányba fordult. - Nos, esetleg fel tűnt-e valami nektek?
- Az, hogy a miénkben kevés van.
- Zseniális megállapítás Thomas! És ki tudja megmondani, hogyan lehet ezt orvosolni? - kérdeztem úgy, mint ha dedósokkal beszélgetnék.
- Tanulással, szorgalommal... - felelt egy diák a tömegből.
- Pontosan! Viszont, mind addig míg ilyen lusta, szemtelen, ostoba diákok tartoznak ebbe a házba, így ez nem fog létrejönni. Ezért mától kezdve nem leszek, se elnéző, se könyörületes! - emeltem fel a hangomat - Az összes pontot, amit eddig megszereztünk, az ostoba párbajozásaitok és a kihágásaitok miatt veszítettük el, emellett, egy cseppet sem erőltetitek meg magatokat tanulás terén! Csak, hogy megemlítsem, a balhézásaitok okát is, pusztán azért rántotok pálcát más diákokra, mert nem aranyvérűek. Nevetséges!
- De tanárnő! A mardekárosok mind tisztelik és megvédik az aranyvért.
- Nem, a véred miatt vagy mardekáros, Smith! E ház tagjai ravaszak és becsvágyóak, nem pedig gyerekesek! - itt egy kis szünetet tartottam, hogy végig nézzek mindegyik diák arcán, vajon felfogják-e miről prédikálok és a többségnél eddig semmi reakció nem volt.

- A kviddics csapat jöjjön ide hozzám! Gyerünk! - mondtam immáron elég dühösen - Summers, te mint csapat kapitány, hányszor edzetek egy héten?
- Kétszer, tanárnő.
- És így akartok kviddics kupát nyerni? - nevettem fel - Hétfő, szerda, péntek, vasárnap délutánonként, öttől-hétig, minimum kint vagytok a pályán gyakorolni és én ott leszek, hogy végig nézzem! Ha nem tetszik, magam válogatom össze a csapatot újból! Ellenvetés?
- Nincs tanárnő!
- Helyes! A továbbiakban pedig, ha bárkit meglátok, hogy szabályt szeg, párbajozik és pontokat veszítünk, jelentkezik az irodámban, és kétkezi munkára fogom ítélni. Persze nem az eddigi megszokott büntetőmunkákat élvezik majd! Ezen felül pedig mindenki összeszedi magát és olyan szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat, mint a kis angyal, mert nem szeretek veszíteni és a házi kupát év végén, a vitrinemben akarom látni. Világos?
- Igen professzor - mondják unottan.
- Nem hallom!
- Igen professzor! - na ez már zengett.
- Helyes, most pedig lusta csürhe, kifelé a kviddics pályára, gyerünk! Kezdésnek húsz kör futás, aki pofázik annak plusz húsz! - mondtam hangosan, majd mikor lassan elindultak, átváltoztam párduc alakomba, majd vicsorogva ösztönöztem őket a futásra és érdekes módon úgy rohantak, mint akiket kergetnek, mert hát kergették is őket, mégpedig én.
Be kell valljam, roppant jól szórakoztam a helyzeten és az ijedtségükön, így bátorkodtam futni velük egy pár kört a pálya körül, majd a lelátóra mentem és immáron emberi alakban néztem, ahogy szerencsétlenkednek. Ekkor Minerva, Filius, Pomona és Dumbledore ültek le mellém, majd az utóbbi szólalt meg.
- Be kell valljam önnek professzor, hogy én még ilyen ösztönző beszédet nem hallottam és ahogy látom, maximálisan elérte vele amit akart - mosolygott az igazgató.
- Remélem is, mert ez már szánalmas volt.
- Szerintem nem lesz gond a továbbiakban, mindazonáltal úgy érzem, önnek hátsó szándéka is volt ezzel az egésszel.
- Ezt hogy érti?
- Le merném fogadni, hogy el akarja venni Minervától a Roxfort legszigorúbb tanára címet - feleli halál komoly arccal, aztán mindnyájan nevetni kezdünk.
- Nyugodjon meg Minerva, eszem ágában sincs ilyet tenni! - mondom az érintettnek.
- Azt ajánlom is! - felelte nevetve.
Diák koromban nem gondoltam volna, hogy ilyen viccesek a tanárok, maguk közt, de minden esetre felírtam a naptáramba pirossal, hogy Október hét, Minerva McGalagony mosolyog, sőt, nevet.
Míg én a lelátón játszom a szigorú tanár szerepet, hirtelen megjelenik előttem Sirius unokahúga, Dora.
- Jó napot tanárnő, elnézést, hogy zavarom.
- Nem zavarsz, Dora, miben segíthetek?
- Hát, tudja arra gondoltam, hogy ha nincs ellenére, szívesen megmutatnám az ön lányának a roxforti birtokot.
- Nahát, milyen figyelmes vagy! Menj csak nyugodtan és mondd neki, hogy én engedtem el, de kérlek, vigyázz rá!
- Köszönöm tanárnő!
- Inkább én köszönöm - mosolyogtam rá és megvallom őszintén, hogy kicsit meglepődtem, de aztán, örültem neki, hogy legalább Danielle már most szerez barátokat, így később erre nem lesz gondja. Mivel a délutánom szabad lett Dora által, így neki álltam dolgozatokat javítani és nem győztem szörnyülködni egyik-másik mardekáros teljesítményén, titkon azonban reméltem, hogy ezek után a helyzet meg fog változni a jó irányba.

Ahogy teltek a hetek, észrevehetően javulást mutattak a diákjaim, vagyis a hisztim megtette a hatását. Semmi párbajozás, semmi kihágás, egyszóval megjavultak, én pedig óvatosan megdicsértem őket, nehogy elbízzák magukat és azért a tekintélyem is megmaradjon. Eközben azt is észrevettem, hogy Dora egyre több időt szán a lányomra és egész jól összebarátkoztak, aminek kimondottan örülök, ám az felettébb furcsa, hogy sokszor látom Siriust is velük viháncolni. Így egy szombati napon, mikor Dora, Sirius és Danielle kint röpködtek a pályán, úgy gondoltam, megnézem őket távolról, így a lelátóra ültem. Szívem mélyén örültem, mikor megláttam a lányomat aki a seprűn ült, mögötte pedig az apja és épp tanította Daniellet a seprű helyes használatára. Jó volt őket így látni és megesküszöm rá, hogy még mosolyogtam is. Ám ahogy észrevették, hogy ott vagyok, Sirius hirtelen felém kormányozta a seprűt, majd előttem fékezett le.
- Anya! Láttad amikor zuhanó repülésből Sirius hirtelen felrántotta a seprűt és majdnem nekimentünk Dorának, de aztán...
- Csibe, levegőt! - mosolygok a lányomra aki megállás nélkül csak mondja és mondja.
- Remélem nem baj, hogy elcsaltam a lányodat egy körre? - kérdezi Sirius.
- Nem, nem baj, csak nem értem a lelkesedésed
- Regulus az öcsém volt, így tartozom neki annyival, hogy én mint nagybácsi, törődök vele és Danielle nem ellenezte. Vagy, engedélyt kellett volna kérnem?
- Nem, éde örülök, ha így érzel.
- Na várj! Regulus a te öcséd volt? - teszi fel a kérdést Danielle Siriusnak.
- Igen, de mondd, miért hívod a keresztnevén a saját apádat? - nézi fürkészően a lányomat, majd engem.
- Öhm... csak nyelvbotlás volt, ugye Danielle?
- De anya, nekem azt mondtad, hogy nem Regulus volt az én igazi apám - na itt vége a dalnak, köpni-nyelni nem tudok, csak kapkodom a tekintetemet a lányom és Sirius közt, miközben ők, várakozóan néznek rám, s mikor belátom, hogy nincs más választásom, mélyet sóhajtok, majd így szólok.
- Gyertek az irodámba mindketten - mondtam, majd elindultam, sebes léptekkel, talárom csak úgy lobogott utánam, ők pedig követtek.

Mikor beértünk a dolgozószobámba, mindketten leültek, én pedig az íróasztalom mögé léptem, majd rátámaszkodtam és lehajtott fejjel kezdtem bele.
- Danielle, úgy vélem elég nagy vagy már, hogy felnőttként kezeld a dolgot, amit most mondani fogok. Lehet, hogy gyűlölni fogsz érte, de hidd el meg volt rá az okom hogy eddig hallgassak - mély levegőt vettem, majd kimondtam - A te vér szerinti apád, ott ül melletted.
Pár percig csak némán meredtek egymásra, majd végül Danielle szólalt meg.
- Anya, én nem foglak gyűlölni ezért.
- Köszönöm, kicsim. Ha szeretnéd, hogy megmagyarázzam...
- Várj! Álljunk meg egy pillanatra! - szólt közbe Sirius - Danielle az én lányom?
- Igen, a mi lányunk.
- Ezt nem hiszem el...
- Akarsz bizonyítékot?
- Nem, nem úgy értettem, csak még fel kell fognom.
- Hát látszik, hogy Danielle nem a te észjárásodat örökölte, kicsit lassú vagy.
- Miért nem mondtad el? Egyáltalán mikor derült ki?
- A Szent Mungóban, miután ideg összeroppanás gyanújával beutaltak. A tudat, hogy gyerekem lesz, adott erőt, hogy túléljem azt az időszakot.
- Anya, én most elmegyek, ti beszéljétek meg, majd később engem is beavatsz.
- Rendben kicsim, de ne csinálj őrültséget, kérlek.
- Jaj, nyugi már, gondolod, hogy itt hagynám azt aki a világ legjobb sült csirkéjét csinálja?
- Szeretlek csibém - mondtam a lányomnak, majd homlokon csókoltam, ő pedig magunkra hagyott. Sirius, még mindig csak ült és maga elé bámult, így kezdtem aggódni, hogy most jön az ordítozós rész, de tévedtem.
- Haragszol rám? - kérdeztem félve.
- Miért nem mondtad el?
- Mert féltem, a szüleidtől, anyámtól és tőled is.
- Tőlem?

Aztán szépen elmondtam neki mindent tövéről hegyére, egészen addig míg beléptem a Roxfort kapuján tanárként. Átszellemülten hallgatta a mondandómat és egyszer sem szólt közbe, csak a végén szólalt meg.
- Emi, tudom, hogy neked és Daniellenek nem szabad elmennetek innen, ezért kérlek mondd meg, hol találom az öcsém sírját, el kell mennem hozzá.
- Miért?
- Hogy megbocsássak neki, még ha ezt már nem is tudom a szemébe mondani, de legalább ott meg kell tennem - feleli, én pedig abban a percben a nyakába ugrottam és szorosan magamhoz öleltem.
- Tudod, hogy ez mennyit jelent nekem?
- Van róla fogalmam - mondja, én pedig gyengéden, hosszan megcsókolom őt. Alig tudok elszakadni az ajkaitól, de végül apró csókok kíséretében mégis megteszem és a homlokát az enyémnek támasztja - Emi?
- Hm?
- Újra kezdjük? Ígérem megteszek mindent, hogy jó apa lehessek. Én úgy érzem eléggé összebarátkoztam Daniellel, hogy ki merjem jelenteni, felnőttem a feladathoz.
- Tudom.
- Tényleg?
- Igen. Mikor rájöttem, hogy voltaképpen a lányomon keresztül akarsz visszaszerezni, azt kell mondjam imponált nekem a dolog.
- De ezt honnan...
- Ismerlek már Sirius. Viszont az előbbi kérdésedre válaszolva, úgy érzem egyetlen akadálya van annak, hogy megint igent mondjak neked, mégpedig...
- Kérdezzük meg Daniellet is.
- Zseni vagy - nevettem, majd újra megcsókoltam, aztán kézen fogva kopogtattunk a lányom szobájának ajtaján.
- Igggen? - nyitja ki és vigyorogva kidugja a fejét.
- Beszélnünk kell.
- Miről? - tettette a hülyét.
- A véleményed érdekelne...
- Áldásom rátok! - bökte ki nevetve.
- Danielle! - csattanok fel a stílusán.
- Jaj, anya, most mi van? Te jó nő vagy, ő meg jó pasi, nem kell ezt tovább ragozni, mellesleg a szüleim vagytok, épp ideje, hogy együtt legyetek végre és legyen valaki melletted, aki kezeli a düh rohamaidat, mert vannak!
- Miért talán sokszor nem jogos?
- Hát nem.
- Édes Merlinem! Látszik, hogy apád vére folyik az ereidben! - de az említett csak röhögött.
- Na, pusziszkodjatok össze, nekem dolgom van.
- Micsoda? Danielle milyen beszéd ez? Az ... az meg mi? Honnan van neked varázspálcád? - akadtam ki a lányomra.
- Őt kérdezd! - mutat Siriusra, majd becsukja az orrom előtt az ajtót.
- Na ezért még számolunk Black! Ő még csak tíz éves! Megsérülhet!
- Tisztáztuk, hogy mit szabad és mit nem. Na meg persze Dumbledore is tud róla.
- Ide figyelj, ha a lányom megsérül, elevenen megnyúzlak! - fenyegettem meg.
- Vállalom, de hidd el nem lesz baja, okos kislány.
- Ebben rám hasonlít, igen.
- Na, a szerénység mintaképe...
- Akárcsak te!
- Hé, Em? - jött közelebb, gyanúsan lassú tempóval - Estére befogadsz?
- Hát, talán - húztam az agyát.
- Nem bánod meg, esküszöm - súgta a fülemhez, majd lágyan belecsókolt a nyakamba.
- Szavadon foglak, de...ne felejtsd el... - és nem bírtam befejezni a mondatot, mert szenvedélyes csókban forrtunk össze, magyarul belém fojtotta a szót.
Fejezet 16 by LilyZs
16. fejezet

Még aznap este vacsora után megbeszéltem Daniellel, hogy Sirius este velem alszik. A lányom csupán csak röhögött, mivel olyan vörös lett az arcom mind eközben, mint a pipacs és ő rögtön tudta, hogy miért is van nekem szükségem hálótársra. Mivel egyszer régen Danielle ránk nyitott mikor Regulusszal együtt voltunk éppen, aztán folyamatosan kérdezősködött, így muszáj voltam néhány dologba beavatni, hogy mit is látott éppen, persze igyekeztem a lehető legdiszkrétebb lenni és csak annyit mondtam el neki amennyit egy tíz évesnek erről tudnia kell, vagyis csak pár dolgot.

Lezuhanyoztam és felvettem egy eléggé, hogy úgy mondjam, falatnyi, csipkés, fekete hálóruhát, ami épp, hogy eltakarta a fenekemet és csak reméli mertem, hogy elérem vele a kívánt hatást. Leültem a tükör elé és a frissen szárított loboncomat fésülgettem remegő kezekkel, mert úgy izgultam esküszöm, mint akinek ez lesz az első alkalom.
Kopogtattak a hálószobám ajtaján, a szívem pedig kihagyott egy dobbanást, majd szóltam neki, hogy nyitva van. Belép az ajtón és megáll mögöttem. A tükörből engem néz egy kis ideig, én pedig őt, majd végig simít a vállamon, a kezemből pedig kiesik a hajkefe.


Ahogy lassan visszatérünk a valóságba, miközben egymást csókolgatjuk, mindketten szélesen mosolygunk közben, majd mélyen a szemembe néz és látom az övében a csillogást, ami valószínűleg az enyémben is ott van, mert boldogok és szerelmesek vagyunk.
- Gyönyörű vagy, Emi. Annyira szeretlek!
- Én is téged Sirius.
- Na, megbántad, hogy befogadtál?
- Ha azt mondod, hogy csak ennyi volt mára, akkor igen.
- Ó, nem tudtam, hogy ennyire ellenállhatatlan vagyok.
- És szerény is, de nem Sirius, most nem erről van szó. Tudod az a helyzet, hogy én négy éve nem voltam férfivel.
- Így már értem - vigyorgott szemtelenül - Akkor ezt sürgősen pótolni kell! - mondta végül és belecsókolt a nyakamba.

Hát mit ne mondjak, nem sokat aludtunk az éjjel, sőt, hajnalba se nagyon, de mégis annyira kipihentnek érzem magam, mint ha legalább két napig egyfolytában csak aludtam volna. Ahogy kinyitom a szememet, ösztönösen vigyorgok és ez levakarhatatlannak tűnik az arcomról. Mikor Sirius is felébred, majd rám néz, gyakorlatilag kiröhög, amiért ekkora hatással volt rám, így nevetve hozzávágok egy párnát, majd bevonulok a fürdőbe zuhanyozni. Nincs szerencsém, vagyis van, mivel a jelek szerint társaságom lesz a zuhany alatt, mégpedig Sirius személyében.
Úgy egy jó óra múlva kimászunk a fürdőből - mindenkinek a fantáziájára bízom, mit csináltunk - én pedig felöltözök és Sirius lelkére kötöm, hogy külön menjünk reggelizni, csak hogy az erkölcsösség határánál maradjunk, erre kiröhög és közli velem, hogy azt a határt mi már az éjjel bőven átléptük, ezért ráöltöm a nyelvem, mint egy gyerek, majd gyorsan felöltözök és elmegyek reggelizni.
A tanári asztalnál is vigyorgok, mint egy idióta és ez Remusnak is feltűnik, majd kérdezősködni kezd, de én nem mondok semmit. Nem sokkal később Sirius és a lányom is megjelenik, viszont Danielle most kivételesen mellénk ül le enni.
- Anya, jól nézel ki.
- Ó, köszönöm, de nincs rajtam semmi különös.
- De, például olyan mint ha kisimultak volna a ráncaid - kész Sirius röhögő görcsöt kap, majd én sem bírom tovább és stílusosan belefejelek a tányéromba, majd a könnyeimet törölgetve, persze a nevetéstől, megjegyzem.
- Nincsenek is ráncaim!
- Most már - feleli.
- Elnézést, nem akarok belepofátlankodni az idillbe, de jól vagytok? - néz ránk Remus majdnem hogy aggódva.
- Csodásan barátom, mivel Emi és én újra együtt - válaszol Sirius.
- Na végre, már épp ideje volt.
- Én is ezt mondtam - kotyog bele a lányom.
- Te lány, vigyázz, mert jó formában vagyok és ha egyszer a kezeim közé kerülsz, én úgy szét csikizlek, hogy kegyelemért fogsz könyörögni!
- Tudod, hogy nem vagyok olyan pite mint te, anya én sosem voltam csikis - feleli lesajnálóan.
- Kész feladom, Sirius, csinálj vele amit akarsz, de engem kikészít!
- Pedig olyan jól csinálja. Két szó és a plafonon vagy, erre még én se vagyok képes.
- Tőled származik ez a tulajdonsága, én mindig jó, és tisztelettudó kislány voltam.
- Ja, amíg meg nem ismertél minket - mondja ezt Remus.
- Mi ez? Összeesküvés ellenem?
- Nem drágám, csak tudod, túl merev vagy - mondja Sirius, én pedig ismét elnevetem magam, de most úgy, hogy alig kapok levegőt.
- Ez kész! - hallom még Remus hangját, majd felállok és úgy döntök visszamegyek a hálókörletembe, mert ez a viselkedés a részemről, már katasztrófa tanár létemre, de végig röhögtem. Út közben összefutottam Filiusszal, aki jelezte, hogy mivel hamarosan itt a karácsonyi bál, fel kell készítsem a diákjaimat, táncilag és viselkedésileg egyaránt. Még mindig nevetve bólintottam és a szegény bűbájtanár úr nem értette, mi olyan vicces, így aztán visszaértem a hálókörletembe és meglepődtem, mert egy bagoly várt a nappalirészben egy levéllel.
Mikor lekötöttem a lábáról a pergament, befutotta a családom is.
- Láttalak Flitvickkel beszélni, mit akart?
- Szólt, hogy mivel házvezető tanár vagyok, készítsem fel a diákjaimat a bálra, mivel ugye nem sokára karácsony. Még délután átugrok Dumbledore-hoz, hogy megbeszéljük a részleteket, mivel segítenem is kell. Nagy gond lenne, ha addig itt maradnál Daniellel?
- Kérned sem kell.
- Igyekszem vissza és ha akarsz itt is alhatsz.
- Azt sem bánnám, ha együtt laknánk.
- Hát költözz át, majd csinálok helyet a szekrényemben.
- Most?
- Már az is késő lenne - mondtam mosolyogva, majd egy apró csókot leheltem a szájára és kibontottam a levelet a kezemben.

Emily!

Remélem veletek minden rendben, mert itt nagy a baj. Em, anyád és a Blackek megtudták, hogy a Roxfortban vagy és Danielleről is tudomást
szereztek, de hidd el, nem tőlünk. Attól félek, bajotok lehet ebből.
A bájitalfőzde romokban hever, de Damoclesszel próbáljuk rendbe
hozni. Gyanítom, ez is anyádék műve. Kérlek írj, hogy jól vagytok-e,
mert aggódunk a keresztlányunkért és érted is.

Várjuk válaszod, ölel:
Perselus és Amelie

A levél a kezemben remegni kezdett és Sirius első dolga volt kikapni a kezemből, hogy elolvassa, majd egy igen cifra káromkodás hagyta el a száját és a kanapé elé térdelt, ahol ültem.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.
- Milyen baj? - kérdezi Danielle
- Megtaláltak, kicsim - felelem remegő hangon.
- A nagyanyámék? - kérdezi mire bólintok - Most mit csináljunk?
- Először is, nem teszed ki a lakosztályból a lábadat, csak apáddal, vagy velem.
- Rendben.
- Másodszor pedig, én már is szólok Dumbledore-nak - mondta Sirius, majd elrohant.

Nem sokkal később visszajött és higgadtság tükröződött az arcán, ami engem is némiképp megnyugtatott.
- Nincs ok az aggodalomra hölgyeim, mivel a segítségünkre siet valaki, aki itt fog szobrozni az ajtónk előtt nappal, éjjel pedig én vigyázok rátok.
- Ki jön? Ismerem?
- Jól ismered. Egy kiváló auror, méghozzá James Potter személyesen.
- James? De jó! - ragyogok fel, majd Daniel hirtelen megszólal mellőlem.
- A...apa? - szólítja meg félve Siriust és én akaratlanul, is elmosolyodok, mert annyira aranyos. Igaz, megbeszéltük, hogy ha nem megy neki, ne erőltesse a dolgot.
- Igen, kincsem? - mosolyog az apja is.
- Mi van ha nem tudtok megvédeni? Félre ne érts, nem azért mondom, mert nem nézem ki belőletek, csak mi van ha ők többen lesznek és engem, vagy anyát elvisznek? - teszi fel a kérdést, mire Sirius most ő elé térdel, mélyen a szemébe néz, miközben a két kezébe fogja az arcát.
- Akkor addig megyek utánatok, amíg meg nem talállak és visszahozlak ide akár téged, akár édesanyádat, de ez nem fog megtörténni, sőt egyikőtöknek sem esik baja. Nyugodj meg, rendben?
- Oké - felete Danielle, majd hirtelen az apja nyakába vetette magát, mire Sirius is magához szorította őt. Hát mit ne mondjak, az egész jeleneten, elbőgtem magam, úgy meghatódtam, majd Danielle újra megszólalt - És ugye neked se lesz semmi bajod?
- Nem lesz, hidd el - simogatta meg a haját.
- Nem hagynátok már abba? Tisztára szétkenődik a sminkem - szipogtam.
- Na gyere ide te! - mosolygott Sirius és kinyújtotta felém a kezét, majd egy nagy hármas ölelésben forrtunk össze, mint egy szép család, s ez igaz is volt. Féltem ugyan, de ebben a pillanatban én voltam a legboldogabb ember a földön.
Másnap reggel megérkezett James, aki már tudott mindent rólunk, így barátságosan ölelt magához, mikor találkoztunk.
- Emily, még mindig nagyon jól nézel ki, sőt!
- Jaj, azért te sem panaszkodhatsz.
- Mellesleg mivel ezer éve nem beszéltünk, nem volt alkalmam gratulálni, úgyhogy most megteszem. Büszke vagyok rád, hogy megvalósítottad az álmodat és valóban te lettél a bájitalok királynője, illetve gratulálok a kislányodhoz is, akit remélem megismerhetek, valamint ahhoz is, mert hagytad magad hogy ez az idióta Black újra behálózzon.
- Ezt hallottam Ágas! - szólal meg mögüle Sirius, én pedig elnevetem magam.
- Tapmancs! Annyira örülök neked, drága barátom - játssza meg magát James.
- Az a te nagy szerencséd, hogy itt van a lányom és előtte nem verlek péppé, irigy dög.
- Most mi van, csak bókoltam Emilynek.
- Ja, és amíg a Roxfortba járt te is csaptad neki a szelet, akár csak Lilynek- mondta komolyan.
- Hé, Sirius, minden oké?
- Hogyne, csak tisztáztam a területemet vele - feleli, majd elröhögi magát.
- Esküszöm te beteg vagy.
- Ezt rajtad kívül mindenki tudja Emi baba., na de most kedves barátom, kérlek ismerd meg a lányomat, Danielle Blacket. Danielle, ő itt James Potter, országos cimborám és egyben kollégám is.
- Szia, James - nyújtott kezet a lányom.
- Ó, szervusz Danielle! Nagyon örülök a találkozásnak - ráz vele kezet James - Hát, Tapmancs, nem néztem volna ki belőled, hogy ilyen csodaszép gyereket tudsz csinálni.
- James! - rivallok rá.
- Anya, miattam ne strapáld magad, már úgy is tudom, hogyan készül a kisbaba - erre én eltakartam a szememet és érzem hogy ez kínos lesz.
- Te már beavattad a lányomat a dologba? - kérdezte döbbenten Sirius.
- Hát csak úgy módjával.
- De ezzel még ráértél volna nem?
- Muszáj volt.
- Mert?
- Hát...mert...ránk nyitott egyszer hat évesen és folyamatosan nyúzta a fülemet, hogy mit csináltunk akkor - mondtam lesütött szemmel.
- Akkor sem kellett volna...
- Te ne oktass ki engem gyereknevelésből Sirius Black! El sem tudod képzelni miket művelt, csak hogy magyarázatot adjak és nem érte ám be akármivel! - csattantam fel - Amúgy is két-három év múlva úgy is eljön a beszélgetés ideje, akkor meg úgy is megtudja a teljes igazságot.
- Nem mondtál el mindent? - néz rám Danielle döbbenten.
- Csak annyit amennyit tíz évesen tudnod kell és a téma lezárva részemről! - tettem karba a kezem, s ekkor Daniellenek ördögi vigyorra húzódott a szája, majd az apjára nézett.
- Apa, a te verziód is érdekel - Sirius szemei kikerekedtek a döbbenettől, mi pedig Jamessel a hasunkat fogtuk a nevetéstől.
- Hát szívem, jó szórakozást, én mentem - veregettem vállon, majd ott hagytam őket.
Fejezet 17 by LilyZs
17. fejezet

Gőzerővel készítettem fel a mardekárosokat a karácsonyi bálra táncórákkal és természetesen a kis családom is részt vett minden egyes próbán. Egy idő után Sirius felajánlotta magát, hogy megmutassa a diákjaimnak, hogy is táncoljanak egy hölggyel, én pedig nevetve mondtam igent, minden egyes alkalommal, mikor felkért. Daniellet ostromolták a pár nélkül maradt negyedéves fiúk, mivel megemlítettem, hogy ő is jön a bálba, így legalább szemmel tudjuk tartani őt.
Az viszont feltűnt, hogy a lányom és az apja talán titkolnak előlem valamit, mivel elég sokszor van úgy, hogy mikor ők épp nagyban diskurálnak valamiről és én feléjük tartok, hirtelen elhallgatnak. Nem szólok érte, mert boldoggá tesz, hogy ennyire jóban vannak egymással, vagyis az apa-lánya viszony máris tökéletes, ami nem csoda, hiszen olyan egyformák mint két tojás és nem csak külsőre, hanem a természetük is egyezik. Mondhatom, hogy le sem tagadhatnák egymást és nem is hiszem hogy akarnák.

A bál estéjére Amelie anélkül küldött ruhát nekem és Daniellenek is, hogy kértem volna. Kicsomagoltam és rögtön felragyogtam, majd magamhoz is próbáltam. Beleszerettem a ruhába egyből, így miután elmentem megfürdeni, hajat mosni, majd megszárítottam és rögtön magamra is kaptam. A hajammal nem sok mit csináltam, mivel eleve hullámos volt, így csupán két oldalt feltűztem egy-egy ezüst csattal, majd kisminkeltem magam és cipőt húztam.
Mikor utoljára végig néztem magamon a tükörben, elégedett mosollyal az arcomon nyitottam ki a hálószobám ajtaját és pózoltam Siriusnak, aki a nappalirészben ült, s mikor meglátott...
- Nem mész a bálba! - pattant fel a kanapéról és sebesen megindult felém.
- Mi? Miért?
- Mert dolgunk van! - mondta határozottan és elkezdett taszigálni vissza a szobába, miközben a nyakamat csókolta, én pedig felnevettem.
- Majd, utána! Most uralkodj magadon, kérlek - nyomtam egy puszit a szájára.
- De, annyira gyönyörű vagy...
- Te sem panaszkodhatsz. Szeretem, mikor kiöltözöl.
- Khm... kész vagyok! - szólalt meg Danielle, mire szétrebbentünk.
- Hű, Danielle...- ámultam a lányomon, hiszen tényleg olyan volt, mint egy mesebeli hercegnő.
- Nem hiszem, hogy nálam szerencsésebb ember létezik most a földön. Két ilyen gyönyörű hölggyel megyek bálba - nézett végig mindkettőnkön, mi pedig összemosolyogtunk a lányommal, majd Sirius kinyújtotta mindkét karját, én balról, Danielle jobbról karolt bele és így indultunk meg a nagyterem felé.

Danielle a száját végig nyitva felejtette, mikor beléptünk a helyiségbe, mivel a kis drágám, most látja először ezt a gyönyörű dekorációt, ami nekünk már nem újdonság. A csillárokról most is csüngnek a jégcsapok, miközben hullik a hó, de nem ér földet. A padló most is olyan, mint ha jégpáncél borítaná, persze nem csúszik, hiszen ez csak varázslat, egy megtévesztő bűbáj és hát az elmaradhatatlan karácsonyfák, melyek szinte a mennyezetig érnek. A fenyők külön-külön a házak színeiben pompáznak, csak úgy, mint mikor még én is ide jártam.
Mikor ma diákjaim meglátták Daniellet, már vitték is táncolni, én pedig ahogy a parkettre néztem, hirtelen eszembe jutott , mikor Siriusszal táncoltunk és mindenki előtt megcsókoltam. Akkor volt az a pillanat, mikor hivatalosan is járni kezdtünk. Álmélkodásomból, Sirius ébresztett fel azzal, hogy a szemem előtt lóbálja a kezét, majd mosolyogva néz rám és szerintem tudja mi jutott eszembe, mert már húz is be középre táncolni, én pedig csak szélesen vigyorgok.
- Csak nem eszedbe jutott valami szép emlék? - kérdezi huncut mosollyal.
- Honnan tudtad?
- Mert én is rögtön arra gondoltam - feleli, majd egyik kezébe fogja az enyémet, míg a másikkal a derekamat öleli, vagyis most az erkölcsösség határait betartva táncoltunk. Sirius keze viszont néha lecsúszott a fenekemre, mire csak egy szúrós pillantást kapott válaszul, így nem próbálkozott tovább.
A tánc után kezet csókolt, majd leültünk az asztalunkhoz és onnan figyeltük Daniellet, aki most is ropta a parketten, és ahogy láttam borzasztóan jól érezte magát,bár gyanítom azóta sem ült le egy percre se. Míg ott ültünk egymás mellett, beszélgettünk és nem volt rest arra is célozgatni, hogy ha visszaérünk a lakosztályunkba, nem fogunk sokat aludni, persze én ilyenkor csak a fejemet csóváltam. Aztán nem szólt, csak nézett engem, én pedig belementem a játékba, kezemmel megtámasztottam az államat és én is rá emeltem a tekintetemet. Hihetetlen, de annyi mindent láttam a szemében, örömöt, boldogságot, büszkeséget, és szerelmet. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre, hiszen ebben az óceánban én most mindent látok, amit ő érez és nagyon tetszik, a látvány. Fogalmam sincs hogy honnan, vagy hogy miért, de egy könnycsepp gördül le az arcomon, melyet óvatosan letöröl, majd megfogja azt a kezemet amivel az államat támasztom, csókot lehel rá és el kezd a parkett felé húzni, közben pedig el sem szakadunk egymás látványától. Mikor a lágy dallam eljut a tudatomig, jön a felismerés, hogy ez pont ugyan az a zene, amire hetedikben lassúztunk. Elmosolyodok, majd csak úgy mint akkor, a nyakát átkarolom, fejemet a vállára hajtom, míg ő szorosan magához ölel. Pár perc múlva azonban megszólal.
- Emi, most kérdezni fogok valamit, amit már nagyon régóta meg kellett volna tennem.
- Mi az?
- Leszel a feleségem? - a kérdés után - ami annyira váratlanul ért - hirtelen a lábaim megálltak, lassan ráemeltem a tekintetem. Ciki nem ciki, vészesen remegő lábakkal és könnyes szemmel, szólaltam meg.
- Igen, hát persze! - feleltem, majd éreztem ahogy a szemembe nézve egy gyűrűt húz az ujjamra és vigyorog. Pont nem érdekelt, hogy ki látja vagy ki nem, megcsókoltam, mire hallottam ahogy tapsolni kezdenek az emberek körülöttünk. Mivel se a tanulók, se a tanárok előtt nem volt titok, hogy Siriusszal egy pár vagyunk egy ideje, így most úgy bújtam szorosan hozzá, mint ha a bőrévé akarnék válni - Szeretlek!
- Én is téged! - válaszolja, majd megpillantom a gyűrűt az ujjamon és látom, hogy egy fehérarany, gyémántkövekkel kirakott darab, ami eléggé drágának tűnik, én pedig nem hiszek a szememnek. Majd rögtön eszembe jut a mondat, amit még Regulus és az én eljegyzésemen mondott.
- Sirius, ez az a gyűrű amit...- haraptam el a mondatot, mert nem akartam se Regulusra, se arra a szörnyű estére gondolni tovább - Ez tényleg sokkal szebb - felelem, mire győzedelmesen elmosolyodik.
- Reméltem, hogy egyszer mégis az ujjadra húzhatom, de most gyere, mert valakinek a kívánsága teljesült - mondta, majd húzni kezdett az asztalunkhoz, ahol a lányom ült.
Sirius elkapta a gyűrűs kezemet és Danielle orra elé dugta, mire a lányom az apja nyakába ugrott, aki megpörgette őt a levegőben és mindketten nevettek.
- Köszönöm, apa!
- Valaki esetleg elmagyarázná? - néztem kérdőn kettejükre.
- Azt kértem karácsonyra apától, hogy kérje meg a kezedet.
- Danielle...- mondtam elhaló hangon és a könnyeim utat törtek, annyira boldog voltam.
- Anya, ne bömbölj már, tiszta ciki!
- Fogd be, prücsök! - öleltem magamhoz a lányomat, majd az apját is.

Másnap reggel, irtózatos fejfájásra ébredtem, s mivel most szünet van az iskolában, így hálóingben és köntösben indultam el a bájital terembe, de mikor az ajtóhoz értem, Sirius utánam morgott.
- Hova mész? Gyere visszaaaa - dörmögte a párnájába.
- Mindjárt jövök, csak iszonyatosan hasogat a fejem és összedobok valami löttyöt rá.
- Jó, de siess - morogta, én pedig elindultam.
Útközben a tanterem felé, kezdtem egyre rosszabbul lenni, szinte már csillagokat láttam, úgy rám tört a szédülés is. Ahogy beértem, összeszedtem a hozzávalókat, majd megfőztem a löttyöt és gyorsan felhajtottam. A főzet szinte azonnal hatni kezdett, így elkezdtem pakolászni mindent vissza a helyére, de a szédülésem ekkor felerősödött, s most már a hányinger is rám tört.
- Az nem lehet! - beszéltem magamban, majd nekiálltam egy újabb főzet előállításához, ami sokkal lassabban haladt, mint normál esetben. Megannyi üveg és fiola tört össze a kezem alatt, annyira rosszul voltam, de végül elkészültem vele, majd egy tűvel megszúrtam az ujjamat és a főzetbe csepegtettem néhány vércseppet - Csak ne kék legyen könyörgöm! - mondtam aggódó hangon, miközben kavargattam a löttyöt, de az kék lett. Ezért megcsináltam újból a műveletet, majd még kétszer, de mindegyik eredmény ugyanaz lett. Dühösen a falhoz vágtam a teszteredményeket és lerogytam a tanári asztal mögötti székembe, majd sírva hajoltam a térdemre.
Pár perc múlva, Sirius lép be a terembe.
- Emi, nem jöttél vissza, gondolta... A francba! Mi van? - rohant oda hozzám - Kicsim, mi a baj? Megijesztesz!
- Hagyjál! - rivalltam rá dühösen.
- Nem! Mondd már el! Mi ez a sok összetört üveg, ennyire rosszul vagy?
- Terhes vagyok Sirius! - feleltem dühösen.
- Mi? - és hangjából kihallatszott, hogy mosolyog.
- Jól hallottad! Négyszer csináltam meg a tesztet és mindegyik kék lett!
- Vagyis, lesz még egy gyerekünk.
- Nem lesz, mert nem akarom!
- Emily...
- Oda a karrierem, az állásom, az álmaim Sirius hát nem érted?
- Te fontosabbnak tartod ezeket, mint a családodat?
- Nem, de én szeretek tanítani.
- Tudom, kicsim, de ez már nem csak a te döntésed, nekem is és Daniellenek is van beleszólásunk.
- Én nem szeretném megtartani.
- Én viszont igen, úgyhogy a lányunk dönt és nem érdekel a hisztid. Gyerünk!
- Sirius!
- Mondom, nem érdekel! - felelte, majd az ölébe kapott és egészen a hálószobánkig cipelt, majd lerakott az ágyra és Daniellért kiáltott, aki szinte azonnal ott termett. Bezzeg ha én szólok neki, akkor sokszor beletelik vagy fél órába is mire elővánszorog.
- Sziasztok, boldog karácsonyt! - dugja be a feját az ajtón, a lányom.
- Neked is hamupipőke - köszönti az apja nevetve.
- Az hát, boldog...- mondom duzzogva.
- Ne is figyelj anyádra. Szóval Danielle, lenne egy kérdésem.
- Igen?
- Mit szólnál egy kis tesóhoz?
- Miért? Jövő karácsonyra kapok egyet?
- Szeretnél? - kérdezi az apja.
- Nagyon! - ragyogott fel Danielle.
- Tudod mit? Megkapod most karácsonyra, mármint a hírét csak. A te drága jó édesanyád kisbabát vár.
- Mi? Most? Tényleg?
- Kérdezd csak meg tőle.
- Anya, tényleg?
- Igen - mire a lányom a nyakamba vetette magát visítva.
- Hát, bocs Miss de Beauvoir, de le vagy szavazva - öltött rám nyelvet Sirius, mint egy igazi felnőtt.
- Anya és mikorra születik meg?
- Majd előbb egy gyógyítóval kell beszélnem, de ahogy gondolom - itt jelentőségteljesen Siriusra pillantottam, aki még mindig csak vigyorgott - körül-belül mikor a szülinapod lesz szeptemberben, úgyhogy, inkább szülinapi ajándék, sem mint karácsonyi.
- Annyira szeretlek anya! - mondja, mire meghatódom és végig simítok az arcán.
- Én is kincsem - majd Siriusra pillantottam - Te, meg most már remélem elégedett vagy magaddal, mert győztél, vagyis...meggyőztél.
- Tudod, hogy én mindig elégedett vagyok magammal.
- Igen, tudom. Beképzelt majom - dünnyögtem halkan.
- Tessék?
- Csak azt mondtam, hogy téged is nagyon szeretlek - pislogtam rá bájosan, műmosollyal.
- Ó, ez az érzés kölcsönös, drágám és amiért ilyen kedves vagy, bátorkodom mindkettőtöknek az ágyba hozni a reggelit.
- Téged megszállt egy házimanó?
- Csak most reggelre és ezt köszönd Daniellenek. Remélem nem képzelted, hogy egy életen át kiszolgálom majd a csinos kis hátsódat, Emi?
- Őőő, de.
- Hát tévedtél - mondta, majd dudorászva indult el nekünk reggeliért.
- Anya?
- Hm?
- Olyan jó, hogy most már igazi családom van.
- Én is erre vágytam, mindig.

Miután mind a hárman megreggeliztünk - hozzáteszem, az ágyban - Danielle, fogta magát és visszament a szobájába, én pedig egy kellemes fürdőt követően,felöltöztem és indultam a bájitalterembe, hogy rendet rakjak, mivel minden úgy maradt, ahogy reggel hagytam, ám Sirius megállított, mert látta, hogy még mindig morcos vagyok.
- Ennyire nem akarod megtartani?
- Megtartom, mert igazad van és a szívem mélyén eszembe sem jutott volna...
- Akkor mi van?
- Jövőre Danielle már a Roxfortba fog járni és te is itt fogsz tanítani, én viszont már nem, mivel egy csöppség mellett lehetetlen, így totál egyedül fogok maradni.
- Figyelj, csak négy napot kell kibírnod nélkülem, mert minden pénteken hazamegyek majd és csak hétfő reggelente jövök vissza.
- Ki leszek vele segítve - dörmögtem.
- Ha akarod, Pitont is áthívhatod hozzánk bármikor, nem fogok vele kekeckedni, mivel segített nektek és nem mellesleg Danielle keresztapja.
- Értsd meg! Az nem ugyanaz! Nekem...rád van...szükségem - mondtam bizonytalanul, mint aki fél beismerni amit érez.
- Ez fordítva is így van, de nem tudok más megoldást Em. Sietek majd haza minden péntek délután és minden percünket együtt töltjük.
- Jó, mindegy, majd kibírom. Ha egyszer már ment, megcsinálom, én akárhányszor - mondtam dühösen, majd felpattantam és ott hagytam, mert egyedül akartam lenni, hogy gondolkozhassak.
Fejezet 18 by LilyZs
18. fejezet

Sirius Black

Április van, vagyis Em már elmúlt négy hónapos terhes és sajnos úgy tűnik, egyre kibírhatatlanabb - Milyen lesz még a szülésig? Merlin, kegyelmezz! - töprengek magamban. Ugyanis a helyzet az, hogy mióta először összezörrentünk azon, hogy egyedül fog maradni, én kieszeltem egy remek tervet és már három hónapja ezen dolgozok. Vettem egy házat Roxmorts központjában, melynek az alsó szintjén egy üzlethelyiség is volt, így a tervem tökéletes. Persze se Emi, se Danielle nem tud semmit, mert szeretném meglepni vele mindkettejüket.
A ház összesen három szintes, s mint már mondottam, a földszinten az üzlethelyiség található,ahol majd egy bájitalfőző műhely lesz kialakítva, Emilynek. Az üzlet mellett egy másik ajtó van, ahol egy lépcsőn feljuthatunk a házunkba. Az első emeletre a nappalit, az étkezőt és a konyhát terveztem berendezni, a második szintre pedig a hálónkat, valamint Danielle és a pici szobáit. A harmadik emeleten még két vendégszoba és egy könyvtárszoba kap majd helyet. Természetesen minden szobához saját fürdő tartozik. Tehát bőven volt és van mind dolgoznom, ha el akarok készülni mindennel, mire a második gyermekem megszületik. Csak remélni merem, hogy Eminek tetszik majd az ötletem, illetve a házunk is.

Az otthonunk már ugyan beköltözésre készen áll, viszont a bájital műhelynek még egy hónap biztos kell, hogy elkészüljön, s ehhez kénytelen vagyok egy olyan ember segítségét is igénybe venni, akit nem igazán szívlelek, de mivel sokat segített Eminek és Daniellenek, ezért elfelejtem a régi sérelmeimet, hogy írok Perselusnak a tervemről és, hogy kéne a segítsége. Merlinnek hála, vállalta a dolgot, de leszögezte, hogy nem miattam, ami persze nem érdekel csak legyen kész, legkésőbb szeptemberre.
Míg én megpróbálok gondoskodni a családom jövőjéről, titokban, addig Emily teljesen kiborít, mivel ugye tanítás után én a házon munkálkodtam, minden áldott nap, így a drágám folyton azzal vádolt, hogy megcsalom, amikor távol vagyok. Hiába bizonygattam, hogy erről szó sincs, egyszerűen nem hitte el, viszont az igazat csak akkor mondom el neki, ha minden teljesen kész lesz az otthonunkban. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az utóbbi időben nem közeledtem felé, úgy, mert nem tudom, hogy meddig lehet ilyesmit csinálni, sőt Emily a fejemhez vágta még mielőtt összejöttünk, hogy mikor olyan szemét módon elbántam vele, mielőtt elment a suliból, már terhes volt és többek közt ezért sem merek most hozzáérni. Igaz, Daniellenek nem lett semmi baja, de inkább nem kockáztatok, úgyhogy ez még egy mínusz pont Emily szemében, pedig majd meg őrülök, annyira hiányzik a testi kapcsolat köztünk.
Fogalmam sincs hogy az öcsém, hogy bírta ki Emilyt ilyenkor, vagy, hogy hogyan állt neki ellent, de én mondom, ez szinte már lehetetlen, de az is elképzelhető, hogy csak én vagyok ennyire mániákus. Emily most szebb mint valaha, mivel az arca kicsit kerekebb, a többiről ne is beszéljünk, ám ami a legszembetűnőbb, azok a mellei. Anyám, sokszor alig bírom elvenni róluk a tekintetemet, pedig muszáj, mert még a végén olyat tennék, amit nem biztos hogy szabad, úgyhogy a helyzet az, hogy most akár papnak is állhatnék. Vagy nem?

Egy alkalommal, mikor újra - sokadjára - összekaptunk Emivel, elegem lett és megkerestem az én országos cimborámat, Jamest, hogy most már segítsen, adjon tanácsot vagy valami, mert esküszöm felkötöm magam. Azt kell mondjam, hogy jó nagy barom vagyok, hogy nem tettem meg hamarabb.
- ... úgyhogy ez a helyzet, én meg már nem bírom elviselni - panaszoltam el Ágasnak mindent - Az otthonunkat csinálgatom és én vagyok a legszemetebb ember a világon, ezért is. Mégis mi a frászt csináljak?
- Hát, az se válik be amihez a legjobban értesz?
- Én nem szoktam Emilyvel párbajozni, csak szóban, de nem pálcával...
- Júj, Tapmancs, ez elég nagyképűen hangzott, de nem erre gondoltam, hanem amit a hálószobában, szoktatok csinálni - mondja röhögve.
- Az a helyzet - vakarom a fejem - hogy nem mertem, mert fogalmam sem volt róla hogy lehet-e ilyenkor.
- Hogyne lehetne! Csak azt ne mondd, hogy mióta megtudtátok, hogy terhes, hozzá sem értél!
- Hát, nem. Basszus értsd már meg, nem mertem...
- Akkor probléma megoldva. Azt javaslom Tapmancs, hogy most azonnal vesd rá magad - mondja, miközben csak röhög és röhög.
- Biztos, nem lesz bajuk?
- Dehogy lesz! Most komolyan én magyarázzam el a női test biológiáját? Hidd el, le sem lehet őket vakarni ilyenkor, főleg ha Lilyből indulok ki. Figyeld meg barátom, hogy életed, legélvezetesebb négy hónapja vár most rád.
- Akkor csapjunk a lovak közé és kösz Ágas, életet mentettél!
- Nincs mit barátom, a James Potter lelkisegély-szolgálat bármikor igénybe vehető!
- Idióta - mondom fejcsóválva, majd elrohanok Emihez, hogy bebizonyosodjon James igaza.

Életem szerelme épp dolgozatokat javított péntek délután, mikor benyitottam az irodájába.
- Nem tudsz kopogni? - háborgott rám sem nézve. Pedig ha tudná mi vár rá...
- Elnézést professzor asszony, ha óhajtja, megismétlem a bejövetelt, kopogtatással.
- Ne játszd magad, nem érek rá. Mit akarsz? - kérdezi fagyosan.
- Rám figyelnél esetleg?
- Mondtam, hogy nem érek rá, úgyhogy mondd gyorsan, vagy menj ki és várd meg míg befejezem!
Kezdett felmenni bennem a pumpa és már majdnem sarkon fordultam, de aztán vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugodjak és egy intéssel bezártam az ajtót, mögé léptem, majd belecsókoltam a nyakába, erre ijedtében összetintázott egy dolgozatot.
- A fenébe, Sirius, most nézd meg, ez is miattad van! - dühöngött, én pedig felszippantottam a pálcámmal, a kiömlött tintát, majd Emit felhúztam a székről, magam felé fordítottam és gyengéden megcsókoltam. Egy darabig habozott, de pár pillanat múlva már ő vetette rám magát, úgy ahogy még soha.
Ott az irodája közepén a tanári asztalon tettem magamévá kétszer is és valóban olyan szenvedélyes volt, hogy csak pislogtam - Merlin áldjon James! - mosolyodtam el magamban.

- Sirius, elmondnád mi tartott vissza idáig? - kérdezi zihálva és úgy hullámzott a mellkasa ahogy kapkodta a levegőt, hogy nem bírtam levenni róla a tekintetemet.
- Én azt hittem, hogy ilyenkor nem lehet...
- Na persze, inkább mondd azt, hogy Rosmerta ma nem ért rá.
- Ne kezd megint, könyörgöm!
- Mégis mivel magyarázod, hogy órák után eltűnsz, csak este kerülsz elő hulla fáradtan és hozzám se érsz?
- Emily...- sóhajtottam.
- Nem, Sirius, ne haragudj, de nem hiszek neked!
- Nem? Hát jó! Öltözz, most azonnal! - mondtam dühösen.
- Mert?
- Azért, mert azt mondtam, gyerünk! - ragadtam meg a karját és berángattam a lakosztályunkba - Két perced van, addig összeszedem Daniellet is.
Szegénykém láttam, hogy mindjárt elsírja magát, amiért ilyen durva voltam vele, de nagyon berágatott. A francért nem bízik bennem!

- Kész vagy? Csodás, gyerünk! - ragadtam meg újra a karját és vonszolni kezdtem, Danielle pedig szó nélkül jött mellettem.
- Engedd el a karom, ez fáj!
- Nem, Emily! Nem bíztál bennem, viseld el!
- Szemétláda!
- Remélem húsz perc múlva is ezt mondod majd, ostoba tyúk!
- Apa, miért veszekedtek? - kérdezi Danielle kicsit félve.
- Azért, mert anyád, nem bízik bennem, de ezért most olyat kap, hogy nem teszi zsebre és egy életen át emlegetni fogja a nevemet! Hallod ezt, Emily? A mai napra emlékezni fogsz, erre megesküszöm! - néztem rá mérgesen egy pillanatra, majd sietős léptekkel folytattuk utunkat.

Megérkeztünk a roxmortsi házunk elé, majd kinyitottam az ajtót és mutattam, hogy menjenek fel a lépcsőn, amit szó nélkül meg is tettek. Az előszoba ajtónál azonban megálltak, mert nem értették hogyan tovább, de mikor azt is kinyitottam, finoman berántottam Emit, a lányunk pedig követte.
- Minek hoztál ide? Mi ez a hely? - kérdezi Emily.
- Nem tetszik?
- De, nagyon szép és ízléses,de nem értem.
- És még nekem lassú a felfogásom...- nézek Emire lesajnálóan, mert a lányom már vigyorog.
- Sirius, mondd már!
- Hát jó. Üdv, itthon család!
- Apaaaaa! Tudtam, én annyira tudtam! - ugrott a nyakamba a lányom és már rohant is felfedezni a házat, én pedig csak nevettem utána, majd Emihez fordultam, egy olyan ,,Na mi van" pillantással, majd így szól.
- Te jó ég...- teszi a kezeit a szája elé.
- Látod? És te nem bízol bennem.
- Te...te ezen dolgoztál, ez miatt tűntél el?
- Jé, felfogtad? Képzel Rosmertával, már kipróbáltuk az összes szobát, ó és a konyhát is természetesen - mondom gúnyosan.
- Én annyira...sajnálom! - feleli könnyes szemmel és nekem nagyon vissza kell fognom magam, hogy magamhoz ne öleljen. Nem, még főljön csak egy kicsit a saját levében.
- Remélem most már elég rosszul érzed magad, legalább annyira, amennyire nekem fájt, hogy folyton vádaskodtál! - válaszolom végül, majd ott hagyom és megkeresem Daniellet, hogy kifaggassam, mit szól az otthonunkhoz.
Hát ahogy azt sejtettem, a lányom odáig volt, meg vissza és láttam a szemében, hogy annyira boldog, mivel most már igazi családja lesz, igazi otthonnal és tudom hogy mindig is erre vágyott. Miután jó alaposan kinézelődte magát, megkerestük az anyját, aki a gyerekszoba közepén ült a szőnyegen, egy macit szorított magához és sírt. Csendben mögé léptem és megsimítottam a haját, amire összerezzent.
- Tetszik? - kérdezem halkan.
- Micsoda? Ez gyönyörű, nem találok szavakat! - nézett rám könnyes szemekkel - Annyira sajnálom! Hogy lehettem ekkora idióta...
- Na, gyere ide te hárpia - öleltem magamhoz mosolyogva.
- Én ezt meg sem érdemlem és téged se!
- Ezt meg ne halljam még egyszer! Te is, Danielle is és a pici is, ezerszer többet érdemeltek. Szeretném, ha igazi családként élnénk és figyelembe vettem azt is, hogy nem akarsz egyedül lenni. Így majd minden este haza tudok jönni hozzád és Danielle is mint harmadik évfolyamos lesz, hétvégente haza tud jönni. Ennyit tudtam tenni, jó lesz így?
- Ennél többet nem is kívánhattam volna - feleli halványan mosolyogva - Tudod most milyen boldoggá tettél?
- Fogalmam sincs szívem, de még ne örülj, mert van még valami, habár még nincs teljesen kész, de ha már itt vagyunk...
- Merlinre Sirius, MÉG?
- Igen, még. Na, gyerünk csajok! - mondtam, majd felálltunk és levittem őket az üzlet elé, úgy hogy mielőtt beléptünk volna a helyiségbe, befogtam Emily szemét. Az ajtót kinyitottam és óvatosan bevezettem rajta, közben a lányom már vigyorog és én annyira imádom, hogy ennyire okos. Lassan elvettem a kezemet Emi szeme elől, aki úgy nézett körbe, mint egy gyerek a játékboltban, majd tőle szokatlan módon úgy elkáromkodta magát, hogy nem győztem befogni Danielle füleit.
- A rohadt életbe, Sirius Black, te nem vagy igaz! - mondja csillogó tekintettel - Azt ne mondd, hogy ez az otthonunk alatt van!
- De.
- Legmerészebb álmaimat múltad felül! Mégis hogyan fogom ez meghálálni neked?
- Elég ha egyet megígérsz.
- Akármit! Bármit!
- Ezentúl megbízol bennem.
- Megígérem, úgy lesz, esküszöm! - feleli, majd megcsókol - Júj, körbenézhetek? - kérdezi csillogó szemekkel és levakarhatatlan vigyorral.
- A te birodalmad, királynőm! - tártam szét a kezem, ő pedig nem habozott minden üvegcsét, fiolát, dobozt végigsimítani és egy egy résznél hangosan felnevetni.
Míg szerelmemet nézet, ahogy boldogan rohangál a polcok közt, Danielle oldalba bök és int, hogy hajoljak közelebb hozzá.
- Nem akarom hangosan mondani, mert anya ma már eleget bőgött, de szeretném, hogy tudd, még sosem láttam őt ennyire boldognak és ez a te érdemed. Te vagy a legjobb apa a világon, mert szereted az anyukámat! - mondja majd egymás nyakába borulunk és bármily hihetetlen, Danielle szavainak hatására, egy pillanatra elérzékenyülök, mert ezzel igazán szíven talált.
- Téged is nagyon szeretlek és a kis tesódat is fogom.
- Tudom.
- Kész vagyok! - jön felénk Emily szélesen vigyorogva - Na, mi ez a nagy összeborulás?
- Csak megköszöntem apunak az otthonunkat - feleli Danielle.
- Tényleg, még én sem köszöntem meg - áll meg előttem, és végigsimít az arcomon - Igazad volt. Míg élek nem felejtem el ezt a napot, hiszen ilyen boldog még sosem voltam, mióta az eszemet tudom. Szeretlek és mindent köszönök - mondja, majd megcsókol.
- Na, most lesz elég az érzelmes jelenetekből csajok! - ráztam meg magam hirtelen.
- Nehogy már te is bőgjél! - mondja Danielle.
- Addig álljál fél lábon! - válaszolom, majd miután gondosan bezártam mind az üzletet és a házunk ajtaját is, kergetni kezdtem a lányomat,majd jól meg is szadiztam, mert ,,Mi az hogy én bőgök?" alapon, de az a helyzet, hogy tényleg nem sok hiányzott.

Emily de Beauvoir

Hogy is kételkedhettem benne, hiszen épp azon volt, hogy gondoskodjon a jövőnkről és az a ház, gyönyörű, otthonos, tágas...egyszerűen imádom. Aztán a bájital műhely, hát az vitt mindent és ezek után azon sem lepődnék meg, ha egy napon tényleg lehozná a csillagokat az égről.
Épp a fürdőbe készül, én pedig vágyakozva nézem a testét, melyet csupán egy törölköző takar a derekánál, majd bemegy a helyiségbe, én pedig mint egy megszállott, felállok és utána megyek. Megnyitja a csapot, majd beáll a forró vízsugár alá, én pedig követem a példáját és csatlakozom hozzá. Igaz, pont most zuhanyoztam, de nem számít, hiszen nem ezért jöttem. Egy pillanatra meglepődik mikor meglát, de én nem habozok a tudtára adni, miféle szándékkal is jöttem. Vadul birtokba veszem az ajkait, és szorosan hozzábújok, miközben a víz simogatóan nyaldossa a hátamat. Ahogy észre veszem, ez a helyzet egyáltalán nincs ellenére, sőt erőteljesen a fenekembe markol és az ölébe vesz, miközben a lábaimat átkulcsolom a derekán, majd a falhoz nyom és hagyjuk, hogy magával ragadjon a szenvedély.

Kis idő múlva már az ágyban fekszünk, ő pedig hátulról átölel engem, ahogy szokta.
- Emi?
- Hm?
- Tényleg ilyen felajzott leszel a terhesség alatt?
- Hát, ha az elsőből indulok ki, akkor igen. Baj?
- Dehogyis, csak reméltem. De ha így áll a helyzet, akkor lesz még vagy hat gyerekünk.
- Amúgy is bármikor megkaphatsz.
- De most olyan más az egész, most annyira...nem is tudom megfogalmazni.
- Tény, hogy jobban akarlak és ez a hormonok miatt is van, többnyire.
- Annyira szép vagy. Az arcod, az egész tested, egyszerűen nem lehet neked ellenállni, na nem mint ha akarnék.
- Te most bókoltál?
- Szoktam.
- Hát megtehetnéd sűrűbben - mondom nevetve.
- Ha ez a kívánságod, bármikor leveszlek a lábadról.
- Szó szerint? - kérdezem huncut mosollyal, ő pedig a fejét csóválja nevetve.
- Ha akarod szó szerint Emi. Nagyon szeretlek és sosem engedlek el, hiszen éppen eleget voltam távol tőled és Danielletől.
- Nem telt el nap, hogy ne jutottál volna eszembe.
- Nálam is így volt. Tíz éven át vártam, hogy írj, vagy hogy felbukkanj és mikor megláttam, hogy belépsz tanárként az ajtón, abban a pillanatban mindet megbocsájtottam neked, úgy, hogy akkor még nem is tudtam az igazat. Legszívesebben ott helyben letepertelek volna.
- Igen, azt láttam és azt hiszem díjaztam volna legbelül.
Fejezet 19 by LilyZs
19. fejezet

Május van és épp írásbelivel vizsgáztatok, miközben a tanári székemen ülve, csinos kis pocakomat simogatom, néha pedig érzem az apró lábacskák rugdalózását. Sirius még nem tudja, de a második gyermekünk is kislány lesz, épp tegnap tudtam meg. Remélem nem veszi zokon, hogy nőuralom lesz a családban.
Sajnos ez a vizsgaidőszak eléggé elveszi az időmet Danielletől, de ő megnyugtatott, hogy ne aggódjak, remekül elvan Jamesszel, aminek nagyon örültem és hálás vagyok mindkettőjüknek. Sirius is gőzerővel teszteli a nebulókat, így egymásra is kevés időnk van, csupán az étkezésekkor tudunk néhány szót váltani. Egyre jobban fáradok is, de már nem sok van hátra az iskolából, egész pontosan holnap vizsgáztatom az utolsó csapatot, aztán jöhet a javítgatás, osztályozás, a diákok pedig fellélegezhetnek, úgyhogy ezt a kis időt már kibírom.
Valamikor a napokban Perselus is ellátogat a Roxfortba, mert mivel ő is tud róla, hogy bővül a családunk, így felajánlottam neki a tanári állásomat, amit persze előzetesen megbeszéltem Dumbledorerral. Az igazgató roppant hálás volt érte, hogy nem neki kell bájitaltan tanár után keresgélnie és ő is alkalmasnak találja Perselust a posztra. Tisztában van a képességeivel és még élénken emlékszik a kiemelkedő teljesítményére, a tantárgyból.

Aznap vacsora után, váltottam pár szót Daniellel, elmentem zuhanyozni, majd bedőltem az ágyba és már aludtam is. Azt sem vettem észre, hogy Sirius mikor jött meg, pedig még nem volt olyan túl késő, de kimerült voltam.
Az éjjel rémálmom volt, fel is ébredtem rá, közben pedig zihálva kapkodtam a levegőt és teljesen leizzadtam.
- Mi baj kicsim? - riadt fel Sirius is.
- Szörnyű álmom volt, Daniellet bántották és nyújtottam a kezem és nem értem el őt és...és...- hadartam el.
- Nyugodj meg, tudod mit, megnézem, hogy minden rendben van-e vele, oké?
- Köszönöm, én addig lezuhanyozok - mondtam és elindultam a fürdőbe.
Pár perc múlva utánam jött, majdnem megijedtem tőle hirtelen, de megnyugtatott, hogy a lányunk édesdeden alszik, így miután lezuhanyoztam, nyugodtabban tudtam elaludni, úgy hogy Sirius közben szorosan magához ölelt.

Sirius Black

Merlinnek hála, a vizsgáknak végre vége, ezért úgy döntöttem, hogy most minimum két teljes napot a családommal fogok tölteni, a dolgozatok meg ráérnek, van rá egy teljes hónapom, kijavítani.
A hálótermünk felé igyekszem éppen, mikor az előcsarnokban összefutok Pitonnal, akit szinte alig ismerek meg, akkora változáson ment keresztül. A haja rövid lett, az öltözéke pedig rendkívül elegáns, így azt kell mondanom, egészen emberi külseje lett.
- Black - biccent
- Piton - viszonozom.
- Emi és a keresztlányom merre vannak?
- Épp hozzájuk indulok, gyere - mondtam, ő pedig követett a hálókörletünkig, majd beinvitáltam a nappalinkba és keresni kezdtem őket a lakosztályon belül, de nem voltak ott, ezért átmentem Emi irodájába, majd a bájitalterembe, de ott sem volt egyikük sem, így aggódva indultam vissza a hálókörletünk felé, mikor Merlinnek hála, épp Emibe botlottam, de látszott rajta, hogy eléggé zaklatott.
- Szia, Emi, épp téged kereslek. A nappaliban vár Piton - tájékoztatom, majd az említett helyre indulunk mindketten.
- Nem láttad Daniellet? - kérdezi és most már tudom miért aggódik.
- Nem, de lehet hogy Jamesszel van - válaszolom, közben pedig belépünk a nappaliba és Piton ölelésbe zárja Emit. Fel nem fogom-e percben, hogy ők ketten hogy lehetnek rokonok, hiszen Piton egy idióta bunkó, Emi pedig maga a megtestesült jóság, de az is lehet hogy elfogult vagyok.
- Szia Emi! De jól nézel ki! - mondja Piton.
- Köszi, te sem panaszkodhatsz - feleli mosolyogva.
- Amelie mellett nem adhatom lejjebb, de mondd valami baj van? Olyan rossz kedvűnek tűnsz. Talán bántott? - bökött felém Piton.
- Hé! Én sose bántanám Emit!
- Ja, tudjuk. Miattad zakkant meg majdnem - veti oda, erre mindketten nyúlunk a pálcánkért.
- Jaj, kérlek, fiúk! - lép oda Emi - Inkább segítsetek megkeresni Daniellet - erre viszont mindketten lenyugszunk és a feladatra koncentrálunk, aztán hirtelen eszembe jut valami.
- Ne menjetek sehova, mindjárt jövök! - mondom sietve majd Frics szobája felé veszem az irányt. Mivel a drága jó gondnok úr volt olyan kedves elkobozni tőlünk, a tekergők térképét hetedikben, ezért most veszem a bátorságot és visszaszerzem, mert azzal mégis csak könnyebb lesz megtalálni a lányomat.
Merlinnek hála Frics nem volt a szobájában, így pár perc alatt meg is találtam a térképet és már rohantam is vissza a hálókörletünkbe.
- Na ezzel könnyedén megtaláljuk - mondtam
- Egy pergamennel? - kérdezi Piton lesajnálóan.
- Figyelj Pipogyusz, még te is tanulhatsz tőlem - felelem majd rászegezem a pálcámat a papírra - Ünnepélyesen esküszöm, hogy rosszban sántikálok! - s az iskola térképe már ki is rajzolódott rajta.
- Meg kell hagyni Black, ez ügyes kis trükk volt.
- Kösz. Na keressétek őket, hátha ráakadunk.

- Nézd, ott van James, Dumbledore irodájában - szólt hirtelen Emi - de Danielle nincs vele! - és láttam rajta hogy kezd pánikba esni.
- Nyugi, van B tervem is. Piton, légyszives tartsd a szád! - néztem rá nyomatékosan, majd átalakultam kutyává és Danielle szobájában kezdtem a keresést. Ahogy szimatolni kezdtem a dolgai között, az ágya alatt egy cetlit találtam, ami valószínűleg véletlenül csúszott oda. Gyorsan felkaptam és kirohantam a nappaliba Emiékhez, immáron emberi alakban.
- Ezt találtam! - nyújtom át Eminek a cetlit.

Kicsim!

Most végeztem, találkozzunk, a tónál, öt perc múlva.
Ott foglak várni.

Puszi, anya

- Nem, nem, NEM! - üvölt fel Emi.
- Mi van?
- Ez anyám kézírása!
- Perselus, maradj itt vele és ne engedd utánam.
- Rendben - feleli, én pedig ismét felöltöm kutya alakomat és követem a lányom nyomait, a kastélyon át.
A szagok elvezettek a parkon keresztül, egészen a szellemszállásig, vagyis nem a tóhoz mentek. Fogalmam sincs, hogy Danielle hogyan birkózott meg a fúriafűz csapkodó ágaival és csak remélni merem, hogy itt lesznek bent, a romos épületben. Ám csalódnom kell, mert ahogy az alagúton át elérem a szellemszállást, a szagoknak nyoma vész. Eminek igaza volt, tényleg Gabrielle járt itt, hiszen azt a tömény édes illatú parfümöt akármikor felismerném, szörnyen émelyítő és most is azt érzem.
Gyorsan visszarohanok Emiékhez és megpróbálom a lehető leghiggadtabban közölni a szörnyű hírt, de tudom, hogy tök mindegy, Emi ki fog akadni.
- Na mi van, megtaláltad? - rohan elém, ahogy belépek az ajtón.
- Emi, figyelj rám, kérlek. Nyugodj meg...
- De mi van mondd már!
- Elvitte az anyád.
- Nem...Danielle...a rémálmom, NEM!
- Kicsim! Figyelj...
- A kicsikém!
- Emi, hallod? Nézz rám! - fogom a két kezembe az arcát, mert annyira pánikba van esve, hogy képtelen összpontosítani, de így végre rám néz - Azt ígérted bízol bennem, igaz?
- Igen.
- Meg fogom találni és visszahozom, megígérem! - mire bólintott, de szegénykém újra elsírta magát, én pedig szorosan magamhoz öleltem, miközben a tervet szövögettem a fejemben.
- Piton, segíts, vigyük fel a gyengélkedőre - az említett pedig már ugrik is és Emibe karol.
- Nem, én veled megyek! - mondja a drágám, teljesen kétségbe esve.
- Az kéne még! Nem, Emily, te itt maradsz, vigyázol, magadra és a picire.

Miután Madam Pomfrey lelkére kötöttem, hogy ne engedje elmenni, ha kell szíjazza le, elindultam, hogy megkeressem a lányomat, de Piton utánam jött.
- Black várj! Veled megyek!
- Kösz. Van ötleted?
- Van. A de Beauvoir rezidencia és a szülőházad, kezdetnek, aztán ha itt nincs semmi, akkor útközben még kitaláljuk.
- Kezdésnek én is erre gondoltam, úgyhogy mehetünk.
- Potternek nem szólsz? Hárman mégis csak többre megyünk.
- Még a végén tudunk együtt működni, Piton.
- Hé és Emire ki fog vigyázni? Hiszen ismered, ha a lányáról van szó, kétlem, hogy egy Poppy Pomfrey az útjába áll.
- Remus majd segít. Ott az irodája, menj és mondj el neki mindent, én hozom Jamest! - mondom, majd rohanni kezdek az igazgatói iroda felé.

Út közben összetalálkoztam vele, mivel éppen visszafelé jött, megkönnyítve ezzel a dolgomat, mert nem kellett vagy kétezer lépcsőfokot mászni.
- Mi van Tapmancs?
- Daniellet elvitték, meg kell találnom! Mondd, mégis miért mentél el a helyedről?
- Kaptam egy üzenetet, miszerint Dumbledore vár engem az irodájában és mivel Danielle azt mondta, hogy az anyjával találkozik, hát feljöttem, de ezek szerint olcsó kis csapdába sétáltunk bele, mivel kiderült hogy Dumbledore nem is hivatott.
- Mindegy. Segítesz?
- Még szép! Mi a terv?
- Piton ráállítja Holdsápot Emilyre és aztán indulunk.
- Pipogyusz?
- Ja, Danielle keresztapja és hidd el, Piton nem ostoba.
- Hát ha te mondod...

A következő sarkon végre odaérünk Remushoz, Pitonhoz, és én már indulnék, hiszen rengeteg idő eltelt már azóta, hogy Daniellet elvitték.
- Tapmancs, van ezzel egy kis gond! - mondta Holdsáp.
- Erre nincs időnk!
- Ma telihold lesz, nem hiszem hogy Emi állapotának jót tenne, ha egy vérfarkas lenne a közelébe.
- A fenébe! - túrtam idegesen a hajamba.
- Sőt, azt sem hiszem, hogy ma meg tudja főzni a bájitalt.
- Akkor majd azt én megcsinálom, mert tudom, hogy kell, ti meg addig menjetek el az említett két helyre. Ha nem találtok semmit, gyertek vissza, mert a harmadik tippem az az a ház ahol Emiék tíz évig éltek, de annak a címét csak én tudom. Igyekszek elkészülni addigra a főzettel, mire visszaértek.
- Rendben, gyerünk! - mondtam végül és Ágassal elhoppanáltunk először a szülőházamba.

Az előszobában halkan elsuttogtam egy ,,Homenium revelio"-t, de Siporon kívül senki más nem tartózkodott a házban, minden esetre azért körülnéztünk, ám nem semmit nem találtunk, ezért úgy döntöttem, elmegyünk Emiék régi otthonába, így megpróbáltam visszaemlékezni, hogy mikor régen hozzájuk mentem karácsonykor, milyen címet mondtam a kandallóban állva. Miután a ház elé hoppanáltunk Jamesszel, hirtelen megborzongtam, mert egyre jobban féltem, hogy vajon hogyan találok rá a lányomra. Azt viszont valahogy biztosan éreztem, hogy itt találunk valamit, így habozás nélkül benyitottam és hálát adtam Merlinnek, hogy anno Emi volt szíves körbe vezetni ebben a hatalmas házban, így nagyjából tudom, hogy mi hol van. A bűbájom itt is azt jelezte, hogy nincs senki a házban, de mondtam Jamesnek, hogy nézzünk körül.
Hosszas keresgélés után, James kiabál, hogy menjek, mert talált valamit, én pedig mint az őrült rohanok, végül kiderül, hogy Emi régi szobájáig.
- Ezt találtam, azt hiszem, ez Emi gyűrűje volt.
- Igen és Danielle nyakában volt ma reggel még, vagyis jártak itt! Hol találtad?
- A fürdőszobában a mosdószekrényben.
Gyorsan feltúrtam az említett bútordarabot, majd meg is találtam amit kerestem. Egy cetli, ami egy tisztítószeres flakon alatt volt, rajta pedig rövid szöveg, rúzzsal írva.

Apa!

Tudom, hogy megtalálod ezt, gyere értem, nagyon félek!
Azt hallottam, hogy a régi házba visznek és számítanak rá,
hogy utánam jössz.

Danielle

- Megyek kicsim! - mondtam és a cetlivel a kezemben, lerohantam Jamesért, hogy visszamenjünk a Roxfortba, mivel ugye azt a címet csak Emi és Piton tudja.
Mire visszaértünk, már besötétedett és csak remélni mertem, hogy az iskolában minden a terv szerint alakul és Piton elkészült a bájitallal, Remusnak, de legfőképpen abba is bíztam, hogy Emi jól van. Ám ekkor pont belefutottunk Pitonba.
- Meg van? - kérdezi.
- Meg. A régi házban, úgyhogy jól tippeltél. Nézd, leírta egy cetlire.
- Okos kislány, gyerünk! - mondja és újra futásnak eredünk immáron hárman.
- Itt minden rendben? - kérdezem menet közben.
- Igen. Lupin már megitta a főzetet, Em pedig nyugtatót kapott és vele van.
- Remélem kibírja Remus átváltozását, siessünk! - mondtam végül, majd hárman hoppanáltunk el a roxforti birtok bejáratától egészen az említett házig, Franciaországba.

Odabentről világosság szűrődött ki az ablakon, ezért csendben a ház tövéhez osontunk, miközben Piton nagyjából vázolta, hogy hogyan is néz ki a ház belülről és hol kell vigyázni az esetleges rejtekhelyekkel. Felmásztunk a ház oldalán lévő viráglétrán az egyik nyitott ablakhoz és bementünk rajta. Odabent nem volt semmi, se bútor, se lom, de még fény se, ezért az ajtó felé indultunk és kilestem rajta. Megállapítottam, hogy a folyosó tiszta, így tovább mentünk a következő szobáig és benyitottunk, de ott sem volt semmi, így most jött a rázósabb rész, mert odalent viszont meghallottam anyám jellegzetes érdes hangját, majd Gabriellét is és a helyzet az, hogy valószínű a lányom is lent van.
Lesétáltunk a lépcső aljáig és láttam hogy balra a konyhában is vannak, bár őket nem ismertem fel, illetve anyámék tartózkodtak a nappaliban, jobbra. Intettem a két társamnak, hogy én a nappali felé indulok, fedezzenek, ők pedig bólintottak. Belestem a helyiségbe és rögtön megláttam a lányomat, aki egy székhez volt kötözve, csuklója tiszta vér volt és nem volt eszméleténél. Szinte biztos voltam benne hogy megkínozták szegényt, így rögtön elborult az agyam és kivont pálcával rontottam be a helyiségbe.
- Mit csináltatok a lányommal? - üvöltök az anyámra.
- Na nézd már Orion, itt a mi pici fiúnk! - mondta gúnyosan.
- Meggyaláztad az egyetlen lányomat és tönkretettétek a terveinket! Megdöglesz te is, akár csak az áruló öcséd! - köpte a szavakat Gabrielle. Rögtön látszott rajta, hogy őrült és közveszélyes. Oda sétált Daniellehez és a torkához szegezte a pálcáját.
- Hozd ide, Emilyt, vagy a lány meghal! - vette át a szót anyám.
- Ölj meg engem, de a lányomat engedd el!
- Az is meg lesz, de előbb HOZD IDE! - üvölti és ekkor a két segítőm mellettem termett, én pedig rögtön húztam egy pajzsot a lányom köré, így Gabrielle halálos átka nem tudott végezni vele. James azonnal elkábította, Piton és én pedig a drága jó szüleimmel küzdöttünk.
Ahogy a párbaj elkezdődött, a konyhában lévő két másik figura is jött és így már négy felől támadtak.
- Vidd innen! - üvöltök Jamesnek, aki pár pillanat múlva már el is tűnik a lányommal a karjában.

A két vadidegen fickót kiütöttük Pitonnal, de ekkor anyám Cuciatus átka eltalált engem és a földre rogytam, ahogy megéreztem, mint ha ezer kés döfködne, anyám eközben pedig eszelős röhögésbe kezdett. Végül Pitont is eltalálták valamivel, mert csak annyit érzékeltem, hogy összeesik mellettem és ordít.
Mindvégig egy dolog járt a fejemben, mégpedig, hogy ha most meg is halok, legalább Danielle megmenekült. Megígértem, hogy megtalálom és vissza is került az anyjához - Hé, komám azt is megígérted, hogy neked se esik bajod! - Szólalt meg egy belső hang, majd ahogy az ominózus emlék előttem lebegett, ahogy mindezt a lányomnak ígérem meg, hirtelen akkora erő szállt meg, hogy képes voltam felállni, többszörös kínzás után is és tovább harcolni anyámékkal.
Ekkor James újra megjelent és még vagy három auror követte őt, akik végképp kiütötték a szüleimet és intettek, hogy innen már átveszik a dolgot. James elhoppanált velem és Pitonnal a Roxfort elé. Majd Pipogyuszt egy hordágyra varázsolta és a gyengélkedőig lebegtette, én pedig követtem őket.
Ahogy belépek a gyengélkedő ajtaján, egy fekete hajzuhatag omlik az arcomba és olyan lendülettel ölel meg, hogy az amúgy is ingatag lábaimon alig tudok megállni, de nem számít, most nem érdekel a fájdalom, inkább szorosan magamhoz ölelem Emilyt. Ha ezerszer nem hadarta el abban a percben azt hogy köszönöm, akkor egyszer sem, majd körbe puszilgatta az arcomat, végül megcsókolt.
Lassan odasétáltunk Danielle ágyához, én pedig rögtön mellé ülök és megsimogatom az arcát. Szegénykémen látszik, mennyire meggyötört, én pedig csak belülről ostorozom magam, hogy miért is nem vigyáztam rá jobban. Emily látja rajtam, hogy szörnyen aggódok, így elém sétál és megáll velem szembe. Domborodó pocakja most szemmagasságban van velem, így gyorsan magamhoz ölelem Emit és az arcomon érzem az apró talpacskák rugdalózását, ami valamiért pillanatok alatt megnyugtat és megpuszilgatom a hasát, majd Daniellere nézek. Ekkor tudatosul bennem igazán, hogy milyen gyönyörű családom van és ezzel a tudattal bármit képes vagyok legyőzni.

Mint kiderült, Pitonnak eltört az egyik karja és mindkét lába, vagyis apám hőn szeretett csonttörő átkát vetette be. Ismerem milyen kellemes érzés, mivel jómagam, nem egyszer tapasztaltam már meg, apám által. Én majd kiheverem a fájdalmakat, nem számít, majd Emi simogató kezei alatt meggyógyulok. Danielle, hát igen, szegény mikor felébredt, nagyon megrémült, mert azt hitte, még mindig ott van a házban, de amikor észrevett minket, elmosolyodott. A csuklóján a seb hamar begyógyul majd, de a lelki sérülés eltart majd egy darabig, ám én bízom benne, hogy ha a szerető családja körében lesz, hamar meggyógyul majd és elmúlnak a rémálmai is. A rettegésnek vége, most már nem kell attól félniük, hogy bántják őket, mivel anyámék az Azkabanban csücsülnek, Főbenjáró átok használatáért, életfogytiglant kaptak, Gabrielle pedig a Szt Mungó pszichiátriáján fekszik, valószínű leszíjazva, öntudatlanul.
Fejezet 20 by LilyZs
20. fejezet

Emily de Beauvoir

A kicsi lányom, lassan felépült, újra nevetgélt és én végtelenül hálás voltam az apjának ezért, na meg persze Jamesnek és Perselusnak is, aki hamarosan elhagyhatja a gyengélkedőt. Természetesen azonnal írtam Amelienek, aki amint tehette idejött, hogy Perselusszal legyen. Szegény nagyon megrémült mindnyájunk miatt, de mikor látta, hogy Perselus is már sokkal jobban van, megnyugodott.
A tanév utolsó napja van, vagyis az évzáró ünnepély és kivételesen a mardekár asztalánál ülök, mert ma megtudjuk, ki nyeri a házkupát. Végül Dumbledore elmondja, hogy idén a legkiemelkedőbb teljesítményt az én házambeli diákok nyújtották és hogy ötszázhatvankét ponttal mi nyertük a házkupát. Mondanom sem kell, a diákjaim egyesével zártak ölelésbe engem, persze vigyázva, én pedig rettentően büszke voltam mindenkire.
- Miss de Beauvoir professzor, mint tudjátok, jövőre már nem tanít titeket, mindazonáltal, mindig szívesen látjuk őt bármikor itt az iskola falai között, hiszen egy kiemelkedő színfoltja volt a Roxfort számára, nem csak tanárként, de diákként is - mondta végül az igazgató, én pedig a könnyeimmel küzdve zártam őt szoros ölelésbe, majd a tanári kar összes tagját.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettem és nem csak a tanára, de a kollégája is lehettem, Emily - ölel át Minerva - Büszke lehet magára, hiszen ezt a csirkefogó Siriust egyedül önnek sikerült megzaboláznia és nem utolsó sorban elérte, hogy végre békében legyenek Mr Pitonnal. Nem mondom, szép teljesítmény - mosolyodik el - Engedje meg, hogy nagyon sok boldogságot, békés, hosszú életet kívánjak önnek és becses családjának. Hiányozni fog - És elsírja magát, mikor magához ölel, aztán én is.
- Minerva, ne búcsúzkodjon, inkább készüljön a lagzira! - jön oda Sirius és a képébe vigyorog - Úgy meg fogom kegyedet táncoltatni, hogy kigyullad a lábai nyomán a talaj!
- Sirius, maga mindig értett hozzá, hogyan törjön meg egy meghitt pillanatot.
- Ettől vagyok népszerű! - feleli Sirius, így most már mind a hárman nevetni kezdünk.

Danielle, Sirius és én éppen hazafelé tartunk, a roxmortsi otthonunkba, ami alatt a bájital műhelyünk már nyitva van és most Damocles irányítja az üzletet, mi pedig élvezzük a nyári szünetet. Perselust felvették a helyemre tanárnak a Roxfortba és én tudtam, hogy ő az egyetlen, aki legalább olyan szenvedéllyel, átéléssel fogja oktatni a tárgyat, mint én.
Sirius első dolga az volt, hogy egy hétre elvigyen engem és Daniellet a tengerpartra nyaralni, aminek rettenetesen örültem, főleg a lányom. A bajom csupán a fürdőruhával volt, hiszen hat hónapos terhesen azért már elég látványos pocival rendelkezek, ám Sirius csendre intett és ragaszkodott ahhoz, hogy bikinit vegyek fel, amit vonakodva ugyan, de megtettem az ő kedvéért.
Mikor már a tengerparton voltunk, rájöttem mire megy ki a játék, vagyis hogy miért is kell nekem kétrészes fürdőruhában virítani, hiszen így nem akadályozza semmi abban, hogy puszilgassa, simogassa a pocimat. Annyira jó volt látni, hogy máris mennyire szereti Geraldinet, hiszen most is hozzá beszél. Belegondoltam, hogy vajon mi lett volna, ha együtt maraduk régen és együtt bujdosunk - Vajon Daniellet is így várta volna? Vajon képes lett volna felnőni a feladathoz hamarabb, ha akkor megtudja, hogy apa lesz? - Ezekre a gondolatokra, hogy mi lett volna ha, eleredtek a könnyeim. S mikor ezt Sirius észrevette, aggódva kérdezte, hogy mi a bajom, én pedig csak annyit válaszoltam: ,,Boldog vagyok!"

Június végén végre megtartottuk az esküvőt, amire meghívtunk minden tanár kollégát, ismerőst és barátot is. Tudom szemétség, de olyan széles vigyorral a képemen néztem Rosmertára - mivel
a Három Seprűben tartottuk meg a lagzi részét - hogy az már esküszöm fájt, de nem érdekelt mert az a mocsok, most majd meg pukkadt mérgében. Nőiesen ráöltöttem a nyelvemet, majd megszántam a csókra vágyakozó férjemet és magamhoz húztam, aztán elneveti magát, hogy én nem vagyok normális, mert Rosmerta már rég nincs a képben, én pedig csak simán vállat vonok és elrángatom táncolni.

***

Szeptember elseje van, Danielle iskolakezdésének a napja és mivel itt van a Roxfort egy köpésre, az apjával gyakorlatilag elég ha csak átsétálnak és simán beérnek a beosztási ceremóniára. Amelie addig itt marad velem amíg Sirius vissza nem ér az iskolából, mivel Geraldine, a második lányom, bármelyik pillanatban megszülethet.
Miután apa és lánya elindultak, én leülök Amelievel trécselni, többnyire csajos dolgokról, habár vele szinte bármiről tudok beszélgetni, hiszen olyan nekem, mint ha a húgom lenne, így repesek is az örömtől, mikor elújságolja, hogy Perselus végre megkérte a kezét és ők is ide költöznek Roxmortsba hasonló okokból, mint mi. Annyira örülök, hiszen így aztán végképp nem leszek egyedül.
Két óra múlva Sirius hazaér és látom az arcán, ahogy megkönnyebbül, mikor látja, hogy még otthon vagyok. Elmondta, hogy Danielle a mardekárba került és ennek nagyon örültem, hiszen a tulajdon keresztapja lesz az ő házvezetője is, így biztosan vigyázni fog rá.
Amelie hazament, én pedig már a zuhany alól jövök ki éppen, mikor az én drága férjecském átölel és szerelmes csókot váltunk. A meghitt pillanatot egy még meghittebb fogja követni, hamarosan, mivel az én drága Geraldinem, ezt a percet választja, hogy jelezze, meg akar születni. A fájdalomtól a hasamhoz kapok és a férjem vállára hajtom a fejem.
- Menni kell? - kérdezi aggódva, mire bólintok, ő pedig előszedi, az összekészített bőröndöt, míg én magamra küzdök, egy kényelmes nyári ruhát.
Két pillanat múlva, már a Szt Mungó folyosóján ülünk, és gyógyítóra várunk éppen. Hátra dőlök a széken, fejemet a falnak támasztom és nevetni kezdek. Sirius értetlenül néz rám, talán azt hiszi megbolondultam, pedig nem, csupán rajta nevetek, ahogy a pániktól mindjárt összecsuklik, de egy szót se szól, csak idegesen toporog a lábával. Ekkor újabb fájdalom hasít belém és a férjem nyakába bújva várom, hogy elmúljon az érzés, de egyikünk sem szólal meg.
Végre megérkezik a várva várt gyógyító és egy ápoló, aki már kísér is egy szobába, majd felfekszek az ágyra, majd megkezdődik a nyolc órán át tartó szenvedés.

Sirius Black

Azt mondták, nyugodjak meg, üljek kint és várjak. Hát kösz szépen, a feleségemnek fájdalmai vannak, én meg maradjak nyugton. Én mondom, lehetetlen. Csak járkálok fel-alá, rovom a köröket, egyik kávét iszom, a máik után, de az idő nem akar telni. Ám nemsokára megpillantom az egyik ápolót, aki Emivel ment be a kórterembe. Oda jön hozzám, közli velem, hogy menjek a pihenőszobába és aludjak, mert ez még el fog tartani egy darabig. Hát nem szépítem, simán elküldtem a francba, hogy mégis hogy lehet ilyen idióta - Még hogy aludni! Mégis, hogy tudnék ilyenkor aludni? - háborogtam, majdnem, hogy röhögve, mire azt mondta az ápoló, idézem: Uram, ha megszületik a gyermeke, ébresztőóraként fogom a füléhez dugni a síró babát.
Kérdem én, hát ember az ilyen? Ja beteg ember - erről pedig eszembe jut, hogy Emi anyja, Gabrielle is itt van a Mungóban, csak ő ugyebár három emelettel feljebb, a zárt osztályon. Ezért gyorsan jelzem az ápolónak, hogy hol leszek, ha netán történne valami, megtaláljon, mire bólint, én meg elindulok a pszichiátriára.

Csak csukott ajtón keresztül, egy kis ablakon át látom az anyósomat, ahogy le van szíjazva az ágyhoz és nyitott szemmel magában beszél. Meg kell mondjam, nem csak szánalmas látvány, de ijesztő is és a tudat, hogy közöm van ahhoz, hogy ez az egykor, arrogáns, arisztokratikus vonásokkal rendelkező, erős, francia nő most itt fekszik és teljesen magán kívül van, elgondolkodtat egy pillanatra - Valóban így megviselte őt a tudat, hogy annyira szerettem a lányát, hogy akaratom ellenére teherbe ejtettem? Persze ezt egy percig se bánom, sőt, szerintem életem egyik legjobb húzása volt, a szó minden értelmében, hiszen Danielle, tökéletes és az az éjszaka Emivel, mikor először adta oda magát nekem, az volt talán életem legjobb élménye, hiszem ő volt eddig az egyetlen nő az életemben, akit szerelemmel szerettem és imádok, mind a mai napig. Erről azonban rögtön eszembe jut, hogy imádatom tárgya épp átéli a kínok kínját odalent, így gyorsan visszasietek a kórterem elé, de a jelek szerint, semmi változás.
Négy óra múlva végül elnyom az álom, a folyosó extra kényelmetlen székében. Hiába, a semmittevés és a rengeteg idegeskedés, kifárasztja az embert. Ám egyszer csak arra ébredek, hogy rázzák a vállamat. Már majdnem emelem a kezem, hogy szájba vágjam az illetőt, de az megelőz egy mondattal, így meggondolom magam.
- Uram, ha minden igaz, perceken belül megszületik a gyermeke és gondoltam szólok - mondta, majd elviharzott vissza a szobába.
Na, ha eddig nem evett meg a fene, akkor majd most fog. Ám nem kellett sokat várnom, mert az ajtó nyílik és kilép rajta a gyógyító, majd közli velem, hogy bemehetek. Én kissé bátortalanul lépem át a küszöböt, majd mikor meglátom Emit, ahogy a pici lányunkat tartja a kezében és rám mosolyog - Hogy képes még ilyenkor is mosolyogni, ennyi kínlódás után? Kutya legyek ha ezt megértem valaha. Őőő, vagyis...mindegy - én is megenyhülök és odasietek hozzájuk.
- Na mi van nagyfiú? Beijedtél? - kérdezi gonoszan Emi.
- Mi? Ja, nem, csak...annyira szép - bámulom az apró csomagot a kezében.
- Hát akkor mire vársz? Tessék, a tied is - nyomja a kezembe, Geraldinet, én meg moccanni sem merek - Ne félj már, nem harap - mondja és kinevet.
- Tudom, csak olyan pici és nem akarom, összetörni...
- Ó, ez jó tudni! Ha a híres Sirius Black szemtelenkedik, csak nyomj a kezébe egy csecsemőt és rögtön meghunyászkodik.
- Nagyon vicces. És én még hogy aggódtam érted odakint.
- Tudom, szívem, hallottam hírét - mondja, majd összenéz az ápolóval nevetve.
- Emi, a lányunk szeme olyan smaragdzöld, mint a tied.
- Tényleg?
- Igen, nézd meg.
- Jaj, remélem, hogy ő nem a te természetedet örökölte!
- Mi bajod vele? Szerintem tök rendes, kedves és megértő figura vagyok - felelem fa pofával majd Geraldinehoz kezdek beszélni - Ne is foglalkozz anyáddal, jól megleszünk mi igaz?
- Szeretlek - mondja hirtelen és látom, hogy most kezdenek kiütközni rajta, a fáradtság jelei
- Én is szeretlek - válaszolom, majd homlokon csókolom - Pihenj nyugodtan, én még kicsit maradok, de holnap, vagyis ma délután feltétlen visszajövök amint vége az óráknak.
- Várni fogunk.

***
Emily Black

- Nagyon csinos vagy, Danielle! - néztem a lányomra, aki épp randira készül, habár az apja ezt még nem tudja, de az majd az én dolgom lesz.
A fiú elvileg tízre jön érte, Danielle, már nyolc óra óta készülődik, de hiába, egy tizenöt éves tinilány már csak ilyen. A férjem, pedig elvitte Geraldinet Jamesékhez, mert hogy ő és Lily lettek a másik lányunk keresztszülei, így van, hogy egy-két napot náluk tölt. Lilyék szeretnének, még egy kislányt is Harry mellé, de egyenlőre Geraldinenel pótolják ezt a hiányt.

- Hahó, hölgyeim! Megjöttem! - hallom meg Sirius hangját.
- Itt vagyunk az emeleten, mindjárt megyünk! - kiáltottam vissza, majd pár perc múlva lerobogtunk hozzá.
- Hű, de csinos itt valaki! Készülsz valahová, Danielle?
- Igen, randim lesz.
- Mid lesz? - kérdezi Sirius, cseppet nyávogósra sikerült hangon.
- Randija lesz drágám, úgyhogy vágj hozzá jobb képet.
- De Emily!
- A fiú hamarosan megérkezik, nem ajánlom, hogy holmi szentbeszéddel leégesd a lányunkat! Remélem érthető voltam!
- Ezt nem hiszem el! - akadt ki teljesen, de ekkor kopogtattak.
- Danielle, ez neked szól, menj és engedd be. Te meg Sirius Black meg se szólalhatsz! - böktem a mellkasára.

- Anya, apa, bemutatom a barátomat, Cedric Diggoryt. Cedric, a szüleimet már ismered.
- Nagyon örvendek Black professzor. Professzor asszony - nyújtja Siriusnak a jobbját és kezet fognak, én pedig kézcsókot kapok.
- Jaj, Cedric! Már nem vagyok a tanárod - nevettem rá kedvesen
- Számomra ön mindig az marad, tanárnő.
- Kedves tőled. Kérlek, ha nem siettek nagyon, egy teát esetleg készíthetek?
- Megköszönném - feleli kedvesen.
- Akkor csüccs, a nappaliba, Sirius, te gyere és segíts nekem.
- Emi...
- Befelé! - csattantam fel és hallottam, ahogy Danielle kuncog, majd becsuktam magunk mögött a konyhaajtót - Ide figyelj Black professzor! Ha megtudom, hogy rászállsz az iskolában Cedricre, soha többé nem alszol velem egy ágyban.
- De nézz már rá, ez egy talpig nyálgép! Téged is levett a lábadról egyetlen mondattal!
- Csak udvarias volt, de szólok előre ha most visszamegyünk és teszem azt éppen Daniellet ölelgeti, ne rendezz jelenetet.
- Jó, meg se szólalok, de sokba fog ez neked kerülni!
- A lányom boldogságáért vállalom - öltöm rá a nyelvem, majd a tálcával a kezemben, megindulok kifelé, de a nappali előtt megtorpanok és Siriust is visszarugdosva indulok vissza a konyhába. Hát nem tévedtem túl sokat, csupán annyit, hogy nem csak ölelgette a lányomat, de éppen csókolózott vele.

- Jaj, olyan édesek voltak! - olvadozok magamban
- Emi, ez így nem lesz jó. Ma még csak megcsókolja, holnap meg már...
- Ne magadból indulj ki! - mordultam rá.
- De Emi...
- Belehalnál, ha egy kicsit bíznál a lányodban? Nem buta, tud vigyázni magára. Mellesleg már is szimpatikus nekem a fiú, mivel ő legalább elviszi randizni a lányomat, nem úgy mint te engem.
- Mi?
- Csak a bálba voltál képes elhívni engem, de egy tisztességes randira soha - mondom duzzogva.
- Te most azt akarod, hogy randevúra hívjalak, egy házasság és két gyerek után?
- Igen, azt! Ömlengős, csöpögős, nyálas randit akarok!
- Ezt akarod? Hát jó, Mrs Black, megkapod!
- Tényleg? - ragyogtam fel hirtelen, mert nem gondoltam, hogy megteszi.
- Rajtam ne múljon. Akkor tizenegykor találkozzunk a bűvöskert kapujánál.
Itt pedig felnevettem, de úgy hogy még a könnyem is kicsordult. Danielléknek mondtam, hogy a tea most lett kész és a konyhában van, szolgálják ki magukat, mert nekünk dolgunk van, közben pedig nevettem folyamatosan. Miután a gyerekek elmentek, ténylegesen készülődni kezdtünk, én a hálónkban, Sirius pedig az egyik vendégszobában. Ő előbb elkészült mint én és hallottam, ahogy az előszoba ajtón át távozik.
Mivel nyár volt, bátorkodtam felvenni, egy fehér, virágos mintájú rövidebb nyári ruhát és egy fehér magassarkú szandált. Hosszú hajamat egy oldalra fontam, lazán, majd kisminkeltem magam és miután kedvenc parfümömből is fújtam egy keveset magamra, majd elindultam.
Elegánsan negyed órás késéssel érkeztem meg, s a férjem, a megbeszélt helyen várt rám, egy szál vörös rózsával a kezében Esküszöm hatalmába kerített az igazi első randi érzése és egészen a végéig nem engedett. A virágot puszi nélkül adta át, majd egymás mellett sétálva elindultunk, a jelek szerint, a tópart felé és beszélgettünk. Imádtam, hogy ennyire komolyan veszi ezt az egészet és én is igyekeztem a lehető legteljesebben beleélni magam.
Kicsit később meghívott egy étterembe ebédelni és itt is rengeteget beszélgettünk, főként olyanokat, amiket még nem tudtunk egymásról, habár ilyen már nem nagyon volt, de azért találtunk még egy-két elfeledett titkot.
Ebéd után ismét sétálni indultunk és betévedtünk az egyik közelben lévő bazár piacra, ahol mindenféle régi dolgok, érdekességek voltak. Roppant jól szórakoztunk, mert hol ő rángatott oda egy furcsa tárgyhoz, hol én őt, hogy megszemléljük. Majd mikor végig értünk rajta, ismét a tóhoz mentünk és leültünk egymás mellé a fűben. Nem túlzok ha azt mondom, bátortalanul karolta át a derekamat, de egyebet nem csinált, pedig én már szerettem volna bezsebelni, egy jó pár csókot, de ha nem hát nem.
Na most figyeljenek tisztelt hölgyeim és uraim, mert csoda történt. Sirius Black, életében először ül be egy nővel, pontosabban velem, Madam Pudifoot kávézójába. A dekoráció gusztustalanul giccses, tiszta csillámpor minden, tele piros szívecskékkel, a falak pedig rózsaszínre vannak mázolva. Esküszöm csak egy kávét akartunk inni mind a ketten, békésen, de engem a nevetés fojtogatott, mikor a férjemre néztem. Az asztal fölött ahol a kezeink összeértek, az ujjaimmal játszott, közben pedig mereven engem nézett. Kérdem én, hogy lehet ezt kibírni röhögés nélkül? Nagyon nehezen. Ezért mindketten megittuk a kávénkat, majd nem mondom hogy sietősen, de szinte elillanva hagytuk el a helyiséget.
Megálltunk a házunk előtt a kapuba, majd szembefordult velem és gyengéden megcsókolt. Annyira jól csinálta, hogy esküszöm újra éltem az első csók élményét. Percek múlva, mikor kinyitotta az ajtót, elnevettem magam, ő pedig berontott a házba és meg sem állt a bárszekrényig.
- Ezt nem lehet kibírni! - morgott - Szörnyűség! Rémálmaimban se jöjjön elő! - dörmögte tovább, miközben whiskyt öntött magának és lehúzta, akár csak a rákövetkezőt.
- Most mi van? - kérdezem.
- Soha, de soha nem teszem be többé a lábam abba a kávézóba! - én persze kiröhögtem.
- Apa, hol voltatok? - jött le Danielle az emeletről.
- Elvittem randizni anyádat.
- Tényleg? - néz az apjára kikerekedett szemekkel.
- Igen.
- És ilyen rossz volt? - kérdezi, miközben az apja kezében lévő whiskyre mutat.
- Nem, sőt, kifejezetten tetszett, de az a hely...- mondta szörnyülködve - Danielle, ígérj meg valamit!
- Igen?
- Nem érdekel mit csinálsz Cedrickel, nem érdekel mikor kerül sor köztetek a dologra, de soha, mondom soha ne menjetek abba a kávézóba! - feleli halál komoly arccal, mi pedig kis hatásszünet után könnyesre nevetjük magunkat Daniellel.
- Apád lelki traumát szenvedett, úgy látom.
- Kinevetsz, te némber?
- Simán!
- Na megállj, ha elkaplak, véged van! - és kergetni kezdett a házban, a lányom, meg csak röhög és nem segít. Én visítva rohangáltam össze-vissza, kerülgettük a konyhaasztalt, aztán sikerült utat találnom a hálónk felé, de ott utolért és elkapott, aztán persze halálra csikizett. Majd megállt egy pillanatra, aminek roppant mód örültem, mert legalább így kapok levegőt.
- Elégedett vagy?
- Tökéletes első randi volt.
- Elhiszed, ha azt mondom, hogy ezután megint olyan szerelmes lettem beléd, mint mikor megismertelek a suliban?
- Biztos a kávézó miatt érzed így. Ne! Jó, jó elhiszem! - nevettem - De tudod mit? Én is így érzem.
- Akkor mire vársz? Bizonyítsd be! - feleli huncut mosollyal, nekem pedig nem kellett kétszer mondania.



Vége
Ezt a történetet archiválták http://fanfiction.csodaidok.hu/viewstory.php?sid=9282